|
2.fejezet
4. rész
Körülbelül 5 perce már úton voltunk, néma csend honolt a kocsiban. Még a légy zümmögését sem lehetett hallani, hiszen nem volt a kocsiban egy darab sem. Végül Anne törte meg a csendet. Oda hajolt és a fülembe suttogta:
- Tetszik neked ez a James Brown?
- Nem, ő egy tuskó, egy beképzelt...
- Elég lesz. - csattant fel a vezetői ülésen James, azt hiszen egy kicsit hangos volt. Anne-t egy csöppet sem zavarta, kellemesen elmosolyodott. Visszadőlt az ülésére, és összekulcsolta az ujjait.
- James Brown- kóstolgatta hangosan a férfi nevét, mi ütött belé? A szeme vadul csillog, szinte szikrázik. O-o Anne-nek tetszik James.
- Mit szeretnél drága? - a visszapillantó tükörben találkozott a szemük. James csak egy futó pillantást vetett barátnőmre, de ő nem adta fel egy pillanatra sem.
- Nincs kedved átjönni hozzám, mondjuk ma este? - vonta fel a szemöldökét Anne.
- Sok a munkám kicsi lány, ráadásul te még túl fiatal falat vagy nekem. Majd máskor, oké cicám?- Anne ajka lebiggyedt, és kibámult az ablakon. Nem tudtam olvasni a gondolataiban, de elég jól ismertem, hogy tudjam, meg akarja magának szerezni Jamest, lehet, hogy most nem sikerült. De , amég meg nem kaparintja, addig ugyan meg nem nyugszik.
- Nos, Kathryn, szállj ki, haza viszem a barátnődet is és utána jövök, van egy két kérdésem, amit fel kell, hogy tegyek neked, és tények melyeket közölnöm kell veled. Remélem világos?
- Mint a nap, csak hogy én már megyek aludni, majd holnap beszélünk. Anne, hivlak holnap, vigyázz magadra, és köszönök mindent. Gyorsan megöleltem, adtam egy puszit az arcára és kiszálltam. Csáó James, ezzel becsaptam a kocsi ajtaját.
A férfi megvárta,amíg bemegyek a lépcsőház ajtaján, csak utána hajtott el. Borzasztó..., faragatlan..., beképzelt...
Izmos, csábító, veszélyes és figyelmes.... hajh. Bárcsak megmondtam volna az igazat Annenek, de túl gyáva voltam, túl gyáva.... és túl dühös, ha csak a neve már szóba kerül... De miért haragszom rá? Hiszen ő nem ártott nekem semmit...
Mintha már régről ismerném, pedig teljesen ismeretlen nem ismerhetem..
Felmentem a lépcsőn, és kinyitottam az ajtót. Beléptem a házba, William, és Ware a nappaliban volt.
- Hello, megjöttem. - a hangomra, rögtön mindketten kijöttek a nappaliból, és már készültek, hogy oda adják, a holnapi teendőimet.
De ahogy kiléptek, a cetlivel a kezükben meg is torpantak, mind ketten csodálkozva néztek rám.
- Kathryn? Mit csináltál??? - fakadt ki Ware. William elmosolyodott, elismerően füttyentett.
- A csomagjaim. - hirtelen a homlokomra csaptam, ott maradt minden, James kocsijába... ohh ne.
- Hmm? - érdeklődöt William, s mint ha nem is a húga lennék, átölelte a vállamat.
- William, kérlek, a csomagjaimat lent hagytam a kocsiban.
- William! - szólt rá Ware is indulatosan. Szeméből sütött a rosszallás. Mint ha hirtelenjében felfordult volna körülöttem a világ.
- Kathryn, valamit elkell, hogy mondjunk neked. Nem akartuk, de James rá jött... és muszály elmondanunk, különben ő fogja elmondani neked.
- Rendben. Nem értem, hogy mire ez az egész nyomozósdi, de hát akkor, rajta...
- Mindent elkell mondanunk.- William, a kezét a derekamra csúsztatta és bekísért a nappaliba. Fogalmam sem volt mi üthetett belé.
Bementünk a nappaliba, leültem a fotelba, mellém ült William, Ware pedig velem szembe. Hatalmasat sóhajtott és belekezdett.
- Térjünk a lényegre, nem szeretek kertelni. Először is, Kathryn, tudnod kell, hogy bármi legyen mindig a hugunk maradsz, mindig! És mi mind a ketten nagyon, de nagyon szeretünk téged. Ugye tudod?
- Ware, mit akarsz mondani? - néztem értetlenül. Olyan jó volt ez a nap annyira kellemes, de mi történik most?
- Kat, kicsi Katy, - szólt közbe William is, aki megcirógatta az arcomat
- Nem vagy a vérszerinti testvérünk. Anya, és apa nagyon szerettek volna egy kislányt. De a szülésnél komplikációk léptek fel, mikor mi születtünk, és többet nem lehetett gyereke. De hogy is mondjam... - hallt el Ware hangja - nagyon szeretett volna egy lányt, annyira nagyon szerette volna, hogy szóval...
- Örökbefogadtak engem?
- Igen. De nem tudták, hogy mondják el, mikor 10 év körüli voltál, és annál fiatalabb, azért nem mondták el neked, mert hogy túl fiatal vagy még nem értenéd meg, amikor pedig 15-lettél azért nem akarták elmondani, mert nem akarták, hogy fellázadj ellenük..., ahogyan a tinédzserek teszik. Ugye megérted Kat?
- Ti mindvégig tudtátok? És nem mondtátok el nekem? Úgy érzem, hogy 18 éves koromban megérdemeltem volna, hogy elmondjátok! Nem csak akkor, amikor kiderül, hogy valaki más mondja el. - megtöröltem a szemem, de legalább nem James mondta el. - a név hallatán, kinyílt a bejárati ajtó. William és Ware felállt, mind ketten elém álltak, és eltakartak. - James? -álltam fel én is mögéjük.
- Igen?
- Várj még egy kicsit, szeretnénk elmondani neki mi, az egészet.
- Oké, de itt leszek. -ezzel neki dőlt az ajtófélfának.
William és Ware leültek ismét. Én és James maradtunk csak állva. Ránéztem, száraz szemmel, még nem fogtam fel a hallottakat. Az arcáról semmit nem lehetett leolvasni, a szeméről viszont, mérhetetlen szenvedélyt, és szomorúságot. Igen, biztosan, szomorúságot lehetett látni benne. Újra leültem, s tekintetemet immár Will-re és Ware-re emeltem.
- Elkell menned Jamessel, mert nem anyáék voltak a célpont, hanem te Kat. Ugyan is..., hogy is mondjuk... egy milliárdos lánya vagy, és véletlen kerültél árvaházba sok évvel ezelőtt. Az öreg ember, azt hitte, te is a kocsiban voltál és meghalltál, de nem adta fel a kutatást, és végül meg talált téged, az egyetemen keresztül. James... szóval, James... nem a barátom. Magánnyomozó, de azért jött, hogy...
- A testvérem lenne? A vérszerinti?
- Na azért abban ne reménykedj szépségem. - mondta mosolyogva James.
- Had fejezze be Kat.- fogta meg a kezem William.
- Azért jött, mert szeretne téged elvinni a nagyapádhoz.
- A nagyapámhoz?
- Igen, aki szeretne téged megismerni és szeretné ha nála laknál, ha nála élnél... és bepótolnátok mindent. A szüleid, beadtak téged árvaházba, ők adtak be..., de a nagyapád, tiltakozott ellene, és nem tudta hová kerültél.
- Azt hiszem értem. - magam elé néztem és próbáltam felfogni a hallottakat.
- Kat, mi nagyon szeretünk téged, de elkell menned Jamessel, ő azért van itt, hogy elvigyen téged, és kiderítse, ki az aki megakar ölni téged..., aki egyszer már megpróbált téged megölni... csak éppen...
- Ne..., ne mond ki. Kérlek! - most már folytak a könnyeim. Felálltam a kanapéről, és az ablakhoz sétáltam, az új ruhámban, a magassarkúban, és karbafontam a kezem.
- Beszélhetek én is vele srácok? - kérdezte James, mire William, és Ware hangtalanul felálltak, és kimentek a nappaliból. Egyedül maradtam Jamessel, a szobában.
5. rész
Pár másodperc hangtalanul telt, végül megtörte a csendet.
- Még várhattunk volna, egy-két hónapot, csak... ahogyan mi a nagyapáddal megtudtuk, hogy életben vagy, rájöttek azok az emberek is akik meg akarnak téged ölni.
- Miért akarnak megölni? És miért tettek engem árvaházba?
- Huhh..., hát először is, erre majd a nagyapád válaszol, ez nem az én feladatom. Elég, ha annyit tudsz, amennyit most megtudtál.
- Aha..., szóval ideállítassz - fordultam vele szembe, szemeim csillogtak a könnyektől - fogod magad és felforgatod az egész életemet - tettem felé egy lépést. - majd kérdezek valamit, és azt mondod, hogy nem válaszolsz? Kinek képzeled te magad, úgy frankón basszuskulcs? Ki vagy te? Kinek hiszed magad, hogy csak úgy beállítassz és mindent megváltoztatsz? - iszonyatosan dühös voltam, nem csak rá, az egész életre...
- Kathryn, kérlek nyugodj meg! Hidd el, még nem jött el az ideje, hogy felkeressünk téged, de az idő sürget és ...
- Tojom le az időt, válaszokat akarok de most és rögtön! - a férfi arca elkomorodott, a szeméből kihúnyt az együttérzés lángja, helyébe valami egészen különleges érzés fénylett fel.
- Rendben. Akkor üljünk le és mindent elmondok, de jobb lenne, ha indulnánk.
- Most rögtön? De még..., de még össze sem pakoltam. Ráadásul ma ismertelek meg téged...
- Igen, tudom. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar kell mennünk, még lett volna pár hónapunk, amég jobban megismersz engem, és megismerheted nagyapádat is szépen apránként, és végül elmondtunk volna mindent..., de...
- De? - csattantam fel, és tettem még egy lépést. Ő nem mozdult.
- A kollégáim, akik szintén ezen az ügyön dolgoznak, jelentették, hogy több ismeretlen személy kérdezősködni kezdett...
- Szóval én csak egy ügy vagyok? Amelyen dolgozni kell? Nem egy emberi lény, akinek érzései vannak?
- Ne mond ezt...- hallt el a hangja, s megérintette az arcomat - sokkal több vagy mint egy ügy..., csak én nem találtam a megfelelő szavakat.
- Ó vagy úgy. James, szeretnék egyedül maradni. - mondtam végül és ismét megfordultam és az ablakhoz sétáltam.
- Mennünk kell Kathryn. Sürget az idő, szedd össze a ruháidat, és indulunk.
- A ruháim össze vannak szedve, a kocsidban hagytam.
- Igen, a barátnőd felvitte őket, a lakására.
- Igen? De hát, azok az enyémek...
- Úgy gondolta, hogy vigyáz majd rá, amíg ti nem találkoztok. De közlöm Kathryn, hogy az bele fog telni pár hónapba...
- Hogy újra lássam őt?
- Igen, mert nos,...
- Hallgatlak
- Elutazunk.
- Aha, és hová?
- Washingtonba
- Aha, szóval elutazunk..., és a tanulmányaim az egyetemen?
- Félbe kell hagynod, de ígérem, hogy befejezed őket.
- Te ezt így megígéred? Frankó, mondhatom frankó...
- A nagyapád is megígérte. Nagyon fogod őt szeretni, és hidd el, hogy már nagyon vár téged.
- Igen? - kérdeztem cinikusan. Nem akatam megismerni, az állítólagos másik családomat, beleértve az öregembert aki a nagyapámnak tartja magát. Az én szüleim... az én szüleim... ők-ők balesetben halltak meg..., igen, biztosan balesetben halltak meg.
- Kérlek, induljunk! Köszönj el a bátyáidtól és induljunk.
- De valahol aludnunk kell...
- Igen. De csak idő kérdése, és rádtalálnak, a bátyáidnak is elkell innen menniük, de ők már becsomagoltak, délután.
- De koradélután még, minden rendben volt.
- Egyszer már elmondtam, hogy még várhattunk volna, de a munkatársaim telefonáltak, hogy erősen érdeklődnek irántad, és hogy kiderült, te még mindig életben vagy. Akik utánad nyomoznak, és megakarnak ölni, nekik nem számít, hogy egy embert vagy kettőt ölnek meg, a cél, hogy te tűnj el.
- Hogy én -elhalkult a hangom - tűnjek el.
- Igen szívem, indulás!
- Becsomagolok.
- Reméltem is, siess. - gyorsan kirohantam a nappaliból, át a szobámba. Előkaptam a sarokban álló bőröndöt, és elkezdtem a szekrényből beledobálni a legfontosabb cuccokat, ám ekkor megszólalt a telefonom. Kikaptam a zsebemből és gondolkodás nélkül beleszóltam.
- Hallo
- Szervusz. Kathryn Edinburgal beszélek? - a vonalban egy ismeretlen hang beszélt, nem tudtam megállapítani, hogy ez egy női vagy egy férfi hang, csupán rekedt suttogás volt az egész.
- Ezekszerint igen...- én nem válaszoltam, de az idegen ráérzett, hogy velem beszél . - Rendben, most jól figyelj kislány... - a hang még rekedtebbé változott, s az indulat csak úgy recsegett belőle - Meg sem kellett volna születned, csak a gond volt veled mindig is, de ne aggódj, hamarosan eltűnsz , úgy ahogyan a családod is el fog tűnni a süllyesztőbe. Ja..., vagyis ők már el is tűntek. Nos - a hangja itt már ismét visszatért, a kezdeti stádiumba, ahol csak halkan s rekedten lehetett hallani, az indulatait visszafolytotta - azt tanácsolom, ne menekülj, mivel úgy is megtalálunk..., mivel az a ...- a vonal itt megszakadt, még nem fejezte be és már le is tette? Valaki talán kikapta a kezéből és lerakta.
Tehát ez nem vicc, valaki tényleg meg akar engem ölni. Egyhelyben álltam, és a telefonom kijelőzjét bámultam, mi történik? Mi történik? Hol vagyok? Ugye álmodom?
- Kat - Ware jelent meg az ajtóban. Nem válaszoltam - Kat..- jött közelebb és hátulról megérintette a vállam, én egy pillanatra megugrottam.
- Kathryn, mi a baj?
- Semmi, semmi, csak... én... megijedtem. Ennyi az egész... én... Ware - a nyakába borultam és sírni kezdtem, ő csak értetlenül mint gy darab fa állt, de végül átölelte a vállam, és megsimította.
- Kat, kicsi Katy, tudod, hogy ránk mindig számíthatsz rám és Will-re is. Mindig, a telefonszámunkat tudod, és remélem, hogy hamar jelentkezel majd és bemutatsz minket, ennek a titokzatos nagyapának is, ugye megteszed Katy?
- Persze Ware, persze! De én nem szeretnék menni. És az előbb hívott engem valaki... Ware, és azt mondta, hogy a családom már a süllyesztőbe van.- Megállt a keze a hátamon, majd a vállamra tette és eltolt magától.
- Hívott téged valaki és ezt mondta?
- Igen Ware
- Szólok Jamesnak.
- Ware, ne hagyj itt, kérlek. - ahogy elindult volna, már meg is torpant, ugyanis James már az ajtóban volt.
- Kész vagy? - kék szemét sötét pillák keretezték, s pupillája egy kissé megnőtt a lámpa fényébe, csodálatos volt, annyira észbontóan helyes, ahogyan a kezében kristályvizes palackot tartott, s az izmai meg megfeszültek, ahogy a szájához érintette az üveget.
Gyorsan megráztam a fejem, és kitisztitottam a gondolataimat, nekem ilyenre gondolnom sem szabad, ő is csak egy olyan lökött férfi, mint azok akik a plázában nézik a nőket. Ráadásul Anne-nek is tetszik.
- Figyelj James- szólt közbe Ware- Kathy-t az előbb hívta egy ismeretlen alak, és megmondta, hogy meölték a szüleinket, hogy is mondtad Kathryn?
- A családom már a süllyesztőben van. - enyhén sokkos állapotban voltam. James bólintott, de a tekintete megváltozott elsötétedett, és előkapta a mobilját, majd eltűnt az ajtóban, de még visszaszólt.
- Igyekezz, 5 perced van és indulunk. - William nem jelentkezett, mialatt én gyorsan összepakoltam, és mikor már végre bepakoltam az összes fontos holmit, ami nekem nagyon sokat jelent, és már épp indulásra készen voltunk William még mindig nem jelentkezett. Ware ott állt mellettem, folyton megölelt, és bíztatott, hogy minden jó lesz, de William több szólásra sem volt hajlandó előjönni.
- William - kiálltottam erőteljesebben. - ha nem jössz, mennem kell, kérlek köszönj el tőlem! Tudod, hogy még visszajövök és tudod, hogy megívlak majd titeket, Whasingtonba. - ekkor végre megjelent az ajtóban.
- Vigyázz magadra rendben? - arca mint mindig kisfiús és eleven volt, ráadásul szórakozott. Megérintette a hajamat, végül erősen a kezére hurkolta és magához rántott. Száját a számra tette s erőteljesen megcsókolt. Ahogy tudtam, el is löktem.
- Te meghibbantál?
- Nem hugocskám, csak szívdglesztő vagy az új szerelésben, ráadásul mi nem vagyunk vérszerinti testvérek.- hatalmasat pislogtam, úgy, ahogy mellettem Ware is tette. James csak szúrósan végigmérte, de nem válaszolt. Csak Ware nyitotta a száját.
- William...- de nem tudott többet mondani ő sem, mert nagyon megdöbbent.
- Agyő hugocskám - ennyi volt tőle az utolsó mondat és visszaballagott a szobájába.
- Ma este ugye még ti is elhagyjátok az épületet? Ugye Ware? Ugye elhagyjátok?
- Igen Kathy, ne aggódj, még ma este mi is elmegyünk, rögtön utánatok. Most már indulás! - adtam még egy utolsó puszit az arcára, még egy utolsó ölelést, és kiléptem a lakás ajtaján. Viszlát. Oda minden, ami én voltam s minden ami volt..., minden a multé. Az ajtó becsukódott utánunk, s James kivette a kezemből, az apró bőröndöt.
- Gyere Kat, gyorsabban légyszíves!
- Nem látod, hogy megyek ahogy tudok! - erre nem szólt többet, s mindketten halkan beültünk a kocsijába. A csomagot a hátsó ülésre tettük, én az anyósülésre ültem, ő pedig a vezetői székbe.
A kocsi elindult. A pilláim elnehezedtek s elaludtam az autóban.
6.rész
Arra ébredtem, hogy James a nevemen szólít.
- Az éjszakát ebben a szállodában töltjük, gyere. - ahoz képest, hogy a lépcsőházba milyen durva volt, most nagyon kedvesnek tűnt.
- Hol vagyunk?
- Még Manhettenben, ne aggódj, holnap indulunk Whasingtonba.
- Aha, bíztató. - kiszálltam a kocsiból, és becsuktam magam után az ajtót. James, is kiszállt, és elindultunk egy hatalmas bérháznak tűnő szálloda felé. Az ajtó aranyozott volt, és nagyon réginek tűnt.
- Ide jövünk? - forgattam a szemem, ennél már az is jobb lett volna, ha nálunk maradunk.
- Igen Kat, ide jövünk. Van itt egy ismerősöm, egy barátom akivel szeretnék beszélni.
- Ha azt mondanám, hogy én visszafordulok és nem szeretnék elmenni?
- Akkor valakik meg fognak téged ölni, kérlek ne akadékoskodj, előbb utóbb mindent megtudsz, csak légy türelemmel, azon vagyunk, hogy elkapjuk a fenyegetőző embereket.
- Oké, - hatalmasat sóhajtottam, őszintén szólva, olyan ez mintha álmodnék, és az álom valahogy soha nem akarna véget érni.
Kinyitotta előttem az araozott ajtót és én beléptem. Hangulatos kis szoba fogadott minket. Minden sarokban egy ormányát a magasba nyújtó elefánt állt. Hol fehér hol aranyszínben , a falak fehérek voltak, a mennyezetről pedig egy hatalmas gömb alakú kék rizslámpa lógott. A padló fa padló volt, leterítve gömb formájú perzsa szőnyegekkel, amelyek szintén elefántokat ábrázoltak, ahogy az ormányukat a magasba nyújtják, mintha csak integetni akarnának. Szeretem az elefántokat, és szerencsét is hoznak.
- Káprázatos- mondtam önfeledten, majd megállapodott a szemem a recepciós asztalkán. Egy hosszú fekete hajú nő álldogált a pultnál. Bal arcfelén egy anyajegy volt, nagyon apró és fekete. Egzotikus látványt nyújtott sötét bőrével, éjfekete hajával és éjfekete szemével. Nagyon szép nő gondoltam magamban, ráadásul nagyon vékony, formás, sokat sportolhatott. A férfiak biztos oda vannak érte, mind egytől-egyig.
James megfogta a karomat, és a recepció felé terelt engem.
- Szia szívem, tudnál nekünk szobát adni?
- Szervusz James, már régóta várlak téged. - a nő kihajolt a recepciós púlt mögül, és Jameshez hajolt. - Hát még egy csókot sem adsz drágám? - kérdezte kacéran, mire James közel hajolt hozzá és egy futó, cuppanós csókot nyomott a szájára.
- Nos cicám, tudsz szobát adni nekünk?
- Két külön szobát - világosítottam fel a nőt. Hirtelen elővett egy kis könyvecskét, kinyitotta, és keresgélin kezdett benne egy tollal a kezében.
- Sajnos, csak egy szabad szobánk van Kobra. - sóhajtott a nő - De ha szeretnéd, hozzám szívesen benézhetsz éjszakára, és akkor a ...- rám nézett, majd vállatvont - nos benézel?
- Majd még meggondolom szivi. Szeretném kivenni azt a szobát.
- Ahogy óhajtod, nos itt a szobakulcsa, 19-es szoba a tiétek. Felmentek a lépcsőn, és ott, a...
- Ne fáraszd magad, megtalálom.
- Meddig maradsz Kobra? - kérdezte a nő, enyhe gúnnyal és keserűséggel a hangjában.
- Az rám tartozik aranyom, holnap reggel szeretnék beszélni Pandával, remélem szólsz neki.
- Szólok, de csak egy szivességért cserébe - incselkedett a kulcsal a kezében a fekete hajú szépség. Én mint aki egy légy a légtérbe, csendben voltam, és észre sem vettek. Enyhe féltékenység marta a gyomromat, mennyire közveltenek egymással. Talán szeretik is egymást?
- És pedig?
- Kérek még egy csókot James, régebben többet adtál, és meglátogattál minden hétvégén.
- Az régen volt,
- Tudom - sóhajtott hosszan a nő végül oda adta a kulcsot nekem. -
Elhagytam a pultot, James csak nézett utánam, hogy én elindultam. Gondoltam, magukra hagyom egy kicsit őket, biztos sok megbeszélni valójuk van. Hiszen azt beszélték, régen látták egymát, vagy nem? Akkor miért érzem a tekintetét a hátamba? Érdekes ember, nagyon érdekes... és egy időre összevagyunk zárva.
- Hé, Kat megvárnál? - szólt utánam, és meggyorsította a lépteit. Ilyen messzire értem?
- Mi van már megint? - kérdeztem ingerültem s közben rá sem néztem, csak haladtam tovább.
- Rossz irányba indultál el, arra kell menni. - mondta aztán nyugodtan, és mutatta az utat.
- Jó, csak már fáradt vagyok.
- Oké
Néma csendben haladtunk a szobánkig, én csak a pirosra festett szőnyeget néztem, nem emeltem fel a tekintetem, inkább bandukoltam szépen lehajtott fejjel. Sokat kell gondolkoznom.
- Itt vagyunk, ne mennyj tovább!
- Jó,jó. - megálltam én is mellete, s ő kinyitotta az ajtót. Ám éppen, hogy kinyitotta volna, egy érdes hang megszólalt, a folyosó végéről.
- Kobrino, barátom, - a hang irányába fordultam, s megpillantottam egy 40-es éveiben járó őszülő férfit, akinek rikító kék szemei voltak. Nem volt valami magas, de alacsony sem, olyan középmagas lehetett.
- Panda, - James szája elmosolyodott. És elindult a férfi felé, körülbelül egy fejnyi magasság volt kettejük között a külömbség.
- Ó Kobrino, csak nem barátnőd van? - kérdezte az idegen és éles szemeit rám emelte.
- Ó barátom, nem, nem a barátnőm ez a szépség, csak egy ügy, amelyet el kell végeznem.
Megakartam szólalni, hogy mit képzel, hogy ügynek nevez, de ahogy épp már válaszolni akartam, átváltottak egy másik nyelvre, és már máshogy folytatták a társalgást, számomra ismeretlen nyelven.
Pár percig figyeltem őket, s azon gondolkoztam, James tényleg azt mondta, hogy szépség? Biztos rosszul hallottam, talán szépnek gondolna? Vagy..., nem biztos, hogy nem. Ő nem az a fajta férfi, akinek megtetszik, egy ilyen magam fajta lány. És, hogy őszinte is legyek, tartja a távolságot.
Elfordultam a két beszélgető embertől, és bedugtam a zárba a kulcsot, hogy végre a szobában legyek, ahol van egy puha ágy, ahová szépen lepihenek aludni.
- Kathryn, várj meg! - utasított James, épp, hogy a lábamat betettem volna a szobába.
- Kobrino, mi a problemo? A nőd, bemehet a lakásba. Te pedig, jöhetsz beszélgetni, és inni egy kicsit drága barátom! -ezzel átkarolta a vállát, és már indult is volna hogy betartsa amit az imént mondot. Ám James megtorpant.
- Várj Panda, akkor egy kicsit beszélek vele, hogy milyen óvintézkedéseket hozzon.
- Ó Kobrino, mindig is túl reagáltad ezeket a dolgokat, hagyd magára, a csibét, majd megtalálja ő a helyét, nem de szivi?- Csak bólintani tudtam, hiszen még sosem beszéltek velem így. Szivi? Az nem én vagyok..., nem, nem nem. Engem ne hívjanak igy.
- A nevem Kathryn, Panda, ha jól hallottam, nem pedig szivi. Rendben? Mert az egy dolog, hogy vendégszerető vagy, de légy is teljes mértékig az.- ismét átváltott egy másik nyelvre, mint ha nem is neki beszéltem volna az imént. Ám James még egyszer felém fordult
- Kat, zárakozz be, kérek majd egy pót kulcsot a portán, majd jövök. Feküdj le, rendben? És mindent mindenhol, zárj be, az ablakokat se nyisd ki.
- Ó Kobrino, Kobrino..., hát mi lett veled? Pandánál, nem bántják, az embereket.
- Tudom Panda, tudom. - James bólintott felém egyet, és én megértettem. Most be kell zárni, az ablakokat és az ajtókat is. Még jó, hogy a mobilomat elhoztam és feltudom hívni Anne-t vagy Ware-t vagy William-et, aki mostanában nagyon érdekesen viselkedett. Fura volt.
Beléptem a szoba ajtaján, felkapcsoltam a lámpát és becsuktam az ajtót, majd bezártam.
A szoba színvilága, hasonlított a hall-éhoz. Viszont itt a narancssárga volt az uralkodó szín, de az elefántok nem maradtak el. Rá voltak festve a narancssárga tapétára, ormányukat az égbe emelték, szemüket csukva tartották, elülső egyik lábukat megrogyasztották, és a magasba törtek. Nagyon szép mintázat volt. Ha találok valahol, lapot és ceruzát, le is rajzolom. Döntöttem el végül, és mindent felkutattam egy ceruzáért és egy papírért.
Ceruzát nem, de tollat azt találtam, üres papírt nem, de ilyen szállodai cimkével ellátott jegyzettömböt találtam.
Neki is láttam lerajzolni az érdekes kinézetű elefántot.
Olyan hajnali három, négy lehetett mire elkészültem a rajzal, és elálmosodtam. Letettem az éjjeli szekrényre a rajzot, és előhalásztam a gyorsan összedobált cuccokból egy hosszú fehér pólót és egy rövidebb vászon alsónadrágot. Majd bementem a fürdőszobába. A falak narancssárga csempével voltak kirakva, a zuhanyzófülke oldalai szintén narancssárgák voltak. Nagyon szeretheti ez a Panda a narancs színt, ha jól értettem a recepciónál, ővé lehet ez a szálloda. Gyorsan lezuhanyoztam, és amit furáltam, még a szappan is, amit kibontottam ilyen kis tasakból, még az is narancssárga volt. Még ilyet nem éltem, az egyszer biztos, de örök emlék marad, az is biztos. Ha egyszer majd sok pénzem lesz, nálam minden halvány sárga lesz. A falak, a szőnyeg, a bútorok, minden. Na jó, talán a bútorok mély barnák, de a többi, mind halvány sárga.
Ahogy végeztem a zuhanyzással, gyorsan bebújtam, a hatalmas francia ágyba, és már aludtam is, hogy hol alszik James, azzal nem törődtem. Csak remélni tudtam, hogy nem mellettem.
7. rész
Reggel 7 óra körül járhatott az idő, amikor megszólalt a telefonom, amit hajnalban az éjjeli szekrényre tettem. Gondolkodás nélkül kitapogattam, és felvettem, még a szemem is csukva volt.
- Kathryn Edinburg! Hol a fészkes fenében vagy? - hallottam az ismerős hangot. Anne.
- Ann...
- Itt állok, a házatok előtt és senki, de senki nem veszi fel azt a nyavajás kaputelefont. Hát minek is jöttem én el? Egyáltalán, minek is állok most itt per pillanat?
-Anne..
- Talán mert, együtt szoktunk reggelente járni? Én elgyaloglok, mert nem te jöttél reggel, pedig már fél 7 kor vártalak, és már el is készültem, és erre... te fogod magad és nem jössz.
- Anne! - mondtam álmosan, még a hangom is hol elhallt, hol érdesen recsegett - Várj már egy kicsit! Nem vagyok otthon...
- Nem vagy otthon? - csattant fel, - Még is hol vagy?
- James és én...
- James? Te Jamesnél vagy? Hogy képzelted? Hogy gondoltad? Hát nem láttad, hogy nekem tetszik? Ezt igazán nem gondoltam volna rólad. Ez ....- elhallt a hangja. - Köszönöm.- a vonal megszakadt, Anne lerakta a telefont. Ó a fenébe. Mindent félre értett, hajj... ránéztem a telefonra, negyed 8-at mutatott. Mellettem hirtelen halk morgást észleltem. Na ne, na nem. Gyorsan mint akit hideg vízzel öntöttek nyakon, kiugrottam az ágyból.
- James! Mit képzelsz, itt aludtál? Velem? Egy ágyban?
- Mi? - még kissé kótyagos volt a tegnap este miatt, de azért felült, nagy nehezen. Szívsajdítóan jóképű volt, álmos arcal, és friss borostával. Annyira jóképűvolt a kék szemével, legszívesebben vissza feküdtem volna, de nem lehet. Ő..., neki én nem tetszek, és ha tetszenék is, egy éjszakánál több nem lennék. Azt már pedig nem.
- Egy ágyban aludtál velem James,
- Ja. - ezzel visszahanyatlott az ágyra, és onnan válaszolt - ezzel nem mondtál újat kislány. Mindjárt felkelek. - vissza aludt. Még fél perc sem telt el és már is vissza aludt. Na remek. Bementem a fürdőszobába, mérgemben, és beálltam a zuhany alá. Gyorsan lezuhanyoztam, és mikor akartam volna kiszállni észre vettem, hogy nem hoztam ruhát be magammal. Ó... a fenébe.
Gyorsan kiosontam, reménykedve, hogy még alszik, hiszen egy fél órája, negyed órája még aludt. Ám nem... James már ébren volt, és felvette a farmer nadrágját is.
Egy pillanatra rám emelte a szemét és úgy is maradt a tekintete. Narancssárga törölközőbe voltam becsavarva, feltűzött hajjal.
- Ne haragudj, csak elfelejtettem ruhát bevinni magammal. - nem válaszolt, csak tovább nézett engem.
- Kathryn - bágyadtan ejtette ki a nevem és hirtelenjében magához rántott. Egy törölköző volt csak rajtam, azt is fogtam, hol itt hol ott, mert folyamatosan leakart csúszni, pedig próbáltam mindig úgy megkötni, ahogy még anyukám mutatta, de sosem sikerült. - olyan csodálatos vagy. Már az első perctől láttam, ahogy megpillantottalak.
- Aha, persze. James, engedj el mert fel kell öltöznöm
- Nem engedlek el. - szájával, puszit nyomott az arcomra, majd végül tényleg elengedett.
Pár pillanatra nem szóltam egy szót sem, és ő sem szólt. Gyorsan kikapkodtam pár ruhát a táskából, és berohantam ismét a fürdőszobába.
- Siess, kint megvárlak, összepakoltam a cuccokat, a hallban leszek, ugye letalálsz? Az ajtót zárd be magad után! - ismét utasított, ahogy általában szokta.
- Jó, - mondtam vékony hangon és gyorsan magamra is kaptam a ruhákat. Egy farmer, és egy hosszú lenge póló. A kontaklencséket beillesztettem a szememre, és már rohantam is, James után, aki a szobában hagyott.
Gyorsan bezártam az ajtót és a kulcsal együtt rohantam a portához, először a folyosón, majd le a lépcsőn. A lépcső alján, már nem rohantam, nyugodtan szedtem a lépteimet, még a végén azt hiszik, hogy rohanok..., ne hogy már. A portánál szintén az előző este megismert nő álldogált.
- Viszlát. - adtam oda a kulcsot, de ő megragadta a kezem. Értetlenül bámultam rá
- Azt hiszed, hogy kellessz Jamesnek? Pont te? Nézz magadra, úgy nézel ki mint egy öreg mama...- felkacagott, de a csuklómat még mindig nem engedte el. - Hidd el nekem, hogy lenéz téged... és ahogy ő említette csak ügy vagy számára. De én észre vettem ám, hogy te más szemmel figyeled őt, én észre vettem. -mondta elismerően, és még jobban szorított a csuklómon. - De ide figyelj, ne nyúlj hozzá, mert ha meg tudom, vannak ismerőseim, megtalállak és neked véged van.
- Te jól vagy? - kérdeztem, és kirántottam a kezemet. - Mert szerintem nem... Nekem nem kell James, legszívesebben már most elválnék tőle, ha tehetém..
- Aha, mondod te. Tudod régen hány éjszakát töltöttem vele? És ő hányszor suttogta szerelmesen a nevem? Sajnos nem lettem tőle terhes, akkor már az enyém lehetne, mindenestül...- nem hallgattam tovább, megfordultam és elindultam a kijárathoz, de a nő utánam kiálltott.
- Figyelmeztettelek! Ne merészelj hozzá érni, mert letöröm a kezedet! - akik a recepció közelében álltak, meghallották, értetlenül oda figyeltek, de aztán, mintha mi sem történt volna, tovább végezték a teendőiket, újságot olvastak, recepciós kártyát töltöttek ki..
Kisétáltam az aranyozott ajtón, és örökre megutáltam ezt a helyet. Nem csak az idegesítő nő miatt, hanem Panda néven emlegetett férfi miatt is, aki csak úgy lekezelt engem.
- Kathryn, gyere már! - csattant fel James az út túloldalán.
- Ha nem látnád épp, hozzád igyekszem. - arcom még mindig pírben égett, hiszen az imént történteket, nem fogom csak úgy lenyelni, mint ha mi sem történt volna.
Ahogy oda értem rögtön szová is tettem.
- Jobb nőkkel is barátkozhatnál!- egyik szemöldökét felvonta és elmosolyodott.
- Csak nem féltékeny vagy babám? Nálad szebb nővel még nem találkoztam. - hangja hamis volt, ahogy mosolya is.
- Aha, gondolom. - beszálltam a kocsiba s ő is hamar beszállt, majd elindultunk.
- Tudod James, ez a nő egy kígyó.
- Tudom.
- Akkor, miért jártál vele? - kérdeztem csodálkozva, azon, hogy beismerte tényleg egy kígyó.
- Nem jártam vele.
- De azt mondta, hogy sok éjszakát töltöttetek együtt.
- Igen.
- Aha, értem, vagyis amolyan alkalmi kapcsolat volt számodra.
- Igen. - ó tehát semmit sem tagad, és igazat mond.
- Miért?
- Csak. Ne üsd bele más dolgába az orrod.
- Mondod te..., aki épp most utazik velem Washingtonba.
- Igen
- És még én ütöm bele más dolgába az orrom, ha tudni akarod. Te vagy az, aki más dolgába beleüti az orrát!
- Nem akarok most veled veszekedni, és fejezd be a hisztit.
- Aha..., szóval már hisztizek is.
- Igen, pont azt csinálod. - ezutána a kijelentés után csöndbe maradtam és a távolodó fákat és épületeket néztem, lassan kiértünk Manhattanből, és New York-ot is elhagytuk.
- Mosdóba kell mennem. - törtem meg végül a csendet.
- Hát ez remek, a legközelebbi benzinkútnál megállok, oké?
- Jó. - mondtam végül, és tényleg meg is állt. Csak, hogy szerettem is volna telefonálni, gyorsan és minhamarább. Tehát, bementem a mosdóba a benzinkútnál, és felhívtam Ware-t.
Csöngött, csöngött..., de válasz nem jött.
Újra megpróbáltam, megint csak csöngött és csöngött, de semmi válasz.
Újra, és újra és megint csak újra próbáltam de még mindig semmi. Már lassan 15 perce bent voltam a mosdóban, de Ware még mindig nem vette fel a telefont.
Kopogtak.
- Kathryn készen vagy?
- Mindjárt. - mondtam negédesen és tovább próbálkoztam. Ware nem jelentkezett. Megpróbáltam Williamet felhívni.
A telefon szintén kicsöngött, de semmi válasz. Aggódni kezdtem.
Nem tehettem mást, kijöttem a mosdóból.
- Mi tartott ennyi ideig? Bele estél a wcbe? - hirtelen észre vette a telefont a kezembe, amit én gyorsan elrejtettem a hátam mögé.
- Elfelejtkeztem a telefonról Kathryn, ne telefonálj senkinek és sehová, mert csak a bajt hozod ránk, tudod milyen könnyen letudnak minket nyomozni egy telefonhíás alatt?
- Reggel és most is telefonáltam.
- A francba - csattant James, és kikapta a kezemből a telefont. A kártyát kivette a hátuljából és eldobta.
- Tünés, gyorsan.Körülbelül, mire felfedezik, hogy itt voltunk kell egy negyed óra. Gondolom már Pandánál lehetnek. Ó te ostoba nőszemély. Nyomás - üvöltött, és megfogta a karomat, és már futottunk is a kocsihoz.
- Ilyen gyorsan lelehet nyomozni, hogy hol vagyunk?
- Igen. - suttogta végül, mikor már a kocsiban ültünk. Beindította a motort, és már száguldoztunk is.
***
Magas, szikár férfi fekete köpenyben belépett a régi kinézetű, de modern szálloda ajtaján, az aranyozott ajtóra csak egy futó pillantást vetett s már ment is tovább, benyitott és egyenesen a recepciós pultban lévő nőhöz közeledett.
Jó ember ismerő volt és tudta, hogy ez a nő könnyed kalandokra simán kapható, ami most neki pont jól is jött volna.
- Szervusz. - suttogta rekedtesen, és lekönyökölt a pultra.
- Üdvözlöm a New Day- i szállodánkban miben segíthetek? - a titokzatos férfi halványan elmosolyodott, s hófehér fogai kivillantak.
- Hát..., lenne egy két dolog amiben szívesen vennem segítségedet. Az első és legfontosabb, keresek egy nőt.
- Hajh - sóhajtott a fekete hajú, sötét szemű recepciós.
- Ne aggódj drága, nem a kedvesem az akit keresek. - ujjbegyeivel megérintette a mogyoró barna börű nő arcát és még jobban elmosolyodott.
- Kit keres?
- Akit keresek, annak hosszú barna haja van, barna szeme, körülbelül 167-68 cm magas, és egy kísérő férfi van vele, aki körülbelül olyan magas mint én, szőkésbarna haja van és kék szeme. Nagyon kék, hideg jég kék.
- Emlékszem már, de nem ismerem őket...- mint a vízfolyás hazudta a nő. Ám a férfi észre vette a hirtelen megrebbent szempillákat, melyből rögtön tudta, hogy a nő hazudik. Előhúzott a zsebéből egy köteg pénzt, és a nő elé tette a recepciós pultra.
- Hát, most hogy mondja..., talán már emlékszem. - a férfi még egy köteg pénzt vett elő és a másik mellé tette.
- Ha jól emlékszem Washingtonba tartottak, és a nő nagyon csípős nyelvű volt a férfival, de rögtön láttam hogy szerelmes.
- Köszönöm, sokat segített. - ebben a pillanatban megcsörrent a férfi telefonja
- Ha megbocsájt egy pillanatra
- Csak tessék. - a nő amint látta, hogy a férfi elfordul, gyorsan táskájába csúsztatta a köteg bankókat, és várta, hogy visszajöjjön a jóképű titokzatos és veszélyes idegen.
- Ahha, szóval New York után a legközelebbi benzinkútnál, szuper. Küld ki Piszkost, ő majd rájuk ilyeszt egy kicsit.
- Hello - ezzel letette a telefont és ismét a nő felé fordult, akivel az imént beszélgetett.
- Nos, van egy szabad szobád szépségem? Most van egy kis időm.
- Hát, mivel ma már több vendég biztosan, nem jön... esetleg nekem is van egy kis időm.
- Remek. Akkor menjünk. - a nő kilépett a recepciós pultból, és egy kis táblát tett ki " Mindjárt jövök" -felirattal, elfogadta a férfi karját, melyet felé nyújtott, s lassan eltűntek a folyosó végén.
***
Idegesen pillantottam körbe, vajon tényleg letudnak nyomozni minket? Nem, nem nyomozhatnak le minket...
- Látom, hogy rágódsz. Nyugodj meg, már elhagytuk a benzinkutat, nem lesz semmi baj. Rendben?
- James, sajnálom én nem gondoltam volna, hogy...- szavamba vágott és nem tudtam befejezni.
- Nyugi szivi, semmi baj. Itt vagyok melletted és azért vagyok, hogy vigyázzak rád. Amíg engem látsz, no problemo, rendben drágám?
- Persze, persze... rendben.
Ám ahogy kiejtettem ezeket a könnyed szavakat, hirtelen hatalmas dörrenést hallottam, s még egyet és még egyet.
- A rohandt életbe...- kiabálta mellettem James és megnyomta a gázpedállt. A kocsi, hirtelen elérte a 200km/h sebességet, és én belepréselődtem az ülésbe. A dörrenések lassan elhalltak mögöttünk, de a sebességünk még mindig ugyan annyi volt. Nem mertem megszólalni, tudtam, ha most beszélek, elvonom James figyelmét, akkor az,az életünkbe is kerülhet.
8. rész
Legalább 1 óráig mentünk ilyen gyorsan. Az üldözőink végül lemaradtak mögöttünk, de James kijelentette, hogy ez csak egy figyelmeztetés volt, ha igazán megakartak volna leckéztetni, már nem élnénk, vagy engem elvittek volna, bármilyen jó testőrnek is tartják őt.
Lassan kezdett besötétedni, de én még mindig nem tettem túl magam a történteken. Fáradt, álmos és kimerült voltam, szerettem volna visszatekerni az időt, nagyon szerettem volna, egészen 6 éves koromig. De ezt nem tehettem.
- James, mikor állunk meg? Alszok én a kocsiba is a hátsó üléseken, csak már nem birom tovább...
- Bird ki mindjárt, Trenton-ba érünk, és kibérlünk egy szobát, egy eldugott Motelban, rendben?
- Igen.
- Ha oda értünk, körülbelül 10 perc, szépen megvársz majd a szobádban, én pedig elmegyek mert van egy két fontos dolog, amit el kell, hogy intézzek.
- Mik azok a fontos dolgok?
- Magánügy. - egy pillantra rámnézett a szeme sarkából, egy sanda félmosolyt lövellt, majd ismét az utat pásztázta. Őszintén szólva, egy kicsit bántott a dolog, talán egy nőhöz megy? Magánügy.., de még is milyen magánügy? Kibámultam az ablakon, elfordulva tőle, és a távolodó tájat néztem.
James nem válaszolt, nem feszegette a témát, én pedig nem kérdeztem többet, és nem is fogom, többé nem kérdezek semmi " személyeset " tőle.
A legközelebbi leágazásnál lefordultunk, s lassan megjelent a kék kis tábla: TRENTON - tehát, mindjárt ott leszünk.
Az autó kanyargott, az utcákon a belvárosban, szép város, sok fa, meg házak, kivilágítva nagyon szép. Az egyik hídon vörös betűkkel rajta állt, gyönyörűen kivilágítva: TRENTON MAKES THE WORLD TAKES . Nagyon szép. Ha lekéne telepedni, és családot alapítani, választanám ezt a kis várost. Az autó pár percig még forgolódott, az utakon, végül megálltunk egy apró nem túl nagy házikónál.
- Várj meg itt. Mindjárt jövök.
- Hová mész?
- Nem rád tartozik. - ó a fenébe, tehát már megint személyeset kérdeztem? Hát most megkapja. Megvártam, amíg, szépen bekopog a ház ajtaján, és kinyitják, majd bemegy. Utána gyorsan kivettem a kulcsot a kormány alól, kinyitottam az ajtót, halkan becsuktam, és bezártam. Majd oda lopakodtam az ablakhoz, hogy benézzek.
A házban, egy idősebb férfi beszélgetett Jamessal, egy kisebb lány kapaszkodott a kezébe, és egy fiatal nő pedig a konyhában tevékenykedett. Tehát, Jamesnek családja van...
Megtetszik egy fiú, úgyérzem kezdem megszeretni, erre kiderül, hogy családja van. Eljöttem az ablaktól, gyorsan kinyitottam a kocsit, a kulcsot bedugtam a helyére és kiszálltam. Nem lett volna szabad, de nem birtam, muszály volt sétálnom. Nem akartam, elhinni amit láttam. Tehát... James nős ember és van egy tündéri kislánya, egy szép kis szőke hajú hatalmas barna szemekkel, kis rózsaszín ruhában. Nem törődtem azzal, ha esetleg követnek, nem törődtem azzal, hogy mit fog szólni James ha nem talál a kocsiban, már nem számított semmi..., messzire akartam kerülni minél messzebb. A kézitáskámból, melyet mindenhová magammal viszek, elővettem a pénztárcámat, meg akartam nézni mennyi pénz van nálam, elmegyek egyedül Washington-ba, nem érdekel, ha követnek, nem érdekel már őszintén szólva semmi sem. Egymást nyomták agyon a gondolatok a fejembe, nem figyeltem merre megyek, csak egyenesen és előre. Ám ahogy sétáltam, egy hang megszólalt, a távolból.
- Kathryn! - hátrafordultam és megláttam Jamest. Gyorsan letöröltem az apró felgyülemlett könnyeket, nehogy észre vegye, mert elég gyorsan közeledett. Ahogy néztem a házat, észrevettem, hogy alig tettem pár száz méternél többet, és tisztán látható vagyok.
Megfordultam és futásnak eredtem, haza szeretnék menni, és itt akarom hagyni Jamest, vissza szeretném kapni az eredeti életemet, és szeretném folytatni az átalakulásomat, akarok találkozni a barátnőmmel, és szeretném folytatni az egyetemi tanulmányaimat. Még gyorsabban kezdtem futni és befordultam az egyik saroknál. Ám James gyorsabbnak bizonyult és elkapott hátulról.
- Kathryn!! Mégis mit művelsz? Miért, szöktél el?
- Magánügy - mondtam ingerülten és kitéptem a karom a kezéből.
- A te esetedben nincs magánügy! - mondta fenhéjázóan. Mire bennem még jobban felment a pumpa
- Ohh, mit is képzeltem...- mondtam csendesen, - természetesen James királynak, lehet magánügy. - még mindig halk voltam, de aztán ordítva a fejéhez vágtam. - De Kathryn Edinburgnak nincs magánügy? - a könnyeim eleredtek, nem tehettem róla, nem tudtam visszatartani.
James állt ott mint egy fadarab, és csak nézett engem. Majd hirtelen magához húzott és megölelt. Pár percig hagytam, hogy öleljen,
- Kat, kicsi Katy, ne haragudj nem akartalak megbántani.
- Eressz el James - mondtam suttogva, mire ő egy szó nélkül eleresztett, de nem értette, hogy miért kérem.
- James..., neked feleséged és gyereked van, nem szabad egy idegent ölelned.- ő erre csak elmosolyodott.
- Te nem vagy idegen Katy, kiskorod óta ismerlek, az én apám...- hirtelen elhallgatott- Hogy??? Feleségem és gyerekem?? Hát már megne haragudj, de én még egy jó ideig nem akarok megnősülni. Akit láttál, ő a nővérem volt, és a kislánya.- Ahogy ezeket a szavakat kiejtette, nagyon elszégyelltem magam, ha fényes nappal lett volna, az arcom pírben úszott volna, talán a karom és a lábaim is, mindenem. Iszonyatosan szégyelltem magam.
- Sajnálom.
- Hát sajnálhatod is! Na gyere szépen. - ezzel megragadta a vállam, és visszafelé kormányzott engem. - Egyedül akartam ide eljönni, de mivel útba esett, és már nincs korán, ezért jöttünk most.
- Miért nem alszunk, akkor a nővéredéknél?
- Mert..., ők a családom. És nem szeretnék rájuk bajt hozni.
- Bocsánat - sajnálkoztam megint, hogy erre én nem gondoltam előbb.
- Semmi baj, nem gondoltad, és nem tehetsz róla, - lassan visszaértünk a házhoz, és már én is megkönnyebbültem.
- James? Hogy értetted, azt hogy ismersz kiskorom óta?
- Ezt majd megbeszéljük, a motelban, most szeretnélek bemutatni, így is jól lelettem már szidva, hogy hogy hagyhattalak kint a kocsinál, és mire beakarnálak hívni, Kathryn sehol sincs..., ha tudnád, mik mentek végbe a fejemben.
- Sajnálom.
- De végül észrevettelek, az úton, ahogy jobbra néztem. Még jó, hogy nem másfelé mentél. Elmondanád, hogy miért szálltál ki a kocsiból, és szöktél el?
- A motelban én is elmondom.
Már a ház ajtaja előtt voltunk. James kinyitotta és bevezetett engem.
- Kathryn, engedd meg, hogy bemutassam a nővéremet Miriamot, és a férjét Harold Kleight-et és a kislányukat Maria-t.
- Örülök, hogy megismerhetlek benneteket. - egy kissé feszélyezve éreztem magam, a rámszegeződő kék szemek tüzében. - A nevem Kathryn Edinburg.
- Tudjuk, hogy ki vagy Kathryn, gyere üljünk le a nappaliba és igyunk meg egy jó forró teát.
- Harold, ne bántódj meg - kezdte James - de sok dolgom van még és Kathrynt szeretném biztonságban elhelyezni egy motelban, hogy kényelmesen el tudjon aludni, hosszú nap áll már mögöttünk és nagyon fáradt, ki kell magát pihennie.
- Semmi gond fiacskám, - lépett közelebb hozzá Harold. - Akkor itt alszotok, van bőven hely mindenkinek.
- De...
- Nem fogadok el kifogást James. A kislánynak pihennie kell, neked pedid, ha annyira sürgős, hát intézkedj. Te is tudod jól, hogy tudok én vigyázni mindenkire.
- Efelől semmi kétségem.
- Na hát akkor, eredj a dolgodra, én pedig vigyázok a hölgyekre.
- De...
- James- szólalt meg Miriam - bízd Haroldra, tudja a dolgát. - A nő szeme csillogott, ahogy a férjére nézett, s a vak is láthatta nagyon szeretik egymást. A gyomromban egy apró görcs keletkezett, őszintén megvallva, irigyeltem őket. Talán nekem soha sem lesz ilyen szerencsém, mint amilyen szerencséje ennek a nőnek van. De való igaz, hogy szerencséje van, hiszen csodálatos teremtés. Csodálatos a haja, csodálatos az alakja a kifejező világos kék szemei, mint Jamesé, de mégis mintha egy árnyalattal világosabb lenne.
- Ahogy óhajtjátok, de tudjátok hogyha a nagyapja megtudja, hogy nem a terv szerint cselekedünk.
- Ne aggódj már annyit, inkább indulj.
- Rendben. - kilépett a mogyorószínű fa ajtón, még egyszer visszanézett rám kacsintott, és becsukta az ajtót.
Egyedül maradtam három ismeretlen emberrel,
- Drágám, karolt belém a fiatal nő, megmutatom a szobádat, Ami a házvezetőnő már biztosan intézkedett és előkészítette a szobádat.
- Házvezetőnő? - ezen egy kicsit elcsodálkoztam.
- Igen, persze. Tudod, nekem nagyon sok a munkám és nem tudok foglalkozni a háztartással is.
- Persze értem, és mit dolgozol? - kíváncsiskodtam tovább, amíg ő felvezetett a lépcsőn az emeletre,.
- Festőművész vagyok.
- Húha, és melyik korszakhoz sorolnád a munkáidat? Impresszionista? Expresszionista? Esetleg Avantgard? Vagy Gótika? Reneszánsz?
- Ó látom, te is járatos vagy a témában. Hát én leginkább, hmm...- pár pillanatig elgondolkozott, hogy melyik stílusirányzathoz is hasonlítaná a képeit.- talán a kubistákhoz.
- Hmm... Picasso? Braque? munkáihoz?
- Hát, azért annyira jó nem vagyok, de ha van kedved holnap reggel megmutatom pár munkámat ha érdekel.
- Rendben. Olajjal dolgozol?
- Igen, persze. De van hogy aquarellel, vagy csak szimplán vízfestékkel.
- Rendben. Akkor reggel szívesen megnézném, ha nem bánnád. Tudod én szeretnék műkereskedő lenni, jelen pillanatban művészettörténet szakon vagyok, csak mivel James befurakodott az életembe, meg ez az egész ügy...
- Ne is folytasd. Mindent értek, tudod 10 évvel ezelőtt, én hasonló cipőben jártam mint te, és nekem Harold segített, tudod... én egy egyszerű könyvtáros voltam akkoriban...- folytatta volna, de a lépcsőről jövő apró léptek kizökkentették a gondolatmenetéből. - El is felejtettem, Maria már biztosan éhes, na és persze te is. Van kedved lejönni enni egy kicsit?
- Nagyon kedves vagy, de inkább lepihennék egy kicsit, és gondolkoznék.
- Persze, természetesen. Holnap folytatjuk a beszélgetést, és elmesélek mindent.
- Rendben, igazán köszönök mindent.
- Ez természetes drágám,- mosolygott egyet, s ebben a mosolyban minden jószándék benne volt. - A szobád a folyosó végén van, James szobájával szemben. Jóéjt.
- Neked is Jóéjt, és tényleg mindent nagyon köszönök, talán még soha a szüleimen kívül nem volt velem ilyen kedves senki.
- Na ne butáskodj, holnap reggel találkozunk. - ezzel Mariával aki időközben oda ért,kézenfogva lesétáltak a lépcsőn.
Végig mentem a rövid folyosón és kinyitottam a vendégszoba ajtaját. Véleményem szerint, biztos az lehetett. Ahogy beléptem egy mahagóni színű franciaágy, volt a szoba közepén, a falak halványsárgaszínnel voltak lefestve, egy hatalmas ablak, és a falon egy festmény. Közelebb mentem és megszemléltem. Olajjal volt készítve, körülbelül három hónapos munka lehetett. Egy nő látszott a képen, egy széken ült, s szomorkás szemmel nézett a szemlélődőre, aki őt bámulta. Piros esőkabát volt rajta és a kezében egy esernyő is. Farmert viselt és a körmei pirosra voltak kilakkozva, a haja éjfekete volt. Kellemes látványt nyújtott s igen művészi kidolgozás volt. Nem mondható kubistának az alkotás, ugyan is a kubistákra inkább az elvontság jellemző, és kicsit kockaszerűek a képek. Pl, Picasso-nak az Avignoni kisasszonyok című képén, karakteresek a figurák. Vagy Braque Hegedű és szőlő című festményén szintén hegyesek, csúcsosak, a tárgyak, és persze elvont is egy kicsit.
Én ezt a női festményt inkább az impresszionistákhoz sorolnám.
Hatalmasat ásítottam és elfordultam a képtől, majd az ablakhoz sétáltam, és kinyitottam.
Az ablak egy kertre nézett, sajnos nem láttam belőle sokat, mert már sötét volt. Csendben visszacsuktam, és leültem az ágyra, a bőröndömről teljesen elfeledkeztem mert azt ott hagytam, a kocsiban. Felálltam, hogy szólok Miriamnek, de inkább meggondoltam magam, hiszen ő most épp a gyermekével vacsorázik, vagy nassolnak. Nem szeretném őket zavarni. Ám ebben a pillantban észrevettem, hogy az ágy mellett van még egy ajtó. Hirten ötlettől vezérelve kinyitottam a barna ajtót, s megdöbbenve tapasztaltam, hogy egy fürdőszoba tárul elém. Saját fürdőszoba nyílik a vendégszobából? Kerestem a másik ajtót, hogy hát ha más is használhatja ezt a fürdőszobát, de nem. Ez a vendégszoba része volt.
Ha már itt volt, biztos megengedik, hogy használjam. Friss törülközők sorakoztak a kád mellett és szappanok is. Odasétáltam megnyitottam a csapot és amég a kádba engedett a víz, addig szépen lehámoztam magamról az összes ruhámat, és a törülközős szék melletti üres székre pakoltam le.
Ahogy megtelt, gyorsan bemásztam a jó meleg gőzölgő fürdőbe, s szépen elmerültem. Csak az arcom maradt kint a vízből. A kád melletti székről elvettem egy rózsaillatú szappant, és bedörzsltem magam vele.
Egy negyed óra múlva, miután szépen kiáztattam magam, és a hajamat is megmostam úgy döntöttem, hogy kiszállok a kádból, gyorsan magam köré csavartam egy törülközőt, meg a földre is ledobtam egyet, nehogy véletlenül elcsússzak, majd szépen kiszálltam. Megtörülköztem, és úgy döntöttem, hogy ruhanélkül alszom az éjszaka. A hajam is jól megdörzsöltem, a fele így már nem volt annyira vizes. Átmentem a hálószobába egy tiszta törülközővel a kezemen, és azt leterítettem a párnára, ha vizes hajjal szeretnék aludni, nem szeretném, hogy vizes legyen a párna, így tehát leterítettem és bebújtam az ágyba. Már épp elszerettem volna aludni, amikor hirtelen kinyílt az ajtó.
- Kathryn. Ébren vagy? - felültem az ágyban, teljesen elfelejtkezve hogy nincs rajtam ruha, de a hajam szerencsére eltakarta, amit a paplan nem.
- James? - kérdeztem óvatosan.
- Igen, beszélnünk kell, meg behoztam a bőröndödet, miután elmentem utána jutott eszembe, hogy nálam maradt.
- James, várj egy pillanatot. - mondtam sietve, hogy magamra húzzam a paplant de már késő volt, egyenesen rám nézett, s a szeme rajtam ragadt.
- Kathy - letette a bőröndöt, s mikor a szeme egy pillanatra nem engem nézett, gyorsan a nyakamig húztam a lepedőt.
- Ő én, úgy tudtam hogy külön szobánk van.
- Igen, persze, csak Mira mondta, hogy melyik a te szobád és reményekedtem, hogy még nem alszol és hát... ő nos szóval én behoztam a...- alig találta a szavakat.
- A bőröndöt - fejeztem be a mondatot. - Miről szeretnél beszélni, ami nem várhat reggelig?
- Nos - megköszörülte a torkát és becsukta a nyitva maradt ajtót. Közelebb jött az ágyhoz, és leült, a másik oldalára.
- Minden figyelmem Önre szegeződik királyom, most már aztán kezdjen bele és ne várasson. - viccelődtem vele, mire ő odahajolt hozzám, és beletúrt a hajamba.
- Viccelődni? - mosolyodott el és megcsókolt. Apró csóknak szánta, véleményem szerint, de még is elmélyült. Megadtam magam, nagyon tetszett s úgy érztem, nem tudom honnan, de ismerem már régről őt valahonnan, a szemei árulkodnak, és a modora..., annyira- annyira tetszik. Nem gondolkoztam ésszerűen, s James kezei lassan lejjebb kalandoztak, titokzatos helyekre.
Ám a varázs egyszer mindig megtörik és véget ér, így történt ez most is.
- Ö...- mondta elfuló hangon - talán még is jobb lesz ha reggel beszélgetünk, ez még egyszer nem történhet meg Kathryn!
- Még engem mersz hibáztatni? Te jöttél be, és te csókoltál meg.
- De te meg nem ellenkeztél Kathryn!
- Ó vagy úgy, tehát ellenkeznem kellett volna.
- Nem, Igen. - robbant ki James.
- Akkor most melyik?- hatalmasat sóhajtott és újra fölém hajolt, megint megcsókolni készült..., de ekkor elkaptam a pólóját és a nyakánál megszorítottam. - Most is ellenkeznem kéne? Vagy viszonoznom kéne a csókodat? - James megdöbbent, s már távolodni akart, amikor én megakadályoztam és megcsókoltam. Több percig egymást csókoltuk, kizárva a külvilágot, nem számított már semmi, csak a másik testének a melege és a közelség, mely rabulejt.
Szeretném őt? Nem... az lehetetlen.
9. rész
Hirtelen eltoltam magamtól és csak a szemét néztem, mely most egy sötétebb árnyalatban pompázott, lassan már a zöld felé kanyarodott.
- James Brown..-mondtam ki teljesen a nevét s figyeltem ahogy szája mosolyra húzódik.
- Kathryn, most már tényleg beszélnünk kell, és úgy gondolom ezt az incidenst el kéne felejtenünk, a jövőben ilyen nem történhet mégegyszer. Remélem világos voltam. - szavai tőrként mélyedtek testembe, de nem mutattam, legalábbis próbáltam nem mutatni.
- Hagyj...- lelöktem magamról.
- Kathy, mondom hogy beszélnünk kell. Szeretnék pár dolgot elmondani.
- Nem vagyok rá kíváncsi. Ja és tudod, egy csók nem csak egy emberen múlik, hanem két emberen. És nem lehetek csak én a hibás, James király. - gúnyolódtam vele, de érződött szavaim mögött a megbántottság.
- Jó rendben, igazad van, rajtam is múlott, de felejtsük el.
- Ahogy akarod. Halljam mit akarsz mondani? - direkt használtam az akarsz szót, hogy lássam a reakcióját, de ő nem zavartatta magát.
- Nos, szóval elárulom neked, hogy miért szeretne téged látni a nagyapád.
- Remek, már alig várom, hogy megtudjam. Ja és azt is, hogy mit jelent az hogy kiskorom óta ismersz?
- Hát, sokáig szemmel tartottunk téged, mikor örökbefogadott az a kedvesházaspár. Akkoriban én még csak 8-9 éves lehettem, te pedig akkor voltál 3-4 talán. Apám volt azzal a feladattal megbízva, hogy őrizzen és figyeljen téged, sokat mesélt az igazi családodról és arról a körülményről, hogy te miért kerültél árvaházba.
- Remek. És miért?
- Ezt nem nekem kell elmondani, ez nem az én feladatom.
- Előbb mondtad, hogy elmondod.
- Igen, elmondom, hogy miért szeretne téged látni a nagyapád, de ez nem jogosít fel téged arra, hogy követeld, megmondjam amit a nagyapáddal kell hogy megbeszélj.
- Jó, halljam már.
- Azért kell, hogy megismerd és hogy elfogadd őt, támogasd. Mert... nos... szóval...
- Figyelek bökd már ki. - türelmetlenkedtem, mire végre ő elárulta
- A nagyapád nagyon gazdag ember, és nincs örököse, egyedül te. Szeretné a közeli családra hagyni minden vagyonát, és megismerni elveszettnek hitt unokáját.
- Örökös? Gazdag? - ez a két szó járt a fejemben és már szédülni is kezdtem. - James, én nem akarok gazdag lenni és semmi képpen sem akarok örökölni. Én a saját lábamon akarok állni és a magam keresetéből megélni. Idáig is a magam lábán álltam, nem kell nekem semmilyen segítség, főleg nem egy örökség meg egy hatalmas vagyon, ami azt jelentené, hogy...- hirtelen elgondolkoztam, - mindig megakarnának ölni.
- Nagyon nagy testőrséget kapnál Kathryn. De ha te nem fogadod el az örökséget, márpedig a nagyapa rád akarja ruházni a teljes vagyont, de előtte szeretne téged megismerni, akkor... nos szóval a harmad unokatestvéred fog örökölni, aki nem épp a jószívéről ismert.
- A harmad unokatestvérem? - döbbentem meg
- Igen. Van hatod, heted unokatestvéred is, a családfa nagyon messzemenőre nyúlik. Régen grófok voltatok.
- Értem. - hallt el a hangom. Tehát erre megy ki a játék, hogy egy öregúr rám akarja hagyni a vagyonát. De miért pont rám? Ahogy megfogant bennem ez a gondolat, rögtön meg is kérdeztem, másik kettővel együtt.
- James. Miért pont rám? És miért most mondtad el nekem ezt az egészet?
- Azért pont rád, mert te állsz legközelebb a családhoz, és a nagyapád szeret téged, és mint már említettem régebben ő nem tudta hogy téged árvaházba adtak, akkor tudta meg amikor már örökbe fogadtak és nem akart elszakítani a családodtól, de az apámat megbízta, aki a legjobb embere volt, hogy tartson téged szemmel. Most pedig én vettem át a feladatát,
- Miért adtak árvaházba?
- Többet nem mondhatok. - csalódottan vettem tudomásul, hogy tényleg nem fog többet mondani.
Egyre több kis darab lett, melyet összekellett hogy illesszek egy kirakósban, hiszen az életem nem több, mint egy homályos utca, melyben minden sötét és nincs kiút.
- Kath...- szólalt meg nagy sokára, mire én csak bámultam ki a fejemből.
- Igen?
- Miért akartál megszökni ma tőlem? Tudod, hogy nagyon nagy veszély leselkedik rád és megakarnak ölni.
- Tudom. És már értem hogy miért. Azért szöktem el, mert felgyülemlett az eddig átélt napok súlya, hogy minden megváltozott és nem bírtam tovább. Sétálnom kellett, és láttam hogy te meg vagy nélkülem is boldog családban élsz, és elakartam tűnni, itt akartalak hagyni, és őszintén megvallva nem érdekelt, ha esetleg - egy rövid szünetet tartottam - megölnek.- fejeztem végül a mondatot s elkaptam a tekintetem az előttem álló izmos férfiról, kinek alakja álmaimban már felderengett rég.
- Értem. De most már tisztázódott a helyzet, nem a feleségem és nem a gyerekem Maria. Ez az egyik, a másik Kathy, ne szökj el többet rendben?- óvatosan bólintottam, de nem néztem rá. Nem fogok többet elszökni, ebben biztos voltam. Szeretném a hiányzó kockákat, is a helyére tenni és utána ott hagyok mindent és mindenkit. Felőlem nyugodtan lehet a harmad unokatestvéremé a vagyon. Meg mondtam, nekem nem kell... Csak engem hagyjanak nyugodtan, én a lábamra tudok állni.
- Ígérd meg, ne csak bólints. - makacskodott James
- Ígérem, soha többé nem szököm meg. Megfelel?
- Igen. Most magadra hagylak, lesz időd gondolkozni azokon amiket mondtam és remélem meggondolod magad, már csak nem akarod ráhagyni a harmad unokatestvéredre a vagyont?
- Gondolkozom. - hagytam hogy egy kicsit reménykedjen, hát ha meggondolom magam. De én tudtam, ahhoz nagyon nagy csodának kéne történnie hogy én meggondoljam magam.
- Jóéjt - mondta végül és az ajtóhoz sétált.
- Jóéjt James. - kilépett az ajtón és becsukta maga mögött.
Fordultam egyet a kényelmes ágyon és elaludtam.
***
- Elvesztetted a nyomukat? - dörrent egy ideges mély hang a telefonban.
- Sa..sa..sa...sajná...lo..m - makogott a telefon másik végén lévő férfi.
- Sajnálhatod is! Viszont, úgy döntöttem megbocsájtok, ugyan is megismertem egy kifejezetten okos és intelligens lányt. Nem rég kerstem őt fel Manhattanben. Anne a neve, neked elég ha csak ennyit tudsz. Mindenben a segítségünkre lesz, utálja Kathryn Edinburgot és megakarja kaparintani James Brown-t magának. Tudod, megígértem neki, hogy megkaphatja, amennyiben közreműködik, és ide csallja drágalátos barátnőjét.
- Fantasztikus vagy főnök. - hebegte a már így is reszkető férfi.
- Tudom, tudom... nos a terv megváltozott, gyere vissza Manhattanbe, de pár embert azért hagyj ott még ijesztgesség csak a lányt, ha végre újra a nyomára bukkantok. Én pedig elutazok majd Washingonba és ott várom a mi kis Kathynket. Tudod úgy döntöttem, hogy elveszem feleségül.
- Mii?? - kérdezte ijedten főnökétől az alkamazott.
- Bizony, remek ötlet nem gondolod? Hiszen láthattad a saját szemeddel is pár nappal korábban nagyon szemre való teremtés. Nem de?
- De, de igen
- Na hát akkor meg? Mit kérdezősködsz? Hmm... ez az Anne nevű nő is jóbőr, csak hogy ő... tudod..., olyan kétszínűnek tünik. De ha Kathryn belém szeret majd és a bizalmát élvezem, könnyű szerrel igent mond a házassági ajánlatomra.
- Igen uram. Biztos vagyok benne. - az utolsó szavak is elhalltak, a telefont lenyomta és hatalmasat kacagott az éjszakába, majd kilépett a telefonfülkéből és elindult a keskeny úton. Dicsőítette magát, hiszen remek tervel állt elő. Az nem számított, hogy ebbe a tervbe Anne is segített, az részlet kérdés. Az igazi agy, ő és senki más. Befordult az első utcánál, és egy lépcsőház elé érkezett. Felsétált a lépcsőn és megnyomta a most már ismerős kis nevet a kaputelefonnál.
- Hallo baba, én vagyok, nyisd ki.
- Szia - mondta ujjongva a lány - Gyere beljebb. - Az apró kis sípoló hang megszólalt s a földszinten kinyílt az üvegajtó.
***
3.fejezet
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissülő Regények
