|
4.fejezet
- Ne aggódj, pár ügynökömet már elküldtem Washingtonba, és minden rendben lesz a barátnőddel. - hátamat simogatta, én pedig az arcom belefúrtam a pólójába. - Gyere üljünk le az ágyra. - oda vezetett az ágyhoz, leült és az ölébe vont engem, hosszú ideig csak így ültünk ő átölelt és simogatott, próbált engem megnyugtatni én pedig csak sírtam és sírtam. Olyan régóta voltunk már jóba Anne-val. Igaz, hogy volt, amikor összevesztünk, de azért szerettük egymást és mindig kibékültünk.
Sírás közben a szemeim bedagadtak, és nagyon elálmosodtam, lassan el is aludtam James karjában.
- Kathy, kicsi Kathym - hallottam távolról a hangot, tudtam, hogy James hozzám beszél. Éreztem, hogy nem a szállodai szobában vagyunk, hanem a kocsiban. Kinyitottam lassan a szemem. Nagyon fájt és lüktetett, biztos nagyon csúnyán nézhettem ki.
- Merre vagyunk James?
- Neked is jó reggelt szépségem. Elhagytuk Newarkot, lassan elérjük Baltimore-t. Még egy éjszaka és megérkezünk nagyapádhoz.
- Remek. - mondtam álmosan, és kinéztem az ablakon. - Hogy kerültem ide?
- Mikor elaludtál, kihoztalak a karomban beültettelek a kocsiba, kijelentkeztem a szállodából, és elindultunk.
- Átaludtam az éjszakát?
- Át bizony.
- Te pedig végig vezettél?
- Volt nem messze egy benzinkút ott hajnalban megálltam egy kicsit és én is pihentettem a szemem, de utána újra elindultam, olyan 7 óra körül.
- Értem. James, nem szabad ilyet csinálnod mert valami bajod lesz. - Az aggódásomat hallva, halványan elmosolyodott, de inkább fintornak tűnt mint mosolynak.
- Ne aggódj értem, már sokszor vezettem éjszaka. Hogy vagy?
- Jobban, kicsit lüktet a fejem és a szemem nagyon fáj, de legalább kicsit megkönnyebbültem.
- A sírás, jót tesz az embereknek. - felelte végül, hosszú hallgatás után
- És te hogy vagy James?
- Én? - kérdezett döbbenten vissza, mit sem értve, hogy miért kérdezem, mintha még soha senki sem kérdezte volna meg, hogy ő hogy van?
- Nem James, nem téged kérdeztelek, hanem a mögöttünk haladó sofőrt.
- Hát, Andrés egész jól van szerintem, bírja a strapát.
- Mögöttünk Andrés jön?
- Igen.
- Végig mögöttünk jött?
- Newarkban csatlakozott hozzánk, jobb félni mint megijedni.
- Á, szóval te is félsz valamitől - próbáltam viccelődni vele, de elég fanyar és fáradt volt. Végül annyiban hagytam, de legalább arra, hogy hogy van igazán válaszolhatott volna.
- Nos, szóval, hogy vagy? - kérdeztem hát újra, hátha most már válaszol.
- Soha jobban. - a visszapillantó tükörbe nézett, és hirtelen a gázra lépett.
- Mi történt?
- Maradj nyugton. Andrés mögött jön egy fehér sötétített ablakos kocsi. A benzinkúttól követ minket.
- De hát, paróka van rajtam, meg rajtad is... és gondolom Andréson is nem?
- De igen, mégis követ minket. - ahogy befejezte az utolsó mondatot, többet nem szóltunk egymáshoz. James el volt foglalva, hogy lerázza a minket követő fehér kocsit, én pedig próbáltam nyugodtan üllni a helyemen. Nagyon félek, ha gyorsan megyünk a kocsival, mert akár-mikor egy rosszul elvétett mozdulat, vagy egy hirtelen fékezés balesetet okozhat, vagy akár megcsúszhat a kocsi kereke.
A távolban kirajzolódott a Baltimore-t jelző tábla. James még jobban a gázra lépett, hogy előbb oda érjünk, majd ahogy egyre közelebb érkeztünk lassítani kezdett, indexelt és lekanyarodtunk. Újra a visszapillantóba nézett és kacsintott egyet.
Nem kérdeztem miért teszi, ráhagytam, lesz még időm megkérdezni, hogy miért tette.
Hatalmas épületek, fogadtak minket Baltimoreban és keskeny utcák. James hol az egyikbe kanyarodott be, hol a másikba. Én is belenéztem a visszapillantó tükörbe és észrevettem, hogy Andrés már nincs mögöttünk, illetve a fehér autó sem.
- Merre megyünk?
- Picit maradj csöndben, had gondolkozzam Kathy, utána elmondok majd mindent,
- Csak, annyit kérdeztem, merre megyünk?
- Nem sokára megérkezünk, de addig még egy kicsit psszt. - nem beszéltem tovább, csak amikor már megálltunk a kocsival. Több órába is beletelt, mire oda értünk, mert ha minden kis utcába be nem mentünk, akkor egybe sem.
- Na végre. - szálltam ki a kocsiból és kinyújtóztattam a lábamat és a karjaimat.
James mit sem törődve velem, előkapta a telefonját és tárcsázni kezdett.
- Donde o?
- Desaparecid?
- A fene egye meg. - mondta végül. Én csak értetlenül bámultam rá. James tud spanyolul? Ezekszerint igen. A Donde o? azt jelenti, hol vagy? A Desaparecid, pedig hogy: eltűnt? tehát, eltünt az üldözőnk, és James Andréssal beszélget. De azért igazán foglalkozhatna most már velem is.
Lassan letette a telefont és rámnézett.
- Gyere
- Ide jövünk? - kérdeztem felmutatva a hatalmas épületre, melyre semmi sem volt kiírva.
- Igen.
- De ez nem szálloda.
- Nem. - mondta végül és kivette a csomagtartóból a bőröndöket.
- Hát akkor?
- Nem beszélhetnénk meg bent, ha már megérkeztünk? Légy egy kicsit türelmesebb.
- Jó. - feleltem én is ingerülten. Amijen az adjon, olyan a fogadj is. Ha ő ingerülten válaszol, akkor én is ingerült leszek. Döntöttem el magamban, de ahogy beljebb léptünk az épületbe, kiszállt minden gondolat a fejemből és minden fogadalom, hogy én is ingerült leszek és nemtörődöm.
- Húha. - az épületbe belépve egy régiségkereskedésbe léptünk, ahol antik tárgyakat árultak. Ahogy szétnéztem, volt 18. századi bútor, és régi festmények, melyeknek a festőjét nem ismertem, de igazán szépek voltak.
Volt egy nagyon szép Tiffany, ólomüveg lámpa is mely a plafonról lógott le és csodálatos szívárványfényben világított.
- Nagyon szép.
- Segíthetek valamiben? - kérdezte tőlünk az eladó, aki egy kopaszodó, szemüveges idős férfi volt.
- El tiempo - felelte James. " az idő"
- Ó, elnézést, nem ismertem fel rögtön uram, jöjjenek utánam kérem. - szabadkozott az öregember és beljebb vezetett minket az eladó pült mögé,ahonnan egy lépcs vezetett lefelé.
- James, hol vagyunk?
- Várj a sorodra már mondtam egyszer. - megint megsértett, miért nem tud nekem válaszolni?
Lesétáltunk a lépcsőn, ami egy alagsori pincébe vezetett. James előkapta a kulcscsomóját a farmerja zsebéből és kinyitotta vele a pinceajtót.
- Itt fogunk maradni?
- Nem. Fejezd be kérlek Kathryn, mert most egy fontos dolgom van.
- Jó
Felkapcsolta a villanyokat és egy hatalmas terem tárult elém, ahol volt egy hatalmas kivetítő, egy laptop, egy számítógép és egy ágy.
- Itt laksz? - kérdeztem hirtelen, mire ő csak rámnézett, de nem felelt. Láttam rajta, hogy a szeme indulatos és majd fel robban a dühtől.
Odasétált a számítógéphez, bekapcsolta és leült a számítógép előtt lévő székre.
- Foglalj helyet az ágyon, mindjárt indulunk, csak van egy két dolog, amit szeretnék megnézni.
- Jó- leültem a sarokban lévő ágyhoz és néztem, amit James csinál.
Eltelt egy óra, eltelt még egy óra és ő még mindig a gépnél ült és gépelt, majd térképet böngészett és műholdasan is megnézte, majd újra gépelt, és megint gépelt és megint és megint és megint. Halálra unom magam. Felkeltem az ágyból, hogy visszasétálok a régiségboltba és jobban szemügyreveszem a kínálatot.
- Mindjárt jövök. - mondtam halkan, számítva rá, hogy James nem fog válaszolni, mert el van foglalva és bele van mélyedve a sok-sok kódba és számításokba amelyeket épp végzett.
Kinyitottam az ajtót, majd halkan becsuktam magamután miután kiléptem.
Felsétáltam a lépcsőn, majd hirtelen ötlettől vezérelve tovább sétáltam, nem álltam meg az első emeleten, ahol a kis bolt van, hanem tovább mentem még egy emeletet és beakartam menni az ott lévő ajtón, de az zárva volt. Megint mentem egy emeletet, és megint megpróbáltam kinyitni egy újabb ajtót, de az is zárva volt. Végül visszaakartam menni, de ekkor hirtelen hangok ütötték meg a fülemet.
- Hé,.., oda nem mehetnek. Oda tilos bemenni uraim kérem.
- Állj félre az útból öreg, vagy egy golyót kapsz a melkasodba, nem mondom kétszer.
- Csak a testemen át - felelte az öregúr, aki a régiségboltban volt. Ám ekkor az alagsorból is lépteket hallottam.
- James - suttogtam le az emeletről, ahol voltam, de nem hallottam mozgást, sem mocorgást. Csak remélni mertem, hogy James is hallotta, a betolakodókat.
- Hát jó, te akartad...- hirtelen egy éles hang hallatszódott, egy lövés hangja. Ijedten földbegyökerezett a lábam. Ők..., megölték volna a kedves kisurat? Nem...- hallottam amint, az ajtó kinyílik és halk lépteket, amint elindul valaki fel és elindul valaki le. Gyorsan gondolkodás nélkül elindultam fel a lépcsőn, próbáltam nagyon halk lenni, és egyben gyors is. Ahogy feljebb értem, ismét meghallottam egy durranást. Az alattam hallatszódó léptek, egyszeriben megálltak.
- Hahó..., haver jól vagy? - üvöltötte le a férfi, válasz nem jött. - Haver, hé... válaszolj már. - hallottam ahogy megfordul és idegesen ledübörög a lépcsőn.
Megálltam és füleltem, pár pillanatig csend volt, majd ismét pisztoly lövések sorozatban egymás után. Elindultam lefelé a lépcsőn, az öregúrhoz akartam menni, hogy megnézzem, hogy tényleg megölték-e, vagy csak megsebesítették és meglehet még menteni az életét.
Óvatosan halkan mentem le, habár ebben a hangzavarban, nem hinném, hogy pont az én lépteimet hallhatnák. Gyorsan kinyitottam, az ajtót és ahogy beakartam volna lépni, megragadták a karomat.
- Kathryn. - hallottam, ahogy a nevemet suttogja James, és szorosan magához ölelt. - Gyere, siessünk, nincs mit keresnünk itt többé.
- De a számítógéped, meg minden...
- Az nem az én gépem Kathryn.
- Hát akkor?
- Később ígérem mindent el fogok mondani. De most siessünk, lehet, hogy többen is vannak itt.
- Rendben.
- Gyere, erre megyünk. - mutatott fel a lépcsőre - Siess. - ismét hangok hallatszódtak a régiségboltból.
- De itt mind zárva van.- suttogtam, ahogy felfelé haladtunk futólépésben a lépcsőn
- Nem teljesen. - elővette farmerjából a kulcsait, és kinyitotta az egyik ajtót.
- Ez az ajtó hová vezet?
- Mindjárt meglátod. - újabb boltban kötöttünk ki, de ez épp zárva volt. Egy ruhabolt volt, ahol esküvői ruhák voltak mindenfelé, csodaszép fehér menyasszonyruhák, kosztümök, koszorúslány ruhák.
- Ne nézelődj, gyere. - oda sietett az ajtóhoz és próbálta kinyitni.
- Nincs kulcsod? - kérdeztem idegesen és a hajamba túrtam, a hangok egyre közelebbről hallatszódtak.
- Nincs. Állj félre. - pár lépéssel arrébb mentem, ő elővette a pisztolyát és rálőtt a zárra, mire az megadta magát és az ajtó kinyílt. Csak, hogy akik idáig beszélettek, meghallották a pisztoly hangját, elhallgattak és közeledtek felénk.
- Gyere gyorsan. - mondta James, és megragadta a karomat, húzni kezdett.
Lerohantunk egy lépcsőn, mely az üzeltbe vezetett, majd utána gyorsan elkezdtünk futni az utcán.
- Hol a kocsi James? Nem oda kéne mennünk?
- Kathryn, a kocsink már nincs meg. - felelte két lépés között.
- Hogy, hogy nincs meg?
- Szerinted? Hol jöttek be az üldözőid?
- Nem mondtam semmit. -feleltem végül, és mély hallgatásba burkolóztam, ahogy rohantunk a forgalmas utcán.
James megállt, az egyik bevásárlóközpont előtt és húzni kezdett magaután.
Beléptünk az önműködő ajtón, és futottunk tovább, csak azt nem tudtam, mégis hová.
- Gyere, ide bemegyünk. - egy ruhaboltba vezetett be engem, ahol voltak farmerek, női, férfi ingek, pólók, szövetnadrágok, minden. És ahogy elnéztem épp leárazás közben jöttünk be, tele volt az üzlet.
- Most mit csinálunk?
- Felhívom Andrést - előkapta a telefonját és tárgyázni kezdett, majd a füléhez emelte a készület és várta, hogy Andrés felvegye.
- Hello Andrés, itt James, a következő a gond. Megtámagdtak minket, Alfred-et megölték, és mi most itt vagyunk egy bevásárlóközpontba, ide tudnál jönni?
- Oké, tudod, melyik?
- Rendben, siess, a Catturetól nem messze.
- Oké, oké. Várunk, itt vagyunk egy ruhaüzletbe, de hívj, ha jössz. Távol állj meg a bevásárlóközponttól, mert lehet, hogy még itt vannak a közelben. Ne legyél feltűnő, vedd fel a parókádat, most a barnát, ne a feketét, amiben a kocsiban ültél, mert lehet, hogy téged is felismernek.
- Ok, siess. Hello - ezzel letette a telefont.
Hatalmasat sóhajtott és rámnézett. Várta, hogy majd mondok valamit, de én mélyen hallgattam és az imént történteken gondolkoztam.
- Jól vagy?
- Persze, mi bajom lenne? Talán, az..., hogy majdnem megöltek téged? Vagy ha én is ott vagyok abban a pinceszerű helységben talán már nem is élek? Á... semmi bajom.
- Kathy, nyugodj meg. Ügyes voltál, hogy elindultál fel a lépcsőn. Tényleg, miért is?
- Unatkoztam James.
- Sajnálom. Valójában, ez a helyiség egy hatalmas rakták, ahol vannak üzletek is, mint egy elfedve, a raktáruknat. De most felfedezték, mert követtek minket. Jobban oda kellett volna figyelnem az apró jelekre...
- James, nem aludtál egész éjszaka, még is mit vártál magadtól? Ahhoz képest, nagyon ügyes voltál.- döbbenten nézett engem, mintha épp a Marsról jöttem volna. - Ráadásul legyőzted azt a két embert is, akik követtek minket nem emlékszel?
- Legyőztem? Valóban így látod? Hogy én vagyok a te hős lovagod Kathy? - felnevetett, és gúnyosan rám nézett - nem, nem legyőztem őket, hanem megöltem két embert, ha én nem ölöm meg őket, akkor ők megölnek engem, majd megölnek téged... és ha csak egy pillanatra is elnézek, vagy hibázunk, vagy...
- Így alakult, most már nelegyen, az hogy ha ez történik, ha az történik, így történt és megmenekültünk és ők megölték az öregurat.
- Az öregúr, nem volt ügynök Kathy, az ő halála is miattam történt, jobban át kellett volna fésülnöm a terepet, mielőtt bemegyünk oda.
- Előbb-utóbb találkoztunk volna velük, erre nem gondoltál, ha nem itt a szállodában és akkor még több ember hal meg. - hirtelen megszólalt James telefonja, mire ő mit sem törődve az iménti beszélgetésünkel felvette.
- Hallo
- Rendben, indulunk, kimegyünk itt az áruház központjában van egy szökőkút, ott leszünk Andrés.
- Ok. Hello - ezzel letette és rámnézett.
- Gyere, mindjárt itt lesz, már leparkolt.
- A bőröndünk James és a holmijaim, mind a másik kocsiban vannak.
- Felejsd el a cuccaidat, majd veszel másikat, addig meg, ha már itt vagyunk...
- Ne szórakozz James. Nekem a régi cuccaim kellenek.
- Látod mi történt Kathy?? - kérdezte ingerülten. - Itt veszünk egy két holmit, és utána ha megérkeztünk a nagyapádhoz, majd elmész és veszel magadnak.
- Remek... egész hátralévő életemben majd félhetek, hogy kijön a hátam mögé és akar megölni. - erre nem válaszolt csak elindult az egyik ruhapolchoz. - James neked beszélek.
- Tudom
- Ráadásul benne voltak, azok a cuccaim is, az-az egy szoknya, és az-az egy póló, meg a magassarkú, amit még Anneval vettünk.
- Na és?
- Na és?? James, az nekem nagyon sokat jelent, ha hiszed, ha nem. Anne-t most elfogták, és ott van náluk..
- Már elküldtem egy csapatot, hogy körülnézzenek és kiszabadítsák.
- James...
- Kathryn, most már ne aggódj kérlek. Nem sokára megérkezünk a szállodába, és mindent ígérem mindent megbeszélünk.
- Ezt ígéred már 4 órája, még mielőtt az épületbe bementünk volna, akkor is azt mondtad, hogy majd megbeszélünk oda bent mindent, hát nem beszéltünk meg semmit.
- Még egy kicsit légy türelemmel.
Hatalmasat sóhajtottam, hátatfordítottam neki és elindultam pár ruhát választani, amivel kibírom ezt a két napot ami még hátravan.
11. rész
Gyorsan telepakoltam egy bevásárlókosarat és indultam a kasszához. Szerencsére a táskámat mindig mindenhová magammal viszem, így nálam volt a bankkártyám. Épp nyújtani akartam át a pénztárosnak, amikor James hirtelen ott termett és kikapta a kezemből.
- KATHRYN!!! - mondta emelkedett hangon és iszonyú dühösen.
- Igen? - nem értettem, hogy már megint mi baja van?
- A bankkártyád..., hát persze. Én akármit csinálhatok, az üldözőid a nyomunkban lesznek, ha nálad itt a bankkártyád..., könnyedén nyomon tudnak téged követni és amikor úgy döntenek, vagy úgy tartja kedvük lecsaphatnak akármikor. Add ide.
- Nem - ellenkeztem és visszatettem a táskámba. - Ezen van minden vagyonom, nem engedem, hogy elvedd.
- Kathryn...- mondta csendesen James, de érződött a hangjában, hogy forr benne a méreg.
- James?
- Nézzék kérem, én megértem, ha nézeteltérésük van, de ha sietnének..., ugyan is Önök után még egy csomó vevő sorakozik. - rápillantottunk mindketten a rövid szőkehajú, negyvenes éveiben járó nőre, mintha épp a Holdról jött volna le, közénk.
- Igen, máris. - törtem meg végül a hosszú csendet, és oda akartam ismét adni a bankkártyámat, de James kikapta a kezemből, majd az övét adta oda a nőnek.
Miután az én kosarammal végzett a türelmetlen hölgy, elvette Jamesét is, belenyomott két zacskót és a kezembe nyomta.
- Viszontlátásra. - mondta végül.
- Viszlát. - kisiettünk az üzletből és nem szóltunk egymáshoz, egészen a szökőkútig, ahol Andrés tűnt fel.
Ahogy oda értünk rögtön köszöntött minket.
- Hello szépség, Szia James. Indulhatunk?
- Szia Andrés. - köszöntem neki én is és James is.
- Figyelj Andrés, van egy kis gond, vidd Kathrynt a szállodába, vigyázz rá. Ha esetleg holnap reggel 6 ig nem jönnék vissza, tudod hová kell őt vinni...
- James? - néztem rá értetlenül, ezt még is mire véljem? Hová akar menni? Miért akar itthagyni?
- Kathy, mostantól Andrés a főnök, úgy is ezt szeretted volna valamelyik nap nem? - rámkaccsintott és ismét Andrésra nézett. - Nagyon vigyázz rá megértetted?
- James, hova mész?- kérdezte most már Andrés is. Aki csak elmosolyodott és felmutatta a kezében szorongatott bankkártyát.
- Egy kicsit meglepem a cimboráinkat.
- Szólj Jack-nek, hogy küldjön pár embert, ők is megtudják lepni. - mondta idegesen Andrés
- Nem, én akarok velük találkozni és kifaggatom őket, ki is a főnökük, de lehet hogy ez több ideig eltart mint tervezem, vagy lehet, hogy ...
- Na nem, nem mész te sehová, nem fogod itt a hőst játszani megérettük egymást? - szakítottam félbe a két férfit, mire ők értetlenül rám néztek
- Kathy, - mosolygott James - sokszor csináltam már ilyet. Csak nem aggódsz értem?
- Nem
- Ó, dehogynem! - ismét megjelent a félmosoly, mellyel az őrületbe tudott engem kergetni. - Viszlát hercegnőm. - átkarolta a derekamat és szorosan magához rántott, majd vadul megcsókolt. Pár pillanatig összeért az ajkunk, kizárult a külvilág s megroggyant a térdem.
- James - suttogtam, ahogy ajkunk távolodni kezdett - kérlek vigyázz magadra, és gyere vissza. Ha nem is a szállodába, de a nagyapámhoz kérlek..., kérlek... gyere vissza és vigyázz magadra nagyon.
- Úgy lesz édesem, úgy lesz. Ne aggódj. - elengedett most már teljesen, szeméből a pajkos csillogás eltűnt s most már Andrés-re nézett.
- Hello - ezzel megfordult és elindult a kijárat felé, a bankkártyámmal a kezében. Lassan eltűnt az emberek forgatagában. Elment.
Csak remélni mertem, hogy újra látom, és vigyáz magára.
- Gyere niña, induljunk. - ránéztem Andrésre és bólintottam.
- James mivel megy? Hogy ha nincs kocsija?
- Majd felhívja Jacket, az egyik ügynökünket és kér tőle egy kocsit.
- Értem, de ez nagyon veszélyes amit csinál nem?
- De igen niña, de neked ezzel nem kell foglalkozni. - megcirógatta az arcomat és próbált volna közel hajolni, ám én elfordultam
- Szeretném, ha máskor nem közelednél felém. - hangom fagyos volt, de megértette és felegyenesedett.
- Elnézést niña, azt hittem..., hogy...
- Még is mit hittél Andrés? Az előbb James megcsókolt, és én viszonoztam, ezekszerint nekem ő tetszik nem?
- Ó niña, - mosolygott most már egyre félelmetesebben - Igazad van. Neked ő tetszik . - hangjából eltűnt a különös akcentus és megragadta a karomat. - Na gyere szépen, most már ideje tényleg indulnunk.
- Oké, de elengednéd a karom?
- Persze. - ezzel elengedett és elindultunk a kijárat felé. Ám hirtelen megjelent a kijáratnál három hatalmas termetű ember. Próbáltam úgy tenni, mint aki nem veszi észre, Andrés?? Ő nem segít? Mi történt vele? Át akar verni engem?
- Kathryn innentől kezdve, ügynökökkel megyünk.
- Igen?
- Igen. Ott is állnak. - mutatott a kijáratra, majd megfordult és a pláza túlvégébe mutatott ami nem volt látható - és ott is állnak. Add ide szépen a kezed. - ismét erősen megragadta a karomat, de most már meg is szorította. Hová tűnt az a kedves fiú, aki az előbb volt? Ránéztem, és gondolkodás nélkül meglendítettem a térdemet, ami talált és süllyedt. Andrés kétrétgörnyedt én pedig futásnak eredtem.
A bejáratnál álló hatalmas montstumok elindultak futva utánam.
Gyorsan gondolkodás nélkül visszarohantam az üzletbe ahol a ruhákat vettünk, nem volt más lehetőségem, csak az, hogy segítsen az eladónő, akivel nem rég még beszélgettünk.
- Jó napot - köszötem hadarva, közben folyamatosan a bolt bejáratát néztem.
- Valamit itt felejtett kisasszony?
- Segítenie kell, kérem rejtsen el, könyörgöm, a nyomomban vannak... elakarnak kapni.
- De kik?
- Mindent megmagyarázok, de kérem, gyorsan... gyorsan...
- Jó, - beengedett a pulthoz, és én lekuporodtam a lábához. Épp időben, mert a három izomember épp akkor lépett be az ajtón.
- Jó napot hölgyem - köszönt az egyik, mély dörmögő hangja egy medvéére emlékeztetett, mely épp áldozatára készül lecsapni.
- Miben segíthetek uram?
- Nem látott, egy körülbelül ilyen magas, vékony, válligérő fekete hajú lányt?
- Nem
- Pedig meggyőződése, hogy ide futott be az előbb.
- Én nem láttam senkit. - mondta az eladónő. - De ha nem látná, épp áll a sor maga miatt.
- Ó, elnézést..., - pár percig csönd volt, majd újra megszólalt. - Körülnézhetnék?
- Felőlem, csak engem hagyjon had intézzem a dolgomat, és a ruhákra is vigyázzon.
- Köszönöm hölgyem. - néma csendben telt el 10 perc, az életem leforgott a szemem előtt, és másra sem tudtam gondolni mint Jamesre, Ware-ra, Williemre és Anne-ra. Anne-ra aki átélte már a kínokat, amiket most én, biztos... biztos ő is menekülhetett, vagy talán vártak rá és esélye sem volt a menekülésre? De nekem volt esélyem, legalább én lehet, hogy megmenekülök, de mi lesz utána? Ezek a gondolatok jártak a fejemben, és nagyon féltem. Hol vagy James? Miért nem vagy itt? Miért hagytál magamra? Fontosabb volt egy csapda, mint én. Könnyeim potyogni kezdtek, de hang nem jött ki a számon.
Végül az eladónő lehajolt hozzám és a fülembe súgta.
- Elmentek.
- Kimentek a boltból?
- Igen.
- Köszönöm.
- Még egy kicsit maradjon ott ahol van, hátha visszajönnek, vagy szemmel tartják a boltot. Egy fél óra múlva szólok. Hátul a boltból vezet le és fel egy lépcső, tűz esetén ott szoktunk menekülni, de szerintem ez már bőven tűz esetén... - mosolygott együttérzően rám, majd a kezembe nyomott egy mobiltelefont. - ez az enyém, magának adom, most sokkal nagyobb szüksége van rá mint nekem. Rögtön tárcsázza a rendőrséget.
- Köszönöm. - úgy tettem, ahogy a nő mondta, tárcsázni kezdtem a rendőrséget.
- Hallo
- Miben segíthetünk? Itt a Baltimore-i rendőrkapitányság
- Én itt vagyok egy áruházban. - gyorsan megfordultam és megkérdeztem az eladónőtől, az áruház nevét. W&Z - A W&Z áruházban, egy boltban, - megkérdeztem gyorsan a bolt nevét Liliom - a Liliom boltban, és követnek üldöznek engem, három nagydarab férfi, akik megakarnak ölni.
- Kisasszony nyugodjon meg, mindjárt ott vagyunk, és bejön a kapitányságra, maradjon ahol van.
- Rendben, de kérem siessenek! - letettem a telefont, mire a az eladónő, gyorsan az kijárat felé mutatott, mivel újra kinyílt az ajtó és megjelentek az izomemberek.
- Köszönök mindent. - négykézláb mentem az ajtóhoz, amely pont résnyire volt nyitva egy függönyözött rész mögött. Ahogy a függöny mögé értem, gyorsan kinyitottam és rohanni kezdtem lefelé a lépcsőn. A rendőrség már úton van, nyugtattam magam. Minden rendben lesz, minden megoldódik, megkell oldódnia mindennek.
Nem hallottam lépteket a hátam mögött, tehát nem követnek. Leértem a lépcsőn és egy kis barna ajtóval találtam szembe magam, melyben egy kulcs volt. Elfordítottam a kulcsot és kinyitottam az ajtót.
Ahogy kiléptem, rögtön az utca forgatagába kerültem.
Most mihez kezdjek? A rendőrség azt mondta, hogy jön. De hol késlekedik már? És épp, ahogy kimontam, hogy hol késlekedik, meghallottam a szirénákat. Gyorsan elkezdtem futni, a rendőrautók felé, ahogy leparkoltak, ám megláttam Andrés-t, amint épp lekezel az egyik rendőrrel.
Végem van...
Újra eleredtek a könnyeim és megfordultam a másik irányba. Kell lennie valami biztos pontnak... valahol.. De hol? James, merre vagy?
Lassan tettem meg a lépteket és a fejemről levettem a parókát, legalább ezzel átverem őket, ha nincs rajtam paróka. De most kitől kérjek segítséget? A rendőrök Andréssal vannak, James pedig elment, hogy becserkésszen pár bűnözőt, de én tudom, hogy a biztos halálba rohan.
Egy pár bankó volt a pénztárcámba, de ennyiből, nem tudok haza menni. Haza? Hol az otthonom? Vagy elmenni egy szállodába, ha egy éjszakát kitudok ebből fizetni, már akkor szuper vagyok. De az ilyen szállodák nagyon drágák, és James nincs sehol.
Megtöröltem a szememet, kihúztam magam és kijelentettem.
- Nem baj, mindig is a magam útját akartam járni, hát most elkezdhetem. - megtöröltem ismét a szemem, mert megint legördült pár könnycsepp. - Új életet kell kezdjek Baltimore-ban, és az első dolgom hogy állást keresek, és elmegyek fodrászhoz, sminkeshez és teljesen megváltoztatom a külsőmet, hogy senki..., soha ne ismerjen fel. Lezárom magam mögött az életet, elfelejtek mindent, és talán nem találnak meg soha. -Tovább gyalogoltam, a nap egyre jobban hanyatlani kezdett... de én csak gyalogoltam és gyalogoltam, majd megpillantottam egy hatalmas épületet, ahol a következő feliratot olvastam: KIADÓ/ELADÓ. Oda mentem a lépcsőházszerű épülethez és a kaputelefonon megláttam a feliratot: KIADÓ/ELADÓ - megnyomtam a 17-es számot és a kaputelefon csak csöngött és csöngött... Már azt hittem, hogy senki sem fogja felvenni, de végül még is felvették.
- Hallo
- Jó Estét, érdeklődnék a Kiadó ház iránt. - semmi válasz, de egyszeriben kinyílt a lépcsőház ajtaja és én beléptem rajta.
***
- Hogy micsoda?? Nyomát vesztetted?
- Igen, de nem értem hogy történhetett. - remegett a férfi hangja, ahogy főnökével beszélt, tudta, hogy akár meg is ölheti, amiért ekkora baklövést követett el
- Nem érted, hogy történhetett? - kérdezte csendsen, de hangjában érezni lehetett, hogy mindjárt felrobban - Nem érted, hogy történhetett? - kérdezte egyre hangosabban, majd újra és újra megkérdezte, immár üvöltve.
- Sa...saj...náll..oomm...- dadogta kétségbeesetten,
- Andrés! Egyszer bízok rád valamit, egyszer... és te elszúrod.
- James mindent tud főnök, elkapta két emberünket, és tudja hogy áruló vagyok, de úgy tudja hogy Kathryn nálunk van főnök!
- Hmm... - mondta elgondolkozva a főnök és beletúrt sötétbarna hajába, sötétszemei megvillantak végül elmosolyodott- Nem is rossz, nem is rossz... Tehát úgy tudja, hogy Kathryn nálunk van?
- I...igen
- Remek, nos mivel már rád nincs szükségem, ezért gyere Washingtonba. Én pedig, megkeresem Baltimore-ban Kathrynt, és egyszer s mindekorra belémszeret majd.
- De uram..., semmi nyomkövető nincs rajta, semmi bankkártya, vagy telefonkártya.
- Nem probléma Andrés, no problemo nem igaz? - somolygott magában, és hangosan megdicsérte magát a telefonba - Nagyon ügyesen kitaláltam, hogy spanyol kémet alakíts nem igaz? James milyen jól bevette.
- Igen uram, maga nagyon leleményes
- Leleményes? - kérdezte mint egy elgondolkozva - Igen, talán leleményes is vagyok.
- De uram, Kathrynt nagyon nehéz lesz megtalálni Baltimore-ban.
- Nekem sikerülni fog, vannak embereim Andrés...
- Ahogy gondolja főnök.
- Tisztelettel beszélj velem Andrés! - csattant fel idegesen, és fel is állt ültéből, elindult egy hatalmas aranyozott ablakhoz, s lepillantott Newarki házából, az utcára.
- Elnézést főnök, elnézést, bocsánat én nem akartam... én...
- Elég lesz Andrés. - ezzel elvette a fülétől a telefont és megnyomta a piros gombot, majd lepillantott maga mellé és elgondolkozott. Tehát Kathryn Baltimore-ban van, biztos az utcán csatangol, és biztosan iszonyatosan félhet, lehet hogy az utcán kell majd aludnia. Ahogy erre az eshetőségre gondolt elmosolyodott és felnevetett. De majd ő, majd ő megtalálja, és akkor megvigasztalja, elhalmozza kedves dolgokkal, sok ékszerrel. Elvégre azt a nők szeretik nem? És miután elhalmozta és a lány igent mondott és összeházasodtak..., az összes vagyon minden csak az övé lesz és a lány is.
***
Felakartam menni a lépcsőn, de ekkor kinyílt a földszinti lakás ajtaja. Hirtelen megrezzentem.
- Te vagy az, aki a Kiadó lakás után érdeklődött? - egy alacsony, idős, ősz hajú nő kérdezte tőlem, görbe botjára támaszkodva.
- Igen, én vagyok.
- Nos, gyere beljebb.
- De nem a 7-es szobába csöngettem? - kérdeztem értetelnül
- De igen, de amíg az a lakás kiadó, addig a kaputelefon ide van beüzemelve.
- Ó, vagy úgy. - beléptem a feketeszínűre festett faajtón és elcsodálkoztam. Antik régi tárgyak, 19. és 18. századi bútorok mindenfelé.
- Csodálatos- ámultam és odamentem az egyik bútorhoz. - Ez a klasszcizmus idején készült, fantasztikus. Ennek szinte már múzeumban lenne a helye.
- Nos..., igen, de mivel ez örökség ezért nem vihették el a múzeumos tökfilkók. - somolygott az öreghölgy, végül megfogta a karom és egy fotelhez vezetett.
- Mennyibe kerül a kiadó szoba? - kérdeztem mintegy a tárgyra térve, de a nő hallgatott. - Én, nekem... most nagyon kevés pénzem van, új életet szeretnék kezdeni, ha elmondanám, hogy idáig mi minden történt velem, talán el sem hinné, de nagyon kérem adjon nekem egy esélyt, rendszeresen fogom fizenti a lakbért és holnap megyek el munkát keresni. Kérem.- az idős nő csak figyelt és vizslatott a szemeivel.
- Mennyit tudsz adni? - kérdezte végül - A lakás már régi és elavult, az előző lakó egy piszkos némber volt, aki soha nem fizette rendszeresen a lakbért, és folyamatosan férfiakat vitt fel, így is akarod a lakást?
- Persze, igen... én kitakarítom, és vigyázok nagyon.
- Nos jó, a vizsgámon már átmentél, a szoba tiszta és ugyanilyen bútorokkal van berendezve mint ez. A lányomé volt, de most ő külföldre utazott, Franciaországba, tudod, ott ismerkedett meg egy férfival.
- Tehát, akkor nem egy némberé volt?
- Hát te süket vagy? Most mondtam, hogy az csak egy vizsga volt, egy teszt.
- Persze, persze igen. Elnézést. - szabadkoztam, mire ő bólintott. Elővettem a táskámból a pénztárcámat elővettem a maradék pénzemet és odanyújtottam a nőnek.
- Hmm, kezdetnek megteszi, de ugye tudod, hogy ezzel a pár bankóval, össz-vissz 3 napot engedek, addig hoznod kell még 60 dollárt.
- Rendben, vagyis akkor a havi albérlet az?
- Az, 100 dollár.
- Rendben. Köszönöm
- Most gyere, megmutatom a szobádat.- odasétált az ajtóhoz, majd a mellette lévő aksztókról leakasztott egy kulcsot. - Ez a te lakásod kulcs. A szomszédok kedvesek, az emberek jóhiszeműek, amíg elnem játszák a bizalmukat.
- Nem szoktam senkit sem átverni.
- Hát, látszik rajtad, hogy nem az a típus vagy aki átveri a másik embert. Hol vannak a bőröndjeid?
- Nincs ruhám, ami volt az...- hatalmasat sóhajtottam - nem fontos, de mindent megoldok.
- Nos jó, nem rám tartozik, itt a lakás. A lakbért minden hónap első napját kell kifizetni, remélem megértettük egymást.
- Igen, igen persze. Ígérem nem fogok késlekedni.
- Ajánlom is.
- Hölgyem - szólítottam meg mégegyszer, mielőtt megfordult volna - esetleg nem tud a közelben egy állást?
- Majd gondolkozom, van magának végzettsége?
- Hát..., művészeti egyetemre jártam, művészettörtéentet tanultam és régiségkereskedő szerettem volna lenni - pár pillanatig elhallgattam, hogy is fogalmazzam meg, végül újra megszólaltam - de abbahagytam, mert közbejött valami.
- Értem. Tehát, akkor ha jól sejtem csak egy érettségid van?
- Igen, de minden festményt felismerek, és minden bútort, vagy régiséget és...
- Majd megkérdezem pár ismerősömet, addig is keresgélj, mert mindent én sem tudhatok, vagy adhatok, vagy segíthetek.
- Igen, persze... tudom. - ezzel a nő megfordult és bement a lakásába.
- Jó Éjszakát
- Jó Éjt Önnek is. - ezzel becsukta az ajtót. Én pedig a kulcsal a kezemben még pár percig ott álltam a lépcsőházban és gondolkoztam. Mi lesz most velem?
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissülő Regények
