Ahogy kiléptem a kórházból, elindultam az ismerős úton, melyet régen apával sokszor megtettünk már, s csak bandukoltam és bandukoltam. Susannéval nem találkoztunk, de talán jobb is így, hiszen amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá, nem jött át. Talán jobb is így. Ahogy gondolataimba merülve sétáltam, hirtelen megcsapott egy érdekes illat...., olyan kellemes illat volt, és nagyon ismerős. A közeli utcából jött, az utca koszos és piszkos volt, szürkeség mindenfelé, és kutya ürülékek, de ez az illat, anyira ismerős...

- Szerbusz Emily. - ördögi nevetés hallatszódott mögöttem.
- Daniel? - mellém lépett s átkarolta a derekamat
- Ha felsikítassz, vagy valami jelét adod, annak, hogy ellenedre van... golyót repítek beléd Emily, engem nem érdekel, hogy lecsuknak-e vagy sem, az apám úgyis kibulizza, hogy kiengedjenek, és hogy védekezésképpen öltelek meg. Nekem elhiheted, ugyan is a legfelsőbb bíróságon dolgozik. Szerinted, miért engedtek ki? - másik oldalamon hirtelenjébe Peter tünt fel, a montreali szomszéd fiú.
- Peter? - csodálkoztam - hát te is benne vagy?
- Sajnálom Emily, én csak Daniel pénzéből élek, és ő finanszírozza az egyetememet, nagy úr a pénz Emily, sajnos nagyon nagy.
- Tudod Peter, én inkább legyek szegény...., de nem hódolok be senkinek.
- Emily, most fogok egy taxit- vette át a szót Daniel- és együtt szépen beülünk és elhajtunk arra a bizonyos helyre, ahol pár évvel ezelőtt eszméletlenül feküdtél. Tudod Em, az még csak tréfa volt, poén... középiskolás hülyülés, de ez már nem. Megkeserülöd, hogy börtönbe juttatál, ha csak egy évre is, de megkeserülöd. Már kieszeltem egy tervet, miként lesz baleset a halálod, de még sem itt az utcán szeretném, habár ez te rajtad múlik, mert felőlem itt az utcán is megölhetlek, csak szeretném még kiélvezni a bájaidat.- kétségbeestem és nem tudtam mitévő lehetnék, ebben a pillanatban, valahogy ki kellett szabadulnom a két vasmarok közül, de még is hogyan? Mind ketten a derekamat fogták, egyik jobbról másik balról. Ilyen esetben mi tehetnék? Ó bárcsak Richardal jöttem volna ide is...

***

Nem sokkal Emily után ő is kilépett a kórházból, s elindult a számára ismerős úton. Egyenesen az otthonába, ahová nem sokár Emily is megérkezik, de inkább felkéne őt hívnia, hogy várja meg, ott ahol van. Hiszen egy utcában sétálnak.

***

A telefonom hirtelen megcsörrent, és megláttam az ismerős kijelzést a képernyőn. Ricardo , még nem írtam át a nevét.

- Vedd fel, és mond azt hogy minden rendben. Világos?
- Igen.
Felvettem a telefont, de a hangom remegését nem tudtam megállítani.

- Szia Ricardó, persze, most megyek Mariahoz, jaj hát tudod... Mariahoz, amit mondtam neked. Nem sokára nála leszek, meg ott lesz nála Phenelopé is, majd egy hét múlva átmegyek anyájékhoz is. Persze, minden a lehető legnagyobb rendben van édesem. - szóhoz sem hagytam jutni Richardot, remélem ennyi elég volt, hogy rájöjjön.... nincs minden rendben.
- Emily?? Mi történik? - csengett hidegen és aggódva a hangja.
- Éppen most szálok be egy taxiba, 00GGF6 a rendszáma és me- Daniel kikapta a telefont a kezemből és a földre dobta. 
- Te hülye liba - csattant fel - össze vissza zagyváltál minden félét, mért mondtad, hogy Maria? Meg Penelopé? Nincsenek is ilyen barátnőid!
- De igen is vannak!
- Daniel... elmondta, hogy milyen taxiba szállunk be, a rendszámát - motyogta Peter, de Daniel nem figyelt rá, csak szitkozódott egyre szebb és kecsesebb jelzőkkel illetve engem. Kinyitotta a taxi ajtaját és bedobott rajta, majd beszálltak mind a ketten. A zsebéből előkotort egy kis apró üvegcsét, majd egy zsebkendőt. 
- Édesem, egy kis időre elalszol, nem lesz tőle semmi bajod. Egyszer már használtuk, akkor is túlélted, ameddig szükségem lesz rád, addig nem esik bántódásod. - felnevetett. A taxis, mint aki süket, nem figyelt és még csak hátra sem fordul. Egy bűntény közepén van... és nem érdekli? Ó Richard, bárcsak itt lennél. Többé nem tudtam gondolkozni, Daniel lefogott, Peter segítségével és ismét az orchidea illatot éreztem s a tudatom lassan elveszett. Minden forgott, majd villódzott.... s elsötétült minden.

***