4. rész

- Szia kedvesem. – mondta csendesen és hátradőlt a széken minden figyelmét a tanárnak szentelve.

- Szia Christopher. – mondtam pár perc után.

Az első óra hamar eltelt, az osztályfőnök lediktálta az órarendet, és elmondta a házirendet is. Észrevettem, hogy a lány aki a lépcsőn állt és szólt nekem és Ericknek, Delícia, nagyon sokszor nézett rám, néha elkeskenyedett szemekkel.
Én pedig próbáltam úgy tenni, mintha nem vettem volna észre. Fura volt két fiú között ülni, de azért elboldogultam.
- Chris, jössz a büfébe? – kérdezte Erick a haverját.
- Ja, megyek. Kéne dumálni is. Hé Christin te nem jössz?
- Menjetek csak, én most maradok, kicsit ismerkedek az osztálytársaimmal.
- Rendben. – ezzel kisétáltak az ajtón. Épp, ahogy kitették a lábukat megjelent az asztalnál Delícia.
- Szia. – üdvözölt nyájasan.
- Szia.
- Mivel új vagy, ezért szeretnélek bevezetni néhány dologba.
- Rendben – mosolyogtam rá, és úgy éreztem mintha megnyílt volna felém. Ám nem így történt.
- Először is, Christopher Adlard, az én Christopherem, nem pedig a tiéd. És előre szólok, hogy már több éve hajtok rá, és nem hagyom, hogy egy mitugrász, - pár perc szünetet tartott – jelen esetben te, belekavarj a dolgaimba. Ja, és a barátnőm, Abigail pedig Erickre hajt. Úgyhogy, rossz helyen ülsz. A te helyed ott van. – mutatott két sorral hátrébb, ahol egy szemüveges lány és egy srác ült.
- Aha, szóval te szabod itt a feltételeket? – válaszoltam negédesen, és felálltam a helyemről. – Akkor most én is mondok valamit. – a szavaimra karba tette a kezét és félre biccentette a fejét. – Majd Chritopher eldönti, hogy kit akar. De amúgy meg, mi csak barátok vagyunk – épp, hogy kimondtam a szavakat, meg is jelent az ajtóban. Ahogy oda pillantottam Delicia is oda nézett.
- Hát persze, én is a barátnője vagyok, ez miért olyan nagy baj? Miért vagy ilyen gonosz? – a hangja elvékonyodott, ahogy nekem szegezte a kérdést.
- Mi a gond lányok? – jött közelebb Chris és a barátja.
- Christin, nem képes elfogadni, hogy én is a te egyik legjobb barátnőd vagyok – Christopher erre csak bólintott egyet és rám nézett. Felvonta a szemöldökét, majd leült a helyére. Igaza volt Deliciának…, én rossz helyen ülök. Ahogy a két fiú leült, én fogtam a cuccomat és elakartam onnan menni.
- Hé szépségem, hová mész?
- Elülök.
- Miért? – kérdezte Erick is.
- Ismerkedés céljából.
- Majd holnap ismerkedsz, most már maradj mellettünk. – mosolygott Chris, és én visszaültem. Kissé zaklatott lettem. Nem akartam, hogy Delicia rám szálljon, meg a barátnője, mit is mondott, hogy hívják? Ja igen… Abigail.
Az osztályfőnök lassan bejött és belekezdett egy újabb monológba a diákok jogairól.

Iskola után, ahogy megbeszéltük sms-ben Christopher és én elmentünk sétálni. Kedves és aranyos. De sajnos csak barátok vagyunk.
- Christin, árulj el valamit.
- És pedig?
- Mi volt ma a suliba Delicia és közted? – erre sóhajtottam egyet, és megcsóváltam a fejem.
- Hát, nem tudom, hogy örülne-e neki, ha elmondanám.
- Azért csak tedd meg.
- Azt mondta, hogy már több éve hajt rád, és hogy ne avatkozzak bele a dolgaiba.
- Ezek szerint tetszek neki? – a szemei felragyogtak és egy sejtelmes mosoly terült szét az arcán. Csak nem? Döbbentem meg, végül egy perc múlva már biztos is lehettem benne.
- Igen.
- Ez remek, sosem gondoltam volna. Tudod…, én Deliciát, egész kicsi korom óta ismerem, mivel a szüleink nagyon jól ismerik egymást, ezért mi is sokszor játszottunk.
- Aha – mondtam egykedvűen.
- Christin, én elköszönök, beszélnem kell Deliciával. – megrántottam a vállam és tudomásul vettem, hogy én Delicia közelébe sem jöhetek. Intett egyet és már el is tűnt az utca sarkánál, telefonjával a kezében.
- Tehát őt választotta. – suttogtam halkan, és elindultam hazafelé.

Ahogy befordultam a mi utcánkba már annyira el voltam szomorodva, hogy a könnyeim eleredtek. Hiába törölgettem, és próbáltam eltakarni, nem sikerült. A járókelők, akik arra jöttek mind észrevették és rám néztek, majd tovább sétáltak az utcán.
Beírtam a kódot, és az ajtó rögtön kinyílt. Elindultam a keskeny kavicsos úton a lakásunkhoz és elővettem a kulcsot. Szerencsére anya és a barátja nem voltak itthon.

Szeptember 3.

Tegnap este felcímkéztem a füzeteimet, hogy ma már az órarendnek megfelelőket vihessem. Szeretem szépen rendben tartani a cuccaimat.
Felvettem a válltáskámat, amibe bepakoltam 6 füzetet. Matekot, magyart, angolt, földrajzot, fizikát. Minden a lehető legnagyobb rendben lesz, remélhetőleg.
Megnéztem magam még egyszer a tükörben. Combközépig érő egybe ruhát vettem fel. A hajamat pedig szabadon hagytam, igaz, hogy a tegnapi sütés miatt, még benne maradtak a hullámok, de így is egészen a derekamig leért. Az arcomat nem festettem ki, csak halvány rózsaszín szájfényt tettem fel. A szemeimen látszott, hogy előző nap, álomba sírtam magam. Csak remélni mertem, hogy az iskolában nem fog feltűnni, hogy én sírtam. Majd arra hivatkozok, hogy nagyon álmos voltam és sokáig maradtam fent, ezért dagadtak be a szemeim.

Az iskolába busszal mentem. A megálló a házunktól nem volt sokkal messzebb, körülbelül 4 percet sétáltam, mire oda értem. A busz hamar jött és én felszálltam.
Legnagyobb döbbenetemre, a buszon ott volt Erick is. Próbáltam úgy állni, hogy ne vegyen észre, de ő meglátott és oda sietett hozzám.
- Szia Chris. Jó reggelt! Hogy vagy?
- Szia Erick, köszönöm jól vagyok, igaz még egy kicsit álmosan, de jól. És te hogy vagy?
- Én is jól vagyok, köszi. Van kedved ma suli után találkozni? – egy pár percig hallgattam, végül magamban eldöntöttem. Miért is ne? Hiszen Erick nagyon helyes fiú. Mivel Christopher már döntött, ezért miért ne találkozhatnék Erickel?
- Végül is, találkozhatunk. Hánykor?
- Mondjuk ötkor?
- Hmm, rendben legyen délután öt óra. És hol?
- A buszmegállótokba? Amúgy, ezzel a busszal fogsz járni?
- Igen, valószínűleg.
- Szuper. Akkor nem is laksz messze tőlem.
- Lehet. – kicsit kedvetlen voltam, és ezt észre is vette rajtam.
- Hé kislány mi a baj?
- Hát, igazából nincs semmi baj, csak nagyon fáradt vagyok. Tegnap egy kicsit kimerültem.
- Miben? – kérdezte gyanúsan és a szemei résnyire szűkültek.
- Hát…, sokat címkéztem. A füzetek… tudod. Elkellett mennem megvenni, utána felcímkézni. Szeretem rendben tartani a cuccaimat.
- Értem. Már azt hittem, hogy Chris sokáig feltartott.
- Épp csak 5 percig, tartott fel. Utána rohant Deliciához.
- Igen? Pedig úgy tudom, hogy utálja őt.
- Mi? – kérdeztem döbbenten. Hiszen tegnap nem úgy tűnt, mint aki utálja őt.

- Nem mondta? Hát nem tudom, hogy elmondhatom-e, de mikor kicsik voltak olyan ötödikes, hatodikosak…, valahogy így. Akkor Delicia és Christopher jártak egymással, és Delicia kidobta őt.
- Aha… - mondtam szintén egykedvűen, miért is lepődtem meg?
- Meg is érkeztünk. – felelte vidáman, és leszálltunk a buszról. – Tudod, még életemben nem találkoztam hozzád fogható lánnyal. Ráadásul a hajad, annyira gyönyörű, olyan, mint a :

„ Vörös zuhatag hegyek ormán,
mely lágyan hullámzik, s mely csónakokat tova int…” – itt gyorsan félbe szakítottam, mielőtt tovább folytatta volna,

- Erick, sietnünk kell, mert már csak 5 perc és kezdődik a matematika óra.
- Ja igen, persze bocsi. Azért tetszett?
- Igen, szép volt, és köszönöm. – rámosolyogtam, ahogy a lépcsőn mentünk fölfelé.
- Hé, hello, sziasztok. Hát ti? – Christopher jött velünk szemben.
- Találkoztunk a buszon. Veled mi a helyzet haver?
- Hát, meg vagyok nincs semmi extra. Épp a büfébe tartok. Jössz? – kérdezte Ericket mire ő megrázta a fejét.
- Mindjárt becsengetnek.
- Téged mióta érdekel, hogy késel? – döbbent meg, majd rám pillantott.
- Neked van kedved jönni?
- Ne haragudj, talán majd szünetbe, de én most már sietek is, beszélgessetek nyugodtan. – ezennel elkezdtem rohanni fel a lépcsőn, hogy lehagyjam őket. Éreztem a feszültséget a levegőben és ahogy a két fiú farkasszemet néz egymással. Mi ütött beléjük? Christopher miért nem értette meg, hogy Erick nem szeretne késni? És Christopher mit értett az alatt, hogy Ericket nem zavarja, ha késik? És most miért zavarja?
Ahogy gondolkoztam a matek terem elé értem, ami egyben az osztálytermünk is volt. Épp időben, mert becsengettek. A tanár, épp hogy becsengettek, már nyitotta is ki az ajtót. Besiettem, és ahová tegnap Delicia mutatott, hogy ott még van egy hely, oda siettem és el is foglaltam. Nem érdekelt, hogy mit mondott róluk, biztosan nagyon kedves emberek ők is. Ebben egy percig nem kételkedtem.
Az osztályban 10 ember ha volt, a többiek ezek szerint mind késnek. A matektanár rám mutatott s a kezével intett, hogy áljak fel.
- Szia. Te vagy az új lány?
- Igen. A nevem Christin Ashwin.
- Előző iskoládban hányas voltál matematikából?
- Négyes. – erre a tanár csak hümmögött egyet és ismét intett a kezével, hogy menjek ki a táblához.
Nem volt mit tenni, felálltam és kisétáltam.

***

- Mi volt ez az egész haver? – kérdezte idegesen Christopher és beletúrt barna hajába.
- Miről beszélsz?
- Nem akarsz késni?
- Nem. Meg fogok változni. Te láttad az új lányt? Persze hogy láttad, hiszen ti barátok is vagytok. Elképesztő egy nő. Nem gondolod? A haja…, mint a vulkán kitörés, olyan…
- Elég! Figyelj Erick, őt én láttam meg előbb.
- Mi? Épp azt ecsetelte a buszon, hogy te rohantál Deliciához.
- Igen, mert tisztázni akartam vele egy két dolgot.
- Nem lényeges. Ahogy kivettem a szavaiból, rosszul esett neki. Elbénáztad. Ma velem fog találkozni.
- Aha, szóval most ezek szerint ráhajtottál az ÉN csajomra?
- Nem a TE csajod Chris! – felelte dühösen Erick, és az órájára pillantott. – Mennem kell, már 5 perce becsengettek.
- Még ilyet. Hát akkor menj, de ne felejtsd el, hogy én is hajtok a lányra.
- Majd meglátjuk, hogy ő kit választ.
- Ja…, majd meglátjuk. – mondta elkeseredetten és bement a büfébe.

***