Emily szépen lassan lekászálódott a buszról. Bőröndjét szépen végig gurította az utcán. Hirtelen megtorpant, ahogy egy fiatal kislány az anyukája kezét fogta, aki tőle nem sokkal lehetett idősebb.

- Gyere Clara sietnünk kell, a nagyi már vár ránk.

- Igen anya, tudom. Sietünk.- a kislány egyik kezében szőke hajú babája csüngött, amit a copfjánál fogva húzott maga után.

Ismét hasára emelte kezét és megint elmosolyodott.

- Ezt az egyet megköszönhetem neked Richard. De csak ezt, semmi mást.- suttogta maga elé, majd ismét elindult a járdán, már majdnem ott volt a háznál.

Utolsó lépéseket tette, majd megfogta a bőrönd kézfogóját és megemelte, hogy felvigye a lépcsőkön.

-         Csak nem gondolta, hogy szem elől tévesztem őt? Mikor végre sikerült rátalálnom? Kiszámítható volt, hogy haza jön. – arcát eltakarta baseball sapkával és közben fél szemével az előtte eltűnő lányt figyelte, ahogy az utolsó fokokat szedi. Mennyire gyönyörű, és most hogy Richard végleg eltűnt az útból, teljesen az övé lesz. Teljesen. Még egyszer nem hibázhat. Had keresse a drága szerelme most Spanyolországban, amíg ő becserkészi. – hangosan felnevetett amint a lány eltűnt a bejáratnál. A telefon kijelzőjére pillantott, és elgyönyörködött Emily arcában. – Drága Emily, hogy bírtál ennyire a szívembe férkőzni? Egy nő sem teheti meg. Egyetlen egy nő sem! Még te sem szerelmem. Hamarosan újra találkozunk. Múltkor elengedtelek, az túl gyanús lett volna. De most, hogy egyedül vagy már nehezebb dolgod van édes. – ismét felnevetett s a ház belezendült a kacajába. Még pár lépés és a lány teljesen az övé lesz. Pár hónapig elszórakozik vele és utána, ha már nem lesz rá szükség, véletlen baleset éri…Milyen jól kiterveltem, mennyire okos vagyok. De egy kis időt még igazán hagyhatok neki, döntötte el végül. Érezd magad teljes biztonságba szívem.

…………………

Fáradtan ledobtam magam az ágyra és menten elaludtam.

-         Édesem, had mondjak el mindent neked, kérlek. Tudnod kell az igazat. – körbe tekitettem és élvezettel figyeltem, az előttem elterülő mesés tájat. A tenger a hullámokat csapdosta, a sirályok magasan fent repkedtek és ez a gyönyörű táj. Hirtelen lepillantottam a hasamra, mely már szép gömbölyű volt és dudorodott. Majd az előttem álló férfit fürkésztem, aki az imént hozzám beszélt.

-         Mit akarsz elmondani?- a döbbenet ami Richard szemében tükröződött, megnyugtatott. Ahogy láttam arcán az elképedést, ahogy hasamat érinti.

-         Nem gondolod, hogy előbb neked kéne elmondanod, mi folyik itt?- egy pillanatra sem vette le a szemét a hasamról. Lágyan elmosolyodtam.

-         Gyereket várok Richard és te vagy az apja.

-         Ez fantasztikus Emily, ez egyszerűen fantasztikus. Annyira boldoggá tettél.

-         De Richard, ne csináld…- felkapott és megpörgetett, majd hirtelen minden ködössé vált. A fák lombjai sipítoztak, a tener háborgott és villám hasította keresztül az eget. S hirtelen belecsapott a házba. Richard eltűnt és a hasam is kezdett lelapulni. Egy ismerős hang nevetett, és a nevemet ordítozta. Megrémültem, futni kezdtem a tenger szélénél, a hullámok a lábamig értek, de én csak futottam.

-         Nincs menekvés Emily, nincs menekvés. – egy hatalmas hullám fölém magasodott és

Hirtelen felébredtem és valóban hallottam az iszonyú kacajt. Megremegtem és lekönyveltem annak, hogy csak képzelődöm. Nem lehet az akire gondolok, hiszen két nappal ezelőtt ő avatott bele mindenbe. És ő tárta fel a szemem az igazságra…, hogy valójában Ricardo nem Ricardo hanem Richard. De én úgy láttam hogy megváltozott és kedves lett. Tévedtem? Hiszen ez az ő hangja. Gyorsan oda rohantam az ablakhoz és a sarokban megláttam egy megbúvó baseball sapkás alakot. Ő nevetett vajon ilyen velőtrázóan? Mit tervezhet? Hirtelen előbújt a sarokból és én szemügyre vehettem. Igen semmi kétség ez Daniel. És az én ablakom felé néz. Hirtelen elálltam az ablak elől, ne hogy meglásson. Gondolja csak azt hogy alszom. Tehát nem tett le rólam. Ó mekkora mamlasz voltam, hiszen ő soha nem adja fel.

-         Felkell hívnom Richardot- mondtam csendesen, de rögtön el is vetettem az ötletet. Ki van zárva… hiszen át vert.

Ismét az ablak felé fordultam és megpróbáltam újra kinézni. Még mindig ott állt Gyorsan elkaptam a fejem és az ajtóhoz léptem. Duplára zártam. Biztos benne volt ebbe az egészbe Peter is. Biztos. Ó… én naiv meg azt hittem, hogy egy kedves jóra való érzékeny fiú. Ezért volt a legelején olyan ismerős… hiszen Daniel unokatestvére és az arcvonásai. De miért is nem gondolkoztam? Beharaptam a számat és a telefonhoz léptem. Felhívom Susannet.

-         Igen tessék?

-         Susanne, itt vagyok, gyere át gyorsan. Siess, ahogy csak tudsz!

-         Emily, most nem tudok át menni…, mert…

-         Mert?

-         Vannak nálam.

-         Vannak nálad?

-         Igen. Ne legyél már ilyen érthetetlen kérlek.

-         Jó… Szia.

Ha szükségem van rá, sosincs itt. Szépen vagyunk, talán nem is olyan igaz barátnő, mint idáig gondoltam. Halkan felsóhajtottam és eldöntöttem valóban pihenni fogok. Csak egy kicsit. Utána majd mindent elintézek.

………………

A buszon ült és várt, hogy minél előbb vissza térjen New Yorkba és megállítsa Emilyit amilyen gyorsan csak lehet.

Nem engedheti elmenni őt. Most, hogy újra megtalálta még egyszer nem engedi rászedni magát. Még jó, hogy apja felhívta, hogy oda készül a lány. Csak remélni vélte, hogy nem lesz túl késő mire oda ér. Fáradtam hajtotta hátra a fejét, és elgondolkozott mindenen, amit idáig ők ketten átéltek.

………………..