Lassan engedett a szorításból és mélyen a szemembe nézett.
- Miután Miriam, rosszullétre hivatkozva elment, követtem őt és Daniellel talákoztak, majd a közeli parkba mentek, sötét volt már nem vettek észre... Daniel küldte neked a fejetlen rózsákat és ő írta neked a levelet is.- libabőrös lett a karom és tovább hallgattam Richardot, aki lázban égett.
- Kihallgattam őket Emily
- Miért csak most mondod? Te badarságokat beszélsz! Megvagy hülyülve! Így akarod elvágni én és a Daniel közti barátságunkat. Teljesen meghülyültél Richard!  Ugyan már, mégis mit gondolsz? Igaz, hogy most haragban vagyunk, úgy hogy megnyugodhatsz! De ilye hülyeségeket ne beszélj.
- De Emily! Ne forgasd a szavakat! Hinned kell nekem.- hangosan felköhögött, kezét a szája elé kapva.
- Neked pihenned kell és aludnod! Most pedig, magadra hagylak! És gondolkozz el azon, amit Danielről mondtál! Viszlát Richard!- kiléptem a szoba ajtaján és egyenesen a konyhába mentem, hogy keressek algopirint neki.
Amint megtaláltam, egy pohár vízzel a kezemben elindultam fel a lépcsőn, hogy beadjam neki. Az ajtókat még be kell, hogy zárjam mivel besötétedett. Legalább holnap még csak vasárnap van. Richard nem fog iskolába menni, ebben biztos lehet. Ahogy felértem, benyitottam a szobájába. Hangosan és egyenletesen szuszogott. Álomba merült. Leraktam a poharat és a gyógyszert az íróasztalára és oda léptem az ágyhoz.
- Richard, kérlek vedd be a gyógyszert.- noszogattam a vállát, hogy felébredjen. Párat mocorgott, majd kipattant a szeme.- Ide hozom, ne aludj el.- nem szólt egy szót sem csak figyelt engem. Oda adtam neki az algopirint meg a vizet, de a víz nem kellett neki. Bekapta és  lenyelte víz nélkül. Majd ismét vissza hanyatlott. Az ágyvégéből előkotortam még egy takarót és betakartam. Hosszasan igazgattam rajta, majd az arcára adtam egy puszit.
- A számra kérem- suttogta kábultan.
- Nem, nem... aludj szépen.- elmosolyodtam és kisétáltam a szobából. Lementem és bezártam kulcsra az ajtót, holnap hosszú napunk lesz.

Lefekvésre készülődtem, már le is zuhanyoztam.
Ám a telefonom megcsörrent.
- Szia kicsim, minden rendben?
- Igen anya, minden rendben van.
- Kicsim, arra gondoltunk Adammal, hogy maradnánk még egy kicsit. Vagyis, ő szeretné ha maradnánk. De én féltelek téged, nehogy valami baj legyen.
- Mi baj lehetne anya?- összezorítottam a fogam, és úgy nyögtem ki ezeket a szavakat. Nem akartam elmondani, hogy Richard beteg és azt hogy igenis jöjjön haza.
- Rendben, aranyom! Még nem tudom, mikor érkezünk meg a jövőhéten valamelyik napon. De biztos ne menyjünk haza?- erősködött ismét anya.
- Maradjatok, élvezzétek a nászutat, az együtt töltött perceket.- elmosolyodtam és apa jutott eszembe, könnyek csordultak le az arcomon és a hangom rekedtesebb lett.
- Kicsikém, minden rendben?
- Igen anya, de most már szeretnék lefeküdni aludni.
- Bezártad az ajtót?
- Igen anya, ne aggódj!
- Jóéjt édesem, vigyázzatok magatokra!
- Ti is, jóéjt szeretlek anya.
- Én is édesem, szépálmokat.- ezzel lerakta a telefont és én is kinyomtam. De pár perc mulva ismét megcsörrent. 

- Igen tessék?- szóltam bele mérgesen.- Már mondtam, anya hogy minden rendben. De ha anyira tudni akarod, Richard kissé betegeskedik. De nem vészes, adtam neki algopirint.
- Szia Emília.- egy durva mély hang szólt a telefonba, még életemben nem hallottam. - Szóval Richard beteg? - hangosan felnevetett, a nevetés nagyon emlékeztetett valamire, nagyon ismerős volt...
- Ki az? Ismerlek?
- Nem ismersz, csak azt hiszed hogy ismersz-elhallt a nevetés. Ráeszméltem, hogy hol hallottam már ezt a nevetést, az álmomból, mikor olyan rosszat álmodtam, egy hete vagy kettő.
- Azt hittem, világos üzeneteket küldtem számodra, de úgylátszik neked ez nem volt elég. Na de most jól figyelj rám aranyom.
- Te figyelj én rám!- vágtam a mondadójába- Állísd le magad rólam de nagyon gyorsan, különben értesítem a rendőrséget és hidd el secperc alatt lenyomozzák ki is vagy te! Azt hiszed, félelemben tarthatsz te kis senki!?- csak úgy dőltek belőlem a szavak.- Tudod... szánalmas vagy! És engem ne keress többet vágod?-idegesen leakartam rakni a telefont, éreztem a vérnyomásom már rég felszökött.
- Figyelj ide aranyom- a hangja még durvább lett és még érdesebb.- Nem azért hívtalak, hogy te pofázz édes! És ha értesíted a rendőrséget, ám legyen. De nem hinném, hogy édesanyukádnak szeretnéd, hogy baja legyen. Vagy édesapádról szeretnél tudni?- eltört nálam a mécses.
- Mit tudsz az apámról? Ő már régen halott... és ne emlegesd a nevét mert oda megyek, ahol vagy és megverlek.- könnyekközött üvöltöttem a telefonnal.
- Imádom mikor, ennyire kiakadsz aranyom imádom! Hamarosan előttem is ennyire kifogsz akadni, és könyörögni fogsz hogy had csókolj meg!
- Tévedsz te senki... egy utolsó féreg vagy érted?
- Akkor is férgezz majd, mikor a karjaim közé omlassz. Nah csókollak és szépálmokat édesem.
- MENNYJ A POKOLBA!- üvöltöttem, torkaszakadtából a telefonnak. De azt elfelejtettem tőle megkérdezni, hogy mégis honnan tudja a számomat. Valaki az ismerettségi körömből. Talán tényleg Daniel lenne? De hát, nem ilyen a hangja, mint ennek az illetőnek a telefonba. Nem, Daniel nem lehet hiszen megvédte Susanet, még régen attól az őrülttől a buliban. Ő tényleg nem lehet Daniel. Hitegettem magam ám éreztem, hogy néznek engem. Könnyek között ültem az ágyamon törökülésben és a telefonom az ölembe ejtve. Hajam szabadon a hátamra bomlott, és néztem a telefonra.
- Mi a baj?- a hang irányába néztem. Kipirult arcal oda ült mellém.
- Jobban vagy Richard?- ránéztem és vártam a választ.
- Igen, jobban vagyok. Lement a lázam úgyérzem, de  viszont te meg nagyon rosszul érzed magad, mitörtént, úgy kiabáltál... főleg azt hogy, " menyj a pokolba".
- Nem akartalak felébreszteni.- remegtem az idegességtől. Könnyes szemekkel belebámultam Richard szemébe.
- Nekem elmondhatod.- kézfejével, megsimitotta az arcomat. Hirtelen az elmúlt éjszaka jutott az eszembe és elpirultam. De a tekintetét nem kerültem el. Nem sütöttem le a szemem.
- Richard, én... én...- a torkomon akadt a szó.
- Igen?- Barátságosan rám mosolyodott.
- Nem tudom... Nem akarom tudni, nem akarom azt mondani. Félek azt mondani.
- Mitől félsz?
- Attól, hogy te nem úgy érzel mint én. Hogy én számodra csak egy futó kaland vagyok. Én nem merek bízni benned.- dőltek belőlem a szavak a gát megnyílt és a szavak dőltek és csak dőltek belőlem.
- Miért nem mersz bízni bennem?
- Nem tudom, nem akarom tudni. Nem akarom, nem akarom hogy baja legyen anyának...- kidőltek belőlem a szavak és ráborultam a melkasára, és csak sírtam és sírtam. Ő átölelt. És simogatta a hátamat.
- Én azt hiszem, hogy hogy...- ismét a torkomon akadt a szó, és remegtem.
- Figyelek rád édesem, figyelek.
- Szszszeret..lek.- végül kinyögtem, de elakartam menekülni az öleléséből, de ő még jobban átölelt.
- Szeretsz?- lassan bólintottam és ő elmosolyodott.
- Kérlek, szeretném ha a barátnőm lennél! Engedd meg, hogy megmutassam a gyönyöröket! Engedd meg, hogy közeledben legyek! Szeretném bekötni a sebeidet! Engedd ezt meg nekem szerelmem!- lassan bólintottam.
- Azt hiszem, hogy talán... megpróbálhatjuk. De kérlek, ne árts és ne bánts meg. Ne sérts meg soha Richard!
- Nem foglak! Csak annyit kérek, próbálj meg bízni bennem Em!- Bólintottam és átkaroltam a nyakát. És megcsókoltam. Hosszasan ültünk és csókolóztunk.
- Más emberré tettél engem. Idáig nem hittem volna, hogy egyszer rátalálhatok arra a lányra akit valóban szeretni tudnék! Minden lányt kijátszottam, és átnéztem rajtuk. Könnyen az ujjam köré csavartam őket. De te te rögtön tüzes voltál ellenálló és vissza beszéltél, hogy csináltad ezt velem Em?
- Nem akartam, hogy a közelembe gyere. Mert tudtam, ha te a közelembe vagy abból nekem csak baj van. De végül, a közelembe kerültél akaratlanul is.- elmosolyodtam.
- De ugye, csak én leszek az életedben mint nő? Nem mész a többi lány után ugye?- ránéztem kérdően és reménykedően. Elmosolyodott.
- Esküszöm, csak a tiéd vagyok! Rá se nézek egy lányra sem!- bólintottam és éreztem, teljesen megnyílok felé.
- Richard, azért kiabáltam mert hívott engem az a gyerek.
- Daniel... mit mondott? Elverem mint a fene... csak kerüljön a szemem elé. Nem bánthat téged szerelmem.
- Richard. Nem Daniel az! Higyj már nekem!
- Te higyj én nekem! A két fülemmel hallottam, amint Miriammal beszél, és Miriam Danielnek szólította! Mit mondott neked?
- Hát azt mondta, hogy bántani fogja anyát, meg hogy apát... aki már nem is él. Én nemértem őt Richard, de félek tőle. Vissza beszéltem neki és elküldtem a pokolba, de ő csak még jobban nevetett rajtam.
- Megverem... sőt megölöm! Nem teheti ezt veled! Világos? Sőt most rögtön felhívom!
- Hagyd ezt abba... nem ő az.- ám szavaimra nem hallgatott, felállt és egyenesen a szobájába indult. Én meg rohantam utána. Ám a telefon ekkor már a kezében volt és kicsöngött.
- Figyelj édesem, most felhagosítom, hangszóróra rakom, hogy te is halld.

***
Daniel idegesen rubikockázott, logikáját gyakorolta, vágyait már kielégitette. Egyfolytában az ismerős lány járt a fejében és az ahogyan ideges kirohanására emlékezett.
- Hülye liba.- mondta idegesen és elvigyorodott. Mit képzel ez magáról? Csak kerüljön a kezem közé. Olyat kap majd tőlem.., megemlegeti egy életre.
Daniel telefonja hangosan megcsörrent, utána kapott.
- Igen?
- Richard Mekkensi vagyok! Ide figyelj te barom...
- Mi a gondod? Valami elég nyomós ok lehet, ha engem kerestél fel.
- Ha nem szállsz le a barátnőmről kitekerem a nyakad! És ezt jól vésd az aprócska kis fejedbe!
- Nekem nem kell az a modell csaj, - belevigyorgott a telefonba és tegnap estére gondolt, ahogy magáévá tette Miriamot. Hová gondol, ez a balfék? Miriam úgy csalja ahogy csak tudja.
- Nem róla beszélek, drága barátom. Hanem Emíliáról! Ha mégegyszer zaklatod őt kiroppantom a nyakadat a helyéről.
- Fejezd be Richard... mondtam neked, hogy nem ő az...- a háttérben hallani lehetett Emili hangját, de Richard nem tágított. A rubinkockát erősen megszorította, ujjai hegye bevörösödött.
- Nekem csak a barátom Emili..., miért bántanám őt?- nyugalmat erősített a hangjára.
- Ne tréfálkozz velem, ha megtudom, hogy tovább fenyegetőzöl vele esküszöm neked hogy megöllek! Megtalállak és megöllek!- ezzel kinyomta a telefont. Daniel ott szorongatta egyik kezében a telefont másikban pedig a rubinkockát. Arca vörös volt. Tovább nem rejtőzködhet, még ha Emili nem is tudja, hogy ki a zaklatója. Richard már sejti. De vajon honnan? Miriam? Vagy Angela? A hülye kotnyeles Sylvia? Vagy Susanne, de hát ő nem tudhat semmiről, vagy talán tippet adhatott, hiszen, nem bánt vele valami kedvesen. Magába merült és gondolkozni kezdett. Végül Angelánál lyukadt ki. Elkell tennem az útból. De hogyan?- ismét gondolataiba mélyedt, és a kockát csavarta tovább. És ahogy ez megtörtént utána jön a végkifejlett és az én drága menekdékem. Emily, még egy kicsit birj magaddal, drágám. Nemsokára együtt leszünk. Szemében megcsillant egy különös fény és a távolba nézett.
***

- Mondtam, hogy nem ő az Richard! Olyan marha vagy.- oldalba löktem, ám ő elkapta a kezem és megcsókolt.
- Te csak az enyém vagy és az is maradsz.- felkapott a karjaiba és az ágyra rakott. Erősen és durván csókolni kezdett. Beletúrtam a hajába és mégjobban magamhoz húztam.
- Akarlak most azonnal édesem. - elengedtem magam s szabadjára engedtem a vágyakat. Elvégre mi már ketten együtt... azt hiszem, megtaláltam azt akit kerestem egész életembe. Aki egyszerre tud feldühíteni és lenyugtatni, de kielégíteni is. HÁt ez lenne a szerelem?

3.rész