15.rész

- Igen?

- Susanne nagy bajban vagyok. Nagyon nagy bajban.

- Tessék?

- Haza megyek, és kérlek, találkozzunk, amilyen gyorsan csak lehet. Rögtön indulok, az első busszal, ami megy.

- Az első busszal?

- Susanne ne kérdezz semmit, mert vészhelyzet van.- belezokogtam a telefonba. Nem kellett volna együtt töltenünk, azt az estét, mikor mennydörgött az ég és villám szelte ketté az eget, s én behódoltam. Hiba volt... minden hiba volt...

- Átvertek engem, átvertek…. És,és terhes vagyok.

- Tessék? Emily, összevissza beszélsz.

- Még este ott leszek… sietek , hívlak amint oda értem.
Gyorsan leraktam a telefont, becipzáraztam a bőröndöt, készpénzt vettem magamhoz, amivel haza tudok menni. Nem érdekelt semmi sem. Gyorsan húztam magam után a bőröndöt, majd gyorsan becsuktam magam mögött az ajtót. És már rohantam is le a lépcsőn, a bőröndel a kezemben. Ám Peter észrevett.

- Em hová mész?

- Nyaralni...

- De…még nincs vége a sulinak.

- Nem érdekel…, te is olyan vagy mint a többi srác. Átvertél… nem szóltál, nem mondtad el…

- Én elakartam…

- Akkor megtetted volna. Hagyj, okés? Most pedig, hello

- Várj már…

- Lekésem a buszomat. Szia!

- Kérlek… várj! Hova mész?

Pár pillanatig elgondolkodtam, majd elmosolyodtam.

- Spanyol országban, ahol szeretnek az emberek. És nem vernének át soha! Most pedig…

- És mégis miből fogsz megélni?

- Szerintem, igazán semmi közöd hozzá. Eltűnök mindenki életéből, ahogyan a tiédből is. Nem fogja tudni senki, hogy hol vagyok. Úgy hogy viszlát Peter… és remélem, nem árulod el senkinek, hogy hová megyek!

- Én biztos nem!- legjobb taktika, hogy elárulják az emberek a nyílt titkunkat, ha azt mondjuk semmi kép se mondja el, akkor tuti biztos, hogy elkotyogják. Keress csak Richard, keress csak… soha nem fogsz megtalálni. Talán tényleg elmegyek majd Spanyol országba. De előbb egy nyelvtanfolyam.

- Viszlát Peter.!

- Szia! Vigyázz magadra! Rendben? És ha bármi történik, hozzám bármikor jöhetsz!- rámosolyogtam és kiléptem az ajtón. Sietve felszálltam a legközelebbi buszra, ami az autópálya udvarra visz, ahonnan haza felé indul a buszom.

 

...................................

 

Beugrott a virágoshoz, és vett egy csokor rózsát. Alig várta, hogy kedvesével találkozzon és elmondja a dolgokat. Nagyot sóhajtott és beleszippantott a virágokba. Vajon a nők miért szeretik ennyire a rózsákat? Hosszasan elmosolyodott, amíg oda ért a házhoz. Már lassan két napja , hogy nem találkoztak. Emily nem kereste őt, és a telefonja is ki volt kapcsolva. Hagyott pár üzenetet a zsinóroson, de nem kapott rá választ. Megnyomta a kapucsengőt. De semmi válasz. Megnyomta Peter csengőjét, hátha ő itthon van és beengedi, és akkor majd bekopog Emilyhez.

- Igen tessék?

- Richard Mekkensi vagyok, de most csak Ricardo.

- Mit akarsz?

- Engedj be, beszélnem kell Emilyvel, de nem enged be az ajtón.

- Hát kétlem, hogy beengedne.

- Miért?

- Elutazott. – a virág kiesett a kezéből és görcsösen megszorította a kagylót.

- Mi az hogy elutazott?

- Elutazott.

- És mégis hová?

- Nem mondhatom el…

- Azonnal mond el vagy…

- Jól van elmondom. Spanyolországba ment.

- De mégis miért?

- Még kérdezed?

…………………………………..

 

A buszon ültem és újságot olvastam. Mellettem egy kislány üldögélt, ő is olvasott valami regényt. 6 év körüli lehetett. Az anyukája pedig mögöttünk ült. Elmosolyodtam és a hasamhoz nyúltam. Még soha nem gondoltam arra, hogy mi legyen vele. De semmi kétség, biztos megtartom. Lesz ami lesz, ő az én gyermekem és felfogom őt nevelni és megadok neki mindent, amit csak tudok. A hold átvilágította a már így is kivilágított buszt. Tévedtem, estére nem érek oda, csak hajnalban. Susanne, oh Susanne… milyen jó is hogy a barátnőm vagy. Mennyire hiányzol. Vajon Richard, tudja már hogy Spanyolországba mentem? O az a buta Peter, hogy gondolhatta, hogy tényleg oda utazom? Mikor… semmi pénzem nincs, főleg nem a repülő útra. Először dolgoznom kell, munkát keresni. Az egyetemet pedig majd levelezőin elvégzem. Hátra dőltem és lassan elhomályosodott minden és álomba merültem.