1.rész

Halkan kopogott az eső az ablak üvegen, s én vártam, hogy végre abbamaradjon. Szerettem az esőt, de a mainapra más programom volt, s most így elmaradt. Kitekintettem az esőáztatta utcára.
Manhattan egyik eldugott utcájában lakunk mi hárman. Én és két bátyám.
19 éves vagyok, egyetemre járok. Művészettörténet szakra.
Nagyon szeretnék műelemző lenni, és régiségkereskedő. Igaz, hogy talán ebből a szakmából nem igazán lehet megélni, de mégis..., ha az ember nem csinálhatja azt, amit igazán szeretne, mit ér az élete? Mit ér, ha egésznap robotol, és nem szereti amit csinál? 
Sokat tanultam, nagyon sokat, hogy felvegyenek erre az egyetemre, és sikerült. Sok osztálytársammal ellentétben ,ők nem akartak tovább tanulni.
- Kathryn! - hazajött William a bátyám. - Szeretném ha nem zavarnál az elkövetkező 10 órában dolgom van. - halk nevetést hallottam. Ez egy női nevetés. Újabb nőt hozott fel..., vajon ez a kapcsolata ugyan meddig fog tartani? Jóképűek a bátyáim, de talán soha sem állapodnak majd meg egy nő mellett sem.
Lassan Ware is haza fog érni az idősebbik bátyám, Ware és William ikrek, 3 perc van közöttük. A szüleink egy autóbalesetben meghaltak, mikor én 16 a bátyáim pedig 20 évesek voltak. Mindig is jól kijöttünk egymással, s a baleset, még jobban összehozott bennünket. Mi egy család vagyunk, és mindenben kiállunk egymás mellett, ha szakad, ha törik. Mint minden családban, és testvérek között, azért nálunk is szokott civakodás lenni, de idővel, mindig kibékülünk.
Az én nevem Kathryn Edinburg , a bátyám az idősebbik Ware Edinburg és a fiatalabbik William Edinburg. Mindketten építészmérnőki egyetemre járnak, még egy évük hátra van a diplomáig. Ware megtanult spanyolul William pedig, németül. Én spanyolul tanulok, de még messze van a diploma még négy év. S addig majd szépen lassan megtanulok spanyolul.
Sajnos a fiúkkal hadilábon állok, hiszen nem olyan lány kell nekik, mint amilyen én vagyok, hanem mint akiket a bevásárlóközontban lehet látni, vagy a szórakozóhelyeken. Én nem járok szórakozóhelyre, és plázába is csak nagy ritkán, ha nagyon kell valami ruha.
A hajam hosszú derékigérő sötétbarna, a szemem pedig egy árnyalattal világosabb barna. Sokszor gondoltam, hogy bekéne festenem szőkére, de ha meg elkezd majd lenőlni, akkor meg festegethetem, és elroncsolódik. Annyit növesztettem és ápoltam, míg végül ilyen lett, amilyen most.
Már pedig, ha a fiúk engem nem fogadnak el ilyennek amilyen vagyok, akkor ne is legyen barátom és ne is legyen férjem. 
Az egyetemen ugyan úgy megvannak a társasági körök, a klikkesedés, a  menő bandák, és a szerényebb visszahúzódú művész lelkek is. Vannak akik teljesen el vannak maguktól szállva, hogy húha, ők a menők, meg azok akik jól tudnak rajzolni. És vannak szerényebbek, akik meghúzódnak, s inkább lefikázzák még a saját rajzaikat is. Én egyikbe sem tartozom. És hogy őszinte legyek, egyikbe sem szeretnék tartozni. Mivel én csak művészettörténeten vagyok, a rajzügyességem igazából egyenlő a nullával. De szeretem a régi művészek képeit vagy szobrait elemezni. William Turner, az impresszionisták előfutára, vagy Donatello- David szobra, mind-mind annyira foglalkoztat, hogy milyen ecsetvonásokkal festette meg, gyors, vagy könnyed mozdulatokkal, vagy erőteljes dinamikus mozdulatokkal. S szeretném felismerni, ha egy kép hamisítvány, vagy ha eredeti mű.
- Kathryn- most Ware jött haza. Folyton megzavarnak, talán nem is lesz időm írni, ebbe az apró füzetbe, s leírni minden gondolatomat hiszen, itthon én vezetem a háztartást s még a tanulás is..., 
Régen anyukám erre mindig azt mondta : " Asszony sors" . Márpedig nem az. A férfiak ugyan úgy kiszolgálhatnák magukat, és ugyan úgy vezethetnének egy háztartást. - Kathryn. - jött újra a szólongatás. Lassan felálltam az iróasztalomról, s a hang irányába indultam, mely a bejárati ajtóból jött. - Neharagudj, hogy megzavarlak hugocskám, csak szeretném neked bemutatni, legújabb barátomat.
-James Brown, vagyok örülök, hogy megismertelek! - fehér fogai kivillantak, csodálatos a mosolya, s halványkék szeme, fel felcsillant a lámpa fényénél ahogy rámtekintett.
- Kathryn Edinburg- nyújtottam én is a kezemet.
- A barátom, nos, hogy is mondjam... magánnyomozó.
- Micsoda? - megütközve néztem az előttem álló atletikus alkatú, világosbarnahajú, halvány kékes szemű férfira, aki előttem állt.
- Figyelj Kat - szólított becenevemen bátyám, - üljünk le a nappaliba, mindent elmagyarázok. 
- Hát ajánlom is. - bementünk a nappaliba. Ware az új barátjával együtt leült.

2.rész

- Nos, Kathryn, ahogyan te is tudod három évvel ezelőtt a szüleink halála, nem baleset volt. James, a barátom, segít kideríteni a vaódi indokokat.- ránéztem a velem szemben ülő férfira, s óvatosan végigmértem. Izmoktól duzzadtak karjai, szeme alatt egy apró vágás nyom éktelenkedett, az előbb fel sem tűnt.
- És, vajon tényleg tud is nekünk segíteni? - a kérdésemet, egy halk kacagás követte, mely a konyha mellőli szobából jött. A hang egyre erősödött, s meg jelent, a hang forrása, és a bátyám. Az oldalán egy fekete hajú vékony lány állt, sokkal alacsonyabb tőlem, olyan 160-cm er lehetett, magassarkú nélkül. Én körülbelül 165-67 vagyok. A bátyám a nő derekára csúsztatta a kezét, s ellenségesen méregette James-t, akinek tekintete elidőzött a fekete szépségen. Szépség? Ugyan olyan pláza lány, mint az összes többi.
- Nos - szemét le sem véve a fekete nőről, válaszolt- amennyiben segítessz a nyomozásban, illetve a bátyáid is segítenek, természetesen, tudok segíteni. De ha hátráltatjátok a munkámat, nem tudok segíteni.
- Értem. - bólintottam, s én is a fekete hajú nőre néztem, aki csak úgy tetszelgett a rivalda fényben. Apró fekete keretes szemüvegemet, jobban feltoltam az orromra, majd feálltam. - Tovább nem is zavarlak benneteket, ugyan is más dolgom van. 
- Viszlát, drága- egy fél mosolyt küldött felém, s átható kék szemét most rám emelte, mellyel előbb még a modell kinézetű lányt nézte.
- Először is, ne nevezz drágának, a nevem Kathryn. Másodszor, pedig, mivel a bátyám révén, ügyfelek vagyunk kezelj úgy mint egy ügyfelet! Világos voltam? Ja és véleményem szerint, a haláluk baleset volt. Nem értem, miért nem lehet ezt ésszerűen elfogadni? Hiszen, a rendőrök is megállapították, hogy baleset volt. Nem?
- De igen, - vágta rá William az ajtóból, - baleset volt, de mi ezt nem hisszük. És mivel mi idősebbek vagyunk, sokkal több eszünk van, mint egy 19 éves, gólyának. - a nő az oldalán felkacagott, s erőteljesen bólogatott. William a bátyám, beégetett új vendégünk, és új barátnője előtt. A fejem búbjától a lábujjam hegyéig elvörösödtem. Kimentem a szobából, egyet taszjtva William vállán. 
Én gondoskodok, mind a két bátyámról, nekem panaszolják el minden bánatukat, és azt érdemlem, hogy megaláznak? Beléptem apró szombámba, magamra csuktam az ajtót, s be is zártam. Egy jó darabig nem fognak felőlem hallani. 
Leültem az ágyamra, s bekapcsoltam a 40x40 cm-es tvt, közben pedig azon járt az eszem, miért csak a pláza lányok tetszenek a fiúknak? Miért csak őket nézik meg? Egy okos, jó tanuló lány, nem kell egy fiúnak sem? Talán bennem van a hiba, legutóbb Anne a legjobb barátnőm is ezt mondta.  " Elkéne látogatnod egy fodrász szalonba, bekéne göndörítetned a hajadat, csodálatos lenne, kontaklencsét kéne csináltatnod, nem ilyen lenge lógós ruhákat hordani, ami 4 számmal nagyobb rád, és kövérebbnek tűnsz. Ja és nem ilyen ócska bakancsot hordani, ami tiszta piszok. Akkor meglásd, az egyetemen az összes fiú utánad csorgatná majd a nyálát!" - talán mégis igaza van. El kéne mennem fodrászhoz, és kontaklencsét kéne csináltatnom. Na ja...., kéne..., ha lenne elég pénzem. Csak a gazdagok engedhetik meg maguknak, hogy fodrászhoz járjanak, és csodálatos hajkölteményeket készíttessenek, na meg a szép tapadós ruhákat, is inkább csak a gazdagok engedhetik meg maguknak. 
Gondoltam egyet, s előkaptam a mobilomat, Anne számát beírtam, majd  megnyomtam az apró zöld gombot.

- Hallo? - pár kicsöngés után már fel is vette. A kedves női hang, mely oly sokat segített már nekem megszólalt, a telefon túlsó végén.
- Szia Anne. Kat vagyok, átjössz egy kicsit? Szeretném, ha segítenél, ugyan is egy új célt tűztem ki magam elé. Azt a célt, amit pár hónapja tanácsoltál nekem, a külsőmmel kapcsolatban.
- Na? Frankón? Oksa, rohanok, körülbelül 3-ra ott leszek. Figyelj csak .... mi lenne, ha te jönnél?
- Én? De hát kint esik az eső...
- Mert nekem nem esik, az eső igaz? - csattant fel a vonal tulsó végén. 
- Jó jó, neked is esik. Rendben, akkor megyek én. Már indulok is.
- Oksa, várlak Kathy - ezzel letette a telefont. Ahogy általában, most is én megyek.
Felvettem a jó kis strapabíró bakancsomat, és egy hosszú jó meleg bő pulcsit, a hajamat gondosan kontyba csavartam, hajgumi nélkül, ugyan is nem igazán kell bele hajgumi sem, megtartja magát. Sminkelni nem igazán szoktam magam, tudom, hogy hogyan kell, de ez nem az én stílusom. A szemüvegemet, egy pillanatra lekaptam magamról, amég a kabátot felvettem. Ahogy nyúltam volna a szemüvegem után, az új látogató kilépett a nappali ajtaján. S egyenesen rám nézett, átható kék szemeivel. Ugyan olyan, mint az összes többi férfi.
Kihasználja a lányokat, át lép rajtuk, eltiporja őket. 
- Hová mész? Elvihetlek egy darabon?
- Nem köszönöm, van két lábam, és eltalálok magam is. - hupsz, ez egy kicsit bunkóság volt, de nem baj. Legalább megtanulja, hogy engem hagyjon békén.
- Pedig szívesen elvinnélek, ha szeretnéd. - ebben a pillanatban kilépett Ware.
- Hová mész Kathryn? - kérdezte atyáskodó hangon. Hát igazán nem kéne kérdezősködnie, már felnőtt nő vagyok, aki képes irányítani az életét. Nem pedig egy 16 éves lány, aki teljesen összevan törve, s magába van roskadva.
- A dolgomra, nem tartozik rád Ware. Este 8-ra jövök.
- Telefon van nálad?
- Igen van...
- Anne.-hoz mész?
- Igen Ware.
- Oké, akkor este 8-ra. Ahogy hallottam James szívesen elvinne téged, miért nem fogadod el?
- Jó rendben Ware, elfogadom. - rápillantottam Jamesre, aki háttal állt Warenek. Megint mosolygott, s egyenesen rám. Úgy látszik ez a srác, meg van hibbanva. Na de ha már hibbant, hát legyen hibbant.
- Indulhatunk, hölgyem? -elkapta a kezem, s megcsókolta a kézfejemet. Fiú, férfi... még ezt sosem tette velem. Gyorsan felkaptam a szemüvegem, a másik kezemmel és visszarántottam azt a kezemet, amelyiket megfogott, s amelyiken ott bizsergett az előző csók.
- Még egyszer, ezt meg ne merészeld! - fenyegettem, s közben mutató ujjamat meglendítettem felé.- ő gálánsan meghajolt. Rápilantottam Warera, aki mosolygott, de közben apró villanás látszódott a szemében. Nem tetszett neki, ez nyilvánvaló volt.

3.rész

Az ajtót kinyitotta előttem, s én elindultam az unalmas lépcsőkön a lépcsőházban. Minden egyszínű, és egy emeleten három lakás található. Mi  a harmadikon lakunk.
- A barátnőd, ha jól hallottam...- folytatta volna, de én közbe vágtam.
- Rosszul hallottad, úgy hogy felejsd is el! - egy pillanatra megtorpant, s hátulról elkapta a könyökömet. Maga felé perdített, s szúrósan a szemembe nézett. 
A hajam szétbomlott. Bírja az egyetemi órákat, és bírja a rohanást is, de azt, hogy ilyen hirtelen megrántanak, azt már nem.
- Engem arra kértek meg a báttyáid, hogy nyomozzak a szüleik halálával kapcsolatban, és mivel te voltál a legutolsó ember, aki beszélt velük, a baleset előtt.- gyorsabban kezdtem szedni a levegőt, a szívem vadul dobogott, ez tényleg annak látszik? Aminek tűnik?
- A bátyáim engem gyanúsítak??- emelt hangon kérdeztem, a lépcsőház vízhangzott, s még nem voltunk túl messze a mi lakásunktól sem.
- Ha kérhetlek, halkabban! Először, másodszor. Nem nem téged gyanúsítanak, csak úgy érzik, hogy nem mondtál el minden információt. - engedett a szorításból, s másik kezével megérintette a hajamat, mint egy mellékesen - Nem volt benne hajgumi? - érdeklődött kíváncsian, mintha csak barátságos szeretne lenni...
- Nem, nem volt benne.
- Nagyon szép hajad van. - hát, ha másom nem is szép, legalább a hajam legyen az, nem igaz?
- Köszönöm. Nos, indulhatunk tovább? Ugyan is a barátnőm már vár, és nem szeretném megvárakoztatni. - a férfi bólintott, s elengedte a karomat.

Az út hátralévő részét csendben töltöttük, kivéve, hogy megadtam a címet, ahová megyek. Ezt eltekintve, nem beszélgettünk többet. A kocsi megállt, és én kiszálltam. 
- Viszlát tündérem
- Már megmondtam, hogy...- ám ő áthajolt az ülésen, és becsukta az orrom előtt az ajtót. Elment. És még én gondoltam magam, bunkónak. Hát ehhez az alakhoz képest, én egy kedves teremtés vagyok.
Csak néztem a távolodó bmw-t, tehetős alak..., aki el van magától szállva, meg a munkájától..., de a szeme mégis többről árukodik, valamit rejteget, valamit titkol... De nem az én dolgom hogy rájöjjek, az ő kicsinyes titkaira. Hatalmasat sóhajtottam, és megnyomtam Anne csengőjét. Ő már egyedül él, külön költözött a családjától, és ők támogatják és fizetik neki az albérletet, meg az iskolát. 
- Szia Anne, megjöttem.
- Hali, nyitom. - az ajtó hangos sípolásal megadta magát, és én kinyitottam. A lépcsőház ugyan olyan volt, mint a miénk, egyszínű sablonos szürke, szürke lépcsőkkel, szürke korlátal, szürkére festt falakkal. Semmi extra, semmi változatos. 
Felértem a negyedik emeletre, és bekopogtam.
Az ajtó hirtelen feltárult, vékony, rövidre nyírt festett szőke hajú és hatalmas kékzemű barátnőm nézett vissza rám. Pirosra festett szája mosoly húzódott majd átölelt.
- Már vártalak Kathy, gyere beljebb! Olyan feldúltnak tűnsz, ráadásul egy pár percet késtél is. Te soha nem szoktál késni! Mi történt? - ennyire látszik rajtam, hogy feldúlt állapotban vagyok? Nem véletlen vagyunk mi legjobb barátnők, sejthettem volna, hogy rögtön észre veszi.
- Ann, én változtatni szeretnék! 
- Aha,- gyorsan lekaptam magamról a vékony kabátot és rátettem a fogasra. Levettem a jó kis strapabíró bakancsomat is. - És, min szeretnél változtatni?
- Amit régebben mondtál. Tapadós ruhák, meg minden emlékszel...- hadartam gyorsan, talán még én sem gondoltam át teljesen. - viszont kéne valami munkát találnom. Mert nekem ilyen dolgokra nincs pénzem. - legyintettem egyet hirtelenjébe a kezemmel, mint egy jelezve, hogy tényleg nincs semmire sem pénzem.
- Figyi Kath én tudok neked kölcsön adni, és majd vissza adod, ha úgy van. Meg már számtalanszor mondtam neked, hogy ide is jöhetsz lakni, apám biztos alkamazna téged, mint titkárnő. A mostani már egy vén boszorkány, na meg, folyamatosan beleszól mindenbe meg kritizálja a másik embert. 
- Aha...- ismertem Anne apját, már kiskorom óta, hiszen mi már általános iskolás korunk óta barátnők vagyunk. De még sem akartam elfogadni egy úgy mond, "kapcsolatok árán szerzett munkát".
- Nos, mit szólsz, ha én mindent finanszírozok, te pedig, majd visszafizeted, ha úgy állsz anyagilag?
- Hát...- nyeltem egyet, nem szeretek senkinek sem tartozni, senkinek sem.
- Na, ne aggódj. Figyelj, fel is hívom gyorsan aput, és megdumáljuk, hogy mikor kezdhetsz nála. Na mit szólsz? - gyorsan gondoltam egyet és rábólintottam, végülis... mi baj lenne belőle? Nem kell azt senkinek sem tudni, hogy én kapcsolatok árán kerültem oda. Na és akkor mi van? Manapság, az ember nagyon nehezen talál munkát. Persze, diploma után, már könnyebben megy, na de addig... ráadásul a diplomás emberből is már nagyon sok van. Meg kell ragadni a kinálkozó lehetőségeket.
Ann egy kis időre magamra hagyott, én pedig nézegettem a festményeket a falon. Nagyon szépen tudott festeni, nagyon tehetséges volt. Nekem sosem volt ilyen tehetségem, az ecsethasználathoz, a rajzoláshoz. És szerettem is mindig a háttérben maradni. A legfontosabb munkáimat, amikbe belevittem az érzelmeimet, azokat szépen félretettem és senkinek nem mutattam meg. Úgy éreztem, így a legjobb, ha megmutatnám a tanároknak, vagy Anne-nek biztosan találnának valamit, amibe belekössenek. Még magamnak sem akarom bevallani, de én is szeretek rajzolni. Nem tartom magam tehetségesnek, sőt... egyáltalán nem is értek annyira a festéshez, mint mondjuk Anne, vagy a rajzoláshoz. Közel sem vagyok ennyire jó..., sőt 100x rosszabb vagyok, vagy talán 1000x rosszabb.
- Na beszéltem apával- hirtelen megugrottam az erős hangra és feléfordultam.
- És mit mondott?
- Felőle már holnap is mehetsz suli után.
- Komolyan? - néztem hitetlenkedve, ilyen gyorsan nem lehet ezt elintézni.
- Aha, nem titkárnő leszel, hanem adat bediktáló, vagy mi a fene. De az is szuper szerintem. Na meg..., megvesszük a ruhákat, stb. Meddig engedett el Ware?
- Hát 8 ig.
- De fukar az idővel.- nem akartam mondani, hogy én mondtam nyolc órát, mert még szerettem volna tanulni. Ez mellékes.
- Ez van. - válaszoltam inkább 
- Nem baj- legyintett gyorsan, és már témát is váltott. - na akkor, vegyük a kabátot meg a bakancsot és irány a pláza! - mondta kacagva és már ment is a pénztárcájáért. Biztos akarom én ezt? Nem, nem...., de bosszút fogok állni az összes fiún, akik megbántották az olyan lányokat mint én, akik lenéznek minket... igen én bosszút állok! - elhatározásomban gyorsan meginogtam, amikor már a fodrásznál voltunk.
- Biztos, hogy lekell belőle vágni 6 cm-ert? Az, az 6 év munkája volt..., nem nem engedem...- tiltakoztam a fodrásznál, aki a pláza egyik eldugott végébe rendezte be a szalonját. 
- Jó, rendben akkor 3 cm-ert de ennyi szükséges, mert a haja elvan vékonyodva.
- Jó, legyen. Vágjuk le. - sóhajtottam hatalmasat. 3cm-er még mindig jobb, mint 6 cm-er. Gyorsan lenyisszantotta, és utána jöttek a hajcsavarók.
- Ő... lehet hogy inkább mégsem szeretném begöndöríteni a hajamat.
- Véleményem szerint, egy enyhe sötétszőke árnyalatot, vagy pedig a barnának egy sötétebbik árnyalatát kéne színnek adni. 
- De hát, ez is egy sötétebb árnyalata a barának.- a fodrász kérdő pillantással rám nézett.
- Ez kérlek, a barnának a semleges árnyalata. Ebben nincs élet, nincs szín, nincs érzékiség...- és sorolta, és sorolta... a fiatal nő nagyon értette a szakmáját.
- Rendben, rendben. Akkor legyen a sötétebb árnyalata. De csak színezőt szeretnék!- adtam ki a parancsot, és a fodrásznő bólintott. A színező ugyan is 24 hajmosás után kijön a hajamból, ha esetleg mégsem tetszene, ha meg még is, akkor meg majd mindig szineztetem, ha már lesz keresetem.
Körülbelül egy órát ültem a fodrásznak a székébe, de megérte. 
Hosszú, derékigérő hajam 3centivel rövidebb lett, és csokibarna árnyalatban pompázott. Nem lett begöndörítve, egyenes maradt.
A hajamba, nincs egy apró hullám sem, csont egyenes, alapjában véve is. Tehát, azt inkább szerettem volna úgy meghagyni.
- Húha- Ann, elismerően bólintott, ahogy megnézte a hajamat. - Egész jó, sőt kiváló. Mennyivel tartozunk Gabrielle? - érdeklődött Anne, hiszen ez az ő fodrásza volt, és az egyik barátnője is.
- Vedd úgy, hogy ajándék ő volt a 100.-ik, ügyfelem.
- Na ez tök frankó - ölelte meg Ann, Gabrielle-t. Indulhatunk Kathy?
- Igen, igen indulhatunk. Még egyszer köszönöm, csodálatos lett és nagyon tetszik!
- Szívi. 
- Szia
-Szia
-Sziasztok
Ezzel kiléptünk a fodrász szalonból. Irány a ruhabolt.
- Nos, először is cipőt veszünk, valami szép piros magas sarkút, meg egy pár feketét, meg egy téli csizmát is ami szintén magassarkú. Na jó - rám pillantott, s látva a megdöbbenésemet, hozzátette - lehet egy lapos balerina cipő is. - még jobban elcsodálkoztam. Balerina cipő? Mi vagyok én balettáncos? De bólintottam, hiszen az átalakuláshoz, minden kellett. Teljes 360 fokos fordulat.
- Rendben. - be is tértünk az egyik cipőboltba, ami a legközelebb esett utunkba.

Túl voltunk már a cipőbolton a fodrászon, és vettünk egy pár szexi hálóinget, fehérneműt, és vettünk egy tucat ruhát. Pulóvereket, persze csak olyat ami tapadós volt, piros, fekte fehér, kék, és rózsaszínben, meg egy két sárga is akadt közte. Vettünk egy fekete fehér fürdőruhát, egy csomó farmert, tapadós sztreccs nadrágot, miniszoknyákat külöböző fazonba, hariskányat, egyberuhákat, kabátokat, toppokat, kombidresszeket, tapadós melegítőket, tapadós sport pólókat... egy egész ruhatárat. Mindent...
- Nos, ezzel meg is volnánk a felével. Most jön a nagyobbik gond...- a nagyobbik gond? ijedtem meg hirtelen. Nem elég nagy gond már ez így is. egyik kezemben 10 hatalmas szatyor, másik kezemben 12 hatalmas szatyor, és a lábamon egy fekete magassarkú, a régi jo kis bő kabátomat kidobtuk, helyette egy szövött kabát volt rajtam, miniszoknya harisnyával, és a csomó szatyor. Még Anne kezében is volt pár szatyor, igaz nem annyi, mint az enyémben, de azért nála is volt.
-  A smink. Veszünk egy két szempillaspirált, hmm- hirtelen megtorpant és megfordult. - szerintem neked a sötétbarna szemhéjtus állna legjobban, meg lehet, hogy a fekete is. De az biztos, hogy a piros rúzs, illetve szájfény kell neked.
- Biztos vagy benne? -ismét megfordult és haladtunk a következő megállónkhoz. Alig tudtam menni, a magassarkúba, a lábam már fájt, a kezem is elfáradt és a tapadós mini fekete szoknya is annyira szűk volt, nem az a jó kis lenge bő, amiben jól elfér az ember.
- Na itt is volnánk. Ha gondolod megvárhatsz itt a cuccokkal, megtudom venni ezeket nélküled is, hiszen, tudom milyen kell, te pedig nem tudod. Ja na meg, el is felejtettem az egyik legfontosabb dolgot. - ezzel lekapta a szemüvegemet és kettétörte. 
- Mit csináltál? - kiáltottam fel hirtelenjében. A világ elmosódott körülöttem. Láttam a körvonalakat, közelről láttam az arcokat, de szemüveg nélkül nem ismerek fel senkit, ki megyek a kocsi elé, elüt a villamos... ő meg, ő meg eltörte.
- Erre nem lesz szükséged, ugyan is itt is van optikus és csináltatunk kontaklencsét neked. - nagyot lélegeztem. Nem szerettem a kontaklencsét, hallottam egy filmet régebben, miszerint valaki a kontaklencse miatt vakult meg, mert a szemébe valami olyan baktérium jutott be.
- Anne... nekem, nekem, kell a szemüvegem. - ránézett a kettétört szemüvegre, megrázta a fejét és kidobta  a kukába. - a szemüvegem....- mondtam elcsüggedve.
- Hidd el, így már mindjárt jobb és más lesz.
- Más és jobb? - értetlenkedtem.
- Na sietek, várj meg itt. És ne felejsd el, te szerettél volna megváltozni!
- Igen, én szerettem volna... - motyogtam erőtlenül és elgyötörve.
A plázákban szoktak lenni pihenő fotelek, vagy székek. Kerestem én s egy ilyen pihenő foltelt, és leültem, a cuccokat felpakoltam magam mellé és vártam a barátnőmet.
Ahogy várakoztam, arra lettem figyelmes, hogy egyre több srác megy el mellettem és a fejüket felém fordítják. De csak megráztam a fejem, biztos nem fordítják felém a fejüket, biztos nem, rosszul látom, hiszen nincs rajtam szemüveg..., vagy csak a fotelt nézik. A szemüket és az arcukat nem láttam,csupán a körvanalaikat és hogy merre fordítják a fejüket.
- Kathy, itt is vagyok. - Rohant oda hozzám az eleven Anne, teljesen kipirult már az én nagy átalakításomban.
- Remek,- egy kisebb tasakot tartott a kezében a nagyobb tasakok mellett. 
- Gyere, belédkarolok, és indulhatunk is az optikushoz.
- Szuper - mondtam esetlenül. És rábíztam magam teljesen Annre.
 

Túl voltunk az opikuson, szerencsémre pont volt raktáron, olyan kontaklencse, amilyen nekem kellett volna. Miután lemérték, a szememet, és volt kontaklencse, a női mosdóban Ann segítségével feltettem a szememre. Láttam, és csodálkoztam. Csodálkoztam..., hatalmas átalakuláson mentem keresztül és csak bámultam magamra. Az óra lassan nyolc felé közeledett, de ez mit sem számított. Csodálatosan néztem ki, elképesztően. A fekete hajú csajszit, aki a bátyám karján volt, még oda haza.... hát megkell mondaom 1000x lepipáltam, vagy talán még többször is. 
- Na? - vigyorgott mellettem Ann - Igen, szép vagyok. Elhiheted nekem. - bíztatott. Majd elővette a kistasakot, amelyben a sminkek voltak.
- Kifestelek. Ha haza értél, először vízzel, mosd meg az arcodat, utána zappanozd be az arcodat és végül mosd le emgint vízzel. Törülközövel töröld meg és meglásd, lefog jönni. Most még először én foglak kifesteni téged, mert ehez sajnos gyakorlat kell, mire nagyon jól fog menni az embernek.
- Értem. - hagytam, hogy kifessen engem. Először egy tubusból alapozót nyomot a kezére, eldörzsölte az arcomon. Szájfényt tett rám, púdert, egy kis halvány rózsaszín pirosítót, és szempillaspirált.
- Szuper. Talán a barna szemhélytus nem is igazán kell. Habár, a fekete szemceruza, lehet hogy kellene. Várj csak. - mondta és oda hajolt közel hozzám, majd kihúzta fekete szemceruzával, a szememet.
- Na most nézd meg magad! - parancsolta, és én a tükörbe néztem. Meg voltam magammal elégedve. Nőies voltak, szexy, csábos, és minden pasi álma. Elsem hittem, hogy aki a tükörben van, az valójában én vagyok? Ez igaz? Nem... álmodom.
- Csípj meg - mondtam Annenek, aki komolyan vette és megcsípte a kezemet.
- Igen Kathy gyönyörű vagy, szebb mint akármelyik modell..., és hidd el így rögvest találsz majd egy jó kis pasit. De ha már ennyit küszködtnk, egy napunk is ráment.- mondta vigyorogva- legalább valami gazdag palit szedj fel!
- Úgy lesz, Ann, úgy lesz! -bólintottam, megfogtuk a csomagokat, és kiléptünk a mosdóból. 

Férfiak néztek engem, és persze Annet is, őt mindig szokták nézni. De most engem is néztek, helyes sármos fiúk, utánam fordultak és én is utánuk, egy csomó szatyorral a kezembe. 
Na gyertek csak- gondoltam mosolyogva,- úgy összetöröm a szíveteket, hogy csak na . - Persze, nem gondoltam teljesen komolyan, először csak flörtölni szeretnék és nem akarok összjeönni az első jöttmentel.
Megcsörrent a telefonom. Ann felém nézett, az órára, és sóhajtott. Nyolc óra volt. A telefon kitartóan csengett. Megálltunk és letettük a csomagokat. A kijelző azt jlezte, hogy ismeretlen szám. Ki keres? Ware soha nem hív ismeretlen számról.
- Hallo - vettem végül fel, és szóltam bele.
- Szia szépségem, hol vagy? Ware és William már aggódik miattad! Azt mondtad nyolcra jössz, engem küldtek, hogy mennyek és keresselek meg téged.
- Miért kéne neked engem megkeresni? Nem vagy te senkim, hogy utánam járkálj, vigyél és hozzál!
- Ameddig nem járok az ügy végére, igen is utánad kell járkálnom! A bátyáid ezért is fizetnek, tehát, hol vagy?
- Orange street 23. A plázában.
- Öt perc és ott vagyok. Ne tűnj sehová!
- Nem tűnök sehová- utánoztam, és kigúnyoltam a hangját. Ahogy letettem, Anne kérdően nézett rám. Én pedig nagyot sóhajtottam.
- A bátyáim felbéreltek egy magánnyomozót, hogy keresse meg a szüleim gyilkosát..., ja és amúgy meg baleset volt. -mondtam mint egy mellékesen- és ez a srác, most utánam járkál..., meg elvitt hozzátok, meg most jön értem.
- Na és helyes?- nagyot sóhajtottam.
- Igen..., nagyon , nagyon helyes. Olyan kék szeme van, amilyet még soha nem láttál! - mondtam ábrándozva, s felidéztem magamban a két szép szemét. 
- És hogy hívják?
- James Brown
- Hmm..., ahogy látom, alakulni fog itt valami.
- Anne.... nem fog itt semmi sem alakulni, ez egy szélhámos, egy eleven hazudozó, aki minden lányt a drágájának hív. -emelt hangal mondtam és páran felénk néztek. Ann, csak nevetett és nevetett.
- Aha, aha... - mondta reszketeg mosollyal és újra csak kacagott és kacagott. Kiértünk a plázából, a fehér bmw már ott állt. 
- Nos hol van? - szétnézett és keresgélte a kocsit. Álmában sem gondolta volna, hogy a fehér bmw tulajdonosa, az a jóképű magas fickó az az én magánnyomozóm. Te jó ég? Az én magánnyomozóm? Már birtokos jelzőt használok? Megzakkantam.
- Ő? -kérdezte érdeklődve.
- Igen...
- Nem rossz. Hmm, látod, hogy néz téged? Megdöbbent. - James, tényleg nagyon élesen és kifürkészhetetlenül nézett engem. Döbbent volt talán? Vagy vágyakozó? Az biztos, hogy megrendült. Ahogyan holnap is megfog mindenki rendülni az iskolában, és ahogyan otthon William és Ware is megdöbben. De hát, én akartam így.
- Jó estét hölgyeim. - az ajtót kinyitotta, és mi beültünk hátulra a csomagokkal együtt.

2.fejezet