7. rész

- Hova megyünk? – egyre idegesebb lettem, a sofőr pedig némaságba burkolózott.

- A legeldugottabb szállodába, ahogy Ön parancsolta. – pár percig megnyugodtam, és kinéztem az alakon. A sofőr bekanyarodott egy sikátorba.
- Forduljon meg, nem ide akarok jönni.

- De hát…, azt kérte hogy a legeldugottabb szállodába.
- Vigyen egy három csillagos szállodába. – sóhajtottam fel, végül a sofőr valóban megfordult és ismét a főútra tértünk ki az autóval.

- No problemo Ms Allwright
- Honnan tudja a nevemet?
- Pier mindent tud és mindent lát. Alex is nemsokára megérkezik..
- Hogy mondta? – azt hittem rosszul hallok, de a sofőr megismételte a mondandóját.
- Alex is nemsokára megérkezik. Alex Allwright.
Gyorsan előkaptam a telefonomat ismét a táskából és hívni kezdtem Jamest.
- Én a maga helyében nem tenném, a főnök nagyon pipa lesz.
- Én egy taxit rendeltem, de nem tudtam hogy Ön ismeri Alexet.
- Tegnap én vittem őt ki a szállodába, és adott magáról egy fényképet is…, nos 1000000 dollárt kapok kézpénzben, ha a kezére juttatom magát.
- Nem tudhatta, hogy ide jövünk Spanyolorszába.
- Nem, valóban. Csak hogy a taxisoknak világszerte vannak összeköttetéseik, és mindenkinek jól jön egy kis pénz.
- Nem minden taxis ilyen, maga fajankó.
- Az lehet, de én ilyen vagyok.

- A dupláját adom magának, ha megáll egy bankautomatánál, és hagy minket elmenni.
- Ez komoly?
- A legkomolyabban. – a telefonban ekkor meghallottam James hangját.

- Kathy?

- James, bajban vagyunk én és Rose, gyere értünk kérlek.
- Hol vagytok? – a vonal megszakadt a telefonom néma lett. – ránéztem a sofőrre, aki megrántotta a vállát.
- Elfogadja az ajánlatomat Pier?
- Nos, végül is…, nekem mindegy kifizet. Csak az a baj, hogy az-az Alex veszélyesebbnek tűnt, lehet, hogy ki is nyírna engem, ha elengedném magukat.
- Akkor jöjjön velünk, legyen a testőrünk és én megvédem magát, és megkapja a pénzét is.
- Hmm…, nem rossz üzlet. És azt mondja elkapja Alexet is?
- James, a magánnyomozó barátom igen, elkapja.
- Nos rendben. Elfogadom. – a kocsival ismét kanyarodott egyet, és hamarosan megérkeztünk egy egész elfogadható szállodába. Azt hittem, már soha nem érünk ide.

Kiszállt és kinyitotta nekünk is az ajtót.

Felnéztem az előttem álló hatalmas épületre és elolvastam a szálloda nevét.

Velo Blanco. Fehér fátyol…, csodálkoztam. Talán itt minden fehér lesz majd? Kitudja…

- Jöjjön señorita. – szakította félbe a gondolatmenetemet a taxis és a kezét nyújtotta.

- Ha már partnerek leszünk, megmondaná a nevét?

- Elég csak a keresztnevem señorita?

- Igen

- A nevem Eduardo

- Hát rendben, Eduardo. Az én nevem már biztos tudja…

- Igen, señorita

- Abbahagyná a señoritázást? – sóhajtottam és kézen fogva Roseval besétáltunk az épületbe.

- Mama álmos vagyok.

- Mindjárt aludni fogunk, ne félj kicsim. – odamentünk a recepcióshoz, aki felvette az adatainkat, és megkaptuk a 123-as szombát én és Rose. Eduardo pedig a 129-es szobát kapta meg. Nem haragszom a spanyol taxisra, hiszen ha tényleg válságban van, akkor megértem hogy elfogadta a munkát Alextől, ráadásul meg is fenyegethette, akkor meg végképp megértem.

A szálloda nagyon kellemes volt, a falai halvány barackszínűek voltak, illetve fehér a különböző helyiségekben. Igazán megnyugtató volt benne lépkedni, habár a lelkem mélyén izgultam, hogy a sofőr elárul minket. Ahogy felértem a szobába, gyorsan tárcsázni kezdtem James számát. Már rég megtanultam, nem szabad bízni senkiben.

- Hallo? James?

- Nem szivi, nem James.

- Alex? – döbbentem meg és éreztem, ahogy a szívem a torkomban dobog.

- Igen, drágám. Csak hogy tisztában légy a tényekkel, James halott.
- Nem hiszek neked! Hazudsz Alex.
- Ahogy akarod. A saját kezemmel öltem őt meg. Akarod, hogy elmondjam hogyan?
- Nem! – csattantam fel, és éreztema hogy könnyek szöknek a szemembe. James nem lehet halott.
- Az enyém leszel Kathryn Edinburg, most és mindörökre! Ezt jól vésd a fejedbe Kathryn! Nem menekülhetsz!
Gyorsan lenyomtam a telefont, tudtam hogy pár percem van a menekülésre szintén. Mitévő legyek, mitévő legyek? A sofőrnek már nem szólhatok, hiszen akkor lebuknánk. De most mit tegyek? Nem sokáig gondolkoztam ezen, gyorsan összekellett magam szedni és felülni az első repülőgépre amelyik indul.

- Rose, gyere Rose, gyere

- Aludni szeretnék mama.
- Kincsem, Alex megint a nyomunkban van, gyere gyorsan kérlek.
- De….- legörbült a szája és sírni kezdett. Most nem tudtam ezzel foglalkozni. Gyorsan ölbe kaptam a rúgkapáló Rose-t, aki hisztizett és maradni akart. Kiléptem a folyosóra nem is foglalkoztam azzal, hogy az ajtót nem zártam be. Csak a kulcsot vittem magammal és már lent is voltam a recepción. Hol lehetnék biztonságban? Ahol soha nem talál rám Alex?
- Mien segíthetünk? – a recepciós csodálkozva nézett rám, ahogy rohanva közeledtem, a hajam zilált volt, a szemem könnyes és a kulcsot szorongattam az egyik kezemben, a másikban pedig a síró gyereket.
- Furán fog hangzani, de üldöznek engem, és kéne egy biztos menedék, de tudják már hogy itt vagyok és utánam jönnek…, és elakarnak vinni. Kérem, juttasson ki valahogy a reptérre. – a férfi először hitetlenül nézett rám, majd újra végigmért, és felemelte a kagylót. Spanyolul kezdett hadarni, én nem figyeltem hogy mit beszél, csak arra vártma, hogy tünjek el a szállodából, ő pedig hívjon már egy taxit vagy bármit, amivel kijuthatok a reptérre, vagy valahová… bárhová… csak messzire innen.

- Jöjjön kedves. – kijött a pult mögül, ledobta a recepciós sapkát és megfogta a karomat. – Segítek, de mindent el kell mondania.
- Persze, elmondok mindent. Csak segítsen. – ismét elkezdtek potyogni a könnyeim. Kisétáltunk a kijáraton, egészen a recepciós férfi kocsijáig. Épp időben, mert akkor láttam, ahogy leparkolt egy taxis autó és kipattan belőle Alex, mellette a kotnyeles inasával. De szerencsére én már ekkor a kocsiban ültem.

- Elviszem magamhoz. Ne féljen, - ijedten rámeredtem – és ne is nézzen ilyen ijedten. Nem eszem meg, és külön szobát kap. – egy kicsit megnyugodtam. Ha belegondolok, mióta James besétált az életembe, fenekestül felfordult minden… régebben soha nem szálltam volna be egy idegen férfi autójába, és soha, de soha nem mentem volna el egy idegen férfi házába. De most nem volt mit tenni, Alex a nyomomban volt, és az örökségemet akarta. Nem hiszem el, hogy egy titkos szervezet, egy ügynökcsoport sem tudja őt elkapni. Az nem kifogás, hogy gazdag és nehéz rábizonyítani a bűntényeket, meg hogy mindig talál valakit akire rátudja kenni az egészet. És ő mindig ártatlan marad…. Ez nem igazság.

Ismét eszembe jutott James, és a könnyeim még szaporábban kezdtek folyni. Hátul ültem, kezemben Roseval, aki lassan már megnyugodott, tudomásul véve, hogy még is autózunk és nem maradunk a szállodában.

8. rész