Másnap korán reggel ébredtem, madarak csiviteltek, nagyon hangosan, talán épp veszekednek. Megfordultam a hatalmas ágyon és lassan kikeltem belőle. Kinyitottam a bőröndöt, kikaptam belőle egy farmernadrágot, meg egy lenge pólót. Bementem a fürdőszobába, gyorsan lezuhanyoztam, megtörölköztem, fogat mostam és felkaptam a pólót meg a nadrágot, majd kiléptem a szoba ajtaján. Ahogy mentem végig a folyosón lehetett hallani, hogy valakik már felébredtek és épp a konyhában reggeliznek. Egy halk suttogó vékony hangot hallottam.
- Anya, biztos hogy minden rendben lesz Kathrynnel? - kérdezte elhaló hangon - Mert nagyon kedves lánynak tűnik.
- James bácsi meg fogja őt védeni Maria, ne aggódj. Vigyáz rá.
- Én úgy vettem észre hogy James és Kathryn mintha szerelmesek lennének egymásba. - suttogta tovább a kislány
- Igen szerelmesek egymásba, csak még egyikőjük sem tudja, hogy hogyan közeledjen a másik felé.
- Veletek is így volt anya? Nem tudtátok hogyan közeledjetek?
- Jó reggelt. - léptem be a konyhaajtón, s rámosolyodgtam a kis Maria-ra, aki rögtön a kezét a szájára tapasztotta és kisietett mellettem.
- Maria - szólt utána az anyukája. Mire a kislány megtorpant és visszajött.
- Jó reggelt Kathryn!- ismét rámosolyogtam, s tekintetemet az édesanyjára emeltem, Miriamra, aki éppen akkor intett a lányának, hogy most már mehet.
- Hogy aludtál Kathy? - kérdezte barátságosan.
- Jól köszönöm, nagyon jól kipihentem magam. Hmmm mi a reggeli? - Tudakoltam, és kérdésem végén meg is korgott a gyomrom.
- Barnakenyér, vaj, és rá pulykamell sonka. Megfelel? Vagy ha gondolod, más is reggelizhetünk.
- Tökéletes, már rég ettem barnakenyeret. - kent nekem egy szelet barna kenyeret, tett rá két szelet sonkát és tányérral együtt a kezembe nyomta.
- Ha esetleg még kérnél,nyugodtan szólj csinálok még, de ha gondolod te is csinálhatsz magadnak. Itt a kenyér, itt a vaj, és itt a sonka. Nekem el kell ugranom a közeli élelmiszerboltba, mert a tej elfogyott, de nem sokára itthon leszek.
- Persze, rendben jó jó.
- Utána ha van kedved beszélgethetünk, meg megmutatom a festményeimet.
- Hú remek. Már alig várom
- Akkor elköszönök addig, szia - ezennel kisétált a konyha ajtón és én egyedül maradtam az egy szelet barna kenyeremmel.
Eleszegettem közben kinéztem a konyhaablakon és láttam, ahogy Miriam elsiet a ház előtt. Épp hogy elment, egy fekete audi megállt. Csodálkozva szemléltem, s arra gondoltam, biztosan csak egy másik házhoz jött, biztos hogy nem ide. Ám amikor megláttam, hogy ki az aki kiszáll belőle, azt hittem mentem félrenyelem a kenyeret. Egyenesen James szállt ki belőle. Már ébren lenne? És mit keres nála egy fekete audi? Nem zavartatta magát, lassú ruganyos léptekkel haladt a bejárati ajtóhoz, majd ki is nyitotta. Nem foglalkoztam vele tovább, de azért egy kicsit ingerült voltam, hogy miért váltottunk kocsit? Vagy egyáltalán hogy hogy váltottunk? És miért egy Audi-ra?
- Szervusz szépségem, hogy aludtál? - gondolhattam volna, hogy előbb utóbb a konyhában fog kikötni.
- Szia neked is, És már számtalanszor megmondtam, hogy ne hívj engem szépségemnek.
- Akkor tündérem, nos válaszolnál hogy aludtál?
- Tündéremnek se hívj. És jól aludtam.
- Na ezt örömmel hallom, körülbelül 10 perc múlva indulunk, addig még van egy két elintéznivalóm, ja és még valami. - idáig fel sem tűnt, de most hátul a kezében volt egy csomag, melyet elővett.
- Szeretném ha ezt felvennéd. Álruha. 
- Ez biztos, hogy kell?
- Teljesen biztos. Siess. Nincs vesztegetni való időnk.
- De én szeretném megnézni Miriam festményeit.
- Majd megnézed máskor. Igyekezz.
- Megehetem ezt az egy szelet barnakenyeret?
- Igen. - ahogy befejezte a mondanivalóját már ment is volna ki az ajtón, de én még kérdezni akartam valamit.
- Honnan van az audi?
- Magánügy.
- Na ezt most hagyd abba. Úgy tudom tisztáztuk ezt a magánügyes dolgot.
- Az ügynökség intézte, új kocsira volt szükség, a másik már egy kissé viseletes volt és az üldözőink is ismerik.
- Áhá, tehát leváltottad.
- Igen. Na most már megyek, 10 perc múlva legyél készen.
- Jó. - mondtam végül, és néztem ahogy kisétál az ajtón.

Megreggeliztem, elpakoltam a kint hagyott kenyeret a vajat a hűtőbe, a sonkával együtt, majd kimentem én is a konyhából, felsiettem a vendégszobába, ahol aludtam és gyorsan összepakoltam a cuccaimat. Ahogy pakoltam kopogtattak.
- Gyere beljebb.
- Szia Kathy, gyere megmutatom a festményeimet. - abbahagytam a pakolást, most nem igazán érdekelt James, meg az ő intelmei, hogy 10 percem van összepakolni, kíváncsi voltam a képekre és nem érdekel egy   gyilkos sem.
- Máris megyek. - épp, hogy csak rá gondoltam megjelent az ajtóban.-
- Hová mentek? - kérdezte dühösen, s rám nézett.
- Ahoz neked semmi közöd. - vágtam rá meg sem várva míg Miriam válaszol.
- James, szeretném megmutatni a festményeimet Kathrynnek, talán van valami ellnvetésed ? - kérdezte szúrós szemmel, nővére
- De siessetek Miri, mert idő van, és nem akarom hogy ránk bukkanjanak.
- Jójó 3-4 perc lesz az egész,- bólogatott s karon ragadott. Ahogy elhaladtam James mellett, rámosolyogtam, láttam hogy ez nem igazán tetszik neki, de nekem annál inkább.

Végigmentünk a folyosón, s a legelső ajtón benyitott.
- Hát itt volnánk, ez az én műtermem, ahol a legtöbb időmet töltöm, ha nem a férjemmel, vagy a lányommal foglalkozok. - Előre engedett s én lassan beléptem. A szoba mézszínnel volt kifestve, a padló pedig csempe volt, véleményem szerint a festék, ha le is cseppen takarítható, felmosható legyen. Habár, az olaj nagyon nehezen jön ki bár honnan. Ruhákból pedig egyáltalán nem is jön ki. 
Ahogy beljebb sétáltam, észrevettem, hogy körös körül kisebb nagyobb, vagy éppen hatalmasabb festmények állnak nekitámasztva a falaknak. Néhol pedig, fel-fel akasztva egy kettő. Velem szemben pedig egy hatalmas ablak, a vendégszobában lévőnek legalább a háromszorosa. A fény csak úgy sütött be, megvilágítva az egész szobát. 
A sarokban festőállványok sokasága állt, középen pedig egy nagyobb állvány, melyre kivolt feszítve egy vászon.
- Hmm - közelebb sétáltam, és megszemléltem, az épp elkezdett festményt.
- Zeusz és Hádész harca?
- Nagyon ügyes, igen- igen. De még csak az első réteget vittem fel a vászonra.
- Ahoz képest, már kezdenek látszani a formák. 
- Igen. Először a bőrszínt viszem fel, meg egy halványabb tónusát a ruhájuknak, és a második réteggel majd egy még erősebb árnyalatot, s addig viszem fel rá, amíg úgy nem döntök, hogy na most már elkészült.
- Hmm... érdekes. Akkor ezek szerint több napot is vársz míg megszárad.
- Igen, de egyszerre több munkán is dolgozom, és így mindig van munka. Rámosolyogtam, és tovább léptem az állványokhoz a sarokba, először arra voltam kíváncsi, hogy most min dolgozik, utána pedig tovább szemlélem a már kész remekműveket. A megállapításom helyes volt, ezek a festmények nem kubista hatást mutatnak, hanem impresszionista hatást. Gyors lendületes ecsetkezelést, a különbség annyi, hogy Miriam, nem a természetben dolgozik, hanem a műtermében.
A következő kép, egy tengert ábrázolt rajta, 3 hajót, s a középen lévő hajó épp sülyedni látszott, a másik két hajó pedig a segíségére igyekezett, de ha jól látom már elkéstek. A tenger vadul háborgott, s a hullámok között kirajzolódott egy arc, hosszú hajjal keretezve.
- Posszeidon?
- Igen
Csodálatos volt, ahogy megoldotta a fény árnyék hatásokat, elképesztő.
- Nagyon szépek a munkáid Miriam, elképsztő, amit idáig láttam. És ahogy minél többet látok, az a meglátásom, hogy te impresszionista festő vagy, nem kubista.
- Lehet, már sokat felejtettem az iskola óta.
- Értem. De nagyon csondálatos és fantasztikus ahogy alkotsz és ahogy festessz.
- Köszönöm Kathy.
Tovább néztem és csodálkoztam, álmélkodtam a kész remekművekben, és a még elkészületlen vázlatokban is egyaránt. Miriam mutatott nekem ceruza vázlatokat is. Ugyan is minden festmény előtt ceruzával felvázlatolja, hogy mit is szeretne, hogyan is szeretné. Van hogy aquarell festékkel, előtte még fel is vázolja egy sima aquarell papírra, majd azt tanulmányozva, megfesti a remekműveket. 
Az idő gyorsan telt, 3-4 perc már rég letelt, s már lassan egy óra is.
Az ajtóban megjelent James, én épp egy csatát szemléltem, az egyik sarokban, amikor meghallottam a távolból James hangját.
- Miriam, most már indulnunk kell Kathrynnel, mert soha nem érünk oda.
- Rendben James, de még engedd meg hogy becsomagoljak nektek egy kis útravalót.
- Hajh - sóhajtott nagyon James, végül rábólintott az ajánlatra és Miriam kisietett. Halk léptekkel közelebb sétált hozzám, bár engem most egyáltalán nem érdekelt, ugyan is teljesen lenyűgözött a lovak csodálatos ábrázolása, ahogy minden egyes izmuk meglátszódik, a mozdulat hevében, s ahogy a páncélos katonák, kardal a kezükben előre nyomulnak.
- Szerintem is nagyon ügyes Miriam. Sajnos én ezt a fajta tehetséget nem örököltem anyánktól.
- Ne búslakodj James, neked máshoz van tehetséged.
- Például? - hangjából kiérződött a gúny és a csalódottság.
- Nagyon jó a logikád, hirtelen oldassz meg bonyolult talányokat. Fogadni mernék, hogy a matematika, a fizika, a kémia az erősséged.
- Igen, eltaláltad. - hirtelen az arcához suhuntottam az öklömet, mire ő elkapta.
- Hát, ezt meg mivel érdemeltem ki? - kérdezte meglepődötten.
- Illetve, látod a reflexed is nagyon jó. - elmosolyodott, s elkapta a derekamat, majd megperdített és egy karjával tartva háttal a padlónak döntött, de nem értem le teljesen ugyan is pár centivel a padló felett voltam. Viszont a hajam, melyet reggel nem kötöttem össze, már a padlón volt.
- És a te elcsábításodhoz is értek, igazam van? - hirtelen nem bírtam válaszolni, mert teljesen felülkerekedett rajtam a vágy, nem bírtam megmoccanni sem, nem hogy még beszélni. De csak egyszer tegyen le, úgy megleckéztetem, hogy nem tesz többé ilyet. 
Ám nem akaródzott elengednie sőt, vészesen közeledett a keze a szám felé, majd megcirógatta, s száját a számra tapasztotta. Még mindig mozdulatlan voltam, de visszacsókoltam, s ott maradtam volna vele egész éjszaka, ha az ajtóból egy hang fel nem riaszt mindkettőnket.
- James, kész az útravaló. Ne haragudjatok, hogy megzavartalak benneteket, csak... az előbb mondtad, hogy szeretnétek már menni.
James amilyen hirtelen csókolt meg olyan hirtelen lökött el magától. Nem mer felvállalni a családja előtt? Ugye, csak tévedek? Ugye biztos tévedek?
- Köszönöm Mira, nemsokára találkozunk. Kathryn, hozd a bőröndöd indulunk.
Nem válaszoltam, mert megbántódtam, a hirtelen közömbös hang hallatán, majd Miriamre néztem.
- Nagyon szépek a munkáid és nagyon tehetséges vagy.
- Köszönöm Kathryn. Lehet, hogy tehetséges vagyok... talán, de tudod én csak magamnak festek,nem szoktam sem eladni, sem pedig megrendelések után dolgozni.
- De hát miért?
- Mert a festő piac nagyon nagy, és nem hinném, hogy az én munkáimat vennék.
- Dehogynem, én megvenném az összes munkádat! Várj... van egy ötletem. Csináljunk üzletet. Én majd eladom a te munkáidat és részesedünk benne.
- Gondolod?
- Igen, minden festnek kell egy manager.
- Ha te mondod. Majd még átbeszéljük.
- Rendben. Ha már mindennek vége, és már nem üldöznek, eljövök majd és letisztázzuk a részleteket.
- Nagyon kedves lány vagy te Kathryn.
- Ugyan, csak látom a befektetést a munkáidban, és én is pénzszűkében vagyok.
- Ó így már értem, rendben. Kezet rá. - nyújtotta felém a jobb kezét, mire én elfogadtam és jól megráztam. 
- Most már tényleg sietnem kell, hozom a bőröndömet és indulunk tovább Jamessal.
- Rendben. További jó utat Kathryn.
- Köszönöm! Viszlát Miriam. - kiléptem a műterem ajtaján és a folyosó végi szobába siettem, gyorsan összepakoltam a szobát, hogy a házvezetőnőnek, ezzel már igazán ne legyen baja, majd behúztam a cipzárt a bőröndön, és toltam kifelé az ajtón. James közeledett a folyosó eljéről.
- Jöttem segíteni Kathryn, ha rajtad múlna 5 évig is itt maradnánk.
- Még mit nem. - ahogy közelebb ért és elakarta venni a bőröndöt, én megütöttem. Gyors és fájdalommentes pofont adtam neki, mint egy pontot téve a köztünk lévő kapcsolatra. Ám épp az ellenkezőjét váltottam ki vele.
- Megérdemelted. - hebegtem s vártam a reakcióját, amely egy félmosoly volt, és egy újabb derékon rántás, majd magához húzás. 
- Lehet, de te is megérdemled, ha csókot adok, Kathryn sokat gondolkoztam és úgy döntöttem, hogy előbb vagy utóbb de megszerezlek magamnak készülj fel, mert udvarolni fogok, ja de ne hosszútávú kapcsolatra gondolj, mert én soha nem fogok megnősülni, és ne élettársi kapcsolatra gondolj, mert élettársat sem szeretnék, csupán flörtöt. Érted ugye? - arcom kipirult, szemem majdnem megtelt könnyel, de visszafogtam magam, majd ha egyedül leszek kisírhatom magam, de addig nem. Addig nem szabad.
- Soha, érted James, soha nem fogunk összejönni semmilyen kalandra. Most olyan világos voltam, mint a nap, s nálad sokkal komolyabb. - megdöbbent, de a döbbenete pár másopercnél nem tartott hosszabb ideig.
- Ó...- ismét elmosolyodott - úgy legyen, a kihívásokat még jobban szeretem mint gondolnád, szivecském. - ezennel elengedett, elvette tőlem a bőröndöt , megfordult és elindult a lépcsőhöz, én meg gyorsan utána.

Lassan megérkezünk Newark-ba a következő állomásunkhoz, s egyre közelebb Wasingtonhoz. Mióta elhagytuk Trenton-t egymáshoz sem szóltunk. Én nem kezdeményeztem beszélgetést, ő pedig nem akart beszélgetni.
Elkanyarodtunk a Newarkot jelző táblánál. Mikor kisebb voltam anyáékkal sokszor eljöttünk ide, itt éltek anyukám nagyszülei, de már rég meghaltak sajnos. Gondolataimba mélyedtem, s meg sem hallottam, ahogy James szólongat.
- Kathryn Edinburg - mondta idegesen, mire végre oda figyeltem. 
- Igen?
- Most már abbahagyhatnád a " megsértődött hercegnő" játszását, és felvehetnéd a parókát, és a napszemüveget.
- James, éjszaka van... minek vegyek fel fekete parókát? Meg napszemüveget? Elárulom, hogy ha most napszemüveget veszek fel, jobban kirívok majd a tömegből, mint ha nem lenne rajtam. - pár pillanatig elgondolkozott végül bólintott.
- Igazad van, a napszemüveg nem kell. De a parókát vedd fel, szeretném, hogy ha innentől kezdve elvesztenék a nyomunkat.
- Jó felveszem. - behajoltam a hátsó ülésre és elvettem egy kis barna színű papír dobozt, melyben a fekete paróka lapult. Nyakigérő, fekete, paróka. Próbáltam felvenni, a hajamat begyűrtem alá, de nem sikerült.
- Az az enyém. - monda végül James, és elvigyorodott ahogy a szeme sarkából a próbálkozásomat figyelte.
- Ja. - nem adtam meg neki azt az örömet, hogy felbosszantson, így gyorsan előkotortam a másik parókát, ami szintén fekete volt, de vállig érő. A hajamat felgöngyöltem úgy mint az előbb és bedugtam a paróka alá. Sikeresen felvettem. Elől féloldalas frufrum volt, és hátul a vállamig ért a paróka. Az arcomat nagyon ügyesen és jól takarta.
- Hmm egész jó. - James megállt egy hatalmas szürke épület előtt, mely teli volt ablakokkal. Biztos voltam benne, hogy megérkeztünk a ma esti helyünkre. Kivette a dobozból a másik parókát, amit az előbb próbáltam felvenni és egy egyszerű mozdulattal már fenn is volt a fején. Kifejezetten jól állt neki a hoszú haj, rikitó kék szemeit még inkább kiemelte. 
- Indulás. - kinyitottam az ajtót, ahogy a "parancsot" meghallottam, és ő is kiszállt, velem egy időben.
Felnéztem a hatalmas épületre, s a nyakam egészen hátracsuklott, mire megláttam a tetejét.
- Ne tégy úgy, mint egy falusi kislány, Manhattenben is vannak ilyen épületek, na gyere szépen. - megragadta a karomat, és már vezetett is az üvegajtóhoz, mely önműködően kinyílt.
- Miért jöttünk egy ilyen hatalmas szállodába?
- Hogy legyen mit kérdezned. - utáltam, hogy ha így válaszol egy egyszerűen feltett kérdésre, de most ráhagytam és inkább a szálloda belsejét vizsgáltam. 
Hatalmas krémszínű bőr fotelek voltak mindenfelé, egy hatalmas aqvárium, ahol díjnyertes halak úszkáltak, és egy hosszú mogyoróbarna recepciós pult húzódott végig a hall végébe. Egy, két ember szállingózott a recepciónál, bőröndökkel a kezükben, épp bejelentkeztek. 
- Várj meg ott. - mutatott egy bőrfotelra a jobb oldalon, és már el is engedte a karomat, és előre sietett.
- Köszönöm, hogy meghallgattad a válaszomat James... - dünnyögtem magam elé, és leültem a krémszínű bőr fotelba. Egész kényelmes volt, nagyon is kellemes. Ránéztem a falon lévő szintén mogyoróbarna órára, este 8 órát mutatott. Ahogy elnézegettem, észre sem vettem, hogy a mellettem lévő bőrfotelba is helyet foglaltak.
- Hola, ¿Se puede hablar español? - feléfordultam , persze rögtön megértettem mit mond, mert mindig is szerettem volna spanyolul tanulni,   Azt kérdezte, tudok-e spanyolul beszélni.
- Lo sentimos, sólo un poco - válaszoltam neki, hogy sajnos, csak egy kicsit. Elmosolyodott s sötétbarna szemeiben különös fény csillant.
- Csodálatos a haja niña, valójában beszélek angolul is, csak kíváncsi voltam, mennyire beszélsz spanyolul, hiszen egy ilyen gyönyörű niña, biztos hogy tud spanyolul és a feltételezésem nem csalt. - a niña( lány-t) jelent. Elnéztem a válla fölött és megpillantottam Jamest, aki felvont szemöldökkel fordult vissz és bámult engem, ajka hangtalanul mozgott, valamit üzenni akart, de nem értetem, hiszen nem tudok szájról olvasni. Most visszakapja, gondoltam magamban, és mit sem sejtve, hogyan kell flörtölni, azért megpróbáltam, ezzel az idegennel, aki azt állítja, hogy Spanyolországból származik, és minden vágya eljutni Washingtonba, én nem adtam ki a mi utitervünket és szándékunkat, de láttam, hogy őt nagyon is érdekli. 
Az idegen nagyon is jóképű volt, izmos alkat, izmoktól duzzadó karok, és kék laza ing. A haja az ingje gallérjánál apró hullámokban keretezte az arcát, amely napbarnított volt, és szemei, melyek sötétbarnák voltak csak úgy csillogtak, ahogy hozzám beszélt és rám nézett.
- Sajnos niña, most elkell, hogy búcsúzzak, amúgy a nevem Andrés, még biztos vagyok benne, hogy találkozunk szépséges niña.
- Viszlát Andrés. - Az Andrés megfelelője az András. Igazán kedves spanyol fiú volt, csak azt nem értem, miből gondolta, hogy fogunk mi még találkozni? Nem hinném. 
James közeledett két kulcsal a kezében. Szemei vadul villogtak, s egyenesen megállt előttem, felrántott  a fotelból megfordult és elkezdett maga után húzni. Halkan káromkodott, úgy hogy én csak fél szavakat értsek, de tisztán kihallatszott belőle, hogy csúnyán beszél és nagyon ideges. De miért is? Azt nem lehetett tudni. Csak nem a spanyol férfi miatt? Ugyan már, hiszen ő nem tartogat semmi veszélyt.
Beszálltunk az egyik liftbe és James megnyomta a 4-es gombot.
- A negyedik emeletre megyünk? - kérdeztem teljesen ártatlanul, mint aki semmiről sem tud.
- Igen. Kathryn Edinburg - csattan fel végül
- Igen?
- Mit mondtam neked? 
- Mit?
- Azt, hogy ne állj szóba idegenekkel!
- Nem is mondtad,
- De mondtam!
- Nem
- De
- Na jó, csak javasoltad.
- Javasoltam??? - fakadt ki iszonyatosan, s épp mondani akart valami, amikor kinyílt a lift ajtaja.
- Megérkeztünk. Remélem nem akarsz a folyosón műsort rendezni James. - mosolyogtam rá, amivel még jobban felingereltem.
- A te szobád a 444-es az enyém a 445 - ös, pont melleted leszek, és van egy összekötő ajtó is, amit belehet zárni, ha valami baj van, csak átjössz és megmondod, vagy ha iszonyatos a gond, kiabálsz egyet rendben?
- Igen, James. - mondtam elfáradtan és csüggedten, már szerettem volna lefeküdni aludni és egy kicsit pihenni is. Oda adta nekem a kulcsot, és én kinyitottam a 444-es szoba faajtaját, de ahogy becsuktam volna, James oda nyomta a záródáshoz a cipőjét, és befurakodott.
- Még nem fejeztem be.
- Valahogy sejtettem.
- Elárulom neked, hogy az egyik ügynökömmel beszélgettél az imént. De lehetett volna, akár az üldözőid egyike is, és te mint ha mit sem tudnál magadról csak úgy elcsevegtél egy vad idegennel.
- Na és?
- Na és??? - iszonyatosan dühös volt, becsapta maga mögött az ajtót és beljebb furakodott a kis szobába. - Te el sem tudod képzelni, mi történhetett volna, ha ő nem az én ügynököm. Akár el is kábíthatott volna, ha én éppen nem figyelek oda.
- Nem is tudom, hogy ki küldött  krémszínű fotelba, hogy ott üljek le szépen.
- Igen Kathryn, mivel ez egy teszt volt.
- Teszt? - most már én is kezdtem ideges lenni. - És még is miféle teszt?
- Hogy nem állsz szóba idegenekkel, olyan teszt, és hogy mennyire hagyhatlak magadra akár egy pár percre.
- Aha. És ennek mi értelme volt?
- Pont az, felmértelek és elbuktál ezen a könnyű teszten.
- James, nem tűnt veszélyesnek elhiheted. Ráadásul álruhában voltam. - mutattam a parókára. - Honnan tudhattam volna, hogy akárki is felismerne ebben? - a kérdésemre enyhülni látszott az arca.
- Jó, rendben igazad van, álruha volt rajtad. De máskor légyszíves, ne beszélgess idegenekkel. Onnan tudod, hogy az én ügynökeimmel beszélgetsz, hogy..- itt megállt a szóáradatban, és az ujjára mutatott melyen egy aranygyűrű volt, és bele volt vésve egy J betű. 
- Aha...- elgondolkoztam, most hogy mondja, tényleg mintha Andrés-nak is lett volna egy hasonló gyűrűje. - Amúgy, most hogy már megnyugodtál, elárulom, hogy egész helyes ez az Andrés, igazán jöhetne velünk is tovább.
- Mi? - mondta halkan, de annál értetlenebbül.
- Jól hallottad, igazán tetszik. Hmm, azt fontolgatom, lehet hogy összejönnék vele.
- Mi? - most már egy kicsit hangosabban kérdezte, és kezdett ismét megváltozni az arca, a düh apró szikrái fel-fel tűntek.
- Szeretnék vele összejönni, megtetszett... egész mmm, hogy is mondjam, hogy te is megérsd, ha már idáig nem értetted meg... egész... mmm csinos.
- CSINOS?? - fakadt ki most már végleg. Vészesen közeledett felém, elkapta a derekam és megcsókolt. Vadul és elkeserítően, jól csókolt, annyira belefeledkeztem, hogy el is felejtettem, mit is mondtam, mit is kérdeztem, és hogy hol is vagyok jelen pillanatba. Több percig csend volt a szobában, csak csókoltuk és csókoltuk egymást, minden dühünket beleadva, a nap elejétől a nap végéig. 
- Szóval - elvállt a számtól - össze szeretnél jönni Andréssel?
- Mi? - most én kérdeztem értetlenül, mit sem tudva hogy ő miről beszél.
- Ezt nem- nek veszem. A szemed mindent elárul, a hangulatodat, az érzéseidet, de még egy kicsit légy türelemmel, hamarosan együtt leszünk, - ismét megcsókolt most már lassabban és lágyabban. Hagytam, hogy elvesszek a gyönyörben, de végül ő ismét eltolt magától, és rámnézett fátyolos szemekkel.
- Jó éjt szépségem - egy félmosoly ült a száján, ahogy átment az összekötő ajtón a másik szobába.
Álltam döbbenten, és nem is tudtam megszólalni, reszkettem a vágytól, annyira szerettem volna, ha itt marad, de közben ideges is voltam magamra. Hogyan fogalmazott James? Még egy kicsit légy türelemmel? Hamarosan együtt leszünk? Miről beszél? 
De beszéljen csak akármiről, majd meglátjuk, hogy el tud-e csábítani. Vagy talán.., már el is csábított. Hatalmasat sóhajtottam, és rádőltem az ágyra.

10. rész

***
- Biztos, hogy nem tetszik neked Kathryn? - tudakolta álmosan a lány, ahogy kinyitotta szemét, a jóképű és veszélyes idegen mellett.
- Biztos, drágaságom. De most már indulnom kell, így is túl sokáig maradtam már Manhattenben.
- Nem mehetnék én is veled? - a férfi, megcirógatta a lány arcát, apró csókot lehelt a homlokára és kimászott az ágyból, mit sem törődve a lány kérdésével. Ugyan, miért is törődött volna vele? Csak egy eszköz, céljai elérésére, és semmi más. Viszont, most már nem szórakozhat tovább, mert ha tovább szórakozna, még a végén kicsúszik az időből, és az idő nagyon fontos. Bement a fürdőszobába, gyorsan elkészült, és már ment is volna a dolgára, de a lány ismét kérdezősködni kezdett.
- Nem esik bántódása?
- Nem, ne aggódj. 
- Kérlek maradj még.
- Na most már elég legyen - emelte fel a kezét figyelmeztetőleg, mire a lány rögtön visszahanyatlott az ágyra.
- Ne haragudj
- Nem haragszom szívem, de értsd meg... - kicsit megköszörülte a torkát, hogyan is fogalmazzon, hogy ne is bántsa meg, de még is egy kicsit leszerelje. - nekem van egy tervem, és a tervemet szeretném végrehajtani. Kathrynnak nem esik majd bántódása, ugyanis a feleségem lesz.
- A feleséged?
- Igen.
- De hát...
- Ha jól emlékszem, úgy egyeztünk meg, hogy James a tiéd, Kathryn pedig az enyém. Emlékszel? - a lány bólintott, végül kimászott az ágyból.
- De... én... szeretlek, én megszerettelek.
- Három nap alatt szívem?
- Igen.
- Sajnálom, megkell értened, hogy mi csak elszórakoztunk egymással.
- De az én apám is nagyon gazdag. - a férfi szeme ekkor villant egyet, s ezt az információt magában mélyen elraktározta, talán..., lehet..., hogy a lány még több hasznára lesz mint gondolta?
- De Kathryn nagyapja még gazdagabb, és ha máshogy nem is, de az örökségét én szeretném megkaparintani.
- Az én apám amerika egyik leggazdagabb embere.
- Értem drágaságom, de nem elég a pénz.
- Miért? - kérdezte csodálkozva
- Mert, a pénzhez ész is kell, ami neked nincs.
- De igen is van! - nem állt le vitatkozni a lánnyal, ráhagyta, más dolga is volt. Amit akart azt már elérte. A zsebéből előhalászta a diktafonját, és megnyomta a gombot.
" Kathryn nagyon nagy bajban vagyok, segíts kérlek. Ne haragudj, akármit is tettem idáig, kérlek... kérlek... - és a végén egy hatalmas sikoly."
- Viszlát szépségem - még egyszer utoljára hátranézett, rámosolygott a lányra, és kilépett az ajtón.
- Viszlát - ahogy kimondta az utolsó szavakat, megfogadta, hogy megkeresi Kathrynt és elmondja neki, hogy valójában ez a hangfelvétel csalás, és ő nincs is veszélyben. Gyorsan felkapott magára pár ruhát, a táskáját, és már rohant is az ajtóhoz. Gyorsan kinyitotta, de legnagyobb döbbenetére, észrevette, hogy két hatalmas izmos, ember pont felé tart, pont az ő házát szemelték ki és egyenesen mosolyognak rá. 
Gyorsan elkezdett felfelé szaladni a lépcsőn, a két férfi pedig utána. Megakarta nyomni a lift gombját, de utolérték, és a kezét elkapták.
- Megvagy - mondta mogorván az egyik, és mire sikítani szeretett volna, már be is fogták a száját, és egy rongyot tettek az orra és a szája elé. 
Pár pillanat múlva a lány összerogyott és elveszítette az eszméletét.
***

Másnap már korán reggel felkeltem, bementem a fürdőszobába lezuhanyoztam, megtörölköztem, felöltöztem, majd a hajamat hátul egy gyors mozdulattal összecsomóztam, és feltettem rá a fekete parókát.
A paróka mellett, ott hevert egy leopárdmintás napszemüveg is, melyet felkellett volna vennem. Nem szeretem a leopárdmintát, James igazán megkérdezhetett volna, mielőtt eldönti, hogy ő ilyet vesz, vagy egyáltalán a paróka..., én szőkét szerettem volna. De most már így alakult. 
Halvány szájfényt is tettem fel, ha már annak idején Anne-val vásároltunk.., milyen szép is volt az a nap, még jó hogy a sminkeket a táskámba tettem aznap, nem pedig a szatyorba azokat is. Most már az sem lenne meg. Csak ezek maradtak, és egy ruhaösszeállítás, amely egy miniszoknyából áll, egy magassarkúból és egy rövid pólóból.
Hatalmasat sóhajtottam és kiléptem a fürdőszoba ajtaján. Fejemben Anne járt, és az, vajon mi lehet most vele? Megkell kérnem Jamest, hogy álljunk meg egy telefonfülkénél, beszélnem kell Anneval. Aggódom miatta, hiszen mikor legutóbb beszélgettünk telefonon... á kár is felidézni, nagoyn ki volt akadva.
- Kathy? - James kopogott az összekötő ajtón
- Gyere, nyitva van.
- Ó, ha tudom hogy egész éjszaka nyitva van - mosolygott kajánul mire én, rögtön lehervasztottam.
- Csak szeretted volna..., egész éjszaka zárva volt drága James, egész éjszaka.
- Ó, vagy úgy és mikor nyitottad ki?
- Amikor felkeltem. - végignéztem a szerelésén, egy hosszú póló és egy dérdigérő pamutnadrág. - Mikor indulunk?
- Nem sokára, Kathy, nem sokára. De az is lehet, hogy egy napot itt maradunk Newark-ba, mert van egy pár fontos dolgom.
- És pedig?
- Aki kíváncsi hamar megöregszik. - ezzel már fordultis meg mint egy lezárva a témát...
- Akkor már holnap öreg leszek, de már pedig engem igenis érdekel! Úgyhogy, mond meg, milyen fontos dolgod van? - az ajtónál járva visszafordult és rámnézett. Egyik szemöldökét felvonta, majd sejtelmesen rámmosolygott.
- Hát jó, nos... először is beszélnem kell az egyik ügynökömmel, és miután ezt megtettem, elkell látogatnom az egyik központunkba, ami ebben a városban van.
- Manhattenben is van központotok?
- Igen, ott is van.
- Ó, és Washingtonban?
- Ott is.
- És New York-ban?
- Ott is.
- És..
- Legalább 40 központunk van Amerikában, és több 100 külföldön.
- És ennek te vagy az igazgatója?
- Több igazgató is van, de az Amerikai központoknak igen én.
- Ó szuper, és hogy hívják ezt a központot?
- Titkos Kathy, ezt még te sem tudhatod.
- Miért?
- Csak
- A csak nem válasz.
- De te most megelégedsz ennyivel, rendben Kathy? Ezt tilos elmondanom, mert veszélybe sodorlak téged.
- Már így is veszélyben vagyok elfelejtetted? - erre ismét elmosolyodott, és hanyagul csípőre tette a kezét.
- Akkor sem szabad tudnod.
- Hát jó. Akkor el ne mond, mert még a végén megtudom...
- Ne törődj ezzel, ez nem neked való téma.
- Jó - látszott rajtam, hogy megsértődtem, de hát... igazán elmondhatta volna. - és mit csinálsz ott a központba?
- Telefonbeszélgetéseket fogok megnézni.
- Tudjátok, hogy ki követ engem?
- Több sejtésünk is van.
- Ó...
- Hmm?
- És kik azok?
- Az első számú gyanusított a legközelebbi örökös, a harmad unokatestvéred.
- Igen ezt mintha már említetted volna.
- A másodikszámú..., nos nincs másodikszámú
- Nem gondolod, hogy túl egyszerű lenne őt gyanusítani?
- Talán a fia, de őt jobban érdeklik a nők, meg a bulizás, mint... a pénz. Hiszen, az unokatestvérednek is van vagyona, és nem számít szegény embernek. Csak..., a nagyapádnak még több vagyona van.
- Ó, értem. Itt ebben a családban minden a pénz körül forog. - erre a kijelentésre, pár pillanatig elgondolkozott.
- Igen, ez igaz.
- Én nekem nem kell a pénz James, de ezt már mondtam.
- Igen, tudom.
- Akkor meg?
- Meg kell, hogy találjam azt, az embert aki üldöz téged
- És utána, ha megtalálod?
- Akkor szerint letartóztatom, de ha bántani mer téged,..., ami ki van zárva, ugyan is itt vagyok melletted..
- Oké, nem kell folytatni.
- Ha bántani mer, akkor megölöm.
- Mondtam, hogy nem kell folytatni. - éreztem, hogy szeretne biztosítani engem afelől, hogy semmi bántódásom nem eshet és minden a legnagyobb rendben lesz. Nagyon reméltem, hogy tényleg így lesz.
- Most elmegyek egy pár órára. - mondta végül, mint egy végszónak és mélyen a lelkemre kötötte, hogy ne hagyjam el a szálloda területét, ahogy bólintottam volna, már ott sem volt.

Egész délután a szobámban voltam. Néha tv-ztem néha csak úgy néztem ki az ablakon, és a legtöbbször fel-alá járkáltam. Felszerettem volna hívni Anne-t, de akkor James biztos, hogy leszid és a bajt is csak magamra hozom. Habár..., nem kell azt hozni, jön az magától is. 
Végül, leültem az ágyra, és az éjjeliszekrényen található jegyzettömböt és tollat felkaptam, majd rajzolni kezdtem. William Turner, egyik hajókat ábrázoló képét képzeltem magam elé, becsuktam a szemem, hogy még jobban rákoncentráljak, majd kinyitottam és elkezdtem felvázolni a tollal. Kicsi volt a papír, de ez igazán nem számított, sok kicsi sokra megy. Felvázoltam a tengert, egy-két vonallal, mint egy megjelölve, hogy ott víz van, és felvázoltam a napot és egy két sugarat, hogy onnan süt a fény, majd felrajzoltam a hajókat, William Turnertől eltérően, én süllyedő hajókat rajzoltam, ahogy épp elnyeli őket a hullám. Apró részletes árnyékolással, rajzoltam egy lovat is a hajóra, mintha szegény ő süllyedne egyedül.
- A szeme ijedt volt, és káprázott ahogy a hullámokat nézte magakörül, eszeveszett vágtába akart kezdeni, de nem tudott..., fogságban volt. A hajó fogságba ejtette s a hullámok marták oldalát. Menekülés, menekülés..., ó drága menekülés. Nyerített a ló, felágaskodott, de segítség nem jött, hisz egyedül ő volt ott, s őt arra kárhoztatták, hogy tengerbe vésszen. Ám ekkor, egy távolból jövő hang, a remény apró hangja, épp felé igyekezik, épp megmenteni akarja..., ugye-ugye megmenteni akarja? A ló lanyha nyugalmat érzett testében, a béke tovalengte, a hang elvészett, s ő mélyre süllyedt a tenger mélyére, hol nincs más csak a béke s a hullám, lelke mély magasra fellszállt, fel az égre, fel a naphoz, s éjjel fel a holdhoz, temérdeknyi sok csillagokhoz. Onnan nézhetett le apró földre, melyet emberek oly nagy gondal készítgetnek, beszélgetett angyalokkal, s elfeledtette mi egykor ott volt, s mi egykor szívében marcangolt, félelmet gyújtva lángoló arcára, lángoló szemébe,...
Ahogy abbahagytam a történetet, a szemem belekönnyezett, s csak a távolból hallottam ahogy tapsol valaki.
- Szép, - hallottam mostmár tisztán James hangját.
- Köszönöm, de..., ez csak egy...
- Nem kell magyarázkodnod. Egész szép, sokszor írsz történetet a rajzaidhoz?
- Nem, dehogy. Ez csak most, egy kivétel volt.
- Ó rendben, és miújság, hogy vagy? - kérdezte kíváncsian.
- Én... nos én... jól vagyok. Ő, azt hiszem kicsit szeretnék kimenni a firss levegőre sétálni.
- Rendben. De este indulunk.
- Este?
- Igen.
- Miért?
- Mert a követőink ilyenkor alszanak, és mi ilyenkor úton leszünk. 
- Valami baj van? - éreztem a hangján, hogy valami gond van, mert mindig nyugodt szokott lenni, most viszont nagyon feszült volt.
- Nem - egyszavas válasz. Semmi, kedélyes évődés, pl: Aki kíváncsi hamar megörekszik, vagy akármi. Semmi..., valami nagy baj lehet.
- Nem mondassz igazat! Mond, el mi bánt!
- Kathryn, az-az elsődleges, hogy találkozz a nagyapáddal aláírd a papírokat, és minden el legyen intézve.
- James, én soha nem leszek biztonságban.
- De igen, ha elkapom ezeket a szemeteket.
- Értem. Elmondanád, mi a baj?
- Nos jó, de nem megyünk vissza Washingtonba. Ígérd meg.
- Miért? Williammal történt valami? 
- Nem
- Ware?
- Nem
- Rendben megígérem, nem megyünk vissza. - James pár percig gondolkozott döbbenten, végül beszélni kezdett.
- Anne... nos
- Anne? Jaj James, ugye semmi baja nincs? Én... vagyis ő... összeveszett velem, de ugye semmi bántódása nincs? James vissza kell mennünk Washingtonba.
- Még el sem mondtam, hogy mi történt.
- De, és ha valami baj történt? Ja, lehet hogy csak keresett engem igaz? - próbáltam megnyugtatni magam, össze-vissza beszéltem, de tudtam, ha csak keresett volna, akkor James nem lenne ilyen feldúlt.
- Anne, nos az üldözőid karmában van, Ezt üzeni neked - elővett a zsebéből egy cetlit és letette elém. A papíron ez állt: " Kathryn nagyon nagy bajban vagyok, segíts kérlek. Ne haragudj, akármit is tettem idáig, kérlek..." - döbbenten figyeltem a papírt és megjelentek az első könnycseppek a szememben. Ránéztem Jamesre, aki tétlenül állt előttem és láttam, hogy nem tudja mit csináljon. Megöleljen? Vagy magamra hagyjon? Végül az előbbi mellett döntött és átölelt.

4.fejezet