Reggel korán keltem, és rögtön eszembe jutott a tegnapi nap emléke. Christopher. Még a telefonszámomat is elkérte, hogy év közben is tudjuk tartani a kapcsolatot. Valójában nem mondtam neki, hogy én is Londonba fogok költözni, mivel ugye anya ott vett lakást. De jobb is így ha nem tudja. London nagyváros, kevés az esélye hogy ott összefutnánk.
Épp kikeltem az ágyból, bementem a fürdőszobába, megfésülködtem, amikor megcsörrent a telefonom. Igazából, soha senki nem szokott hívni ezért is lepődtem meg, hogy csörögni kezdett. A kijelzőn a „Christopher” név állt.
- Hallo?
- Szia! Jó reggelt kedvesem!
- Nem vagyok a kedvesed és neked is jó reggelt.
- Dehogynem, te vagy az én kedves és egyetlen legjobb barátnőm. Nem?
- De csak barátok vagyunk.
- Ezért is mondtam, hogy az én legjobb barátnőm.
- Ez olyan furán hangzik egy fiú szájából. – mondtam viccelődve, mire ő elnevette magát.
- Igen, igazad van. Ezért is mondom, azt hogy kedvesem. Oké?
- Hát jó legyen.
- Még nem találkoztam hozzád hasonló lánnyal Chris.
- Én viszont, találkoztam hozzád hasonló fiúval Christopher, akik a lányokat semmibe veszik és kihasználják, és átlépnek rajtuk… és elcsábítják őket az izmos felsőtestükkel és… - még folytattam volna, de közbe vágott.
- Csssss – mondta élesen – Én nem vagyok olyan fiú, de majd megismersz kedves. Van kedved találkozni?
- Ma?
- Igen. Meg holnap és holnap után is, ameddig csak itt vagyok, és ameddig csak te is itt vagy. Nos szóval, van kedved találkozni?
- Hát… nem is tudom
- Ne kéresd magad Christin! – mondta kedvesen, mire én úgy döntöttem, végül is miért ne? Hiszen úgy sincs jobb dolgom. Mióta itt vagyok, legtöbbször csak a szobában ülök, néha lemegyek a strandra, vagy vásárolni. Mért ne találkozhatnék vele?
- Rendben, találkozhatunk. Mikor?
- Már itt vagyok a ház előtt, siess.
- Hogy mi?
- Itt vagyok a házatok előtt, és várlak. – gyorsan odarohantam a konyhai ablakhoz, ahonnan kilátni az ajtó elé és valóban. Ott volt Cristopher. Én meg, mint aki épp kikelt az ágyból, kócos haj, pizsama… Ő letette a telefont és integetett.
- Nem hívsz be? – kiabálta odakintről.
- Nem, de sietek. – láttam, ahogy sóhajtott. De ez így volt rendjén. Apa még aludt, és nem akartam, hogy kérdezősködni kezdjen, és elkezdje mondani, hogy nem szabad, hogy barátod legyen amíg el nem végzed az egyetemet, és ráadásul azt akarod, hogy úgy járj mint én? Erre én mindig azt szoktam mondani, nem apa nem akarok úgy járni mint te. De most nem volt időm ezen rágódni, gyorsan felrohantam, kikaptam egy fehér ruhát a szekrényből, egy fehér szandállal. A hajamat lófarokba feltűztem, semmi sminket nem tettem magamra, na meg még gyorsan fogat is mostam és már rohantam is Chrishez.
- Hmm… - előkapta a telefonját és rápillantott az időre. – Nem is rossz, nem is rossz. Összeszámolva ez…2 óra
- Na ne szórakozz… - mondtam nevetve – Ez nem lehet két óra Chris.
- Na jó, csak 5 perc volt, vagy 6 perc. – mondta mosolyogva és már indultunk is. – arra gondoltam, hogy elmehetnénk hozzám megmutatnám neked, a szobámat, meg bemutatlak anyukámnak. Mit szólsz?
- Bemutatnál anyukádnak? Miért? – döbbentem meg, de ő csak mosolygott.
- Hogy te vagy az én kedvesem.
- Már mondtam, hogy nem vagyok a kedvesed….

A nap hátralévő részét Christopherrel töltöttem, egészen estig együtt voltunk. Folyamatosan megnevettetett és egyre jobb barátságba kerültünk. Soha nem gondoltam volna, hogy egy fiú tud ilyen kedves is lenni. Előre engedett engem az ajtónál, és még vett nekem egy szál piros rózsát is, amikor elmentünk egy virágbolt előtt. Ráadásul elhalmozott engem fagyival, és gumicukorral is. Én még ilyet nem éltem, soha. Mi történt? A világ megbolondult? Nem létezik ilyen kedves fiú. És még is. A nyaram egy szemvillantás alatt csodálatos lett. Köszönhető Christophernek. Annyira kedves és aranyos… és azt hiszem, hogy kezdek komolyan és iszonyatosan belé szeretni. De nem lehet…, nekem nem lehet barátom.
Akár merre mentünk, folyamatosan ismételgettem magamban apa szavait: - Az egyetem, mindenek előtt, először pedig a szakma. Minden embernek kell egy szakma, utána pedig az egyetem. És ebből nem engedek. Nem hagyom, hogy olyan legyél, mint az anyád…, aki csak középiskolát végzett, meg egy csomó szakmát. Neked igenis lesz diplomád, és utána majd jöhetnek a fiúk.

De akárhogy akartam is erre gondolni, egyszerűen lenyűgözött teljesen. A szeme amely egyszer kék, utána meg zöld árnyalatot öltött, és a hosszú szempillái amik körülölelték. El sem hiszem, hogy nincs barátnője. Ráadásul vagy ezerszer elmondta, hogy én milyen különleges lány vagyok, és milyen jó, hogy a kutyája ledöntött a lábamról, és hogy ő is lefog majd dönteni engem a lábamról. Én meg csak mosolyogtam és mosolyogtam….

Szeptember 1

Az elmúlt napokban, egy pillanatnyi időm sem volt, hogy leírjam az eseményeket, magával ragadott Christopher. Elmentünk vándorcirkuszba, elmentünk fagyizni, elmentünk pizzázni elmentünk étterembe, elmentünk ide-oda amoda. Uszodába, strandra, a tengerhez. És egyszerűen nem tudtunk egymással betelni, de ezt mind úgy, hogy egyetlen egy csók sem történt közöttünk. A kutyájával is nagyon jól összebarátkoztam, igazán kedves, még ha le is döntött a lábamról, hogy Christophert idézzem.
Viszont, két nappal ezelőtt elkellett egymástól válnunk, mivel közeledik az iskola és ők is visszamentek Londonba. Viszont elmondtam neki, hogy Londonba fogok én is lakni. Először el sem akarta hinni, és kérdezősködni kezdett, hogy miért? És hogy? És meséljek, és miért nem mondtam idáig? De én erre megráztam a fejem. Annyira jó barátok még nem lettünk, hogy ezt el is mondjam neki…
De még is, olyan mintha a lelki társamat találtam volna meg. Elhatároztam, ha legközelebb találkozunk, megkérdezem, hogy lenne-e a barátom? A pasim…, és hogy járnánk e? Olyan izgatott vagyok, ha csak erre gondolok, hogy megkérdezem, és ő majd igent mond. És megcsókol, és a szemei felragyognak, ahogy az én szemeim is… és minden csodálatos lesz. Már csak egy napot kell, hogy várjak és akkor megtörténik, nekem is lesz barátom.

Szeptember 2

Izgatottan készülődtem az évnyitóra. A hajamat könnyed mozdulatokkal hátul hullámcsatokkal összetűztem, és hajsütővassal begöndörítettem. Eredetileg is hullámos a hajam, de szeretek azért még egy kis csavarást is belevinni. Véleményem szerint úgy az igazi. A szememre tettem egy kis szemhéjpúdert, majd vittem fel a számra egy csipet színtelen szájfényt, ami csak csillogni szokott. Ahogy ezzel készen voltam, gyorsan magamra kaptam egy fehér toppot és egy fekete miniszoknyát.
- Tini, merre vagy? – szólongatott anya. A Tini a Christin utolsó három betűje lecsippentve + egy i betű. Még kiskoromban találta ki, hogy ne keljen mindig a teljes nevemen szólítania.
- Elkészültél? Indulni kell!
- Mindjárt megyek anya. – mondtam én is kiabálva, és elvettem az íróasztalomról a napszemüvegemet. Hatalmas fekete napszemüveg. A kedvencem, hogy az egész arcot ellepi. Épp kiakartam nyitni az ajtót, amikor megcsörrent a telefonom. Sms-t kaptam. Gyorsan előkaptam és megnéztem.
„ Szia drága, hogy vagy? Nekem ma van az évnyitóm, ha gondolod utána összefuthatnánk!”
Elmosolyodtam az üzeneten, és gyorsan válaszoltam is.
„ Szia Christopher, ne hívj drágának. Nekem is ma van az évnyitóm, rendben benne vagyok. „
Anya már az ajtónál járt és az órájára mutogatott.
- Már el is késtünk Tini. Igyekezz. - már rohant előre a lépcsőn és nyitotta nekem az ajtót. Anya elvisz engem a suliig, én ott kiszállok és megkeresem a 12/b osztályt. – gyorsan lerohantam anya után a lépcsőn és már be is szálltam a kocsiba.
- Szia Andrew – köszöntem anya új barátjának, aki csak biccentett és már indultunk is.
- Clare, drágaságom, lenne kedved este elmenni, vacsorázni?
- Hát persze Andrew – komolyan mondom, engem már a hányinger kerülgetett. Ne csinálják már… legalább akkor ne, amikor én is a kocsiban vagyok.

 3. rész