11.rész
- Figyelek. - ajkaival megcsókolta a szám szegletét.
- Majd pont, rád fogok hallgatni mi? Gondolkoztál volna előbb, te szélhámos disznó. - hátralöktem. – Ha akarsz valamit, elmondom mit tegyél. Két hónapon keresztül gitározz az ablakom alatt, és írj hozzám szerelmes verseket- számolgattam az ujjaimon mit kéne még- ja meg vegyél rózsát nekem és legyen minden reggel az ajtómban. Hmm… Ja és ne merészelj egy ujjal sem hozzám érni. - Elnevette magát.
- Neked nem ilyen bájgúnár kell édesem, hanem egy férfi, aki férfias és nem pedig nőies.
- Egy férfi mégis mivel lenne nőies?
- Talán a vers írással?
- Te hülye vagy,…
- Halálosan hülye, még hozzá te hülyítettél meg ennyire. - közel hajolt és megcsókolt. De én makacsul ellenálltam és eltoltam.
- Talán a verset elhagyhatod. De szerintem igenis kedves gesztus, ha egy férfi verset ír és azt elénekli a másiknak.
- Css…- ismét mutató ujját a számra tette. – Bocsáss meg Emily, kérlek bocsáss meg nekem. –
- Hát… nem is tudom, de akkor is jössz egy halom rózsával. És még egyszer ilyet nem tehetsz velem.
- Megígérem. Most pedig, gyere, sétáljunk egyet.
- Haza kell mennem. Beszélek Susanneval és
- Elkísérhetlek?
- El szeretnél kísérni?
- Igen. - ismét megcsókolt.
- Hát jó, ha annyira akarod.
- Útközben pedig, teszünk egy kis kitérőt.
- Tessék? Erről nem volt szó…
- Csss- ismét megcsókolt. Ez tényleg meg hülyült. De én is mert, megbocsájtottam neki.
Két órán keresztül csak nézelődtünk és nevettünk, beszélgettünk végül bekötötte a szememet a pulcsijával.
- Maradj itt mindjárt jövök. Bízz benne, különben…
- Különben?
- Csak bízz.
- Jó rendben.
Gyors léptekkel a virágoshoz rohant, ne hogy Emily észre vegye és a legszebb rózsacsokrot vette meg neki. Peternek a haverjának nem volt igaza, ráadásul meghallotta, ahogy Richardról beszél és most már tud Angeláról is. A francba, és ez mind az ő hibája. Ki kell használnia a maradék egy- két hónapot, és még jobban elkell csavarnia a fejét, de nem Peter módszerével, hanem a saját módszerével. Ahogy annak idején. Gyorsan oda adta a pénzt a virágosnak és csokorral együtt vissza rohant Emilyihez.
- Várj még édesem, várj.
- Ó, meddig kell még várnom arra a szép csokorra?
- Te leskelődtél!
- Csak nem gondoltad, hogy nem fogok?- hirtelen lekapta a pulcsit és csókot lehelt a fiú arcára. – Te gazember, az én kis gazemberem.- ismét oda hajolt és most egy erőteljes csókot adott
Vajon tényleg szerelmes belém? A fiú fejében szüntelen a telefonbeszélgetés csengett, amelyet nagyon jól hallott és kihallgatott. Az fájt legjobban a fiúnak, ahogy róla vélekedett.
- Gyere beljebb. - invitálta a lány és meg sem várva a fiú válaszát, már be is lökte a lépcsőház ajtaján.
- Emily?- a lépcső tetejéről egy ismerős hang csendült meg.
- Ó szia, Ricardó ő a szomszédom. Talán ismeritek egymást? Olyan…- a két fiú farkas szemet nézett egymással,- mintha ismernétek egymást.
- Ismerjük is.- helyeselt Ricardo. De erről majd később mesélek.
- Megtaláltad a rózsát amit, az ajtód előtt hagytam?
- Ó Hát te voltál? Igen, nagyon köszönöm kedves gesztus volt tőled!
Szomorúan vette tudomásul, hogy most nem alkalmas. Intett egyet és bement a házába. A lány hosszan nézte szomszédja ajtaját és sajnálta, hogy pont most kellett előbújnia odújából. Ricardóra nézett és végül folytatta az ajtó kinyitását. Könnyed mozdulattal felkattant.
- Esetleg hozhatok egy hideg limonádét?
- Köszönöm, jól esne.- lerakta a rózsa csokrot az ágyra, de szemét egy pillanatra sem vette le Ricardóról. Bensőjében feltámadt a vágy s nem bírt nyugodni, érezte ahogy megremeg a keze , ahogy oda adja a pohárkát. Szája remegni kezdett, de nem vesztette el teljesen az önuralmát.
- Minden rendben?- kérdezte tőlem Ricardó. Megmozdulni is alig bírtam. Annyira édesen nézett, annyira kedvesen szólt hozzám. Az előbb még dúlt a harag köztünk, most meg? Meg halok, ha csak hozzám szól.
- Csak azon gondolkoztam, hová rakjam a rózsát. – az ablakhoz lépett és kinézett rajta. – Esni fog. – szárazon és hidegen oda vetettem. Próbáltam önuralmat erőltetni magamra.
- Emily, én úgy érzem, hogy …
- Maradj, ahol vagy. – parancsoló lettem és gőgös. Nem akartam, magamhoz közel engedni, mert annak csak rossz vége származik. Ha újra megnyitom a szívem, biztosan összetöri. Biztosan… Nem szabad, közel engedni magamhoz.
- Emily, haza menyjek? – Ám ekkor egy hatalmas villám szelte át az eget, s erőteljes mennydörgés követte. Mintha a sors avatkozott volna közbe. Hideg futott végig a gerincemen és tovább bámultam ki az ablakon.
- Nem értem, mi történt. Idáig minden rendben volt, ahogy betettem a lábam a házba átváltozott a hangnemed. Mitől félsz?
- Semmitől.
- Persze, hogy ne… azt hiszed nem tudom, nem látom? Hogy hideg vagy mint a jég? A szemeidben egy halvány tűz sem ég? És, ha most megérintem a kezeidet, hidegek? És szerinted, nem tudom, hogy attól tartasz , hogy csalódni fogsz?
- Menny el!- rá parancsoltam, de ekkor ismét egy hatalmas villám, és egy újabb menydörgés és az eső szakadni kezdett. Zuhogott, még jég is esett.
- Rendben. Kérhetek egy ernyőt?
- Várj… nem mehetsz el, nem látod, hogy ömlik?
- Ezek szerint itt kell maradnom?
- Igen.- nyeltem egy nagyot, de továbbra sem néztem a szemébe.
- Emily…- közel lépett s hirtelen kezei a derekamra fonódtak.
- Igen?
- Teljesen megőrjítettél.
- Természetesen. Biztosan volt a limonádéban valami.
A lány szemébe nézett és érezte, az önuralom szertefoszlott. Már az övé. Lágyan megcsókolta s karjaiba vette. Szorosan fogta és ölelte.3 éven keresztül erre a pillanatra várt, mióta elhagyta New Yorkot és távol került tőle. De Emily nem érthetett semmit. És jó úton halad. Biztos volt benne, hogy ha eljön az ideje a lány megbocsájt majd neki. De mégis, legbelül ott motoszkált a kétely. Mi lesz ha mégsem? Gyorsan elvetette, s folytatta útját a kanapéra. Forrón ölelte, s egy pillanatra sem eresztette el a száját. Forró tűz izzott közöttük s teljesen kiegészítették egymást, nem érette Emily, hogy lehet ez. Ilyet csak egyetlen egy fiú mellett érzett. De ismét rátalált a szerelem, ismét fellobbant lelkében a tűz, s a falak szép lassan leomlottak.
|