|
5. fejezet
_____
- Mennyire hülye voltam, a fene egye meg, hogy hagyhattam ott egy ügynökkel, akit még csak 2 éve ismerek. Jack, mond hogy lehettem ekkora bolond?
- James, most már ne szidd magad, megtörtént.
- De mostmár náluk van, szinte mint egy ajándékot kínáltam fel nekik. - megfogta a poharat, melyet idáig a kezében tartott s lehörpintette a harmadik kör brandyt is.
- James, ne aggódj, megoldódik.
- Te könnyen beszélsz..., nem rád bízták és nem te szerett...- itt elharapta a mondatot és megcsóválta a fejét. - Nem lényeges. Ne haragudj cimbi, nem akartalak megbántani.
- James, te vagy a vezető, de irányítassz mindent, nem tudtál oda figyelni mindenre.
- Na és ha a nagyapja hív mit mondok majd? Bocs, de a lányodat odaadtam a gyilkosoknak, és kitudja mikor fogják megölni?
- James, találtál ráutaló nyomot hogy tényleg náluk van? - kérdezte hosszas töprengés után Jack, James barátja és beosztotta. - Mert véleményem szerint, ha tényleg náluk lenne, már küldtek volna egy hangfájlt, vagy hívtak volna, hogy halld a hangját, mint ahogy Anne elrablásakor. Nem gondolod, hogy nem minden igaz amit Andrés állított?
- Ki ne mond mégegyszer ezt a nevet. - csapta le a poharat az asztalra és dühösen felállt - Mit tettem Jack, mit tettem?
- James! - állt fel most már Jack is és megérintette barátja vállát. - Figyelsz rám, hogy mit mondok?
- Igen, figyelek.
- Akkor miért nem akarod elhinni, hogy lehet, hogy Kathryn megszökött?
- Hogyan is szökhetett volna meg, olyan gyámoltalan, és szende és... visszahúzódó... és...
- Elég legyen. Akkor itt van, tessék... idd halomszámra a brandyt, tudod mit hozatok neked whyskit is, idd le magad a sárgaföldig, temetkezz önsajnálatba, de aztán holnap ne keress engem...
- Jack.
- Ide figyelj James, szedd összemagad, és keresd meg Kathrynt.
- De elvitték
- Az előbb mondtam, hogy ha elvitték volna, már jelezték volna, hogy tényleg náluk van. Jobban ismerhetnéd már ezeket a patkányokat.
- Gondolod?
- Igen.
- De akkor Kathy miért nem hívott engem?
- Van telefonja?
- Nincs, de ... jajj Jack
- Hát akkor meg? Amúgy Adam üzeni, hogy a rendőrségre érkezett egy hívás, délután 4 kor, pont miután te elmentél azután nem sokkal. Egy lány kétségbeesetten telefonált, de mire kiértek már nem volt ott.
- Egy lány kétségbeesetten telefonált? És ezt miért csak most mondod? Rögzítették a hívást?
- Tudod, hogy minden rögzül a rendőrségen, minden hívás.
- Átküldték a hangfájlt?
- Igen, átküldték. Gyerünk, gyorsan megkell hallgatnom.
- Nyugalom James, nyugalom. Lassabban, mert elfogsz szédülni. - épp ahogy kimondta, már el is szédült, s megragadta a bárpult szélét.
- Mindjárt jobban leszek. Hallanom kell a hangját Jack, csak remélni merem, hogy tényleg ő volt, tényleg...Kathy hívta a rendőrséget, mert akkor biztos lennék benne, hogy tényleg nem kapták őt el.
- Biztos lehetsz benne, te is ismerhetnéd már annyira ezeket a patkányokat, hogy ha van valamijük azzal rögtön hencegnek.
- Igen, igazad van cimbora.
- Na gyere James - ezzel megragadta barátja karját, és a nyakához emelte, mintegy támaszként, nehogy eldőljön a sok alkoholtól.
____________
Másnap korán reggel ébredtem. Az eső halkan kopogott az ablakon, az eget villámhasította ketté, s utána mintha szekerek jönnének az égen, dörgött, belerezgett az egész ház.
Felkeltem a hatalmas franciaágyból és a konyhába sétáltam, nagyon éhes voltam. Tegnap szinte nem is ettem. Be kéne vásárolnom, talán az öreghölgy ad nekem egy kis pénzt, hogy vegyek valami ennivalót, ha mást nem akkor zsemlét.
Nagyon reméltem, hogy ki tud engem segíteni, igaz, hogy nemis ismerem őt, de látom hogy jószívű és biztos, hogy segít majd nekem, vagyis... legalábbis... reménykedem benne.
Kiléptem az ajtón, és kulcsrazártam, majd lebaktattam és becsengettem az ajtaján. Reméltem, hogy felkelt már, hiszen már 8 óra, vagy talán még alszik? Igaz korán van, de azért annyira még sem...vagy még is? Már harmadjára csengettem, de semmi válasz. Végül a vele szemben lévő ház ajtaja nyílt ki.
- Mit szeretnél ? - se köszönés, se semmi..., csak rögtön számonkérés.
- Jó Reggelt, csak szerettem volna, esetleg... ha esetleg... megadom ígérem... kölcsön kérni, mert nincs több pénzem és nagyon éhes vagyok, mert már tegnap óta nem ettem.
- Hajh, ezek a mai fiatalok, semmire sem gondolnak. - ahogy kisétált a másik lakásból, rögtön megjelent ott egy vele egyidős úr. Neki is köszöntem.
- Jó Reggelt.
- Viszont kisasszony. Hogy hívják? - beharaptam a számat, erre a könnyű kérdésre. Idáig nem kérdezte ezt tőlem az idős hölgy, de most ez az úr megkérdezte.
- A nevem., hogy hogy hívnak? - erre már az idős öreg néni is megállt.
- Igen, tényleg mi a neved?
- A nevem Kathryn Edinburg. - nem hazudhatok hiszen a személyigazolványomon és minden iratomon ez a név áll.
- Honnan jöttél?
- Manhattenből.
- Miért jöttél? -ez az öregember nagyon kíváncsi
- A nagyapámhoz tartottam, de a kísérőm magamra hagyott.
- És egyedül nem tudsz elmenni a nagyapádhoz?
- Nem tudom hol lakik.
- Hová tartottál?
- Washingtonba
- Az itt van nem messze 50 kilométer.
- Értem
- De miért nem próbálod megkeresni és ha a nagyapád, akkor miért nem tudod, hogy hol lakik? - egyre kínosabban éreztem magam, de az öreg csak folytatta és folytatta.
- Mert... engem örökbefogadtak és sokáig nem is tudtam arról, hogy van nagyapám. A szüleim meghaltak, és a kíísérőm eljött értem Manhattenben, hogy neki kell elhoznia engem a nagyapámhoz, de nem tette meg. Átadott egy másik ügynökének, akinek más tervei voltak és én otthagytam. - egy kicsit elferdítettem, de így is az igazat mondtam.
- Értem, és szeretnéd őt megismerni? A nevét tudod?
- Nem, nem tudok róla semmit, csak hogy van és hogy hozzá kell eljutnom. De én nem fogok és nem szeretnék eljutni. Itt fogok letelepedni Baltimore-ban és majd keresek magamnak állást. - az öreg füttyentett végül pár percig nézegetett.
- Most vagy hatalmas bajban vagy, vagy pedig óriásit hazudtál nekem Kathryn Edinburg. - megfordult és becsukta maga mögött az ajtót köszönni nem köszönt.
- Hagyd rá a vénbolondra, ő már csak ilyen kíváncsi, és mogorva neveletlen.
- Értem, nos esetleg tudna nekem kölcsönadni pár dollárt? Ígérem ahogy állást kaptam mindent vissza adok.
- Nos jó 20 dollárt adok kölcsön, majd hozzáírjuk az albérlethez
- Köszönöm, nem sokára jövök, Viszlát.
- Szerbusz - elköszönt és én már mentem is ki a lépcsőház ajtaján. Ahogy kint megálltam, felnéztem az új lakásom ablakára, ahol még mindig ki volt rakva a kiadó tábla, tegnap este nem vettem le, ma reggel meg más dolgom is volt. De ez most már az én lakásom, az én albérletem, egyes egyedül. Magamra fogok mosni, magamra fogok főzni és mindent egyedül kell majd csinálnom. Nem lesz könnyű az biztos.
- Ó James merre vagy? - kérdeztem suttogva magam elé, végül megfordultam. Elkell felejtenem mindent, ki kell törölnöm az emlékezetemből, hiszen már lehet hogy meg is halt, vagy ha él... talán fogságba esett. Ó és Anne meg William és Ware, velük mi van? Ugye William és Ware jól vannak? És Anne? Ó Anne... Ismét megjelentek a könnycseppek a szememben, szinte már lassan mindennapossá válik a sírás, de hát mindegy. Nem tehetek ellene. Elindultam az utcán a legközelebbi élelmiszerboltba, bementem a kis ajtón és köszöntem az eladónőnek. Egy eldugodt kis utcában volt a lakás amit kibéreltem, és az élelmiszerbolt is. De talán jobb is így, hogy nem a főutcán kerestem valamit, hanem egy eldugottabb utcába. Habár, nem sokáig maradhatok itt sem még 2 napom van hogy állást találjak és 60 dollárt kifizessek az öreghölgynek, így is még jól jártam, ha szállodába mentem volna, akkor már vehettem volna az utilapot.
Leemeltem a polcról két zsemlét egy kenőmájast, egyszem paradicsomot, és vettem egy csirkét is, hogy majd megsütöm. Vettem hozzá olajat és borsot. Végül odaálltam a bevásárló kosárral a pénztárhoz.
__________
- Hallgasd meg mégegyszer- mondta Jack - Biztos vagy benne, hogy ő az?
- Igen 100% -ék-ig.
- Rendben, akkor induljunk James, megkeressük az eladónőt, ő biztos tud valamit.
- Oké, - gyorsan felpattant a székről és már ment is barátja után. Kiléptek a hatalmas üvegajtón, lementek a földszintre intettek a recepciósnak és már ott sem voltak.
__________
12. rész
Kezemben az élelemmel, visszasétáltam a lépcsőházhoz, előkerestem egy kis cetlit a táskámból, amire felírtam a kapukód számát és beütöttem.
Szomorú és nagyon fáradt voltam. Sóhajtva vettem elő a kulcsot és tettem a zárba.
Ahogy beléptem a szobába lepakoltam a szatyrokat a kezemből és a csirkével kimentem a kis zöldszínűre festett konyhára. Őszintén szólva, ez a szín nem konyhákhoz illő. Majd, ha egyszer házam lesz, az én konyhám halvány barackszínű lesz, de addig is itt vagyok és megkell állnom a lábamon,
úgy ahogy tudok.
Levettem a csirkéről a zacskót, egy edénybe engedte vizet, ami ott volt a konyhaszekrényben, és hagytam egy kicsit ázni. Addig visszamentem a
folyosón hagyott szatyorhoz, és kihoztam azt is a konyhába.
__________
- Ezek szerint, itt volt? - kérdezte izgatottan és reménytelve az eladónőtől James
- Igen, ha mondom. Itt kuporgott. - elhalgatott és elgondolkozott - Tudja, csak azért mondom el magának, hogy itt volt az a szegény lány, mert előtte itt vásároltak nálam és együtt voltak. Tehát a lány magától nem félt, és nem Ön elől menekült.
- Persze, hogy nem előlem. - csattant fel idegesen James
- Nos, nem tudom hogy hová mehetett, de az én telefonomat használta, hogy felhívja a rendőrséget.
- Meg van még az a telefon? - a nő a pultra mutatott. A lapos kis szürke telefon ott feküdt egy karnyújtásnyira. - A földön hagyta mikor elmenekült a
függöny mögött.
- Értem. Megszabad nézni merre menekült? - kérdezte Jack, aki idáig csak hallgatott és az eseményeken gondolkozott.
- Persze, erre tessék. - a nő szétnyitotta a függönyt és megmutatta az ajtót a két férfinak.
- Köszönjük a segítséget hölgyem, Viszontlátásra. - köszönt el Jack
- Viszlát - köszönt a nő és visszafordult a vevőihez. James már rég a függöny mögötti lépcsőn halad le a kijárathoz, mit sem törődve az illemmel.
- Igazad volt. Tényleg nem rabolták el.
- Látod én mondtam.
- Sajnálom, hogy nem hittem neked rögtön cimbora.
- Előfordul, ha az ember szerelmes nem igaz James? -
- Ezt mégegyszer ne emlísd, én nem vagyok szerelmes Kathrynba...
- Biztos?
- Biztos!! - csattant fel idegesen James, mire Jack a háttérbe vonult és hagyta, hogy régi jó cimborája a maga útját járhassa.
James kiment a vészajtón és megtorpant.
- Szerinted merre ment?
- Nézz szét, ott a szállodakijárata, ott áltak meg a rendőrök.
- De miért nem ment oda a rendőrökhöz ha már itt voltak?
- Biztos, itt voltak az izomemberek is nem gondolod? A másik irányba indult szeritem.
- Igen... szerintem is. - Elindultak mindketten jobbra és csak sétáltak és sétáltak. Nézték a kirakatokat fürkészték az embereket, néha megálltak és megkérdeztek egy-két járókelőt Kathryn fényképét mutatva, hátha látták őt. De a válasz minden esetben ugyan az volt. Nem, nem látták.
- Én feladom, lassan már 4-5 órája körözünk, és semmi..., sehol sincs. - fakadt ki Jack
- Lehet hogy rossz úton járunk. Kathryn menekült, semmilye sem volt csak a táskája, ha jól emlékszem talán 20-30 dollár ha lehetett benne.
- Esetleg elment egy szállodába?
- Annál ő sokkal okosabb. - mondta James és mély hallgatásba burkolózott. Töprengve hogy mégis merre mehetett a lány.
- Hát akkor?
- Gondolkozom Jack, gondolkozom.
Csöndben ballagtak egyámás mellett, több utcába bementek, több boltot megjártak.
- Nézzük még meg azt az élelmiszerboltot ott - mutatott az utca túloldalára James - utána visszamegyünk a központba, kiküldök pár embert hogy
éjszaka is keressék és holnap újra elindulunk mi is. Itt folytatjuk ahol abbahagytuk.
- Rendben. - Átmentek az utca túloldalára bementek az élelmiszerboltba és az eladónőnek megmutatták a fényképet.
- Hölgyem ismeri a képen látható nőt? - az eladónő csak nézte, fordítgatta, megint megnézte, végül 4-5 perc után megszólalt.
- Igen, felismerem a lányt.
- Mikor látta? Itt volt? Merre? Hol? - csattant James, és szinte már megragadta volna a fiatal nő nyakát is csak hogy megtudja a választ.
- Miért keresik őt?
- A barátai vagyunk, keres már ő is minket.
- Hát nekem nem úgy tűnt.
- Feleljen, hol van Kathryn?
- Ó tehát így hívják, Kathryn...
- Egész nap kerestük őt, egész éjjel fent leszünk az ügynökeink keresztülszelik a várost utána, de ha maga megmondaná..., sokkal könnyebb dolgunk lenne.
- Nem mondom meg! Nem tartozik magukra. - A nő makacssága megbotránkoztatta a két férfit, mire James előkapott zsebéből egy igazolványt.
- A rendőrségez tartozunk, és ha most rögtön nem mondja meg, hogy hol van lecsukatom magát.
- A...a...szomszéd... ott - mutatott ki az ablakon- ott.. ott... ott.. a ...a... kiadó szobát vette ki, azt mondta...a - a nő hangja megbicsaklott, hirtelen
félelem lett rajta urrá, régen összetűzése volt a rendőrséggel, és nem akarta hogy kiderüljön, vagy újra elővegyék őt. - a...portás néni, tudja..., aki ki
szokta adni a lakásokat...., hogy... tegnap érkezett és hogy.... kért tőle kölcsön... és hogy..., hogy... nagyon titkolozó
- Abbahagyná a dadogást? Nem fogjuk letartóztatni, amit megakartunk tudni, azt már tudjuk. Most pedig vegyen mély levegőt, és kezdje újból, dadogás nélkül.
- Ott lakik, a kiadó szobába, három napig, ha addig nem talál munkát és nem fizeti ki a maradék albérletet, mert tudja, még csak kauciót sem tett le, és nos szóval kikell fizetnie, különben akkor mehet amerre lát. De még úgytudom hogy nem kapott munkát, és az öregúr is aki ott lakik ő is említette, hogy nagyon furcsa teremtés. Tudja, mi nálunk az utcában ez már csak így szokás, mindenki tud mindent a másikról. De erről a lányról még senki sem tud semmit.
- Értem, nos... köszönjük az információt. Esetleg virágokat árulnak?
- Nem, ez egy élelmiszerbolt, de három üzlettel feljebb ott van egy virágbolt, csak már 6 óra is elmúlt biztos bezárták.
- Köszönjük a segítséget. Viszlát
- Viszlát - James és Jack kilépett a kis üzlet ajtaján és elindultak a lépcsőház felé, hogy megbizonyosodjanak arról a tényről, hogy a lány, aki tegnap kivette a kiadó szobát, valóban Kathryn Edinburg.
__________
Lassan hét óra lesz. Kezemben szorongattam az újságot amit délután vettem, hátha találok benne valami állást. Párat bekarikáztam, egy eladói állást, egy régiségboltban lévő kisegítői állást, és egy takarítónői állást. Holnap majd felhívom őket, de kivan zárva, hogy előbb oda adják a fizetést, mint hogy ledolgoznék ott egy hónapot.
Hatalmasat sóhajtottam és hátradőltem az ágyra. Lassan lecsuktam a szemem és a fáradtságtól már majdnem elaludtam, amikor hatalmas hangzavarra ébredtem.
- Kathryn Edinburgot keresem, ha nem mondja el végre, hogy melyik lakás az, rögtön berontok mindegyikbe és a magáéval kezdem, felforgatok mindent. - ismerős hang volt és a szívem egyszeriben szaporábban kezdett verni. James? James? Hát tényleg ő lenne? Nem halt meg?
Gyorsan felpattantam kinyitottam az ajtót, és leszaladtam a lépcsőn. Tényleg James volt, teljes egészében.
- Nem árulhatom el, felőlem akármilyen rendőri igazolványt mutathat, engem nem érdekel be is vihetnek a börtönbe - hadarta a kedves öreg hölgy - de egy albérlőm adatait sem árulom el főleg nem magának, maga "jöttment".
- "Jöttment"? - képedt el James.
- Szia James - vágtam a vitájuk közepébe mire mindketten felnéztek rám, és egy harmadik személy is, akit idáig még sosem láttam. Magas, fekete hajú férfi volt. Olyan 25-30 éves lehetett, arca szilva formájú, szája keskeny, szemei pedig zöldek.
- Kathryn. - James felrohant a lépcsőn és megölelt engem, megcsókolt és újra megölelt. - Az üldözőid azt mondták, hogy elraboltak téged..., és én amilyen marha voltam el is hittem, de Jack, a barátom és egyben munkatársam rögtön mondta, hogy biztos hogy nem raboltak el. Ó Kathy, kicsi Kathym.
- Én meg azt hittem James, hogy akik után mentél, hogy ők... megöltek téged. És nem értettem, hogy Andrés mit akar tőlem.
- Most már itt vagyok Kathy, és mehetünk tovább.
- Én nem megyek.
- Mi?
- Jól hallottad nem megyek.
- Megbeszélhetnénk a lakásban?- kérdezte James és hátra sandított az öregasszonyra, aki most ott fülelt és kíváncsian nyújtogatta a nyakát, hátha többet hall.
- Szertném bemutatni, ő James, ő, a kísérőm a nagyapámhoz.
- Üvözlöm fiatalember- nyújtotta kezét az idős hölgy - ha előre mondja, hogy maga Kathryn kísérője, akkor kedvesebben bántam volna magával, de mivel nem így köszöntött, hanem rögtön az igazolványával jött, meg hogy maga ilyen, meg olyan rendőr... hát azt elteheti magának, nálunk itt ezekkel az igazolványokkal semmit sem ér el.
- Jó megértettem. - helyeselt James, mintha már mit sem számítana a néni, csak az, hogy végre megtalált engem - Jack, egy kicsit beszélek Kathyval, utána visszamegyünk a központba, de lehet hogy csak holnap reggel.
- Te vissza mész, én nem. -vágtam közbe, de ők rám sem hederítettek. Na szépen vagyunk..., de legalább most már tudom hogy James biztonságban van és nem halt meg.
- Oké James, akkor majd találkozunk. Hello, Viszlát hölgyem, Szia Kathy - ezzel kilépett a lépcsőházból.
- Na gyere szépen. - húzott maga után
- Aha szóval már tudod a járást hozzám igaz? Tudod melyik lakásban lakok? - hátranéztem, de akkorra már az idős néni sem volt ott.
- Igaz, csak utánad szépségem - előre engedett és én mutattam az utat.
Beléptünk az ajtón, majd a konyhába vezettem Jamest és leültettem őt a kis konyhaasztalhoz.
- Kérsz enni? Éhes vagy?
- Most hogy mondod, reggel óta nem ettem.
- Sültcsirkét csináltam, az jó lesz?
- Több mint jó.
- Várd ki még megkóstolod,- mosolyogtam rá és tudtam, hogy nagyon fog neki ízleni.
- Kathryn, velem kell jönnöd a nagyapád már vár.
- Nem érdekel James, nekem ez túl sok, ez-ez nagyon sok. - letettem elé a sült csirkét, meg egy kést és villát. Én a felét már szinte megettem, de ő majd vág belőle amelyik részét csak szeretné.
- Kathryn, nem maradhatsz itt. Miből fogsz megélni?
- Nekem mindegy. Nem kell a nagyapám pénze, a saját lábamon fogok megállni.
- Én ezt értem, de gondolj arra Kathy. Ő már nagyon öreg és betegeskedik, szeretne téged látni, egész életében ezt várta, hogy megismerje az egyetlen unokáját, de nem akart beleavatkozni az életedbe, addig amíg el nem jön az idő, hogy találkozzatok.
- És most jött el az idő?
- Igen.
- Miből gondolod?
- Kathryn a nagyapád már nem él 10-20 évet, mit te vagy én, napjai lehetnek hátra. Szeretne téged látni.
- És idáig miért nem akart velem találkozni? Miért? Miért? - csattantam fel és felálltam az asztaltól. Az ablakhoz sétáltam és kinéztem a kis utcára, mely mostmár sötét volt és csak a lámpák égtek.
- Előbb mondtam, hogy nem akart beleavatkozni az életedbe.
- Miért engedte, hogy árvaházba kerüljek?
- Nem tudott rólad, de már mondtam. Egészen addig nem tudott rólad..., - itt elhallgatott és a hússal kezdett foglalatoskodni, a mellehúsából levágott egy kis részt és a szájához emelte. Én csak néztem őt és vártam, hogy folytassa..., újra akartam hallni, amit akkor mondott a családja házában. De James, nem akarta folytatni, elkezdett enni és nem zavartatta magát, hogy várom a választ. Ezért inkább újra kinéztem az ablakon.
- James - szólaltam meg pár perc múlva. - Egy férfi, magas atletikus alkatú, ott van kint az utcán és épp a lépcsőházat nézi.
- Hogy néz ki? Lehet, hogy csak az egyik ügynököm - mondta épp két falat között, mit sem törődve az idegennel az utcánál.
- Mondtam már magas atletikus alkatú
- Jó, de a haja? A szeme? Mit visel?
- Kalap van rajta, sötét fekete kalap és fekete csuklya, amely körülötte hömpölyög, minden lépésnél meglibben. - erre már James is az ablakhoz lépett, de ahogy odaért, a férfi aki az imént ott állt már nem volt ott.
- Hol van?
- Eltűnt. Mintha a föld nyelte volna el. - ráemeltem a tekintetem, - Miért nem jöttél ide előbb?
- Kathryn letudod esetleg rajzolni? Láttam már, hogy nagyon szépen rajzolsz, mint az elefánt amely a magasba nyújtotta ormányát, mint a ló mely a hajón ácsorgott múltkor. Próbáld meg. - bólintottam, de ceruzám és papírom nem volt.
- Nincs ceruzám vagy tollam és nincs papírom sem.
- Remek, nálam sincs. Holnap bemegyünk a központba és lerajzolod.
- Rendben. Már úgysem vagyok biztonságban érzem James.
- De igen, épp most vagy csak igazán biztonságban.
- Nem.
- De igen
- Nem
- Jajj Kathryn. - szorosan magához húzott és megölelt, kezével hajamat kezdte simogatni. - Nagyon, nagyon hiányoztál.
- Te is nekem James, te is nekem. Ígérd meg, többé nem hagysz magamra. - erre a mondatomra, mintegy villámcsapás, mely kettészeli az eget, ellépett tőlem, és hátrált pár lépést.
- Kathryn, amint a nagyapádhoz értünk én elmegyek, Jackre foglak bízni, benne te is megbízhatsz. - erre felnevettem, ingerülten és elkeseredetten.
- Pár nappal ezelőtt azt említetted, hogy te fogsz majd rám vigyázni.
- Változott a terv. Én vezetem a nyomozást, te pedig Jackkel maradsz a nagyapádnál, és aláírjátok a papírt.
- Hát te süket vagy? Megmondtam, hogy nem írok alá semmit.
- Az már a nagyapád gondja, az én gondom , hogy elvigyelek. Az övé, hogy aláirassa veled.
- Mi ütött beléd? - hirtelen nem értettem, miért változott meg ennyire. Előbb még a karjaiban tartott és ölelt engem, most meg mintha csak egy gyerek lennék dirigál, és parancsolgat.
- A feladatomat végzem, tetszik vagy sem.
- Nem így ismertelek meg.
- Az már nem az én bajom. - pár perc csend után végül még hozzátette - Jó Éjt Kathryn, amint láttam két szoba van, a kanapén alszom majd, te pedig az ágyon.
- Aha, már a lakásomban is dirigálsz.
- Ez a lakás kiadó, te csak átmenetileg használtad, nem a tiéd.
- De igen, kibéreltem fizettem érte, és itt fogok élni.
- Idáig jó fiú voltam, és próbáltam a kedvedben járni, de a nagyapád az elsődleges és elfogsz hozzá menni. Ha nem akarsz ott maradni, majd megmondod neki, hogy te eljössz. De addig, amíg oda nem érünk én felelek érted. Oké?
- Igen
- Most pedig, mint mondtam Jó Éjt, és nem kell félned itt leszek és vigyázok rád. - az utolsó mondatot már nyugodtabban mondta és kedvesen.
Soha nem fogom megérteni ezt az embert, aki az egyik pillanatban kenyérre lehet kenni, a másikban elkell bújni mert lecsap és nincs menekvés.
Bármilyen is, bekell ismerjem, szeretem őt, de ő nem szeret engem.
Ahogy ízlelgettem a gondolatot, hogy James nem szeret, ismét kipillantottam az ablakon, már nem volt ott senki, mégis megnyugtató volt nézni, ahogy néha fel-fel bukkan egy-egy ember és sietve sétálnak, hazafelé tartva. Ó James, bárcsak szeretnél engem, akkor minden könnyebb lenne, akár még aláírnám a papírt is és vennénk egy házat és boldogan élnénk és gyerekeink lennének, és szeretnénk egymást.
Minden ember álmodozik, minden embernek vannak vágyai. Valamelyek teljesülnek, valamelyek pedig nem. Az én vágyaim közül, egyik sem teljesedik be. Bezzeg más sokkal boldogabb lenne, ha megtudná hogy hatalmas vagyont örökölt, de én nem. Én nem szeretnék gazdag lenni és nem szeretnék vagyont sem örökölni.
Na de más, akkor is boldog lenne, ha tudná hogy üldözik őt és késhegyen táncol? Talán, akkor már inkább másnak sem kéne ez a vagyon.
Talán beleszólásom sem lesz az öröklésbe, talán csak rám hagyományozza és semmit sem kell majd aláírnom, és örök életemre rettegni fogok ki akar majd megölni? Kinek fáj a foga a pénzemre? Nem, én ezt nem akarom.
- Kathryn feküdj le. - jött ki James egy félóra múlva ismét a konyhába. - Mondtam nem kell mitől félned itt vagyok. - nem néztem rá, de így is láthatta rajtam, hogy forr bennem a düh és ha most nem hagy rögtön magamra bizony rajta fogom levezetni és nem fogom megbánni.
- Kathryn gyere...
- James Brown, had legyen magánéletem, hagyj magamra. Legalább éjszaka had legyek egyedül.
- Mi a baj? - jött közelebb. Hát elfelejtette, hogy mit művelt egy fél órával ezelőtt? Szinte ellökött magától, most meg megint közeledik.
- James, ha egy ujjal is hozzámérsz, eltöröm a kezed, de komolyan. - próbáltam nyugodtan mondani de érződött a hangomon hogy remegek a dühtől.
- Miért vagy dühös?
- MIÉRT? - üvöltöttem. Most már nem tartottam vissza az indulataimat. - Nem érzed úgy hogy megbántottál? Hogy követelőző és akaratos voltál? Nem érzed úgy, hogy azt éreztetted velem hogy csak egy dolog, egy "munka" vagyok? Tényleg komolyan azt gondolod, hogy ezek után majd a karjaidba omlok és azt mondom: "Ohh, drága egyetlen Jamesem nem haragszom, akár ki is használhatsz teljesen?" Hát tévedsz. Nem az a fajta nő vagyok, akivel csak úgy lehet szórakozni! Hogy is mondtad? " Idáig jó fiú voltam, és próbáltam a kedvedbe járni...", vagy idézzem azt, hogy "Az már nem az én bajom?" Vagy azt hogy," A feladatomat végzem, tetszik vagy sem?" Nos a feladatodat most hagyd magára, mert egyedül szeretne lenni.
- Kathryn! - csattant fel ő is - Azonnal fejezd be.
- Én fejezzem be? Neked kéne befejezni, tudod mit? Húzz haza a fenébe, és tünj el az életemből!
- Ne aggódj Kathryn, el is fogok tűnni, soha többé nem fogunk majd találkozni és semmit sem fogsz rólam hallani. - A szavai nagyon fájtak és én arra számítottam, hogy majd közelebb jön és azt mondja, ne haragudjak és mivel tud kienegesztelni? E helyett, sarkon fordult és kiviharzott a konyhából. Igen, a legjobb hasonlat rá, olyan mint a vihar, amely hol csendben esik, hol vadként tombol, megijeszt s felkavar.
Hát akkor hagyjon is magamra, ostoban fajankó.
Pár óráig még a konyhában voltam és csak néztem az utcát, néztem, hátha látok valami érdekeset, de semmi..., sehol semmi. Lassan megfordultam és elindultam a szobámba, hogy átöltözzek pizsamába. Mivel ma már fürödtem, ezért holnap reggel vagy este fürdök majd.
***
- Miért van az, hogy nem lehet rátok semmit sem bízni? Mondjátok miért? - fakadt ki ingerülten, s ahogy ide-oda fordult fekete köpenye meglibbent maga mellett. Az emberei csak hallgatták és sóhajtoztak. Az utca magánya és az este sötétje elrejtette őket. - James Brown megint megtalálta őt, ti pedig elbalátáztátok már megint.
- De főnök- törte meg a csendet Andrés - maga mondta, hogy Ön szeretné megtalálni Kathrynt, és hogy mi mardjunk háttérben.
- Te idióta - a hold fényében megvillant a hangtompítos fegyver, majd elsült, s a többiek döbbenetére Andrés ott feküdt magatehetetlenül az utcán kuporogva. - Hibáztál, nem egyszer nem kétszer, hanem többször. - halványan elmosolyodott - Én türelmes ember vagyok - üvöltött fel, és idegesen meglengette emberei előtt a fegyvert. - De ha feldühítenek nagyon ideges tudok lenni. - ismét lehalkította a hangját- Ugye megértettétek?
- Igen főnök megérettük - hangzott egyszerre 4-5 embertől a válasz.
- Hívjátok fe az embereket, mindenki jöjjön Washingtonba, bárhol tartózkodik és bármilyen parancsot is kapott. Azt akarom, hogy mindenki visszajöjjön.
- Miért? - erre az ártalmatlan szóra, hangosan felüvöltött mint egy farkas, ha épp a holdat imádja.
- Nem kérdezünk miérteket, de neked még most elnézem mert te új vagy, de mégegyszer ne forduljon elő kölyök.
- Igenis - felelte a 19 év körül járó fiú, aki még csak nemrég csatlakozott a csapathoz, remélve így kitudja majd segíteni a családját, és talán több pénzt visz majd haza.
- Mostantól minden lépését figyeljük és, amint egy pillanatra szemelől téveszti James az én Kathrynemet, rögtön elkapjátok és elém hozzátok. Hmm...- pár pillanatig ismét csendben maradt - Inkább, ne. Inkább jöjjön csak Washingtonba, és találkozzon velem, egy véletlen során. Ha belém szeretett, és elvettem őt feleségül, majd utána ismeri meg milyen is vagyok valójában.
- De főnök, ha találkozik a nagyapjával aláírja az öreg végrendeletét... és akkor Ön nem örököl semmit.
- Badarság, ha Kathryn a feleségem, a vagyon megoszlik és ő semmit sem fog belőle látni. Vagyis, nem örököl semmit. De köszönöm az észrevételed Frank.
- Főnök - hajtott fejet a fiatal fiú, akit az imént szidtak le.
- Most pedig, mindenki intézze a dolgát, nekem egy fontos találkozóm van- arcán látszódott a gúnyos mosoly, majd intett egyet és megfordult. A fekete bársony köpeny hosszan lengett utána elfedve kilétét.
***
6.fejezet
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissülő Regények
