6.fejezet

13. rész

 

A kocsiban ültünk és elhagytuk Newarkot, a központba nem mentünk be, mivel már így is késésben voltunk és James nem akart ott tölteni egy pár órát, úgy gondolta én biztos csak képzelődtem, és a félelem beszélt belőlem, mivel ő nem látta. 

Én csak megrántottam a vállam tudomásul vettem, és tovább nem szóltam hozzá. 

Most, ahogy a kocsiban ültünk a távolodó fákat néztem, és szomorúan vettem tudomásul, hogy Baltimore sem az otthonom. Az idős hölgytől is elköszöntünk, James rendezte a kiadásaimat és eljöttünk. A néni egy kicsit szomorú volt, mert megszeretett engem, de nem lehet mit tenni ha elkellett jönnöm, és nem volt beleszólásom, hiába könnyezett és hiába kérte, hogy maradjak, "ilyen jó albérlőt nem lehet mindenhol találni...", én akkor sem maradhattam hála Jamesnek, de azért megígértem, hogy megfogom majd látogatni őt, ha erre járok és erre lesz dolgom. 

- Szeretnél bocsánatot kérni? - törte meg hirtelen a csendet James, teljesen kizökkentett a gondolataimból, de azért rögtön válaszoltam.

- Nekem kéne bocsánatot kérni? Nem neked? Elvégre te mondtad, hogy én csak egy..

- Te pedig azt követelted tőlem, hogy ne hagyjalak többé magadra, nem emlékszel?

- Igen, mert ott hagytál Andréss-el, és én csak arra akartalak kérni hogy ne hagyj többé másik ügynökkel. - hazudtam, mert éreztem, hogy őt nagyon kényesen érinti a téma, és minnél előbb szabadulni akar tőlem és talán tényleg nem is jelentek neki semmit. - Ez ilyen nagy kérés?

- Ne haragudj rám, bocsánatot kérek Kathryn, igazad van. Ez tényleg nem nagy kérés. Ígérem, mindig biztonságban leszel így rendben? Én..., hogy is mondjam? Másra gondoltam, azt hittem, hogy...

- Hogy, majd rögtön oltárelé vezetlek? Amúgy is a férfiak szokták a nőket, nem fordítva.

- Igen, erre gondoltam. Sajnálom. - egy pillanatra rámnézett, majd újra az utat fürkészte vesébe látó kék szemeivel.

- Én is sajnálom, nem kellett volna azt mondanom, hogy húzz a fenébe és tűnj el az életemből. Ne haragudj.

- Bocsánatkérés elfogadva.

- James én nem akarlak megláncolni, a te döntésed, hogy merre és hová mész én csak, - nagy levegőt vettem - biztonságban érzem magam melletted.

- Tudom szépségem.- pár pillanatig csönd telepedett közénk, de utána újra megtörte - elgondolkoztam Kathryn, és tudod mire jutottam?

- Igen?

- Á inkább nem mondom, majd máskor megfelelő körülmények között.

- De mégis mit?

- Majd máskor kérlek, most koncentrálnom kell az útra.

- Rendben te tudod! - annyiban hagytam, mégis a kíváncsiság majd felőrölt. Pár óráig ismét csendben mentünk végül kétségbeesetten újra megszólalt.

- Kathryn, nekünk ha mi..., ha... mi... összeházasodnánk..., ami nagyon valószínűtlen, mert én nekem nem lehet családom. És én épp erre akarok kilyukadni, nekünk nem is lehetne családunk Kathryn érted?

- James mit halandzsázol itt össze-vissza? Egy szóval nem mondtam, hogy a feleséged leszek, vagy hogy elfogadlak férjemül, vagy egyáltalán... megsem kérted a kezem.

- TUDOM - mondta hangosan és lekanyarodott az egyik benzinkútnál. Ahogy leparkolt tovább folytatta a monológját. - Értsd meg nem lehetnének gyerekeink, mert ha lennének folyamatosan attól kéne tartanunk, hogy ki akarja majd megölni, vagy ki akarja elrabolni és pénzt követelni, és én vagyok a...VBA REMÉV főnöke. Nem tehetem, hogy... 

- Micsoda? Mi az a VB mittudom én micsoda?

- Elárultam, pedig nem lett volna szabad. Nos, ez egy rövidítés, a V azt jelenti, hogy védelmi, a B azt hogy bizottság, az A- akik a R- rendőrséggel E -együtt - M -működnek - É mint, az és V- védenek.

- Védelmi Bizottság Akik a Rendőrséggel Együtt Működnek?

- Igen, pontosan.

- Értem, azt hiszem értem, de erről még sosem hallottam.

- Persze, mert ez titkos, és senki sem tud rólunk.

- Érdekes az üldözőink biztos ismernek titeket.

- Nem

- Honnan tudod? Hiszen Andrés is beépült, nem emlékszel? - hatalmasat sóhajtott és bólintott.

- Andrés, nem tudott mindenről, mert még csak 2 éve szolgált nálunk, és kevés információt mondtak el nekik az embereink, ha a nevünket tudja, akkor már sokat mondtam.

- Te miért bíztál meg benne? - kérdeztem végül mint egy mellékesen, de engem mégis nagyon érdekelt, hiszen... majdnem megöltek emiatt a tévedés miatt

- Mert én félig spanyol vagyok szépségem, és a nyelv összekötött minket. Vakon bíztam benne, de tévedtem.

- Félig spanyol vagy? Miért nem mondtad idáig?

- A nővérem nem mondta?

- Nem 

- Nem tartottam fontosnak.

- Miért?

- Mert nem, minél kevesebbet tudsz rólam, annál könnyebb lesz majd elválnunk egymástól.

- James, az előbb házasságot emlegettél, most meg elválást? Jól vagy?

- Igen... nem... nem tudom. - felelte végül és kibámult az ablakon. Néma csendben ültünk, ő nem nézett rám, így én is inkább kinéztem az ablakon és vártam, hogy tovább induljunk. Végül egy 10 perc elteltével ismét megszólalt.

- Induljunk. - rányomott a pedálra, és kifordult a benzinkútról, ahol épp csak egy 15 percet töltöttünk, a legtöbb időt csendben.

Továbbra sem beszéltünk, végül pár órával később elértük a Washingtont jelző táblát, ahol James lekanyarodott. Tehát itt vagyunk, Washingtonban szomorodtam el és az elmúlt egy hétre gondolta, amit Jamessel töltöttem. Akármilyen is volt, megvédett engem és épségben elhozott az állítólagos nagyapámhoz, akivel talán már ma este találkozni is fogok.

Az ég fölöttünk elkomorodott, mintha csak a hangulatomat tükrözné, és lassan ráérősen esni kezdett. Először csak kissebb cseppekben esett, végül erősen rákezdett szinte semmit sem lehetett látni, úgy esett.

- Leparkolok, a következő szállodánál.

- De, miért nem megyünk ahhoz az emberhez, aki a nagyapámnak állítja magát?

- Oda szeretnél menni?

- Hát, ha már itt vagyunk miért költsünk szállodára?

- Én is azt terveztem, hogy oda megyünk először, de amint látod iszonyatosan esik az eső.

- Igen, de attól még mehetünk oda is - makacskodtam mire ő megrándította a vállát és tovább araszoltunk az esőbe. 

Az idő telt és én egyre jobban kezdtem izgulni, féltem hogy nem leszek elég jó az állítolagos családtagomnak, vagy az állítólagos unokatestvéreimnek, lehet hogy nem is én vagyok az, akit keresnek, lehet, hogy ez csak egy félreértés volt, egy tévedés. Mi van akkor, ha tényleg nem én vagyok? És, mi lesz akkor, hogy ha nem nyerem el a tetszését? De ugyan, egyáltalán miért is érdekel ez engem? Én nem is akarok itt lenni, én haza fogok majd menni Manhattenbe, amint lehetséges és folytatom majd az egyetemet, beszélek Anne-val. Ó, Anne, vajon jól vagy? Mi van most veled? William? Ware? Talán soha többé nem fogunk majd találkozni?

- Min gondolkozol? - kérdezte meg végül James, 

- Azon, hogy vajon az állítólagos családom kedvelni fog-e.

- Hát, a nagyapád biztos, nagyon hasonlítassz rá, ugyanolyan makacs és önfejű vagy mint ő.

- Ó, köszönöm - hatjottam fejet - megnyugtató , csak hogy ne hasonlíts hozzá!! - emeltem fel a hangom, mert tényleg nem akartam hogy hozzá hasonlítsanak. 

- Nyugi van szépségem, nem akartalak megbántani, csak megakartalak nyugtatni. Az unokatestvéreiddel ne törődj mert ők mind tökfilkók, és tökfejek együttvéve. Csak a pénz érdekli őket és hogy mennyit kaphatnának. Én a helyedben elkerülném őket, főleg a harmad unokatesvéredet és a fiát.

- Miért?

- Mert kétszínűek, sunyik, és behízelgőek. Kerüld el őket.

- Oké. Mennyit megyünk még?

- Körülbelül 10 percet.

- Huhh, - ismét hallgatásba burkolóztam és kibámultam az ablakon, igaz nem sokat láttam, de legalább megnyugtató volt az eső ütemes kopogása, ahogy az ablakot verte. Észresem vettem, és a kocsi már le is parkolt.

- Megérkeztünk?

- Igen szépségem, várj, mindjárt kinyitják a kaput, maradj itt a kocsiba, beszólok a kaputelefonon.

- Oké - feleltem és James kiszállt, pár perc múlva már vissza is jött. Én csak vártam és vártam, és nagyon izgultam. Vajon, vajon rendes ember? Vajon megengedi, hogy hazamenyjek? És haragudni fog, ha azt mondom, hogy nem írom alá a papírt? És, hogy nekem nem kell a pénze? Remélni mertem, hogy nem fog haragudni és minél előbb túl leszek ezen a találkozáson.

Az ajtó kinyílt és James beült, összeáztatva az ülést. A szemébe lógott a haja, ahogy eláztatta az eső. Mindenhonnan csöpögött róla a víz.

A kocsi elindult, és lassan de biztosan, haladt előre, egy hatalmas épület elé, ahol megállt.

- Nos, megérkeztünk Kathryn, a nagyapád már vár téged a szalonban.

- A szalonba?

- A szalon az egy szoba, melyet teázásra, újságolvasásra, és egyéb hasonló tevékenységekre használnak.

- Én meg most jöttem a Marsról James. Tudom, mi a szalon, csak meglepődtem.

- Oké, - elmosolyodott és ismét kiszállt - várj meg itt, hozok neked egy ernyőt.

- Ugyan már, egy kis eső nem árt meg James, nem vagyok cukorból. - fogtam magam és kiszálltam, igaz, hogy utána megbántam, ahogy a nyakamba zúdúlt a temérdeknyi eső, pár pillanat alatt eláztatva engem teljesen.

- Csukd be az ajtót - üvöltötte James, mert az esőtől nem lehetett tisztán hallani. Én becsuktam és oda szaladtam mellé.

- Gyere, - beálltunk az erkélyre, ahonnan nyílt a bejárati ajtó. James becsengetett, majd háromszor kopogtatott is a kopogtatóval.

Pár percen belül egy feketébe öltözött úriember nyitott ajtót. 

- Uram, fáradjanak beljebb. Kisasszony üdvözlöm Önt, én Clement Badrick vagyok a komornyik. Mától az Ön szogálatában is állok, a szobájában van egy csengő, melyet ha meghúz rögtön ott termek. Illetve a házban számos szobalány is dolgozik, bármit kérhet és parancsolhat.- teljesen ledöbbentem és önkéntelenül követni kezdtem a komornyikot. - A házvezetőnő mára szabadságot kapott. Erre jöjjenek. - és folytatta tovább a mondókáját, és mutatta az irányt. - James úr, az Ön szobája jobbra található, Kathryn Edinburg, ugye jól mondom kisasszony? Edinburg volt a családneve?

- Igen Clement. Edinburg a családnevem. Hogy érti, azt hogy volt?

- Hát, az én uramnak Mr Allwrightnek felveszi majd a vezetéknevét, hiszen ő az Ön nagyapja kisasszony.

- Én ...

- Kathy! - ragadta meg James hátulról a karomat, mielőtt még hatalmas sértéseket mondhattam volna az öreg komornyiknak, aki mint egy kiskakas irányította itt a háztartást. Kirántottam a karomat James kezéből, és tovább követtem, most már hangtalanul a komornyikot, nem kérdeztem semmit, mindent ráhagytam, csináljon amit akar..., úgysem maradok itt sokáig.

- Velünk tart James úr?

- Igen Clement veletek tartok, szeretnék ott lenni, mikor Kathryn találkozik a nagyapjával.

- Arra semmi szükség, biztosíthatom uram.

- Ragaszkodom hozzá Clement.

- Ahogy óhajtja Mr Brown - a komornyik sanda pillantást vetett hátra, Jamesre végül újra előre fordult. 

- Köszönöm Clement

- Kisasszony, itt a szobája, kérem jöjjön. Megmutatom, mit hol talál. Mr Allwright nagyon sokat gondolt magára, és a lehető legtöbb ruhát és kiegészítőket vásárolta, hogy a kedvében járjon, kisasszony.

- Kérem fejezze be a kisasszonyozást, a nevem Kathryn és szeretném, ha így is szólítana. - ahogy elhangzottak számból a szavak, a komornyik megállt és hirtelen megfordult, ha James nem kap el, bele is ütközhettem volna.

- Nem tehetem kisasszony, mert ez a ház etikettje, a hölgyeket, akik még nem házasodtak meg, kisasszonynak kell szólítani, az urakat, Mr-nek, vagy uramnak, maga nem tanult etikettet kisasszony?

- Clement! - sóhajtottam fel. Kedves öregember volt, de már egy kicsit fárasztó... - Kérem, szólítson Kathrynnek.

- Kisasszony kérem öltözzön át. - mintha nem is neki beszéltem volna, tovább folytatta a kisasszonyozást, ami engem igen elkeserített. - Még a végén megfázik, Ön meg - végignézett Jamesen - már elmondtam, hogy ideigelenesen hol a szobája, majd az urammal megbeszélik Mr Allwrightel, hogy mennyi ideig marad, na meg a többit, tudja az anyagi kérdéseket. - James csak bólintott, vetett rám mégegy pillantást és kiment a szobából, magamra hagyva a komornyikkal a fényűző lakosztályban.

- Nos kisasszony, ez itt nagy segítségére lesz. - oda ment az egyik szekrényhez, amely halvány barnaszínű volt, szinte már sárga és leemelte egy távirányítót. - A nagyapja úgy értesült, hogy az ön kedvenc színe a halványkék, a halványrózsaszín, a halvány sárga. Ez igaz?

- Igen, de honnan?

- Ilyen személyes kérdésekre én nem tudom a választ. - szakított rögtön félbe, és apró szemüvegét feljebb tolta az orrán - nos a falakat halványsárgára festettük, hogy a kisasszonynak tetszék, a bútorokat pedig a falhoz igazítottuk, hogy még pompásabb benyomást nyújtson. Na de, nézzük akkor ezt a távirányítót. Ha megnyomja ezt a gombot, - pár pillanatig csendben maradt rám nézett és intett a kezével. - Jöjjön már közelebb, ha ilyen távol van nem fogja látni, melyik gombokat nyomkodom. Kisasszony, jöjjön.

- Ne türelmetlenkedjen Clement Winbow, mert elfogy a türelmem.

- Ó, mintha csak a nagyapját hallanám. - a számba haraptam, és nem akartam megsérteni a komornyikot, pedig nagyon a számon volt, hogy elmondjam a véleményemet. - Ez a piros gomb itt, a ruhásszekrényét hívja elő. A nagyapja, a kedvenc színeinek megfelelően már előkészített, estélyi, báli, hétköznapi viseleteket. Nagyon sok vacsorán fog majd résztvenni.

- Miért?

- Mert Önök fontos személyek Washington életében. Mr Allwright, az Ön nagyapja nagyon sok alapítványt támogat, és minden estélyre szeret elmenni, személyesen felügyelni, a tevékenykedést. Van hogy embereket is elküld, civilben hogy meggyőződjön. Nagyon nem bízik az emberekben.

- Értem, ez nem tartozik rám.

- De nagyon is. Na nézze meg a kínálatot, látom hogy szeretné - sürgetett, megint csak sürgetett a komornyik, de már kezdek hozzá szokni. Oda álltam, ahol egy szekrényajtó kinyitódott, és bementem, egyenesen besétáltam, a szekrénybe. Mint egy kis szoba, úgy volt kialakítva, mintha nem is szekrény lett volna. Rögtön meg is kérdeztem. 

- Ez szekrény?

- Úgy tűnik mintha az lenne, de valójában, ez egy kissebb szoba, mely szekrénynek van álcázva. Ha jobban megfigyeli, itt van egy ajtó, ha a ruhákat elhúzza. - valóban volt ott egy kis fekete ajtó - ha valami gond lenne, vagy támadás érne bennünket, ami már több 100 éve nem fordult elő, mivel nagyon sok ember véd bennünket és a nagyapja biztonságát. De ha mégis valami történne, csak megnyomja itt az ajtó alján ezt a kis kék gombot és az ajtó máris kinyílik. - a fekete ajtó hangtalanul kinyílt. Nem volt nagyobb 100 méternél, lekellett hajolni, hogy belehessen rajta férni. - Majd máskor megnézi, én most azt tanácsolom hogy öltözzön át amíg meg nem fázik, később majd megmutatom az összes gombot a távirányítóján.

A nagyapja 1 óra múlva 8 kor várja a szalonban. Igyekezzen időben megérkezni, ne késsen. - meghajolt és kisétált a kis szobából, mely csak a ruháimat tárolta.

- Elképesztő... - odasétáltam a ruhákhoz és néztem ahogy a bársonyos anyag kicsúszik a kezemből, amint megérintem. Valóban, minden halvány színekben pompázott, halvány bézs szín, halvány sárga, halvány kék, halvány rózsaszín, halvány narancsszín, és sok fehér, és fekete ruha. Csodálatos. Ugyan ezek az árnyalatok, cipőkbe és kalapokban, sálakban és kabátokban. Elképesztő. Viszont egy farmernadrágot sem láttam, egyetlen egyet sem. Leakasztottam egy ruhát, halvány sárga volt, és a tükörhoz álltam, amely rögtön balra helyezkedett el. Magamelé tartottam és nézegettem. 

Iszonyatosan tetszett. 

Letettem a kis táskát a közeli székre és elkezdtem lehámozni magamról a vizes ruhákat, mit sem törődve azzal, hogy előbb zuhanyozni kéne felkaptam magamra a halványszínű ruhát, és elámultam.

- Elképesztő -mondtam félhangosan és megpördültem a tükör előtt. Az egyberuha, majdnem a térdemig ért, egyenes szabású és tapadós volt. Két kis pánt tartotta a vállamnál, semmi más. Közelebb sétáltam a többi ruhához és észrevettem egy ugyan ilyen színben pompázó halvány selyem sálat. Levettem az akasztóról és felpróbáltam a ruhához, mint egy esti viselethez.

- De ebbe nem mehetek le - beszéltem hangosan. Hiszen..., ez ünnepi alkalmakra van, de akkor mit vegyek fel? Még ez tűnik a legszolidabbnak. Hiszen a többi még kivágottabb, vagy éppen hosszabb és ünnepiesebb. 

Körülnéztem és színben ugyanilyen cipőt választottam ki. Halvány sárga balettcipőt vettem fel. Tehát a nagyapám azt is tudja, hogy nagyon szeretem a balettcipőket. Elképesztő, elképesztő... Vagy nagyon kedvel engem úgy hogy nem is ismer, vagy szeretne magának megnyerni. Vagy mindkettő. 

Még egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben, végül kisétáltam a ruhaszobából egyenesen a lakosztályomba.

Legnagyobb megdöbbenésemre egy körülbelül 17-18 éves lánnyal találtam magam szemben, aki fehér ruhát viselt.

- Kisasszony - a fejét meghajtotta és bemutatkozott - A nevem Alíz Winbow

- Clement Winbow lánya vagy?

- Hát unokája, a fiának a lánya vagyok.

- És itt dolgozol?

- Igen, én leszek a szobalánya

- Na ne, én ezt nem hiszem el... nekem nem kell szobalány nem vagyunk a középkorba, vagy a 18. századba ráadásul nem is vagyok hercegnő, vagy királynő, vagy akármi ilyesmi... nekem ez sok...sok...sok...- kiakadtam és azt hittem, hogy álmodom. A lány megijedt, szemei hatalmasra tágultak és csak figyelt engem, hogy mit csinálok. Szőke hullámos haja volt és hatalmas kék szemei, melyek ha megijed kétszeresére nőnek.

- Ne félj, én csak kiakadtam, ne haragudj, csak tudod nekem ez egy kicsit magas. Én nekem soha nem volt még szobalányom.

- Majd megszokja kisasszony, kérem, segíthetek? A haját megkéne szárítani, és ha szeretne elmenni fürödni, ott a fürdszobája.

- Saját fürdőszoba?

- Természetesen kisasszony - mondta vékony hangon, mintha tényleg nem tudná, hogy én ehhez nem vagyok hozzászokva.

- Köszönöm Alíz, nagyon kedves vagy, de egyedül is megtudom szárítani a hajamat.

- De kisasszony, a nagyapja azért küldött, hogy segítsek... és... és... én nem akarok a parancsa ellen szegülni kérem, kisasszony.

- Jó-jó, rendben, legyen, akkor elmegyek fürödni, ezt a ruhát veszem fel.

- De kisasszony, ezt a ruhát már egyszer felvette, hozok egy ugyanilyen darabot Önnek, mint az előző.

- Á... kérlek, hívj Kathrynnek, kérlek..., hiszen majdnem egykorúak vagyunk.

- Igenis kisasszony, vagyis Kathryn.

- Köszönöm. Alíz, ez a ruha tökéletes lesz, a fürdőbe leveszem, majd felveszem.

- De már meggyűrődött és kikell vasalni, és ott vannak az elkészült ruhák és inkább...- és csak mondta és mondta és hadarta, az én fejem meg már zsongott, az új információktól. Ez a lány nagyon sokat tud beszélni és csak hadarja, a kezét pedig folyamatosan lefel mozgatja, ahogy egyre jobban belelovalja magát.

- Oké, Alíz nyugi - állítottam le hirtelen, mire elhallgatott. - Ez a ruha jó lesz, okés?

- De...

- Rendben, akkor készíts ki még egyet, de a sál meg a cipő maradhat?

- Ha nagyon ragaszkodik hozzá kisasszony, vagyis Kathryn.

- Ragaszkodom hozzá

- Rendben, ott a fürdőszoba - mutatott ismét a fürdőszobára, amely a lakosztályból nyílt.

- Köszönöm. - úgyérzem, lesz még mit tanulnom, ha itt maradok.

 

14. rész

A fürdőszoba elképesztő volt. Csodálatos halványbarack színű fürdőkád, csempék és szőnyeg melyre kilépéskor rálehet lépni. Két tükör van benne, és hatalmas tér, egy álló tükör és egy arctükör, melyben csak mellkasig látom magamat.
Gyorsan felvettem a ruhát, melyet kikészített Alíz.
Ahogy épp elkészültem a ruha felvétellel, a sálat is magam köré kanyarintottam, és a cipőbe is belebújtam, rögtön kopogtattak.
- Szabad
- Kisasszony vagyis Kathryn, csak én vagyok kíváncsi voltam, hogy elkészült-e.
- Igen, elkészültem.
- Kérem, üljön le oda a tükör elé, és elkészítem a haját.
- A hajam pont jó így. – még nedves volt az igaz, de ha megszárad csodálatosan begöndörödik.
- Kisasszony, Kathryn… én nem engedhetem meg, hogy így sétáljon a nagyapja elé, mert a végén Mr Allwright, engem fog leszidni, hogy miért nem viselem jól a gondját a kisasszonynak, vagyis magának, az unokájának.
- Huhh, ne aggodalmaskodj, és kérlek felejtsd el a kisasszony jelzőt, mert kikergetsz a világból.
- Elnézést Kathryn. – hajtott ismét fejet.
- Rendben, essünk túl rajta gyorsan.
- Pár perc lesz az egész. – ahogy kimondta ezt a mondatot, rögtön kisietett és egy 5 perc múlva, már a kezében hajgöndörítőtől kezdve, hajegyenesítőig minden volt. Ha nem volt nála 5 fésű, akkor egy sem az biztos.
- Azt, mondtad, hogy gyorsan fogunk végezni.
- Igen, Kathryn gyorsan is fogunk. – hát őszintén megvallva nem hittem neki és igazam is lett. Legalább fél óráig göndörítette a hajamat, de a végeit meg kiegyenesítette, hogy még is hosszúnak tűnjön. Meg kell, hogy mondjam elképesztő lett, mire kész lett. A hajam egészen a hátam közepéig összeugrott és bonyolult csigákban omlott le.
- Nagyon szép lett köszönöm Alíz.
- Szóra sem érdemes Kathryn.
- Gyere, most már induljunk.
- Ó, én nem mehetek, a nagyapja csak magával szeretne találkozni.
- De James Brown, ismeri?
- Igen
- Ő is ott lesz… azt mondta, hogy ott lesz…
- Akkor biztos igazat mondott.
- Megnyugodtam. Alíz kérlek, mutasd meg, hogy merre kell menni az úgy nevezett szalonba.
- Természetesen. – előre engedett az ajtónál, majd előre ment és mutatta az utat. A falakon csodálatos festmények voltak különböző századokból. Ezek szerint a nagyapám műgyűjtő. Lehet, hogy tényleg van rokoni szál… Úton-útfélen megálltam és nézegettem a festményeket, mire megjelent a magát komornyiknak nevező Clement.
- Kisasszony kérem igyekezzen a nagyapja már nagyon várja, és nagyon kíváncsi magára.
- Oké, oké Clement, már megyek…, csak ez elképesztő… ez egy Klasszicista műalkotás. – észre sem vettem, annyira figyeltem a festményt, ahogy megjelent az ajtóban és hozzászólt a megállapításomhoz a magát nagyapámnak tartó férfi.
- Igen, nagyon szép megfigyelés Kathryn. – hangja rekedt volt, óvatosan az ismeretlen hang irányába figyeltem. Törékeny alkatú alacsony férfi állt előttem, akinek a haja már hófehér volt, s szemeit hatalmas dioptriás szemüveg keretezte.
- Had mutatkozzam be. A nevem Dr Geoffrey Allwright. Nagyon örülök, hogy eljöttél hozzám.
- Én…- nem tudtam mit felelni, nem öleltem át, és nem fogtam vele kezet sem, mivel nem nyújtotta a kezét és inkább a háta mögé rejtette, mit egy összekulcsolva.
- Én…, én is örülök, hogy megismerhetem Uram.
- Kérlek, szólíts Geoffreynek. Elvégre a nagyapád vagyok, ha papának, vagy nagyapának nem is szeretnél szólítani, legalább Geoffreynek. Gyere beljebb kérlek, szeretnék mindent elmesélni.
- James, nem mondott el semmit. – feleltem végül, ahogy követtem őt a szalonba, az ajtónál előreengedett és én beléptem. A szalonnak nevezett helyiség, nem volt nagyobb egy átlagos méretű szobánál. A közepén egy kis kerek asztal helyezkedett el, mely körül több szék is volt, de nem közvetlenül előtte.
- Nyugodtan ülj le, ahová csak szeretnél. – a szobából, melyet szalonnak neveznek két ajtó nyílt.
- James? – kérdeztem rémülten, de nem volt semmi okom, hogy féljek.
- Nem sokára ő is itt lesz, ha jól tudom Ann Winbow-al beszélget.
- Nem Alíz Winbow?
- Nem. Ők ikrek, Ann és Alíz.
- Van egy barátnőm, akit Anne-nek hívnak.
- Igen, tudok róla. – mosolygott az öregúr és mindketten leültünk egy székre, egymással szembe.
- Akkor vágjunk bele Kathryn. – bólintottam – Kérlek, ne szakíts félbe a beszélgetés alatt. - ismét bólintottam és belekezdett.

- A neved Kathryn Allwright és Washingtonban születtél a Zwerger kórházban, innen nem messze. Az apád Henrik Levin. Mikor megszülettél, édesanyád, azt mondta mindenkinek, beleértve engem is, hogy meghaltál. Közben pedig beadott téged egy árvaházba és megbízta James apját, hogy vigyázzon rád, nehogy valami baj érjen. Ám, mikor 10 hónapos voltál, a gyámszüleid, akik nemrég hunytak el. Őszinte részvétem. – pár pillanatig csöndben hallgatott én bólintottam, és ő folytatta. – örökbe fogadtak. Édesanyád azért adott be téged az árvaházba, hogy megóvjon, mert tudta, hogy a család valamely tagja, azon lesz majd, hogy valami úton-módon eltegyen téged láb alól. Édesanyád, csak téged szeretett volna megóvni. – mély lélegzetet vett – ám amikor, a halálos ágyán volt, elmondta nekem, hogy te életben vagy, és azt is elmondta, hogy James apja, Mr Brown, mindent tud, hogy te merre vagy és ő figyelemmel kíséri az életed. Sajnos, nem vettük észre, hogy még egy harmadik személy is bent tartózkodott a szobában, aki elmondta annak az embernek, aki téged üldöz, hogy életben vagy.
De Kathryn, nem kell félned, mert James elkapja és utána már semmi baj nem lesz, és nyugodtan tudsz élni. – épp hogy befejezte a mondandóját elkezdett köhögni, látszott rajta, hogy már nagyon öreg és az utolsó napjait éli. Nagy nehezen végül újra megszólalt. – Ha velem történne valami, akkor Clement mindenben segít neked. Kérlek, várj még, még szeretnék mondani valamit. – látta rajtam, hogy megakarok, szólalni és kérdéseket szeretnék feltenni, de végül a számba haraptam és tovább hallgattam őt. – Az édesanyád nagyon szeretett téged, és sokszor figyelt is téged, amikor nem tudtál róla, a legjobbat akarta, azért adott téged árvaházba. Amikor megtudtam, hogy életben vagy rögtön látni szerettelek volna, ezért elküldtem Jamest, hogy hozzon el hozzám és hogy elmondhassak neked mindent. James Brown, nem tudom, hogy említette-e de a VBA REMÉV főnöke, és ők mindig a szolgálatodra állnak. – pár percig várta, hogy válaszoljak és én válaszoltam.
- Igen említette.
- Elfogadod az örökséget? Melyet rád szeretnék hagyni?
- Én nem tudom, át kell, hogy gondoljam.
- Rendben, de kérlek, hogy holnapig hozd meg a választ. – bólintottam. – Ha szeretnéd, körbevezetlek a ház…- folytatni akarta a mondatot de hirtelen köhögni kezdett ismét.
- Szeretnék kérdezni pár dolgot, ha nem baj.
- Nyugodtan, mond csak.
- Apámról, miért nem beszéltél? – az öregúr arca egy pillanatra megdermedt, a szemében düh tükröződött. Végül, nyugodt hangon válaszolt.
- Apád, elment otthagyta anyádat, egyedül semmit nem hagyott hátra maga után. Jobban kifejezve jött látott ment. – bólintottam. Nehéz volt elhinni, hogy a vérszerinti apám ilyet tenne. – Kathryn, tudod édesanyádra hasonlítasz. Ugyan azok a szemek, ugyan olyan hosszú és dús haj, az arcod szilva formája, és a szád teltsége, mind-mind az édesanyádé. Talán az orrod, esetleg Henrik Leviné, de lehet, hogy még az sem. A lényeg az, hogy az én unokám vagy és nagyon örülök, hogy láthatlak. – a kezét kinyújtotta és megsimogatta a hajamat. – Mindig is unokákra vágytam, de a lányom többé nem találkozott egy férfival sem, miután Henrik Levin elhagyta őt, s most még is… itt állsz előttem és újra van értelme az életemnek.
- Kérem, ne mondja ezt…- szememben könnyek égtek, ahogy a törékeny embert néztem és nem bírtam több szót kiejteni a számon. Én is észrevettem még gyerekkoromban, hogy nem hasonlítok a szüleimre, akikről, mint kiderült, csak a nevelőszüleim voltak. Tehát az anyámra hasonlítok.
- Mindenben segíteni fogok Kathryn, amiben csak szeretnéd.
- Köszönöm Mr. Allwright.
- Kértelek, hogy szólíts Geoffreynek, kérlek…- könyörgött szinte már és ismét kinyújtotta a karját, hogy megsimogassa a hajamat. – Gyere, mutatok neked családi fényképeket és holnap, megismerkedsz majd mindenkivel.
- De Geoffrey – suttogtam, ízlelgetve a nevet – ha valaki ártani akar nekem és ezek szerint magának is.
- Nekem nem akar senki ártani, tudják, hogy ha nem rád, akkor rájuk száll a vagyon és addig türelmesek, és tudod… ez etikett kérdés. A család nagyobb része kedves, vagyis… eddig azt hittem, de ezek után, amik kiderültek.
A harmad unokatestvéred, majd mutatok róla képet, nos ő veszélyes ember, a többiekkel nincs probléma, de nem is a harmad unokatestvéred, inkább a fia, ő a veszélyes. Kathryn bármi történjék tőle tartsd magad távol.
- De, Geoffrey, miért kell velük találkoznom, hogy ha veszélyesnek találod őket?
- Ez az etikett, és ismerniük kell téged, hogy tudják, a család vagyona rád fog szállni.
- Még nem mondtam, hogy elfogadom.
- Tudom, holnapra megtudjuk, és ha igen, akkor nekik is tudniuk kell, hogy rád vagy rájuk száll. – bólintottam.