7.rész

-         Igen is anya…

-         Tudod, hogy megijedtem?

-         Amint látom, nem volt időd megijedni. Érjük őket gyorsan utol.

Az oda út hátralévő idejében már nem szóltunk egymáshoz. Féltékeny lettem volna? Hiszen éppen azért egyeztem bele, hogy összejöjjenek Viviennek, de ha Samatha kéne neki felőlem… De akkor miért mérgesedtem így fel? A szívem legmélyén úgy éreztem én ismerem ezt a férfit, de honnan? Előbb utóbb biztosan kiderül, ha tényleg ismerem őt. De addig is, jobb ha távol marad tőlem.

-         Nos megérkeztünk Ricardo!

-         Ide jöttünk? De hiszen ez egy…

-         Várd ki a végét, ahogy bemegyünk az ajtón, és lemegyünk egy lépcsőn már máshogy fogod gondolni. – ujjbegyeivel végigszántott Ricardo arcán egészen a nyakáig. Különös érzés kerített hatalmába, a düh érzése. De mégis miért érdekel engem, ahogyan Samantha hozzá ér? Mi történik velem?

Az ajtót kinyitották, valóban, ahogyan Samantha állította egy keskeny lépcső vezet lefelé. Ahogy leértünk a lépcső végére, 4 ajtó tátongott. Két mosdó és két szoba, amely kulcsra volt zárva.

-         Felkészültetek a legjobb esténkre?

-         Fel- vágta rá Vivien én csak félre néztem és hatalmasat sóhajtottam. Ricardo nem felelt.

Kinyitotta az utolsó ajtót is mely mögül hatalmas zene áradt és amely mögött egy hatalmas tér és sok ember volt.

 

-         Emily maradj mellettem rendben?- átkarolta a derekamat és szorosan magához ölelt.

-         Vedd le rólam a kezed! Hallod…?

-         Mit mondasz? – tetette a hülyét, holott igenis hallotta… vagy tényleg nem?

-         Héé Ricardo, gyere mennyünk- elhúzta őt mellőlem Vivien és eltűntek a sok ember között.

Egyik lábamról a másikra álltam és gondolkoztam mitévő lehetnék. Nem mehetek haza, hiszen ha már eljöttem… na meg a másik, hogy megsértődnének. De most mitévő legyek? Samantha az egyik irányba, Ricardo és Vivien meg a másik irányba. Ez lesz életem legrosszabb estéje.

Megpillantottam egy bárt és elindultam az irányába. Egy megüresedett székre levetettem magam.

-         Hello hozhatok valamit?- egy kék szempárral találtam magam amely, egy magas olyan 180cm-es barna hajú fiúhoz tartozott. Nyeltem egy hatalmasat.

-         Hát…, van narancslé?- pár pillanatig elmosolyodott, majd bólintott.

-         De olyat nem kértem bele…- mutattam a vodkás üvegre- Csak sima narancslevet szeretnék kérni.

-         Ne aggódj, ez nem lesz ellenedre igazán, kissé merev vagy. Ettől majd ellazulsz.- megrántottam a vállam. Végül is, teljesen mindegy. Legalább megnyugszom egy kis piától.

-         Köszi…- egy nagy mosoly kíséretében átvettem tőle a pohár vodkanarancsomat.

-         Miért búslakodsz?- kijött a bárból és letelepedett mellém.

-         Nem neked kéne felszolgálni?

-         Nem, én csak a haverja vagyok a srácnak, néha beugrok egy kettőt segíteni, de bármikor kijöhetek, ha kedvem támad. És most épp kedvem támadt kijönni.

-         Hát… igazából nem búslakodom.

-         Pedig nekem eléggé úgy fest.

-         Na jó, valójában… elrángattak ide a barátnőim, egy srác rám van állva… és most mind hárman leléceltek táncolni, engem meg itt hagytak.

-         És velem lenne kedved táncolni?

-         Amint megittam mehetünk, de én nem vagyok olyan jó táncos.

-         Ne aggódj, én majd segítek neked. – szemei vadul csillogtak a barna fürtök mögül. Lehörpintettem az utolsó kortyot.

-         Indulhatunk. - vigyorogtam rá és felálltam a székről. Kissé meginogtam. Éreztem, ahogy az alkohol kezd a fejembe szállni.

-         Gyere, majd én segítek. - karját felém nyújtotta én pedig elfogadtam.

Egyenesen belementünk az emberek közepébe és elkezdtünk táncolni. Először pörögtünk és forogtunk, sokat nevettünk. Utána ismét leültünk egy kicsit a bárpulthoz.

-         Hé André hoznál nekünk egy-egy vodka narancsot?

-         Nekem…

-         Css… még boldogabbá tesszük ezt az estét.- megrántottam a vállam és készségesen elfogadtam egy újabb pohár vodkanarancsot? De ez biztos az volt? Miután megittam, még jobban felengedtem. Egyenesen az ismeretlen gyönyörű kék szemű idegenhez bújtam.

-         Megyünk még táncolni?

-         Szeretnél még?

-         Aha, tök jól belejöttünk nem?- vigyorogtam, és kissé kuncogtam is.

-         Gyere édes kedves hercegnő. – ismét a sok ember között voltunk és ismét táncoltunk. Ám megéreztem nagy kézfejeit nem éppen a legjobb helyen kalandozni.

-         Ő Mit csinálsz?