8. fejezet

A reggeli gyorsan eltelt, James szótlan volt és folyton magaelé bámult, alig evett és rám egy pillanatra sem nézett. Éreztem, hogy valami nagyon bántja. Reggeli után Geoffrey mutatott nekem családi fényképeket, és megmutatta, hogy nézett ki a vérszerinti anyukám. Gyönyörű nő volt, és Geoffrey azt mondta, hogy hasonlítok rá nagyon. Megmutatta, az apámat is, aki szintén nagyon jóképű férfi volt.
Ahogy a fényképeket nézegettük, James felállt és köszönés nélkül kiment a szalonból. 
- Ő itt Alex Allwright. - mutatott a következő képre. A képen egy magas feketehajú, mélybarna szemű, kissé kreolbőrű férfi állt, gúnyos mosollyal az ajkán, egy konyakos pohárral a kezében. Megkell mondani, valóban nagyon helyes volt. De James nyomába sem érhet.
- Óvakodj tőle Kathryn, mert őt biztos, hogy csak a pénz érdekli, semmi más.
- Rendben. - bólintottam és tovább figyeltem, ahogy Geoffrey a fényképeket mutogatja. Megmutatta, az összes létező rokonomat, és az összes már meghalt rokonomat is. 
Utána pedig, családi történeteket kezdett mesélni, és azt, hogyan gazdagodott meg az Allwright család..., és hogy miért náluk van a vagyon. Hát ennek egy igazán egyszerű oka van, mert a másik Allwright  ág, elköltötte eljátszotta, és elitta. Geoffrey és az apja, meg az apjának az anyja, és az apja anyjának az apja. Mind-mind sokat dolgoztak, kereskedtek, hajóutakra jártak, és szép lassan a megörökölt vagyont triplázták, duplázták, és egyre több és több lett. 
- Hogy döntöttél Kathryn? - kérdezte hirtelen, a családi vagyon ecsetelése közben.
- Elfogadom Geoffrey. - mondtam végül, és megértettem, hogy miért olyan fontos, hogy ki örökli a vagyont. 
- Ennek igazán nagyon örülök, hozom is a papírokat. -boldogan sietett ki a kis szalonból és én egy pár percre egyedül mardtam. Vagyis, csak remélni mertem, egy pillanatig, hogy egyedül vagyok... ugyanis Ann betipegett, szószerint, betipegett a szobába.
- Szia Kathryn, - rosszakaró és egyben gúnyos, lenéző mosolya ott játszadozott az arcán, egyre feljebb és feljebb kúszva.
- Mit akarsz?
- Csak azt szeretném elmondani, hogy James, holnap elhagyja a házat velem együtt. Össze fogunk költözni.
- Miről beszélsz? Már megint hazudsz? - felpattantam a székről és elindultam dühösen felé, majd egyenesen pár centire tőle, megálltam, meglengettem előtte az öklömet, mintegy megfélemlíteni őt, de nem jött össze. Ő még közelebb lépett és a fülembe súgta:
- Terhes vagyok Kathryn, ha tetszik, ha nem... és az apja James.
- Nem lehetsz terhes.
- De igen. És mivel James egy olyan férfi, aki a kötelességeit teljesíti ezért velem fog jönni, és a barátjára ruházza a biztonsági cég, vagy vállalat vagy a fene tudja, hogy hívják, nem tudtam megjegyezni, na mindegy, szóval annak a vezetését.
- Hazudsz, és azonnal hagyd abba. - ám épp, hogy kiejtettem ezeket a szavakat a számon, megjelent James is az ajtóban, és szomorúan rám nézett.
- Kathryn, Ann megmutatta nekem, a terhességi tesztet, és mutatott orvosi bizonylatokat is, hogy valóban terhes. Négy hetes.
- De, azt mondtad, hogy egy orvos megvizsgálta, és csak szeretné, hogy terhes legyen nem?
- Tévedtem. Bebizonyította hogy terhes, Kathryn... 
- Hogyan?
- Fogd már fel, naív hercegkisasszony...., hogy James és én összeházasodunk és holnap reggel elmegyünk. 
- Ann, azonnal fogd vissza magad.
- De James, Kathryn nem jelent semmit, nem?
- De igen is jelent, nagyon sokat. 
- Az akkor sem számít, mert én vagyok terhes és nem ő. - James hatalmasat sóhajtott, megfordult és kisétált az ajtón, Ann szorosan követte őt, de mégegyszer visszafordult és azt a mosolyt, ahogy akkor mosolygott, soha, de soha nem fogom elfelejteni.
Geoffrey pont visszaért, ahogy a páros kivonult. Megfordultam és odasétáltam mellé.
- Itt is vannak a papírok, csak alá kell írni őket. - Gyorsan aláírtam, Kathryn Allwright nven, ugyanis így kellett aláírni és az Allwright nevet is fel kell, hogy vegyem majd.
- Megölelhetlek Kathryn? -kérdezte boldogan, ahogy elpakolta a papírokat vissza a dossziéba.
- Igen, megölelhet. - oda lépett mellém és óvatosan megölelt, majd elengedett és megszorította két cosntos kezével a vállamat.
- Tudom, hogy nálad jó kezekben lesz az örökség Kathryn! - bólintottam és ő elengedett.  - Délután 2 órára jönnek a rokonok, Clement már szervekzedik a bálteremben. 1 kor itt találkozzunk, majd elküldöm a ruhát, amit szeretném, ha felvennél.
- De hát, rengeteg ruhám van, már így is nagyon sokat kaptam tőled.
- Igen-igen. De ez a ruha, hidd el többet fog jelenteni, az összes többinél, mert ezt a ruhát az anyudkád készítette. Ő nagyon ügyesen tudott ruhákat tervezni és varrni. Még az övé volt ez a ruha, hidd el tetszeni fog.
- Rendben, köszönöm Geoffrey.
- Most elköszönök, akkor egykor találkozunk. Ha szeretnél bárhová menni, akkor nyugodtan szólj Clementnek és ő intézkedik.
- Rendben, köszönöm. - kisétált a szalon egyik ajtaján, ugyanis több ajtaja is volt, a ház különböző pontjaira nyíltak.
A papírok ellettek rendezve, minden a lehető legnagyobb rendben az örökséggel, a rokonokkal, biztonságban is vagyok és még is azt kívánom bárcsak ne lennék biztonságban, bárcsak még ne érkeztünk volna meg, bárcsak soha ne talákoztam volna Ann-el és a hazugságaival, és azzal a tudattal, hogy James holnap elmegy, és végleg magamra hagy. Nem baj,  tudomásul vettem, nem jelentek számára semmit. 
Majd idővel elfelejtem, és tudomásul veszem, hogy egy fiút sem szabad a közelembe engednem. Egyetlen, egyet sem szabad. Mert a férfiak csak bajt, fájdalmat, és keserűséget hoznak. Legalábbis az idáigi tapasztalataim alapján.
Mennyire jó volt, mikor James és én együtt jöttünk idefelé, mennyire jóléreztük magunkat. Igaz, hogy volt, egy-két rizikós helyzet, de éreztem, hogy vigyáz rám és talán éreztem, hogy szeret engem. De most már..., mindennek vége, és mindennek mindegy.
Kimentem a szalonból, felmentem a szobámba a lépcsőn, de ahogy a lépcsőn voltam, hirtelen iszonyatos szédülés fogott el és rögtön hányom kellett. Gyorsan rohanni kezdtem a szobámba, hogy megtaláljam a wct, és kiadtam magamból. Talán rossz volt a reggeli? vagy mitörtént velem?
Elkaptam valami vírust?
A fürdőszobámból bementem az ágyamhoz, és lefeküdtem rá, úgy ahogy voltam ruhástól mindenestől. 
Észrese vettem, de elaludtam.

Ködösen felrémlett egy hatalmas kastély, melynek ablakai rózsákból voltak megformázva, falai pirosak voltak, s ablakában ott volt ő, kit annyira vár a szív, kit annyira vár a lélek...
Gyorsan elindultam és futottam a kastély irányába, hogy megleljem, kiért dobban a szívem, de épp, hogy odaértem volna a nyitva álló kapuk becsukódtak, és a hatalmas kastély ablakai fekete rózsákká változtak, s lassan hervadásnak indultak. 
- Hol vagy? - kiabáltam, de válasz nem jött? - Hol vagy? Gyere vissza! - kiáltottam hangosan, nem tudtam, kinek, vagy hogy. De visszakartam szerezni a kellemes és békés érzést a szívemebe. Újra szerettem volna, érezni a boldogságot. De a táj kihaltá vált, s a fák, melyek oly szépen keretezték a kastélyt, mind-mind töredezni kezdtek s lassan lezuhantak. 
A csodás álom, mely oly szépnek indult, rémálommá és meneküléssé vált.
Futni kezdtem, menekülni a rámzuhanó ágak elől, és az omladozó kastély elől.
- Hagyj, hagyj.... ne....- aztán ahogy futottam megjelent a fényképről, a kreolbőrű Alex, rózsákkal a kezében, biztonságot nyújtott, a rémálomban és én odarohantam hozzá. Ő kinyitotta a karjait, kedvesen rámmosolygott és én egyenesen belefutottam és ő átölelt. Most már kívülről szemléltem magam, ahogy ölel, s közben gúnyosan mosolyog, gyűrűs kezével beletúr hosszú barna hajamba, majd megfogja, aprót húzrajta, és a száját a számra tapasztja. Én pedig, mint egy őz, aki épp a vadász hálójában kötött ki, hagytam, hogy fogságban tartson, s még is biztonságot nyújtson.

- Kathryn! Kathryn! - hallottam, távolról egy női hangot. Lassan kinyitottam a szemem és újabb hányinger tört rám. Alíz ébresztgetett és közben az órára mutatott a falon.
- Siess, mert elkésel, a nagyapád 1 órára vár a szalonba, megakarja mutatni a báltermet és kiakarja kérni a véleményedet.
- Igen, igen... megyek, megyek már. 
- Kathryn mit álmodtál? Mert nagyon kiabáltál, egészen a folyosóig kilehetett hallani. Ide akartam jönni, de akkor láttam, hogy James siet a szobába.
- James? - a szemeimben könnyek gyűltek.
- Igen. Mi a baj Kathy?
- Hát neked nem mondta senki Alíz?
- De hát mit?
- A nővéred gyereket vár Jamestől. Holnap elmennek mind a ketten.
- Nem...
- De igen
- De a nővérem hazudik.
- James, megerősítette őt. Nem hazudik.
- Az lehetetlen... - suttogta Alíz.- Nem várhat gyereket Jamestől. Kathryn, ezt nem szabad elhinned sem neked sem pedig Jamesnek.
- Ugyan miért nem?
- Mert Ann...., tudod... neki nem csak James volt. Miután elment, hogy téged megkeressen, utána összeállt egy másik férfival. Róla nem tudunk semmit, de tudjuk, hogy egy időben sűrűn eljárt, és nem jött haza. Biztosak voltunk benne, hogy valakivel összeállt.
- Akkor lehet, hogy?
- Igen.., igen... Szóval még ne legyél ennyire letörve. Van még remény.
- Ó Alíz! - átöleltem - Mi lenne velem nélküled?
- Siess, gyorsan, keresd meg Jamest, és mond el neki is.
- Igen,... - gyorsan elindultam, hogy kiszállok az ágyból, de előtte a wcre siettem... nagyon elkaphattam ezt a vírust, de remélem, hogy az ünnepség alatt, nem fog rámtörni.
- Kathryn? Beteg vagy?
- Nem, nem... jól vagyok.
- Nem úgy tűnik, mióta hánysz?
- Ma..., reggeli után. Lehet, hogy valami rosszat ettem.
- Lehet - mondta kétkedőn Alíz.
- De most már jobban vagyok, és sietek beszélek Jamessel. - gyorsan kirohantam, abban a ruhában, amiben még reggelizni voltam.
Bekopogtam James ajtaján. Válasz nem jött ezért benyitottam. 
Körbenéztem, de a szoba üres volt. A szekrényéhez mentem és nyitogatni kezdtem az ajtaját. A ruhák is mind-mind eltűntek. 
Megijedtem és gyorsan lerohantam a szalonba. De az is teljesen üres volt. 
Elindultam a ejárati ajtóhoz, és ott Clementbe futottam.
- Merre van James Clement?
- Ó, kisasszony, James Brown és az én kislányom Ann épp, az imént mentek el taxival és bőröndökkel.
- Hogyan? De hát... úgy volt hogy holnap mennek el... nem?
- De igen, de Mr Brown úgy döntött, hogy most rögtön indulnak.
- Miért?
- Jaj el is felejtettem. Ezt a levelet a kisasszonynak küldi.
- Hogyan? - Clement az öltönyének a zsebéből előhúzott egy aprócska borítékot és oda adta nekem. - Köszönöm. - a könnyeim már folytak.
- Engedelmével, a bálterembe kell, hogy igyekezzek mert a rokonai nemsokára megérkeznek.
- Igen, igen... persze... mennyen csak Clement. - mondtam, s megtöröltem a szemem.
- Itthagyott..., elment. Nem köszönt el tőlem, csak a levelet hagyta. - leültem a bejárati ajtónál lévő székre és kinyitottam a levelet.

" Drága Kathym

Ne haragudj rám, hogy ilyen gyorsan elmentem, és hogy itt hagytalak. Nem hagyhatom magára Ann-t és a születendő gyereket. Én tehetek róla, hogy gyereke lesz és megkell, hogy értsd, hogy...
Nagyon szeretlek. Ezt még egy lánynak sem mondtam, elkell hinned.
A barátomnak, akivel találkoztál a lakóházban, tudod, ahol albérletet vettél ki. Ő vigyáz mostantól rád.
Azért ma utaztam el, mert mikor hallottam, a kiálltásaidat, hallottam, hogy rosszat álmodsz Kathy, nem akarok fájdalmat okozni neked. Kérlek bocsáss meg nekem és ne keress meg Kathryn, mert nem lehetünk együtt és mindkettőnknek fájdalmat okoznál.
Örökre szeretni foglak: James "

 Ahogy elolvastam, zokogásban törtem ki, nem bírtam visszafogni magam. Ez nem lehet... itt hagyott engem. Soha többet nem fogok vele találkozni, nem fogom látni a kék szemét, ahogy elsötétül ha dühös, ahogy viccesen kacsint rám, ha ugratni szeretne. Nem fogom érezni többet, a csókjait, elhagyott engem. Elment... 
A gyereke mellett lehetett volna akkor is, ha nem házasodik össze Ann-el és nem megy vele... De... de... ő még is elment és itt hagyott engem. Egy idegen házban, idegen emberekkel. Ő volt az egyetlen biztos pontom, ő tudta hol van Ware, hol van William, csak ő tudott Anne-ról is, a régi családomról, ő ismert engem, akkor is amikor még nem mentem át egy átalakuláson, amikor még hatalmas dipotriás szemüvegem volt. Akkor is ő ismert, innen akkor még senki sem ismert. 
Az édesanyám, az igazi, nem a vérszerinti. Egyszer azt mondta nekem. : Kathryn, ami nem tör meg, az megerősít! Az apám pedig mindig azt mondogatta: Teher alatt nől a pálma.
Hát rendben James Brown. Soha többé nem kereslek téged. Soha többé. - megtöröltem a szemem, több mint fél óra önsajnálat, sírás, és kesergés után felálltam és éreztem, hogy megváltoztam.
A naív és esetlen Kathryn innentől kezdve nincs többé. Sem a boldog és játékos, viccelődős Kathryn...
Most megismernek majd, és így fog megismerni mindenki. A valódi énemet, mélyen elrejtem, egyedül Alízban bízok már csak meg, előtt mindig önmagamat fogom mutatni és Geoffrey előtt is. Hiszen ő az egyetlen "hozzátartozóm" , aki még itt van a közelembe, ha már sem Ware, sem William sem pedig Anne, akiket szerettem nem lehetnek itt.
Legyen. Egyenesen szembefogok nézni azokkal az emberekkel, akik üldöznek engem, és van jópár évem... söt... több évtizedem, hogy kitanuljak egy harcművészetet és szembeszálljak, azokkal az emberekkel, akik megakarnak engem ölni.
- Köszönöm James. - összegyűrtem a kezemben tartott levelet és a kukához sétáltam. - Rávilágítottál, hogy mit kell tennem. És rávilágítottál arra is, hogy nem szabad naívnak lennem, nem szabad bedőlnöm olyan férfiaknak mint te. De ne aggódj, megígérhetem neked, hogy soha, de soha többé nem fogok egy férfinak sem bedőlni én nem leszek naív kislány. - gúnyosan elmosolyodtam, és elindultam fel a lépcsőn, hogy átöltözzem és fogadjam az állítólagos, vagyis most már talán el is hagyhatom az állítólagos szót, hiszen így alakult az életem és ez  a valóság.
Geoffrey a nagyapám, és a rokonaim, pedig a rokonaim. Belekell nyugodnom, a múltat pedig innentől kezdve lezártam. Nem tudom, hol van William és Ware. Azt sem tudom, hol van Anne. De számomra innentől kezdve meghaltak, ahogyan James is.
Az életem meg fog változni. 

Vége 

Kathryn élete 2