8. rész

Éjjel megszálltunk a recepciós férfinál, akit valójában Carlosnak hívnak. Fiatal 25-26 év körüli, izmos testfelépítésű, van szemüvege de attól még az arca igazán jóképű. Na meg, éjszaka vagy otthon nincs rajta. Barna haja van és barna szeme, semmi extra.
Az éjjel folyamán folyamatosan Jamesre gondoltam. Az nem lehet, hogy meghalt. Ugye nem lehet? De miért nem hívott akkor már fel, egy utcai telefonról, vagy bárhonnan, akárhonnan? Merre van most? Ó James…, akkor tudjuk, hogy valaki milyen fontos volt, amikor már nincs. De remélem, hogy ő még él, és Alex csak hazudott. De akkor miért vette ő fel a telefonját?

- Hozhatok valamit inni a reggelihez Kathryn?
- Igen, köszönöm. Egy kávé jól esne. Nagyon kedves vagy Carlos, hogy így segítesz nekünk. Nem is igazán értem, hogy, miért?

- A nagymamám mindig azt tanította, ha látod, hogy valaki bajban van segíts neki! Ha szeretnétek, elkísérlek titeket a repülőtérre, ahogy tegnap este említetted, és ha szeretnéd akár el is repülök veletek és mint egy biztonsági őr vigyázok rátok.
- Nagyon kedves vagy, de tudunk vigyázni magunkra.
- Aha, azt látom. – mondta csüggetten, majd hozott nekem egy kávét, és eltűnt a nappaliban. Egész takaros kis lakása volt Carlosnak, olyan igazi férfias, fiús. Hát, nem mondhatni, hogy rend fogadott minket, amikor megérkeztünk. De ez nem is baj, a lényeg a vendégszeretete.

Pár percen belül visszatért egy kis A6-os könyvecskével a kezében. Majd letette elém.

- Kathryn, én is a biztonsági céghez tartozom, amelynek az a feladata, hogy megvédje az embereket.

- Micsoda? Te egy beépített ügynök vagy?
- Igen. Mikor James, Spanyolországba érkezett, megkérte az itteni embereit, közöttük engem is, hogy ha valaki lát téged, vagy bejelentkezel a szállodába, rögtön őrizzünk téged. És látod, már is megtörtént a baj, Alex felbukkant, és neked segítségre volt szükséged.
-  Remek, és ezt miért nem mondtad nekem este? Akkor nem kellett volna elmesélnem az egész életemet.
- Azért nem mondtam, mert biztos akartam benne lenni, hogy tényleg te vagy az.
- Nem láttad Alexet? Na meg a fegyverét a derekához kötve? Amikor kiszállt a kocsiból épp, hogy megvillant.
- De igen láttam, de értsd meg biztosnak kellett benne lennem.
- Hát rendben. Akkor most már minden máshogy fest. – nagyon ledöbbentem, hogy Carlos is James egyik embere, de hát a sors kiszámíthatatlan.
- Tehát veletek megyek, bármely országba is mentek. Nem vagy biztonságban, és biztonságos helyre kell téged eljuttatnom, hogy Alexet el tudják kapni a többiek. Ha te is a közelében vagy, akkor minden még rosszabbra fordulhat.
- Igen, tudom erről már James felvilágosított. – ekkor hirtelen eszembe villant. Tehát Carlos, tudja, hogy hol van most James? És Alex hazudott? Hiszen, hogy ha James kért meg minden ügynököt, amikor Spanyolországba érkezett, akkor biztos hogy életben van. Rögtön meg is kérdeztem.
- James életben van? – az ügynök, vagyis Carlos nem felelt. Mélyen hallgatott. Ebből arra következtettem, hogy talán igaz, amit Alex mondott? James meghalt? – VÁLASZOLJ! – felemeltem a hangom és szinte már üvöltöttem vele.
- Úgy tudom, de engem is éjjel hívtak, tehát azóta nem tudok új információt, hogy… - itt megint elhallgatott. Tehát tényleg igaz, James meghalt. De még is hallanom kellett, muszáj volt hallanom, az ő szájából, egy ügynök szájából. Aki segített nekünk az éjjel.
- Mond ki Carlos, mond ki! Meghalt?
- Élet és halál között van a Santa Ana kórházban. Az orvosok azon dolgoznak, hogy megmentsék őt, de a legrosszabbtól félnek, és a legrosszabbat mondták.
- Mit mondtak? – felpattantam a székről és megragadtam az ingjét. – Mit mondtak? – kérdeztem újra, mert nem válaszolt. Még görcsösebben szorongattam a gallérját.
- Azt mondták, hogy, csoda lenne, ha felépülne és hogy már csak napjai vannak hátra.
- Az nem lehet, - elengedtem az ingjét, és vissza botladoztam a székhez.
Ideges, hisztériás zokogásban törtem ki. Nem lehet, hogy James meghalt. Ez az én hibám. Ha nem jöttem volna el Spanyolországba, akkor Alex nem jött volna utánam, és James pedig nem jött volna Alex után. Hanem Washingtonban kapta volna el, ahol ott az összes többi embere. Itt is vannak emberei, de… Ó Istenem, kérlek vigyázz rá, hogy életben maradjon. Én…, én… szeretem Jamest, én még mindig szeretem őt.
Az utazás elmaradt, hogy másik országba mennyünk, egésznap Carlos egyik szobájában voltam, és csak sírtam és zokogtam. Nem akartam elhinni, hogy tényleg igaz. Nem halhatott meg James…, nem lehet, hogy meghalt. Valakivel összekeverik. Biztos, hogy összekeverik.
Több órás zokogás után, kimentem az ebédlőbe, ahol a kicsi Rose volt, és Carlos. Játszottak és beszélgettek.
- Mama? – nézett rám Rose. És neki is könnybe lábadtak a szemei. – Mi a baj mama? – még soha nem látott engem igazán sírni.
- Később elmondom. – feleltem neki és Carlosra néztem. – Bemegyek a kórházba vigyél el! Most rögtön! Ott kell vele lennem!
- Nem mehetsz el Kathryn! Az kész őrültség lenne, Alex rögtön elkapna téged.
- Már úgy is minden mindegy. Akár meg is ölhetne.
- Hogy mondhatsz ilyet? – pattant fel a székről, olyan lendülettel, hogy hátracsapódott, megijesztve Roset, aki sírni kezdett.
- Most rögtön bemegyünk Carlos, vagy én megyek be Roseval, és akár el is kaphat engem Alex.
- Azt már nem!
- Válassz! – mondtam dühösen.
- Rendben, bemegyünk. De még én sem voltam bent nála, nem tudom melyik kór teremben, vagy hol van.
- Megtaláljuk!
- Ahogy szeretnéd Kathryn. De ha valami bajod lesz…
- Már úgy is mindegy Carlos, a főnöke nem tudja leszidni magát.
- Sajnos igaza van. De nekem több főnököm is van, és a maga biztonsága a legfontosabb.
- Induljunk már. – gyorsan az előszobába mentem, ahol tegnap este letettem a táskámat, felkaptam és utána ismét kimentem a konyhába. Rose még mindig kicsit szomorú volt, és könnyezett, de legalább már nem zokogott.
- Hova megyünk? – kérdezte két pislantás között Rose.
- Meglátogatjuk Jamest az apukádat. –erre hirtelenjében a könnyei is elapadtak.
- Apát?
- Igen kincsem. Gyere indulunk. – nem bírtam megállni, hogy ne könnyezzek újra. A gyerek szemében a csodálat és a csodálkozás keveréke. Ha James felépül, megígérem, megbocsájtok neki és hozzá megyek feleségül. Csak Istenem kérlek, add, hogy éljen.
Kimentünk Carlos lakásából, le a lépcsőkön, egyenesen a kocsijához. Beültünk és már mentünk is a kórházba. Carlos tudta az utat, hiszen ő itt lakik még jó hogy tudja.

Az autóban nem beszéltünk szinte semmit, én elvoltam foglalva a gondolataimmal, és imádkoztam, hogy James felépüljön. Rose pedig, elaludt az autózás közben. Hamar odaértünk a kórházhoz, röpke 15 perc alatt.
Felébresztettem Roset, és a karomba kaptam, majd kiszálltam vele a kocsiból és elindultunk a kórház bejáratához.
A kórház magas és fehér volt, sok-sok ablakkal és mindenhol terasszal.
- Csak utánad Kathryn. – mondta Carlos, és én beléptem az ajtón Roseval együtt. A recepciónál egy férfi ült.
- Miben segíthetek? – kérdezte, és megvakarta kopaszodó fejét.
- James Brownt keressük. Úgy tudjuk, hogy az éjjel hozták be. – feleltem és én is megigazítottam a hajamat, mint ahogy az előbb az úr tette, majd mélyen a szemébe néztem.
- Már is megnézem az aktákban, hogy hol helyezték őt el. Ön hozzátartozó?
- Igen, én vagyok a barátnője, ő pedig a kislánya. – mutattam Rosera, hogy az öregúrban tudatosítsam, igen is fontos hozzátartozók vagyunk.
- Rendben, máris nézem…- mondta és már keresgélni is kezdett az iratai között. Az összes fiókot kihúzta, a mappákat átnézte, mindent felforgatott, de sehol sem találta. – Elnézést, egy kicsit nagy a felfordulás. Máris telefonálok az ügyeletes orvosnak, hogy ő tud-e valamit a … barátjáról.
- Köszönöm. – vártam, hogy telefonáljon, közben pedig folyamatosan őt néztem.
- Kathryn – hajolt közel a fülemhez Carlos és belesúgta – Ne nézz oda, de szemből két férfi minket néz. Fekete ruhában. Mondtam, hogy rossz ötlet ide jönni, de te nem hallgattál rám. Mert mész a magad feje után.
- Megmondtam Carlos. – suttogtam én is – Nem érdekel, hogy lelőnek, hogy megölnek, akarom Jamest látni. Ott akarok mellette lenni. – ekkor letette a recepciós a telefont.
- Hölgyem, elnézést de nincs James Brown nevű páciensünk.
- Hogyan? – úgy néztem a recepciósra mintha bolond lenne. – Szeretnék beszélni az orvossal én is.
- Hölgyem, higgye el…, az éjjel nem érkezett be hozzánk James Brown nevű úr.
- Kik érkeztek az éjjel?
- Nos engem kötelez a titoktartás hölgyem, ne árulhatom el, hogy milyen betegek érkeztek az éjjel hozzánk.
- Nem kell a nevük. – mondtam hangosabban, nem érdekelt, hogy valaki meghallja, vagy felénk néz… - Csak hogy milyen sérüléssel érkeztek a betegek.
- Nos rendben. Azt hiszem, ezzel még nem sértem meg a kórház szabályzatát. Nos – belelapozott az irataiba. – érkezett egy autóbalesetet szenvedett férfi. Elütötték őt. Érkezett két nő, akik …
- A nők nem érdekelnek, csak a férfiak. – mondtam idegesen, és beletúrtam a hajamba.
- Nos, több férfi nem érkezett, csak az-az úr, akit elütött egy autó, és egész éjjel műtöttek.
- Szeretném megnézni, kérem mondja a szobaszámot. Lehet hogy ő James.
- Nem hölgyem, őt nem Jamesnek hívják. Ez az egyik probléma, a másik pedig, csak hozzátartozók mehetnek fel a súlyos betegekhez, a harmadik pedig az intenzív osztályon fekszik.
- Ő lesz James, kérem higgye el! – suttogtam és könnyes lett a szemem.
- Milyen névvel hozták őt be?
- Diego Martinez
- Légy szíves, könyörgök magának, had mennyek fel hozzá. Ha kell akár pénzt is ajánlok.
- Pénzt szigorúan tilos elfogadni, de rendben. Ez esetben kivételt teszek, mert látom nagyon elkeseredett. A 654-es szobaszám. Mielőtt bemennének az intenzív osztályra, húzzanak zöld ruhát, és zöld maszkot az arcukra. – engem már a mondat vége nem érdekelt, csak a szobaszám. Már rohantam is kezemben Roseval. Távolról hallottam, amint azt mondja, hogy zöld ruha, és maszk. Biztos voltam benne, hogy James fekszik ott, a 654 –es szobában. Csak ő lehet. De miért jegyezték volna őt be másik néven?
- Kathryn, kérlek gyere mennyünk el. Rossz előérzetem van. –suttogta Carlos.
- Akkor miért nem hívja az ügynökeit? – mondtam én lekezelően és flegmán.
- Felhívhatom őket, de az nagyon feltűnő lesz. Kathryn ne mozduljatok el mellőlem, veszélyt érzek.
- Nincs itt semmi veszély. Ha meg mégis, tudok harcolni. Tanultam egy nagyon jó harcmodort, csak az a baj, hogy azt Alex is ismeri.
- Értem. Kathryn, ha a liftbe érünk telefonálok a központba.
- Rendben, telefonálj a központba.
Megnyomtam a felfelé mutató liftes gombot, és vártunk több emberrel is együtt, hogy végre megérkezzen a lift. Öt perc elteltével végül megérkezett, és beszálltunk. Carlos hívni kezdte a központot.
- Hallo. Itt Carlos Fernandez A Santa Ana korházban vagyunk, James ügynököt meglátogatni.
-….
- Hogyan? James? – a név hallatán kettőt dobbant a szívem.
- ….
- Igenis, máris, azonnal. Siessenek. Két feketeruhás férfit láttam a recepció környékén, Kathrynt nézték. Siessenek!

-….
- Igen, vigyázok.
 

9. rész