„ Bárhogy éget, bárhogy fáj.
van mi sosem múlik el.
Nincs remény és ő sincs már,
csak a szívem őrzi vár és vár”

„ Őt látom, fában a fűben,
egy eldobott kőben,
egy szívben, egy dalban,
mond miért kell,
hogy haljam,”

„ Vak voltam, most újra látok,
félek késő már”

Egyedül maradtam a szobában, és egyetlen zeneszám ment a fülemben, melyet régen nagyon sokat hallgattam.
Szeretem Jamest, bármilyen volt is velem. Ó bárcsak igaz lett volna az álmom, és bárcsak tényleg szeretne és vissza akart volna szerezni. De nem akart, és boldogan él a fiával.

 Bárhogy is… szeretem őt és örökre szeretni is fogom.
Az ajtó ismét kinyílt.
- Hoztam egy kis ennivalót. - egy öreg néni lépett be a szobába, aki valahonnan nagyon ismerősnek tűnt. Fél perc sem telt el, becsukta maga mögött az ajtót és gyorsan odalépett hozzám.
- Te vagy az, Kathryn Edinburg? – kérdezte elképedve a nő – Amikor jelentkeztem erre az állásra, nem gondoltam volna, hogy magáról van szó… Jaj drágaságom, hogy történhetett ez?
- Ismerem Önt? – kérdeztem hűvösen és elutasítón.
- Nálam vettél ki egyszer albérletet. Nem emlékszel? Még adtam kölcsönt is, persze, visszaadtad mind, kamatostul. Meg jött hozzád, egy jóképű férfi is.
- Emlékszem…- suttogtam és a felismerés szíven ütött. – Mi történt? Miért vállalta el ezt a munkát? És még is milyen munkát?
- Segítek kijutni drágaságom, ne félj. Mindent elmagyarázok, de most mennem kell és egyél, nem akarom, hogy erőtlen légy. Mindenben segíteni fogok neked, csak gyűjts egy kis erőt. Még a héten kiszabadítalak, van egy két megbízható segítő társam.
- Tényleg? – kérdeztem döbbenten.
- Igen, igen. De most mennem kell, mert a főnök minden percet számol, már így is túl sokat maradtam a kelleténél. - s ahogy ezeket a szavakat kimondta, Alex úgy rontott be.
- Mi folyik itt? – kérdezte idegesen s egyik szemével hol rám, hol az idős nőre nézett.
- A kisasszony kérdezősködni kezdett, hogy hol van, de én tiltakoztam és nem válaszoltam.
- Rendben. – arca kisimult és gonoszan rám nézett. – Ezt vedd fel Kathryn, holnap összeházasodunk. – az idős hölgy mindent hallott és a rémült tekintetemről le tudta olvasni, hogy mennyire félek.
- Jöjjön. –megvetően a szolgálóra, az idős nőre nézett és kiengedte őt az ajtón, majd maga mögött bezárt engem.
Apró reménysugár ragyogott fel az égen, van menekülés…vajon sikerül? Nincs rá biztosíték, de meg kell, hogy szökjek. Utána pedig, fogom a lányomat és elhagyom az országot. Eltűnök és nevet is változtatunk mind a ketten. A pénzt pedig szintén átutalom, átküldöm és átiratom egy titkos névre, mely szintén én leszek. Szépen elterveztem mindent. Már nem vagyok kislány. Úgy érkeztem meg a nagyapához, de úgy távozok, mint egy érett nő. És ebben, senki sem fog megakadályozni, legalább is remélni mertem csak, hogy az idős hölgy segíteni fog.

Az eső már régen elállt, és kint az ég is besötétedett. Minden elcsendesedett, semmit sem lehetett hallani, csak a madarak jajveszékelését, és szomorú énekét. Az egyik ide, a másik odalibbent, két árny volt csupán, mely mintha közeledni próbált volna, s mégis távolodott.
Hatalmas csaholásra lettem figyelmes, a kutyák, menthetetlenül ugattak, és riogatták a környéket, tehát kutyái is vannak.
Az ajtó hirtelen kitárult és belépett rajta az idős hölgy.
- Kathryn gyorsan, vedd ezt fel. Siess. – egy fekete sztreccs ruhát nyomott a kezembe. Nem haboztam egy percig sem, ha ezen múlik a szabadulásom, hát mindent megteszek annak érdekében, hogy sikerüljön. Felöltöztem egy szemvillantás alatt, és az idős hölgy, adott egy maszkot is. Gyorsan felvettem azt is és már rohantam utána.
Amilyen ráncos és öreg volt a hölgy, olyan ügyesen mozgott a fekete ruhájában, mely ugyan olyan volt, mint az enyém.
Kiléptünk a folyosóra a félhomályba, és gyorsan végig rohantunk rajta. Az idős néni kinyitott pár pillanat alatt egy hatalmas vasajtót, és egy vékony dohos helyiségben léptünk be. Ahogy én is beléptem, gyorsan becsukta visszazárta az ajtót. És tovább siettünk. Elértünk egy vékony csigalépcsőhöz, ahol előbb ő ment le majd utána én is követtem őt. A lépcsőn néhol egy-egy hatalmas pók bukkant elő, ráadásul rengeteg pókhálón verekedtük át magunkat. De siettünk, ahogy a lépcső végére értünk, ott volt a másik árny alak, akit szintén láttam az ablakból.
A madarak még mindig sikoltoztak, de senki sem kelt fel a hangjukra, mindenki természetesnek vette, hogy ott vannak.
- Sietnünk kell, mert kutyák vannak. Ott van egy négyszemélyes teherkocsi. Ott szintén át kell, hogy öltözzünk. Nyomás, mert bármelyik pillanatban kiszagolhatnak minket, és akkor nem tudunk mit tenni. – gyorsan rohanni kezdtünk, mint három árnyalak a sötétben. Szerencsére a kutyák nem vettek minket észre. Voltak olyan bambák, mint a gazdáik.
Felültünk a kocsira, a néninek, a társa gyorsan beindította a motort és már ott sem voltunk.
- Rendben, eddig minden simán ment, csakhogy, abban biztos lehetsz, hogy utánad fog jönni, ezért el kell, hogy tűnjünk. Ezt vedd fel Kathryn. – kezembe adta a megbeszélt kertészöltözetet.
- Hol vagyunk?
- Washingtonban.
- El kell mennem a lányomért, és utána el kell, hogy repüljünk valahová, ahol nem találnak meg minket soha.
- Rendben elmegyünk a lányodért. Merre? – gyorsan megadtam nagyapa címét és a teherkocsi máris süvített az éjszakában. Épp hogy átöltöztem, vehettem is vissza a fekete sztreccs ruhát. .
Hiszen úgy megyek, hogy ne lásson engem senki, és úgy jövök, hogy szintén senki ne lásson. De nagyapával beszélni fogok.
- Menni fog egyedül Kathryn?
- Igen. Tanultam harcművészetet, az őrt, aki a bejárati ajtónál van könnyűszerrel leütöm. – az idős hölgy és a kísérője bólintottak. Ők kertész ruhában voltak már.
Gyorsan kiszálltam, átmásztam a hatalmas kerítésen. És már szaladtam is a bejárat felé, mint egy árny az éjben.
- Ki az?- kérdezte az őr, de én egy rúgással leterítettem és szabad volt a bejárat. Gyorsan bementem.
A gyerek szobába vettem az irányt, de ahogy oda értem, ott nem volt senki. Talán Alíz-el is beszélnem kéne, de ő most el van foglalva a gyerekével és a férjével. Nem, nem beszélek velük, egyedül Geoffreyel kell, hogy beszéljek.
Ahogy oda értem az ajtaja elé, különös hangokra lettem figyelmes.
- Tehát, Alex itt lakik? – kérdezte az ismerős hang. Nem, az nem lehet megráztam a fejem. Nem történhet az, mint álmomban. Nem…nem jöhetett vissza James. Nem…
Az ajtó nyitódni akart, és én gyorsan berohantam a szomszédos szobába, ahol nagypapa aludni szokott. És legnagyobb döbbenetemre ott volt az én drága kislányom. Közelebb mentem hozzá halkan, szinte már lábujjhegyen és a karomba vettem. Ő felpattintotta két szép hatalmas kék szemét és figyelt engem. A szája legörbült és tudtam, hogy sírni fog.
- Kicsikém, Rosem, kérlek, ne sírj én vagyok az. Anya az.
- Mama? – kérdezte és a szája felfelé kezdett görbülni. Két kis apró kezével megragadta a nyakamat és átölelt. – hol voltál? Senki nem mondta meg..
- Mindent elmondok kicsikém, Megígéri anya, hogy mindent elmond. De most el kell, hogy mennyünk, mert nem vagyunk itt biztonságban.
A kicsikém bólintott és ölbe kapva kilopództam a szobából, átmentem az én szobámba, felkaptam a pénztárcámat, hiszen erre szükségem lesz. Beszélnem kéne nagyapával, de egyszerűen, nem tudtam. Majd felhívom telefonon, gondolkoztam, de végül mégis amellett döntöttem, hogy szólok neki, hogy elmegyek. Ismét a dolgozószobájához lopództam és hallgatózni kezdtem. Nem szűrődött ki hang, ezért arra gondoltam, James már elmehetett.
Óvatosan benyitottam, hátha mégis bent van még James, és nekem nincs kedvem vele találkozni. Ám, ő már nem volt ott. És nagyapa is háttal állt az ajtónak.
- Mit hagytál itt James?
- Én vagyok az nagyapa.
- Meg én – mondta álmosan két ásítás között Rose.
- Kathryn? – suttogta és gyorsan megfordult. – Hogy??
- Megszöktem, egy régi ismerősöm segített nekem, mert ő ott dolgozott Alexnél. Viszont, én most elmegyek nagyapa.
- Még is hová mész Kathy? A kislánnyal együtt?
- Igen Rose is jön. Hallottam James hangját, nem akarok vele találkozni. Sem vele, sem pedig Alexel. Új életet kezdek, mondjuk valami meleg helyen, lehet hogy Spanyolországba megyek. Sőt, eldöntöttem, oda fogok menni.
- Hogyan? Kathryn?? – kérdezte döbbenten és kettőt lépett felém.
- Annyit szeretnék kérni nagyapa, hogy ne tiltsd le a számlámat, mert szeretnék ott venni házat, egy csendes nyugodt birtokot, és ott fogom felnevelni a lányomat.
- És James?
- Számomra ő meghalt.
- De itt van, visszajött és szeret téged Kathryn.
- Nem akartam bejönni, de megakartalak, nyugtatni. Elmegyek, és ne keressetek meg. Nagyapa megígérem, eljövünk látogatóba, megígérem és szavamat adom. Minden hónapban egyszer eljövünk.
- Rendben, ahogy szeretnétek. De elmehetnétek reggel is. Nem kell most rögtön, és kell hogy küldjek melléd kíséretet is Kathryn.
- Nagyapa nem kell semmi, bízz bennem.
- Én bízok, de…- épp a mondat közepén tartott amikor abbahagyta, és az ajtó irányába pillantott. Tudtam, hogy miért néz oda, tudtam… de nem akartam megfordulni. Gyorsan a szoba másik ajtajához siettem, hogy kisiessek rajta, de James elkapta a karomat, s Roseval együtt maga felé pördített.
- Kathryn… - suttogta elképedve, majd lepillantott a kislányra. Rögtön láttam, hogy tudatára ébredt, a gyermek tőle van.
- Te ki vagy? – kérdezte Rose álmos hangon. Épp úgy mint álmomban.
- James vagyok és te ki vagy?- a kislányom sokáig méregette a szemével végül megállapításra jutott.
- Mama, ő apa?
- Nem.
- De azt mondtad, hogy Jamesnek hívják. – ismét James felé fordult – Én Rose vagyok.
- Szia Rose. – James kérdőn és dühösen pillantott rám. – Geoffrey egy kicsit vigyázz a lányomra, amíg beszélek Kathrynnal. – Geoffrey úgy tett, ahogy James kérte. Megfogta Rose kezét és kisétált vele a sötét faajtón.
- Mindent hallottam. El akarsz menni?
- Igen.
- Miért?
- Nem rád tartozik James.
- Legyél a feleségem Kathryn. Beadtam a válókeresetet.
- James. Itt hagytál, meg sem hallgattál.
- Elkapom Alex Allwrightot és börtönbe juttatom, utána nyugodtan élhetünk. Nem kell elmenned Spanyolországba.
- James, nem érted mit mondok. A válaszom nem. Nem megyek hozzád feleségül. Számomra te halott vagy. Akár el is mehetsz a házból. Meg tudom én magam is oldani a problémáimat. – ha most vissza tudnám tekerni az időt, akkor elmennék és soha többé hátra sem fordulnék, de én bejöttem beszélni Geoffreyel, a nagyapámmal, hogy ne aggódjon Rose miatt.
- Hallottam Kathryn, nem kell többször megismételned. Szóval nem leszel a feleségem. – mondta elkeseredetten és bűntudatosan. Szeretem őt és mindig is szeretni fogom, de akkor is elhagyott.
- Pontosan. Most pedig, elmegyek. Várnak már rám oda kint.
- Még nem fejeztük be. Miért nem kerestél meg, hogy van egy lányom Kathryn?
- Nem azt írtad a levélben, hogy ne keresselek soha többet?
- De …
- Akkor, hogyan mondhattam volna el, hogy lányom született?
- Megkereshettél volna Kathryn, nem gondoltam komolyan amit írtam…, még én is fiatal voltam. De az eltelt 3 év alatt, nagyon megváltoztam. – végig pillantottam rajta, azon kívül, hogy a haja megnőtt és a nyakát verdeste, azon kívül semmi nem változott rajta. Az alakja ugyan olyan atletikus és elegáns, a szeme ugyan olyan világoskék, és a szája ugyan olyan telt és kívánatos.
- James… nem voltál fiatal.
- Hibáztam Kathryn, bocsáss meg nekem.
- Nem tudok megbocsátani James. Most pedig, elmegyek. – kiakartam menni a szobából, de újra elkapta a karomat, ám most már nem hagytam. Egy gyors mozdulattal megragadtam a csuklóját és épp lendíteni akartam, ám ekkor ő is megragadta az én csuklómat.

4. rész