-         Várj meg, sietek ígérem. – Richard, gyorsan bólintott és bement a házba. Egy gonddal kevesebb. Gyorsan szedtem a lépcsőfokokat és már rohantam is a legközelebbi nőgyógyászhoz, sajnos nem a doktor úr barátjához, de ő is épp elég jó lesz. Remélem…

Lassan oda értem az épület ajtajához, és erőteljesen tolni kezdtem az ajtót, majd mögöttem becsapódott. A recepció felé vettem az irányt.

-         Jó Napot!- köszöntöttem a hidrogén szőke hajú nőt. Apró olvasó szemüvege mögül pillantott rám.

-         Üdv. – vissza hajolt és tovább olvasta a cikket, mintha itt sem lennék.

-         Elnézést, adna egy időpontot a nőgyógyászatra? – kicsit köhécseltem, majd végül nagy nehezen ismét felpillantott a cikkből.

-         Jó. Kihez szeretne menni? Dr Benett? Vagy Dr.Roseveld.

-         Ő… melyik a jobb?- egy vállrándítás volt a válasz, majd újra olvasásba temetkezett.

-         Akkor legyen az előbbi. – ismét felpillantott nehézkesen, majd a telefonra rakta a kezét és bejelentett engem.

-         Mehet…- bólintottam, de nem köszöntem meg. Bunkó nőszemély, gondoltam magamban és baktattam fel a második emeletre, ahol a nőgyógyászati szobák vannak.

Csak nem gondolta a lány, hogy beveszi azt a mesét, hog ő hirtelen Susannehez megy? Ennél már jobban ismerhetné. Különösen tapasztalta, hogy a lány ugyan rábólintott a megbocsájtásra, mégsem tette meg. Haragudott rá, méghozzá elég mélyen. Hiszen, már nem bízik benne. Ezért nem mondta el, hogy hová készül. Lassan és csendben követte őt, egy pillanatra megrémült, amikor meglátta, hogy belép a kórházba. Félelem suhant át a szemein, de megpróbált megnyugodni. Követni kell, ki kell derítenie, kihez ment. Leállította a kocsit, kiszállt és elindult a toló ajtó felé. Ahogy oda ért, észre vettem Emilyt, amint a recepción, próbál beszélgetni egy nővel, aki szemmel láthatóan nem épp figyelt rá. Nagy nehezen elindult a lépcsőn. Több sem kellett neki, benyomta az ajtót és ő is a Recepcióhoz sietett.