1.rész

Az eső hangosan kopogott Washington utcáin, kipillantottam a hatalmas ablakon a lakosztályom melletti gyerek szobából ölemben a pici Rose-val. Annyira, de annyira szeretem, hogy az leírhatatlan.
- Mama – mondta kíváncsian és felém fordult. Pici kezével megérintette az arcomat, majd másik kezével kimutatott az ablakon. – Az mi?
- Eső kicsikém, amely hatalmas cseppekben hullik.
- Ó…. – mondta csodálkozva, pedig már nem először lát vihart. Ahogy tovább nézelődtünk az ablakon, egy férfi jelent meg a távolban, egyenesen a bejárati ajtó előtt. A vaskapun már rég bejöhetett, hiszen már csengetett is. Kezében hatalmas csokor rózsát tartott.
A szitáló esőben nem lehetett látni a betolakodó arcát, de biztos voltam benne, hogy már megint az a buta és pénzsóvár Alex jön újabb rózsákkal elkápráztatni.
Ám, még fél óra elteltével sem hallottam, hogy Clement kopogtatott volna az ajtón..
- Mama, éhes vagyok. – mondta Rose. És én fel is akartam állni vele együtt a puha székről, melyet az ablak mellé toltunk, de hirtelen nagyon elálmosodtam, és a fejem hátrahanyatlott a széken.
 

Letettem őt a földre és megfogtam a kezét, majd együtt elindultunk az ajtó felé.
- Mama, félek a vihartól. – szemében pár könnycsepp megjelent, ahogy a folyosón haladtunk, a konyha felé.
- Ha szeretnéd, akkor ma alhatsz anyával, na mit szólsz hozzá? – az arca felderült és elmosolyodott.
Ahogy elhaladtunk nagyapa dolgozó szobája előtt, ismerős hang ütötte meg a fülemet. De rögtön meg is ráztam a fejemet. Nem, nem lehet ő! – tagadtam hangtalanul és némán. Sajnos a hangja azonban elárulta.
- Mit akar az unokámtól? – kérdezte dühösen nagyapa.
- Látni szeretném. Szeretnék tőle bocsánatot kérni, és elszeretnék mondani mindent, Geoffrey.
- Neked csak Mr Allwright. Azok után, hogy elhagytad őt…- hallottam ahogy a széke hátrahúzódik a parkettán. Ezek szerint felállt. – terhesen. James Brown, terhesen hagytad itt az unokámat.
- Hogyan? – kérdezte s hallottam, ahogyan az ő széke is hátra tolódik a parkettán. – Az lehetetlen…
- Miért is? – pár pillanat néma csend, és én a fülemet az ajtóra tapasztottam.
- Mit csinálsz? – kérdezte Rose és megrángatta a szoknyám alját. Én lehajoltam hozzá és megsimogattam.
- Picit maradjunk csöndben érdekes beszélgetés folyik oda bent.
- Érdekes? Mit jelent? – kérdezte és tovább csacsogott. Ha tovább maradunk, James kijön és észrevesz minket. Elkell mennünk, de hogyan? Nem akarok vele találkozni, nem akarom, hogy felszakítsa a régi sebeket. Ám épp, hogy tovább haladtunk a folyosón, az ajtó kicsapódott és megjelent James. A haja apró hullámokban göndörödött a fülénél, világosbarna színe teljesen ugyan olyan volt mint a lányáé
Gyorsan magam mögé rejtettem Rose-t és szemtől-szemben álltam Jamessel. A szívem vadul dübörgött a mellkasomban, miért jött? Mit akar?
- Kathryn. – suttogta – Én…, hoztam neked virágot. – mondta szomorúan, és visszasietett a szobába. Most már nem menekülhettem el, de holnap az lesz az első dolgom, hogy elhagyom a házat a lányommal együtt és elmegyünk mindketten örökre, ha James úgy dönt, hogy … maradni akar. Ami biztosan ki van zárva.
- Köszönöm Mr Brown – megtanultam a három év alatt a családi házban lévő etikettet is. A hátam mögül előbukkant Rose. Nem tudtam tovább visszatartani..    
- Szia. Te ki vagy? – James lepillantott a mellettem ácsorgó kicsi lánykára, aki a kiköpött mása volt neki.
- Gyere megyünk a konyhába. – félbeszakítottam a találkozásukat. Nem akartam, hogy Jamesnek köze legyen a lányomhoz, ő az enyém és James elhagyott, nem akart velem találkozni és az sem érdekelte, hogy van egy lánya.
- Kathryn, várj kérlek… szeretnék veled beszélni és…a…kislányommal is…- dadogta értetlenül. – Ebben a percben megjelent nagyapa is az ajtóban és  sajnálkozó pillantást küldött felém.
- Mr Brown, sajnálom de én nem szeretnék Önnel beszélgetni, ahogyan a lányom sem szeretné Önt megismerni.
- Mama, ki ő?
- A lányom meg akar ismerni engem is.
- Idáig nem érdekelt? – emeltem fel a hangomat, majd gyorsan lecsendesítettem a bensőmben felszökő lángot, s higgadtan mint aki jéggé dermedt, a hosszú évek alatt folytattam. Ahogyan, az idegenekkel beszélgetni szoktam, s az összes emberrel, kivéve nagyapát, a lányomat Alízt és a férjét. – Sajnálom uram, mivel idáig nem keresett sem engem, sem pedig a lányát, szeretném megkérni, hogy távozzon. Hagyja el a házamat.
- Mama…- kiabálta Rose. – Ki ő? – megsimogattam az arcát és felvettem a karomba.
- Kathryn, mi történt veled? Ki vagy? Ki vagy te? – kérdezte elkeseredetten és beletúrt a hajába. Közben Clement is megjelent a folyosón, ahogy meghallotta a hangfoszlányokat.
- Clement, kérem kísérje ki az urat, távozni óhajt.
- Nem óhajtok távozni Kathryn! – kiáltotta James, és megragadta a karomat. – én gyorsan letettem Rose-t.
- Clement, kérlek vidd le a kicsit a konyhába előbb említette, hogy éhes. Ahogy elindultak még utánuk szóltam.
- Clement nincs fagylalt!
- Mama… - Rose könnyezni kezdett és két karját nyújtotta felém.
- Mindjárt megyek én is kicsikém. - Ahogy Clement és Rose eltűntek a látókörünkből, nagyapa is bement a szobájába.
- Kathryn. – megakart érinteni, de én kettőt hátraléptem.
- Ne érjen hozzám. Kérem távozzon, nem fejeztem ki magam elég világosan?
- Kathryn…, kérlek bocsáss meg nekem. Ann átvert engem, a gyerek nem tőlem volt.
- Miért nem akkor jöttél, amikor ez kiderült? – pár percig nem válaszolt, végül megszólalt.
- Akkor jöttem.
- Nekem nem úgy tűnik.
- A gyerek…- nagy levegőt vett - William-től volt.
- William? – kérdeztem döbbenten, arcomon egy pillanatig megjelentek az érzelmek, de gyorsan el is tűntettem. – Nem ismerek William nevű embert.
- Hogyan?? A testvéredről beszélek Kathryn.
- Nekem nincsenek testvéreim, egyke vagyok uram, mit óhajt még?
- Alíz tanácsolta, hogy csináltassak genetikai tesztet, hogy a gyerek biztos, hogy tőlem származik és kiderült, hogy nem. Kathryn. Kérlek, nagyon szépen kérlek, bocsáss meg. – szinte már könyörgött, de én három évvel ezelőtt megfogadtam, soha többé nem engedem őt a közelembe, akkor sem… ha belehalok.
-  Kathryn…- dühösen megragadta a derekamat és magához rántott. Én pedig belenyomtam az arcába a rózsákat, hogy semmiképp se érhessen hozzám. – Szeretlek…nem kaptad meg a levelemet?
- Ó, dehogynem… megkaptam. És nem is kerestelek soha. Csak azt sajnálom, hogy te most megkerestél. Tudod… épp hozzád tartottam, amikor elmentél és azt akartam mondani, hogy csináljatok majd genetikai tesztet és csak utána hagyj el engem…, de te elmentél.
- Azért, mert neked nagyon rosszul esett, hogy én és Ann együtt vagyunk nem?
- Rosszul esett, de megakartam mondani, és te azt kérted, hogy soha többé ne keresselek. Nézd meg Rose-t úgy tudja, hogy neki nincs apukája, mert te elmentél.
- Nem akartam, hogy ez történjen Kathryn… én veled akartam családot alapítani, kérlek hidd el.
- Nem hiszek neked James. Nem hiszek, és már nem érdekel semmi, amit te mondasz. Hagyd el a házamat
- Szívem, kérlek ne hagyj el.- tovább szorongatta a derekamat, nem hagytam tovább, egy könnyű mozdulattal megragadtam a csuklóját és a fejem felett átpördítettem, majd a padlón érkezett háttal.
- Hívjam a biztonságiakat?
- Nem kell, én vagyok a főnökük.
- Már nem.
- Újra én vagyok, mivel ... visszaadta, ahogy megtudta, hogy visszajöttem.
- Vagy úgy. – mosolyogtam keserűen. Tehát James visszatért, és itt is akar maradni. Éreztem, ahogy apró hullámokban rám tör a boldogság , de gyorsan elnyomtam magamban, és néztem, ahogy feláll a földről.
- Ezt meg mikor tanultad szerelmem?
- Ne szólíts így! Nem kezdünk újra semmit. Ja és összejöttem Alex Allwrightal, ja és még valami. Eljegyzett.
- Hogyan? – valójában nem jegyzett el, de már többször is utalt rá és valójában nem jöttünk össze. Családi puszinál sosem történt közöttünk több.
- Pontosan.
- Hogy tehetted Kathryn?
- Hogy tehettem? Te hogy tehetted, hogy elmentél Ann-el? Nem szerettél engem soha James, csak az élvezeteket kergetted, és engem is kihasználtál…- elvesztettem az önuralmamat, és az érzelmek feltörtek belőlem. Könnyekben törtem ki és csak sírtam és sírtam. Ő pedig oda jött és átölelt engem.
- Bocsáss meg szerelmem, kérlek bocsáss meg. Összeköltözünk elveszlek és …
 

- Mama…mama….- kinyitottam a szememet, a széken, ahol ültünk és a kislányomra pillantottam -  Úgy volt, hogy megyünk enni, nem? – álmosan pislogtam rá, mint aki nem érti, hogy hol van.
- James? Hol van? Itt van? – kérdeztem Rose-t
- Ki az a James?
- Egy férfi, barna hullámos hajjal és kék szemmel.
- Ő az apukám? – kérdezte kíváncsian és tágra nyíltak a szemei.
- Igen. Ő az apukád.
- Nem akar megismerni engem? Vagy ismer engem?
- Nem ismer téged Rose, de ne is beszéljünk erről. Rosszat álmodtam.
- Rosszat?
- Igen, mint amikor te farkasokkal álmodsz, vagy pókokkal… - épp hogy az ajtóhoz értünk, kopogtattak.
- Szabad. – Clement kinyitotta az ajtót.
- Kisasszony, - bólintott felém, majd az apró Rose-ra nézett- Kisasszony és felé is bólintott egyet. – Alex Allwright keresi Önöket.
- Engedje be Clement, beszélek vele, Rose-t pedig kísérje le, és adjon neki enni valót.
Clement megfogta Rose kezét, és együtt kimentek az ajtón. Alex pedig bejött. Magas atléta termetű, sötét haja a nyakát verdeste, s fekete szemei megcsillantak.
- Szia Kathryn – bejött és adott két puszit az arcomra. – Van kedved velem vacsorázni?
- Hova szeretnél menni? – kérdeztem és nagyot sóhajtottam.
-  Látom, hogy nincs kedved . Mióta megláttalak, rögtön megváltoztam, te vagy életem értelme drága Kathryn. Mond mihez lenne kedved és azt csináljuk! – annyira mű volt, hogy nem tudtam neki hinni. Egyszerűen, ez már túl sok nekem.
- Alex, kértelek már, hogy ezt ne mond.
- De ha egyszer így van. Kathryn, mit tegyek a szívemmel? – kezét a szívére nyomta, és ritmusra kezdte dobogtatni.
- Gyere hozzám feleségül, már 3 éve udvarolok Kathryn, minden nap virágot hozok neked, de most, kérlek… legyél a feleségem! – letérdelt előttem és a zsebéből elővett egy kis dísz dobozkát, melynek vörös bársonyborítása volt.
- Ne kérlek…
- Leszel a feleségem Kathryn Allwright? – szemében megjelent egy sötét folt, mely talán mélyen belülről jött.
- Alex… én még nem vagyok erre felkészülve, kérlek…- gyorsan felpattant.
- Kérlek fogadd el a gyűrűt, mint egy jelkép. Megígérem meggondolhatod magad majd, de kérlek, értsd meg te vagy álmaim asszonya, életem, egyetlenem, drága szerelmem. – a legrosszabb az, ebben az egészben, hogy ezt minden nap eljátssza velem.

2. rész