6. rész

- Még nem. Én annyira sajnálom Chris, én tényleg azt hittem, hogy te vagy. És fura ezt most így telefonban mondani, de én szerelmes vagyok beléd, és ő pedig felajánlotta, hogy legyek a barátnője én meg azt hittem, hogy te kéred, és én majdnem lefeküdtem a testvéreddel.
- Micsoda? Christin, most komolyan beszélsz?
- Nagyon sajnálom.
- Tudod mit, szerintem mégsem megyek át. Innentől kezdve semmi közünk egymáshoz. Nem gondoltam volna, hogy te egy ilyen könnyűvérű lány vagy, és én még azt hittem, hogy Delicia az, aki könnyű vérű.
- Christopher, kérlek hallgass meg. - már sírtam a telefonba, de ő nem értett meg, hiába próbáltam neki elmagyarázni a történteket. Teljesen összeomlottam. Itt voltam meztelenül az ágyamban, egy ismeretlen fiúval, akiről azt hittem hogy Christopher.
- Bocsáss meg kérlek. De miért az iker testvéred jött helyetted?
- Mert egy idióta, én beteg vagyok, elkapott a nátha, ő pedig nagyon szeret az én bőrömbe bújva mászkálni és játszani a szépfiút. Te pedig bedőltél neki Christin.
- Igen, igazad van. Bedőltem neki, de nem tudtam hogy nem te vagy az. És...., én kedvellek mióta megismertelek.
- Mégsem mondtad soha egy szóval sem.
- Te sem mondtad nekem. Az ikertestvéred, pedig mondta,  és megcsókolt az iskolában is, és én gondoltam megmutatom neked a lakást ahol lakunk a szobámat, egy kicsit mélyebben a bizalmamba fogadlak, és ő akkor mondta hogy tetszem neki és kíván, és szeretné ha a barátnője lennék, én nem tudtam, hogy nem te vagy. Sosem említetted, hogy neked ikertestvéred van.
- Ebben igazad van. Tehát, ezzel azt akarod mondani, hogy én tetszem neked?
- Igen. A személyiséged, a külsőd, a kedvességed mindened tetszik, kérlek értsd meg.
- De te az ikertestvéremmel vagy Chris.
- Miért nem szóltál? Küldhettél volna egy smst is akár. Tudod mit, igazad van..., az én hibám, csak az enyém hogy bíztam egy fiúban is. Az elején megmondtam, mikor nyáron találkoztunk, hogy ennek nincs értelme. Mert fájdalmat fogunk egymásnak okozni. És látod megtörtént.  Elköszönök Christopher Adlard. Örülök, hogy megismertelek. Nem sokára a testvéreddel is találkozol, mert elfogom küldeni. Én nem vagyok könnyűvérű nőcske, mint ahogy te azt gondolod.
- Sajnálom Christin nem úgy értettem.
- Most már mindegy, ott van neked Delícia legyetek boldogok.
- De én nem szeretem őt.
- Aha...
- Ne haragudj, én nekem is tetszel Christin, csak nagyon megijedtem, hogy az ikertestvéremmel vagy, elfogott a féltékenység.
- Kár erről tovább beszélnünk. Szia Christopher. - ezzel letettem a telefont. Még jó, hogy nem feküdtem le Carlossal, aki kiadta magát Christophernek. Ahogy letettem a telefont, elkezdtem felvenni a ruháimat, és visszajött Carlos is.
- Szia szépség. Hová öltözöl?
- Tessék?
- Hová öltözöl?
- Te Carlos vagy, most beszéltem Christopherrel.
- Nos ez igaz, de most már ne hagyjuk abba amit elkezdtünk, hiszen te is kívánsz engem nem igaz? - elképedtem, a szavain. Hiszen most mondtam, hogy ő nem Christopher.
- Nem. Én Christ szeretem, nem téged.
- Aha, ennek most nincs jelentősége szépségem, na gyere szépen.
- Hagyj békén, hagyj, menj el. - a fiú azonban nem ment. Oda állt az ágy mellé, levette az alsónadrágját és visszajött az ágyba. Én amilyen gyorsan csak tudtam talpra ugortam és már szaladtam volna el, de megragadta a kezem.
- Gyere csak vöröském. - maga alá gyűrt, hiába próbáltam ellenkezni, hogy hagyjon békén. Ott volt fölöttem a szép arc, ami tökéletes mása Chrisnek és mégsem ő volt. Ráadásul olyan durván fogta le a kezeimet, hogy mozdítani sem bírtam. Kiáltozni próbáltam, de semmi esélyem nem volt.  Befogta a számat, a kezeimet pedig le. Felülre sikerült felvennem már egy toppot, de alul még nem volt rajtam semmi.
Hirtelen egy erős szúrást éreztem és felzokogtam. Ő pedig fölém hajolt és röhögött.

Soha nem fogom elfelejteni ezt a napot. És a képét sem tudom az emlékezetemből kitörölni a férfinak, aki megerőszakolt.

Ott feküdtem az ágyban, teljesen összetörtem lelkileg és idegileg. Mindenem fájt és sajgott. Carlos, gyorsan magára kapta a ruháit, oda jött az ágyhoz, és egy csókot nyomott az arcomra.
- Ügyes voltál szépség. Majd mesélek a fivéremnek. Szerbusz.
- Rohadék. Feljelentelek a rendőrségen.
- Igen, és hogy magyarázod el, hogy készségesen felinvitáltál a lakásodba, utána levetkőztél nekem? Ja, és semmi nyoma nincs semmilyen bántalmazásnak.
- Ezt nem fogod ilyen könnyen megúszni, erre mérget vehetsz.
- Én inkább csendben maradnék és nem mondanám el senkinek a történteket. Na szia szivi, kitalálok egyedül is.

Elment.
Igaza volt, sehogy sem tudom bebizonyítani, hogy mi történt, sehogy sem tudok rajta bosszút állni. Nem akarok vele soha többet találkozni. Sem vele, sem a testvérével. Hiba volt elfogadni nyáron azt, az üdítőt. Keserves zokogásba kezdtem. Aznap már semmit sem ettem, csak sírtam és sírtam. Anyáék nem jöttek haza, még reggel sem. Fogalmam sem volt merre lehetnek. Reggel felöltöztem, nyakig zárt pulóverbe, és egy lenge farmerbe, nehogy valaki észre vegyen rajtam bármit is. A hajam szorosan összefontam.

Felvettem az iskolatáskát, és elindultam a buszhoz.
Ahogy felszálltam találkoztam Erickel.
- Szia Christin! Miújság? Mi a baj? Olyan..., te sírtál?
- Nem, én nem, én nem... én, én csak sokáig voltam fent. - ez igaz is volt, ahogy a sírás is.- Miért nem mondtad tegnap, hogy Carlossal beszélgetek és nem Christopherrel? - kérdeztem idegesen, és csalódottan.
- Először én sem ismertem fel, csak utána férfi mosdóba kezdett hencegni, hogy milyen izmos meg milyen jól ért a nőkhöz. És ebből következtettem, és elmentem Abigaillel iskola utána Christopherékhez, és megerősítette a gyanúmat, akkor hívott fel téged Chris.
- Értem.
- Olyan érdekesen öltöztél fel, meglehet sülni ebben a melegben, rajtad pedig egy  meleg pulóver van?
- Ebben érzem jól magam. De köszönöm, az aggódást.
- Barátok vagyunk vagy nem?
- Azok vagyunk? - néztem rá kérdőn
- Hát persze. Ahogy Christopherrel is, barátok vagytok.

- Igen hát persze. - mondtam csendesen.

Beértünk az iskolába, ahol az osztályban elválltak az útjaink, ő ment Abigailhez és Deliciához, én pedig Mirahoz és Markhoz. Delicia szemében különleges fény csillogott, ami nekem nagyon nem tetszett.
A hetek lassan elteltek, és Christopher nem jött iskolába, majd Október elején újra megjelent. A szívem vadul lüktetni kezdett, ahogy megláttam a teremben, és most olyan volt mint nyáron. A haját nem zselézte fel, nem volt rajta feszülős póló semmi. Minden olyan volt, mint akkor. Elindult felém, én pedig inkább elkezdtem beszélgetni Mirával, nem akartam vele beszélni, nem akartam tőle semmit. Féltem, rettegtem, az arca ugyan úgy néz ki. Nem akarom a fájdalmat, a csalódottságot, az összetörtséget.
- Christin? - szólt kedvesen.
- Ki vagy? - kérdeztem csalódottan.
- Christopher.- bólintottam. Elővettem a telefonom, és megcsörgettem a telefont. A zsebében csörgött.
- Rendben. - halványan, kedvesen elmosolyodott.
- Most már biztos lehetsz benne, minden rendben? Erick mondta, hogy amíg nem voltam nagyon furán viselkedtél.
- Persze, jól vagyok, minden rendben. Kérlek, magunkra hagynál Mirával épp beszélgetünk.
- Ő hát, i-igen. - váratlanul érte az elutasítás, de végül elment.