Újabb napra virradtam és a napok csak telnek és telnek, szaladnak minduntalan. Meg nem állnának egy pillanatra. Fáradtan felkeltem és belebújtattam lábam a papucsba. Első dolgom, hogy elmenjek egy nőgyógyászhoz. Nem utazhatok vissza Montrealba. Oda lépetem a hűtőhöz, de semmi étel. Hmm… valaminek mégis kéne lennie. Ó talán egy kis zabpehely, azt mindig tartottunk anyával régen itthon. Kinyitotta a szekrényt, de még az sem. Ezek szerint, előbb a bolt, utána a nőgyógyász. Gyorsan felöltöztem és már rohantam is a sarki boltba.

Vettem tejet, zsemlét, csokis kekszet, sárga barackot, hmm nagyon megkívántam a répát, azt is tettem be, ümm paradicsom, az is kell. Gyorsan azt is beraktam és már toltam is a pénztárhoz. Utolsó fillérjeimet, elköltöttem ennivalóra, de nemsokára úgy is meglátogatom anyáékat, majd ők kisegítenek. Illetve új munka után nézek. De még az egyetemmel is kéne beszélni…- hatalmasat sóhajtottam, miközben kiadtam az utolsó forintjaimat.

…………………

Haza jött már, vajon a házban van? Csak ez a kérdés foglalkoztatta már egy ideje, másra sem tudott gondolni, csak hogy viszont lássa, és végre megbeszélje vele a dolgokat.

Megkérte egyik alkalmazottat telefonon, hogy a kocsiját hozza ki a buszmegállóba, azzal gyorsabban haza érkezik. Meg is pillantotta a piros citroenn picassot. Nem kívánt sportkocsit, vagy egyéb lenyitható tetejű kocsit, még ha meg is engedhette volna magának. Egyszerű és kényelmes. Ez volt a kulcs szava.

-         Köszönöm Michael. Siessünk haza. – az idősödő férfi bólintott és már vissza is ült a kocsiba, csak most éppen az anyósülésre.

-         Haza ért már Emily?

-         Még nem jött haza. Nem tudok róla semmit. Annyit hallottam, hogy édesanyjával beszéltek telefonon, aki utána olyan boldog lett, hogy nem bírt magával. – tudta hol van a lány. Sejthette volna, hogy elvonul a kis kuckójába, amit már régen neki is adhatott volna. Ez lesz a következő lépés. Gyorsan irányt váltott és a neki ajándékozott ház felé vette az irányt.

………………..

Gyorsan felakartam vinni a csomagokat, és már akartam is indulni a nőgyógyászhoz, amikor bedugtam a zárba a kulcsot, félelemmel tapasztaltam, hogy valaki jár oda bent, vagy ott tartózkodik. Az ajtó nyitva volt. Óvatosan kinyitottam és körbe pillantottam. Talán nyitva hagytam volna? De hisz kétszer is megnéztem, hogy jól bezártam-e az ajtót. Ki lehet? Óvatosan beljebb léptem, és egyre jobban reszkettem, ahogy Danielre gondoltam. Csak nem…

Ám még sem ő volt. Richard ült a kanapén és kezében egy szál rózsát fogott. Szám tátva maradt és hátrálni kezdtem. Minél előbb távol kell kerülnöm tőle, hátrálni kezdtem, de ő gyorsabb volt felugrott és oda lépett hozzám.

-         Hallgass végig kérlek! Utána elmenekülhetsz, elküldhetsz… de végig kell hallgatnod.

Szóra nyitottam a számat, de egy hang sem jött ki rajta. Becsukta mögöttem az ajtót és a karomnál fogva a kanapéhoz vezetett.

-         Kérlek Emily…- sóhajtott egy hatalmasat Richard.

-         Magyarázd el… legyen. De előre mondom nem hiszek neked.

-         Egy esélyt igazán adhatnál.

-         Ó egy esélyt? Hány alkalmad lett volna, hogy megkeress? Mikor a drága egyetemeden mulattad az időt, egy csomó lánnyal? Hmm? Szóval csak diák szerelem mi?- keserűen csengtek a szavaim, belül égetett a düh.

-         Em…

-         Ne közelíts! Hallgatlak. – leraktam a csomagokat, majd keresztbe fontam mellem előtt a kezem. – várj…, had pucoljak egy répát magamnak egy kis paradicsommal.

-         Mi? Nem is szereted a répát…

-         Nem tudom, megkívántam. Várj, után folytatjuk. De nem ettem már semmit tegnap este óta és meghalok éhen. – érdekesen pillantott rám, de hagyta, hogy ott hagyjam.

……………

Óvatosan méregette a lányt, ahogy a répát lereszelte, majd a tányérba utána még paradicsomot is szelt. Mi ütött belé? Soha nem szerette a répát. Morfondírozott magában, miközben tovább tanulmányozta a lányt. Kicsit kipirult és furán csillogott a szeme. Ismerte ezt a csillogást, a lány titkol valamit. De mit? És ott bujkált szemben a félelem is. Vajon tőlem fél? Újabb kérdés tátongott a fejében.

-         Hogy találtál rám?- kérdezte a lány, de egy percig sem nézett fel a munkájából.

-         Nem volt nehéz. Gondoltam, hogy ide vezet először az utad.

-         Ó vagy úgy, szóval gondoltad?- egy pillanatra felnézett, majd tovább szelte a harmadik paradicsomot is.

Pár perc után elfogytak a répák és a paradicsomok, mind egyveleg lett a tányéron. Csillogó szemekkel mártotta bele a villáját és kapta be az első paradicsomos répát.

-         Hallgatlak. – Leült vele szemben egy kis fotelba, kellő és biztonságos távolba a férfitól.

-         Mikor megírtam neked a levelet… nos szóval… Angela éppen akkor tért vissza az egyetemre. Mint te is tudod, egy egyetemre jártunk.