***

Sietett az iskolába, arcán hatalmas mosoly virított. A lánnyal akit szeret végre együtt vannak és Emily, szereti őt. Igen, biztosan tudta, hogy szereti őt, elárulta a pillantása, elárulta minden mozdulata...és ki is mondta, a bűvös szót, hát ki mondta, szeretlek.... Miért is kéne búslakodnia? Elhatározta, hogy amint belép az iskolába rögtön megkeresi és forró csókkal jutalmazza, a reggeliért, amit oly gondosan készített neki és persze, hogy láthassa az iskolában mindenki, hogy ők bizony eggyütt vannak.
Hamar oda ért, pedig nem buszozott csak gyalogolt. Most még a tél sem tudta őt lehangolni, pedig utálta ezt az évszakot.
- Jó reggelt tanárnő!-belépett az iskola ajtaján, a folyosót diákok lepték el, s mindenki szaladt a szekrényéhez, majd szaladt vissza órára. Néhányan piros székeken ültek, melyek az aulában voltak, és beszélgettek, biztosan lyukas órájuk volt.
- Neked is Jó reggelt Richard! Mi ez a boldogság a szemedben?
- Hát, tudja tanárnő összejöttem egy nagyon kedves és aranyos lánnyal tanárnő, úgy érzem ő lesz majd életem párja.
- Ez nagyszerű, hány éves is vagy Richard?
- 19
- Ismerem a leányzót?
- Ó persze, Emily az, az osztályába jár!
- Emily? Nem láttam őt ma reggel az iskolába, talán beteg, vagy csak elkésett? - megrovón csóválta a fejét
- Egy kicsit megfázott tegnap, de reggel időben elindult szerintem, az-az igazság, hogy nem figyeltem az időt, hogy mikor indult. Biztos vagyok benne, hogy csak késett.
- Üzenem neki, hogy matematikából bukásra áll! VIiszont, te jó vagy matematikából, már többször említettem neki, hogy kérjen meg téged, korrepetálásra, remélem már megtette, ha nem, hát korepetáld, mert nem lesz meg ez az éve.
- Rendben tanárnő!
- Milyen órájuk lesz? Tudja esetleg? Beszélek vele és elmondom neki!
- Informatika, 
- Már futok is, Viszontlátásra.
- Szia Richard!- lágyan megrázta a fejét s már el is tűnt szemei elől Richard, a kedvenc diákja.
Futólépésben haladt az informatika terem felé, hol van Emily? Ide kellett érnie, elment boltba? Biztos, volt benne, hogy Emily időben indult el és abban is, hogy csak nagyon ritkán késik...

 ***
- Itt van!- lerakta a kábult lányt Daniel ágyára.
- Még teljesen önkivületlen állapotban van. Mit szeretnél vele csinálni, Daniel? Ugye semmi rosszat?
- Dehogyis, semmi rosszat Bob! Mire nem gondolsz? Nem fog emlékezni semmire. Az
iskolába rakjuk, majd ki őt, de csak este nyolc felé, mikor befejeződik az iskolában a vívás. Hidd el barátom, emlékeztető jellegű lesz ez számára.
- És ha az a mitugrász Richard bekavar?
- Ne legyél már hülye... Richard, habár... hmm- elgondolkozott és érezte, hiba ütközik a számításába.
- Ő nem tud semmit sem tenni, hiszen ő majd azt fogja hini, hogy mondtak Emilinek valamit róla és emiatt el is fog rohanni. De nem is fog rosszat gondolni, ugyanis írva lesz Emilinek egy levélke. Amihez rögtön neki is látunk. Tessék itt egy lap meg egy toll, írd amit mondok.

Torzísd el az írásodat.
" Figyelj édes,
Előbb utóbb fogunk találkozni. Nem szeretnélek halálra rémíszteni, de az apád életben van. Nem halt meg, hanem elhagyott benneteket. Tudod miért? Mert van egy házasságon kívüli gyermeke is. Sosem szerette az édesanyádat, soha. A másik nőt szerette és végül vissza ment hozzá, elhagyott titeket. Amennyiben szeretnél még többet megtudni róla, gyere el vasárnap este nyolckor a park bejáratához. Ott várok rád. Amennyiben hozod, Richardot, vagy bárki  mást, nem én járok rosszul hanem te. Remélem érthető volt. Édes szerelmem, egyetlen kedvesem, csak te kellessz, ezt ne felejsd el! Csók a pici homlokodra."

- Ez nem lett túl nyálas?- érdeklődött a fiú aki a levelet írta.
- Zavar?
- Nem.
- Ok. Akkor még pár óra és viheted a lányt, add ide a papírt -hirtelen kikapta haverja kezéből és begyömöszölte a lány zsebébe, aki egy kicsit megmoccant.

***
***

-Szia Susanne.
-Helló.
- Em?
- Nem jött iskolába.
- Hová tűnt. Rám van bízva és akkor tűnik el. Tegnap a parkban volt, ma meg ellóg az iskolából?
- Emily nem szokott lógni.- rázta a fejét a lány.
- Akkor még is? Én is tudom, hogy nem szokott lógni, de most merre van?
-Lehet  orvosnál van vagy ilyesmi.- Richard bólintott és kissé megnyugodott, de Emily azt mondta volna neki, hogy ha orvoshoz megy...
Érezte, hogy valami nagyon nincs rendben...

Az órák gyorsan peregtek, a nap lassan alább bukott az égen s a hópelyhek sűrűn szállingóztak. Kis pelyheikkel bevonták az egész várost.  Diákok hógolyóztak és rohantak hazafelé. Lassan készülődött mindenki a karácsonyra, volt, aki már fát vett s ki választotta a legnagyobbat, de a legtöbben a kirakatokat nézték, hogy mi lenne a legmegfelelőbb ajándék a szerettei számára.

Idegesen ment haza, remélte hogy Emily már otthon lesz. de az ajtót zárva találta. 

- Nem jött haza. Hol lehet?- hatalmas félelem kerítette hatalmába.

***

- Siess, rakd le gyorsan. MIndjárt jönnek a vívók.- A srác bólintott és lefektette a lányt, majd egy kis vattát, ami ecettel át lett itatva az orrához tette.
- Nem akar felkelni.
- De a vívók mindjárt jönnek.
- Mit csináljak?
- Itasd még jobban át a vattát.- a srác gyorsan tett még pár csepp ecetet a vattára majd, ismét a lány orra alá dörgölte. Hirtelen megmoccant.
- Tűnés.- a két fiú gyorsan rohant, az ajtó irányába és már el is tűntek.

***

Óvatosan pislogni kezdtem, a szemem nagyon fájt a fejem sajgott s minden mozgott körülöttem, körbenéztem, síri csend... hol vagyok? Próbáltam értelmesen gondolkozni, de nem tudtam egy értelmes mondatot sem összerakni, sírhatnékom támadt, s közben nevetni is szerettem volna...Hát persze, villant hirtelen az eszembe... orchidea illat, majd minden forgott körülöttem...és most hol vagyok?Újból körülnéztem,  halvány narancsszínben pislákolt felettem egy lámpa, alattam pedig egy piros foltelszék. Előttem pedig fehér ajtók. Most lettem figyelmes, pengék koccanására, s kiabálásra. Vívás... Az iskolában vagyok, mit keresek én itt? Hát persze, órám van, gyorsan felálltam és elindultam fel a lépcsőn, informatika órám lesz..., igen informatikám lesz.
Feltűnt, hogy a folyosók üresek és a teremek zárva vannak. Abban a pillanatban kitekitettem az ablakon s láttam sötét van és havazik... Álmodom? Megdörzsöltem a szemem, majd nehézkesen elindultam lefelé a lépcsőn. A vívók abban a pillanatban léptek ki a tornateremből, oda mentem az egyik lányhoz.
- Hello, nem tudod véletlen hány óra van? - a lány a sisakot a bal keze alatt tartotta, a tőrt pedig a jobb kezében.
- 6:30-múlt pár percel. A tanításnak már rég vége van, mindenki haza ment. Talán szeretnél vívni járni?- gyorsan megráztam a fejem megköszöntem az útba igazítást és rohantam hazafelé. A fejem sajgott a szemem pedig égett. Furán nézett rám a lány, de ez volt a legkissebb problémám. Vajon mi történhetett? Nem emlékeztem semmire.

Ténferegtem a járdán, néha pirosban néha zöldben láttam a fákat a házakat, de csak mindig egy lépést előre, jobb láb, majd bal lább, újra jobb és újra bal. Melyik a jobb lában? Melyik a bal lábam? Egy óra, ha nem kettő is eltelt, mire a ház elé értem. Csodálatos rózsaszín volt, s az ablakokból gonosz szemek tekintettek rám. Ki van bent? Nem akarok bemenni..., bántanak, bántanak...., de a gonosz szemekhez, egy mosolygós száj tartozott, mely lassan megnyugtatott s kinyitottam az ajtót, beléptem a házba. Minden csendes volt, hová lettek a gonosz szemek? Hová lettek a manók? Nem értettem, s már tudtam, biztosan álmodom. Hangos ajtócsapódás hallatszódott mögöttem. A szél bevágta az ajtót. Levettem lassan a cípőmet, itt az egyik, és- ahogy lehajoltam lehuppantam a földre - itt a másik. Ebben a pillanatban Richard jelent meg az lépcsők tetején. Rámosolyogtam, ám rémület ült ki az arcára. Hirtelen elnevettem magam és csak kacagtam és kacagtam, azon milyen képet vág. Hol zöld, hol lila volt az arca, és a szemei... azok a szemek... Ahogy lejött a lépcsőn lassan és nyugodtan, egyre bosszúsabb lett és a feje meg még zöldebb. Álmodom, csak álmodom... A fejem lüktettett a szemem még mindig nagyon fájt, de csak tovább nevettem és nevettem. Hasamat fogtam a nevetéstől, egyik cipőm levéve a másik a lábamon, aztán hirtelen a nevetés közben, a szememből könnyek gördültek ki, de továbbra is csak nevettem és nevettem.

Richard egyre közelebb ért és legugolt mellém.
- Em?- de nem válaszoltam csak kacagtam.
- Lila... és zöld, lila és zöld..., jól állnak ezek a színek szerelmem.
A hátamról lecsúszott a táskám, s mellém pottyant. Elhallgattam s a szám legörbült.
- Richard. Ugye álmodom?
- Em... a szemed..
- Igen, nagyon fáj.- ismét nevetés tört rám. Richard nem értett semmit. Levette rólam a kabátot és a maradék cipőt, majd a karjaiba vett, felvitt az emeletre egyenesen a fürdőszobába.  Lassan levette rólam a pulóvert, a pólót a farmert és minden egybet. Ott álltam előtte minden ruhám nélkül. Rám engedte a jéghideg vizet, de én továbbra is csak nevettem és nevettem. Hanyatt vágódtam a kádban és hirtelen sírni kezdtem.
- Emily...- mondta idegesen mit sem értve. Hűvös volt és lekezelő.
- Ri-Richard, nemérzem jól magam.- a sírás elállt s már csak szipogtam. A szemem még mindig vadul lüktetett.
- Hol voltál?
- Én most álmodom, tudom. Csak nem értem a szemem miért fáj, álom közben.
-Megcsípjelek, hogy felébredj? Mert nem álmodsz!
- Mindig ezt szoktad mondani álmaim hercege.- karjaimat kinyújtottam és szorosan a nyaka köré vontam.- Nem baj, ez édes álom szeretem. - és megcsókoltam. Még jobban magamhoz húztam, s csak csókoltam. Lágyan a fenekemre csúsztatta az egyik kezét másikat pedig a hasamra s eltolt magától.
- Először beszélünk.
- Richard- ismét legörbült a szám. Éreztem, hogy minden erőm elhagy hirtelen.
- Emily... mi ütött beléd? Haza jössz, vérvörös szemekkel, egyfolytában nevetsz! Aztán sírsz... aztán azt mondod, hogy álmodsz. Jól vagy?- megráztam a fejem és csak Richardot néztem.
- Nem, nem vagyok jól. Nemtudom...- hirtelen elnehezedtek a szempilláim és eleresztettem magam. Ám Richard fogott.

***
A lányt figyelte, miként váltakozik a hangulata. Nem értette az egészet és azt sem, hogy mért véres a szeme. Gyorsan megfogta, a fürdőkádba, látta, hogy elgyengült, s elaluldt. Karjába kapta, és bevitte a szobájába. Lefektette a kék paplanra, és lerohant a konyhába, vizes rongyért. Ismét felment a lépcsőn, és letérdelt a lány mellé az ágyhoz. A vizes rongyal törölgetni kezdte a homlokát, az arcát a nyakát. Tűzforró volt.
- Emily...- szólongatta a kábult lányt. Ám az csak nyöszörgött. Majd óvatosan kinyitotta a szemeit.- Mi történt ma? Hol voltál? Miért lógtál el az iskolából?
- Én... én... nem emlékszem Richard...
- Mit jelent, hogy nem emlékszel?- megpróbált nyugalmat eröltetni a hangjára, de számára a bizalom egy fontos tényező volt és ha a lány nem bízik meg benne, a kapcsolatnak lőttek.
- Annyira emlékszem, hogy kiléptem az ajtón reggel és utána a piros székeken ébredtem az iskolában. Felmentem, hogy informatika órám legyen, de zárva volt. Utána kinéztem az ablakon és már sötét volt. Lebattyogtam a lépcsőn és akkor jött velem szembe egy vivós lány és mondta, hogy mennyi az idő. Megijedtem, hogy mi van, hol vagyok. Közben a szemem sajgott a fájdalomtól. De az most is fáj és gyönyörű volt minden, káprázatos elképesztő, piros, aztán lila, aztán zöld, és még rózsaszín is. A te arcod lila és zöld volt...és teljesen feloldódtam, közvetlenebb lettem és... elképesztő volt, de most itthon vagyok. Én nem tudom, hogy mi történt Richard... várj, mikor elindultam itthonról, láttam, hogy valami mozgolódik a bokorban, de nem foglalkoztam vele... aztán egyszeriben minden forogni kezdett és orchidea illatot éreztem..., de utána már csak a pirosszékre emlékszem- a fiú a távolba meredt és gondolkozott. Felállt mellőle és lement a folyosóra, ha a lány igazat mond, valaminek történnie kellett, a két időpont között. Felvette a lány táskáját és elindult vele fel  a szobába. - Emily, amennyiben igazat mondtál, valaminek kell a táskádban lennie, biztos, hogy rejtettek bele valamit.- a fiú kiborította a táskát, és kutakodni kezdett. Minden könyvet átnézett, minden füzetet és a reteszeket mindent. De nem talált semmit.
- Én igazat mondtam. Én nem tudom, mi történt.
- Ki hívjam az orvost?
- Ne.., nem kell. Majd megoldódik minden.
- Nem, nem oldódik meg semmi. Hívom a rendőrséget. Én kihallgattam Daniellt, nem tudtam hogy ennyi mindenre képes lenne. De ezek szerint igen. Rögtön hívom. - a lány megpróbált felülni, de Richard vissza nyomta őt. És kisietett az ajtón.

***

6.rész