9.rész

Haza kísért és búcsúcsókot lehelt a számra.

-         Holnap találkozunk a kávézóban édesem.

-         Holnap szombat igaz?

-         Pontosan.

-         Milyen udvariatlan vagyok, gyere beljebb!

-         Nem, mennem kell!- hirtelen parancsoló lett és elutasító, mintha küzdene önmagával.

-         Rendben. Akkor, szia!

-         Hello

Becsuktam az ajtót, és ő eltűnt a lépcsőházban. Mennyire különleges, udvarias és megértő. Olyan mintha, mintha már régről ismerném. Mintha kiegészültem volna egy darabkával. De nem ismerhetem őt. De mégis, a szemei annyi melegségről árulkodnak, annyira kedves szívről. Halványan elmosolyodtam. „ Látod Richard, meg vagyok nélküled is.” Gondoltam magamban és beléptem a fürdőszobába.

 

-         Na hello- felkapta a telefont egy nagy vigyor kíséretében.

-         Nos, milyen volt? A hangodon hallva egész jó lehetett. De ugye, mindent úgy csináltál ahogy mondtam?

-         Természetesen! Nem mentem fel hozzá, és holnap pedig elutasító leszek, fennhéjázó. De biztosan kell ez?

-         Richard! Igen is kell! Nem szabad, hogy kicsússzon a kezünkből.

-         Tudom…, fogy az idő. Még két hónap, addig sima ügy. Már teljesen az ujjaim körül van.

-         Ne ess ugyan abba hibába!- ismét elmosolyodott. – Angela hogy van?- a mosoly lehervadt az arcáról. És idegesen megvakarta a fejét.

-         Nem beszéltem vele, viszont a másik csajt dobtam.

-         Még jó! Richard, hogy mondod el Angelának, hogy merre jártál? És hogy hozod a tudtára, hogy mik a szándékaid?

-         Figyelj… támogatom őt, de nem veszem el feleségül! Értsd már meg, viszont előtted szabad az út haver tudom, hogy odáig vagy érte!

-         Richard…

-         Na szia, majd mesélek. Jó éjt

-         Jó éjt…- a kedve elromlott, ahogy ismét Angela került szóba.

 

Korán keltem, a fejem iszonyatosan fájt és csak nagy foltokban emlékeztem a tegnap estére.

Elindultam támolyogva a fürdőszoba felé, közben néhol-néhol megbotlottam a ruhákban.

Gyorsan lezuhanyoztam, megmostam a hajam is és törülközőbe csavarva kimentem a konyhába. Főztem egy kávét, hogy életre keljek és elinduljak a munkába.

A kávé után ismét visszamentem a fürdőbe, hogy felöltözzek és megszárítsam a hajam, egy kis smink. Boldog voltam, és felszabadult. Alig vártam, hogy találkozzak Ricardóval .

 

Végeztem, már rég nem festettem magam így ki és már rég nem foglalkoztam azzal, hogy nézek ki. De most nagyon is érdekelt, minden erőmmel azon voltam, hogy magamba bolondítsam Ricardót. De vajon, ő miként érez? Két nappal ezelőtt még hallani sem akartam róla, most pedig, alig várom, hogy találkozzunk. Elindultam az ajtó felé, még egyszer körbenéztem a szobában és kinyitottam. Ám megdöbbenésemre egy rózsa volt a küszöbön. Rögtön Ricardo jutott eszembe, és halvány rózsaszín pír jelent meg az arcomon.

-         Milyen kedves. – felvettem és bevittem a szobába. – Sokkal kedvesebb, mint egykor Richard volt.

Gyorsan vízbe raktam, és most már tényleg rohantam ne hogy elkéssek a kávézóból, ahol ugyan fel mondtam, de hát ha vissza vesz Estefan, vagyis vissza fog hiszen az unoka öccse megfogja neki parancsolni. – ismét mosoly bújt meg a szám szegletében és már vártam, hogy ott legyek.

 

Beléptem a kávézóba, még csak néhány ember lézengett. Azt hittem már itt lesz…

-         Jó reggelt- mindenkire rámosolyogtam és bementem a konyhába. - Estefan?

-         Még nem érkezett meg, de te már nem dolgozol itt, már jött helyetted egy új lány is.

-         Egy új lány?

-         Igen- mosolygott rám Eliza. Sosem csípett engem. Sosem.

-         De én nekem ma be kellett jönnöm…, mivel…

-         Sajnálom, de nem dolgozhatsz. Estefan, engem nevezett ki helyetted helyettesének és én megparancsolom, hogy távozz a helyiségből, vagy pedig mint a normális vendégek, foglalj helyet és várd meg míg az egyik felszolgáló, felveszi a rendelésed.

-         Örömmel. - rávigyorogtam, és arra gondoltam csak jöjjön meg Ricardo, majd jól leteremti őt.

Leültem egy közeli kis asztalra és vártam, hogy feltűnjön vagy Estefan, vagy pedig Ricardo.