|
6.rész
Négy óra előtt pár perc- el, épp hogy rendet raktam a szobában, kopogtattak.
- Már is nyitom. – pár pillanat alatt, az ajtónál voltam, már ki is nyitottam.
- Szia
- Szia, gyere beljebb. – beinvitáltam, az új szomszédomat. - Itt az ernyőd.- a szoba sarkából kivettem, a tőle kapott ernyőt.
- Köszi
- Nehogy megköszönd, én köszönöm nagyon. Kedves volt, tőled. - szégyenlősen elpirult és bólintott.
- Elkell mondanom valamit…, szóval az én nevem Peter Anderson.
- Én Emília Mekkensi vagyok.
- Ne haragudj, hogy nem mutatkoztam be tegnap. - megráztam a fejem és megnyugtattam őt, hogy nem haragszom.
- Hozhatok, valami inni valót?
- Nem kérek, köszönöm. Inkább arra lennék kíváncsi, hogy igazak-e a pletykák, melyek rólad keringenek az egyetemen?
- Te egyetemista vagy? Vagyis, oda jársz ahová én?- ismét bólintott. Még soha nem láttam őt ott.
- Még nem láttalak.
- Eléggé csendes vagyok, és meghúzódom. – ismét kicsit pirult és tovább folytattuk a bájcsevejt a semmiről.
- Végre hogy megjöttél! Már minden hol kerestelek, hol voltál? Úgy mégis?
- Elmentem, egy kedves ismerősömhöz. De tudtommal, nem tartozom neked, magyarázatokkal.
- Figyelj Richard, ha ezt tovább folytatod, rossz vége lesz.
- Felőlem szakíthatunk Miriam.
- Ó vagy úgy, találtál valaki mást igaz?
- Nem erről van szó…
- Persze, higgyek neked mi? – patakzani kezdtek arcán a könnyek, kék szemei tejesen elsötétedtek. Nem értette, miért teszi vele ezt a fiú, miért érdemelte ki?
- Igazad van, lány van a dologban.
- Szemét- hatalmas pofon csattant a férfi arcán. A nő szőke hajai meglibbentek, ahogy föl le kezdett járkálni. – És mégis hogy néz ki?
- Barna haja van és barna szeme
- Ehh…, ráadásul nem is egy szépség… mégis mi fogott meg benne? Szánalmas vagy Richard Mekkensi, de egy valamit had áruljak el neked…
- És pedig?
- Nem fogod megúszni szárazon. Velem senki sem szórakozhat.- a férfi meglegyintette karját, és hagyta hogy a nő könnyek közt, elmeneküljön. Végre teljesen a lányra koncentrálhatott, akit szeret. Tudta,hogy élete során sok baklövést elkövetett, de a legnagyobb mégis az volt, mikor hagyta hogy Emily kisétáljon az életéből. De most, ha egyszer vissza szerzi, soha nem engedi, hogy elmehessen. De vajon, meg fogja bocsájtani? Ha megtudja, hogy ki is ő valójában? Meg fog bocsájtani? Meg kell érteni, muszáj volt ezt a lépést meghozni, muszáj volt. Meg kell értenie… Próbálta magát nyugtatni, hogy a lány meg fogja őt érteni. De az elutasítás folyamatosan, ott volt a levegőben és a két barna könnyes szem, mely nem engedte őt tovább lépni a múlton. Nem mehetett hozzá egy olyan nőhöz, akit nem szeretett. Nem vehette el őt feleségül, ott kellett hagynia és vissza kell, hogy szerezze Emíliát még két hónap van hátra. Két hónap, hogy megszerezze…, utána minden kiderül. Ha addig, képes megbocsájtani neki, akkor minden rendben lesz, ha sikerül elmondania. De mi lesz, ha nem? Mi lesz, ha továbbra is ellenséges? És mi lesz, ha még sem bocsájt meg? Ha már mást szeret? Nem… az nem lehet. Ő csak engem szeret. Tovább bizonygatta, s hátát a falnak vetette. Ma minden csáberejét beveti majd, hogy a lány végre rájöjjön, hogy őket egymásnak teremtette a sors.
- Szia, Peter örülök, hogy beszélgettünk! Vigyázz magadra! Holnap majd találkozunk, jó éjt!- nyolc óra előtt pár perc-el hagyta el a házat, időm nem maradt az öltözködésre, rögtön ami először a kezembe akadt felvettem. Persze, azért arra vigyáztam, hogy alkalomhoz illő legyen. Egy fehér, combközépig érő lenge féloldalas ruha mellett döntöttem. A szekrény melletti polcról elvettem, két kis karika fülbevalót, amely ezüstszínben pompázott, a hajamból a gumit kivettem, így most már a derekamat verdeste. A fürdőszobából, élénkvörös rúzst vettem elő, mellyel kikentem a számat, halványan, de azért látszott, hogy van rajta. Egy két ezüst karkötő és már kész is voltam. Egy enyhe magas sarkút vettem fel, nem akartam túlzásba vinni. Egyszerűen, lazán, de mégis szexin néztem ki. Kissé zavart, hogy a fehér melltartó csipkéi picit látszódnak, de annyira nem vészes. Gyorsan kifésültem a hajam, és még egy gyors szempillaspirál. Megcsörrent a kapucsengő.
- Mindjárt megyek, egy pillanat még a táskámba berakom a telefont, meg egy két dolgot. Sietek
- Csak nyugodtan édesem.
- Te vagy az?- értetlenül hallgattam a mély zörejes hangot.
- Zavar talán?
- Nem, nem zavar csak…
- Másra számítottál?
- Sietek, nemsokára a barátnőim is jönnek, megismered majd őket.
- Oké.
Gyorsan leraktam, még a táskába betettem, a rúzst, a telefont, szempillaspirál, egy kis pénz még egyszer megnéztem magam a tükörbe és már rohantam is volna, de ekkor még gyorsan a parfümmel spricceltem magamra. És bedobtam a táskába.
- Kész vagyok. Oké- mély lélegzet. Miért is vagyok ideges? Gondolkoztam magamban, de már az ajtó bezárásával bajlódtam. Megnéztem, jól bevan-e zárva és már rohantam is le a lépcsőn.
- Helló szépségem, pfuu szavakhoz sem jutok, mennyire gyönyörű vagy. De ugye tudod, hogy mellőlem nem mozdulsz el?
- Erről nem volt szó… én…- már folytattam volna, hogy megvédjem magam.
- Vicceltem. - ekkor feltűntek az utca végénél a barátnőim, mind ketten fekete ruhában voltak. Hát, én meg fehérben, de előfordul.
- Ők a barátnőim, gyere.
Futottam eléjük, az idegen ismerős pedig követett engem. Olyan jó érzés volt fogni a kezét.
- Hát ő meg kicsoda?- á dehogy köszöntek volna… esetleg egy sziával? Nem, dehogy rögtön azzal kell kezdeni, kivel érkeztem.
- Ő…egy ismerősöm.
- Üdv a nevem Vivien.
- Az enyém Rich… Ric… Ricardo – hmm, szóval Ricardo. Különös,… hmm miért nem mondta el, ezt igazán nem kellett volna eltitkolnia.
- Én Samatha vagyok.
- Részemről a szerencse- a kezét óvatosan megcsókolta, amitől a barátnőm rögvest elolvadt. A szél lágyan fújta a hajamat és a barátnőim haját is.
- Indulhatunk hölgyeim?
- Természetesen. – válaszoltam helyettük. De láttam az arcukon. „ ez a fiú az enyém lesz” olyan farkas szemet nézett a két lány, hogy legszívesebben elmosolyodtam volna, de nem lehetett, hiszen akkor kérdezősködnének. Mind ketten közre fogták egy-egy oldalról Ricardót és előre mentek, én pedig mögöttük kullogtam. Kellett nekem eljönni, gondolhattam volna, hogy ez lesz.
Pár utcával arrébb, egy szegény öreg nőt pillantottam meg, ahogy a padon feküdt és didergett. Mellette még volt pár férfi is. Szűkölködve ugyan, de azért elfértek. Aludni próbáltak, de nem igazán sikeredett nekik. Mindig is sajnáltam a koldusokat, és a szerencsétleneket, amiért ide jutottak. Belenyúltam a táskámba és elővettem pár forintot. A kis műanyag pohárba helyeztem, és rájuk néztem.
- Jó estét.
- Áldjon meg az Isten, a jóságodért!- mondták egyszerre és közben a szemükkel figyeltek, amint távolodok. Legszívesebben leültem volna melléjük, megkérdeztem volna, miért jutottak ide ahová jutottak. Szeretem hallani az embereket, és szeretem hallgatni ahogy, mesélnek. Biztosan hosszú története van annak, amiért most itt kint dideregnek. Ricardo és a többiek észre sem vették, hogy lemaradtam egy kissé. Teljesen elvoltak magukkal foglalva. Vivien és Samatha azzal, hogy kié legyen Ricardo, Ricardo pedig azzal, hogy melyiküket szórakoztassa leginkább. És biztosan élvezte a helyzetét. Egy kis törpe. Gondoltam magamban, és még jobban lemaradtam.
Már lassan unta, ahogy Emília barátnői így körberajongják őt, holott ő csak Emily miatt jött el. De muszáj jó benyomást keltenie a lányra. Különben a terve kudarcba fullad. De ha minél előbb nem érnek oda, itt hagy csapot papot és elmenekül. Ekkor hátra fordult, és észrevette, hogy a lány épp beszélget a hajléktalanokkal, és hogy lemaradt tőlük.
- Emily gyere!- szólt utána, idegesen és kikászálódott a két nő szorításából.
- A felesége Ausztráliába költözött? És magával vitte a gyermekeit is? És most pedig, a barátnője kisemmizte önt? De, hát hogy tudta erre rávenni?
- Tudja, a szerelem, elveszi az ember eszét.
- Sajnos tudom.
- Nézze csak kis hölgy, az a férfi épp ön felé tart.
- Igen látom sajnos, még nagyon szívesen maradnék beszélgetni, de mennem kell. Köszönöm, hogy elmesélte…, hogyan is hívják magát?
- Patkány, ez itt a gúnynevem. Elég, ha ennyit tud. Ha esetleg bármi gondba keveredne, elég ha csak az egyik hajléktalannak megemlíti ezt a nevet, segíteni fog Önön.
- Köszönöm Patkány, jó éjszakát. – Elindultam Ricardo fele, aki már szinte rohanva jött felém. Ahogy oda értem, rögtön megkaptam a fejmosást.
- Neked nem mondták soha?? Hogy idegenekkel ne állj szóba?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissülő Regények
