***

- Erick! - szólt barátjának a fiú. - Nem tudod mi történt vele?
- Fogalmam sincs, reggel a buszon is nagyon távolság tartó, ha hozzáérek összerándul és hátrébb lép. itt valami nincs rendben barátom.
- Igen én is látom. Mióta van ez-az egész?
- Mióta Carlossal találkozott.
- A francba..., oda kellett volna mennem hozzá, megadta a címét, amikor ott volt nála a testvérem. Az a kiszámíthatatlan seggfej.
- Ne ostorozd magad, nagyon beteg voltál Chris. - folytatták volna a beszélgetést, mire Delicia közbe szólt.
- Nem látjátok milyen boldog a mi kis barátnőnk? Az új lány? Eláruljam miért?
- Na miért?
- Hát összejöttek Carlossal. Nekem mesélte a srác, hogy milyen jól érezték magukat egymással, ha jól tudom le is feküdtek még aznap. Egyenesen Carlos mesélte el nekem.
- Mi? - ennyit tudott csak kinyögni Chris, és ránézett a lányra akit szeretett, azóta mióta megismerte. De most még sem ismert rá. Az arca szorosan összefogva, a szemei feldagadva, s ahogy barátja mesélte, minden nap ilyenek a szemei. És nyáron is pulóver van rajta, ami mindent eltakar, amit csak lehet. Itt valami nem stimmel, és most Delícia jön ezzel a hülyeséggel. Beszélt a lánnyal, tudja, hogy nem történt semmi mert mikor felhívta őt, még sikerült megakadályoznia. Hacsak..., de arra nem vetemedhetett a testvére, annyira nem lehet gonosz, nem...és ha mégis? És azért változott meg a lány ennyire? Nem. Más magyarázat kell, hogy legyen.
- Nem hiszem, hogy lefeküdtek volna.
- Akkor kérdezd meg tőle. - és rámutatott Christinre.
- Tudod mit, meg is kérdezem.

***

Épp Mirával beszélgettünk a következő óráról, amikor megjelent Christopher. A mellkasomban megint éreztem az erős dobogást.

- Beszélnünk kell!- mondta csendesen, de határozottan.
- Én nem szeretnék. Sajnálom.
- Pedig beszélünk, gyere! - megfogta a kezem, amire én hirtelen elrántottam, és zsebre tettem.
- Bocsánat. - mondta csendesen, és az arcán enyhe csalódottság látszott, és megdöbbenés. - Gyere kérlek. - felálltam lassan és kimentünk az osztályteremből.
- Mi a probléma?
- Egyből a tárgyra térek kedvesem.
- Ne hívj így kérlek, én nem vagyok senki kedvese és nem is leszek soha. - mondtam tárgyilagosan, és kinéztem az ablakon.
- Ahogy szeretnéd. A kérdésem pedig, lefeküdtetek a testvéremmel? - összerándultam, és sírhatnékom támadt, ahogy az emlékek előjöttek belőlem. Ránéztem a fiúra akit idáig kedveltem, és szerettem, próbáltam az érzést kiirtani magamból, de képtelen voltam rá.  Bólintottam. Ez az igazság, lefeküdtem a testvérével, nem akartam, de lefeküdtem. Az előttem álló fiú, összeroskadt, és magába zuhant.
- Tessék? Mi? Ez most igaz?
- Nem szeretnék erről beszélni.
- Figyelj. - kezét az állam alá tette, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. - innentől kezdve köztünk megszakadt minden. Kértelek, hogy ne tedd. - könnyek csorogtak végig az arcomon, de nem mertem elmondani, hogy a fiú meggyalázott, hogy a testvére megerőszakolt. Hiszen úgysem hinne nekem senki, ezt Carlos is megmondta. - Én szerettelek Christin, én azt hittem, hogy te másmilyen lány vagy. Miért változtál meg? Mi történt veled? Miért feküdtél le vele? Miért hordasz pulóvert? A testvérem tudta, hogy én szerelmes vagyok beléd.

- Szerelmes vagy? - kérdeztem értetlenül, de már nem számított semmi.
- Igen, és még sosem éreztem így senki iránt, még fiatalon Delícia iránt sem. Nem értem, mi történt veled, és szeretném megérteni. Válaszolj! - becsengettek. - Kérlek.
- Nem hinnél nekem, inkább a testvéredtől érdeklődj. Én..., szóval most elköszönök. Én megyek órára. Talán jobb, ha többet nem beszélünk, hiszen csalódtál bennem.
- Igen, igazad van. Jobb ha többet nem beszélünk. Igaz, barátok voltunk semmi közöm a magánéletedhez, de mégis miért feküdtél le vele? Miért? Ha előtte azt mondtad, hogy engem szeretsz miért? Mond MIÉRT? - kiabálta a végén. Mire én zokogásba törtem ki.
- Én nem akartam vele lefeküdni... - mondtam én is kiabálva, amire már pár tanár odafigyelt, és elindultak felénk.
- Akkor mégis miért?
- Kérdezd meg tőle. - mondtam csendesen. - Majd ő talán válaszol. - megsimogattam az arcát, belenéztem most utoljára a szép szemeibe, és közel hajoltam a szájához. Egy apró csókot nyomtam a szájára, ő nem ellenkezett, és nem is mondott semmit.
- Szia. Örülök, hogy megismertelek. - bementem az órára és már nem láthattam, amikor végig csurogtak az arcán a könnycseppek. Nem jött be órára. Én is alig bírtam ki az utolsó órát. Eldöntöttem, hogy elmegyek az iskolából, és apához költözöm, ott majd keresek valami iskolát, és megyek egyetemre is. Úgy lesz a legjobb.

Hazamentem és közöltem anyával a terveimet, ő bólintott, és már másnap ültem a repülőn, egyenesen Virginia felé. Nem kell mondanom, apa magán kívül volt az örömtől, és már intézkedett is egy jó hírű neves iskolában. Oda fogok majd járni. Nem is értem, miért nem jutott előbb eszembe. Anya pedig kijelentett a Londoni iskolából.  Telefonszámot változtattam, hogy többé ne kereshessen senki. Mindenkivel megakartam szakítani a kapcsolatomat.

***

Christopher, megdöbbenve és csalódottan tapasztalta, hogy az újlány, tehát Christin kijelentkezett az iskolából és elment.  Nem értette az okot, de úgy érezte itt az ideje elbeszélgetni az ikertestvérével.
Haza ment, és egyből kérdőre vonta.
- Emlékszel, volt egy lány az iskolánkba Christin volt a neve.
- Aham, gyönyörű teste van. Csodálatos telt keblek, keskeny derék, nagy combok, igazi bomba nő, pedig még csak 18 éves.
- Lefeküdtetek?
- Igen. Csodálatos volt megkell hagyni, kicsit ellenkezett ugyan, meg sírt, de sikerült meghúzni. És elképesztően...- nem bírta befejezni a mondatot, mert a testvére behúzott neki egyet és hanyatt esett.
- Te megerőszakoltad? - kérdezte utána.
- Nos- felröhögött - azt hiszem igen.
- Hogy....hogy...- hátratántorodott, és majdnem elesett. Hát ezért viselkedett olyan furán a lány, és ő teljesen magára hagyta, támogatnia kellett volna, átölelni megvigasztalni. De miért nem mondta?
A testvére Carlos felállt, és ő is beütött egyet Christophernek. Verekedni kezdtek, s végül mindketten alul maradtak.
- Soha nem bocsájtom meg neked.
- Nem is kell, így is utállak téged. Mindig te voltál itthon a kis jó tanuló a kis kedvenc. Meg te fogsz majd apa nyomdokaiba is lépni, menő ügyvéd leszel... stb...stb...
- Én nem akarok ügyvéd lenni, már mondtam neked, én csak egy szolid vállalkozást szeretnék. Régiségekkel, festményekkel foglalkozni.
- Én tudom kis nyápickám, de apa nem. Hol van amúgy a nyomi kutyád?
- Virginiában...- és ekkor beugrott neki, hiszen ha Christin nincs itt Londonban, csak ott lehet, talán az anyukájától megtudná szerezni a számát, és akkor utána mehetne. És megbeszélik, és vissza hozza ide a lányt, vagy ő költözik Virginiába és ő is ugyan abba az iskolába megy majd, ha lehetséges, talán még elvállalja az ügyvédi pályát is, ha ezt megengedi az apja.
Oda sem figyelt, arra hogy mit beszél a testvére, az érdekelte legjobban, hogy megtalálja a lányt.  Ő az igazi, és muszáj megtalálnia.

***

8. rész

Lassan teltek a napok, én pedig elkezdtem az iskolát. Viszont az utóbbi napokban egyre rosszabbul érzem magam. Reggelente iszonyatos hányingerem van, és nem birok ám mindent megenni, amit idáig szerettem. Még sosem tapasztaltam ilyen érzést. Apa is észrevette rajtam, hogy nem érzem jól magam.
- Christi, minden rendben?  Mostanában látom, hogy nem vagy a legjobb passzban? Tudod, bármi baj van, nekem elmondhatod!
- Igen tudom apa, azt hiszem, hogy elkell hogy mondjam.
- Mi a baj?
- Én..., nem is tudom, hogy-hogy mondjam el..., lehet hogy már nem fogsz szeretni.
- Az elején kezd kedvesem. Az apád vagyok, bármi történik rám számíthatsz.
- Köszönöm apa! Mikor Londonban voltam, megtetszett nekem egy fiú, szerelmes lettem belé. Igazából itt ismertem meg, de Londonban lakik, és egy iskolába kerültünk.
- Szóval fiú van a dologban, hallgatlak.
- És volt neki egy iker testvére, és anyáék elmentek otthonról én felhívtam magunkhoz, mert azt hittem hogy ő Chris, és nem pedig Carlos az ikertestvére. De Chris betegen feküdt otthon és a testvére a helyébe lépett, feljött hozzánk. Utána felhívott Chris, amíg a fiú kiment wcre és mondta, hogy a testvére van nálam, én mondtam a fiúnak, hogy most menjen el, de nem ment... és... és...- sírva fakadtam nem bírtam tovább mondani. Apa oda jött megsimogatta a hátam, és átölelt.
- Mit csinált?
- Meg...meg...megerő....ssszzzz....aaaaaaaaa...kkoo..llll..t - nem bírtam abba hagyni a sírást, annyira rosszul érintett.
- Hogy mit csinált? Miért nem jelentettétek fel anyáddal?
- Anyának nem mondtam.
- És nem vette észre? Hogy valami helytelen? Valami nincs rendben?
- Szerintem nem vette észre...
- Nekem egyből feltűnt. Örülök, hogy haza jöttél kislányom. Én most már vigyázni fogok rád, nem úgy mint az anyád.
- Köszönöm apa.
- Elmegyünk egy pszichológushoz, és beszélgetünk vele az esetről és a legjobb lesz ha most egy kicsit pihenteted az iskolát is, beiratkozunk esti tagozatra, és szépen együtt átvészeljük ezt az időszakot.
- Köszönöm.
- Én márpedig nem fogom ezt az egészet annyiban hagyni. Holnap elutazok Londonba és megkeresem azt a tökfilkót, és bíró elé fogom citálni.
- Köszönöm apa. De ő azt mondta..., hogy... nem fog nekem hinni senki..., mert hogy én akartam... és én hívtam őt fel a lakásba... - apa ezen elgondolkozott és megpödörte a bajszát.
- Beszélek egy kedves barátommal, ő ügyvéd, és megpróbáljuk megoldani.
- Rendben. - szipogtam tovább. - Apa, nem érzem jól magam az utóbbi időben. Szédülök, hányingerem van..., reggel még hánytam is... , és nem tudok mindent megenni.
- Ajajj, azt hiszem elkell menned orvoshoz.
- Igen szerintem is.