Kifáradva értem haza. A házban már mindenki ébren volt. Kipirult arcal benyitottam az ajtón és neki ütköztem Adamnak.
- Sajnálom, véletlen volt.- össze vissza dadogtam. Ráfogtam, a futásra hogy nagyon kimerültem. Tudtam, hogy előbb utóbb egyedül maradok Richardal. De megpróbálom ráveni Susannet, hogy maradjon még beszélgetni. Éppen kakaót ivott.
- Nincs gond. Időben érkeztél kicsi Emily. A helyzet a következő. A lapokat oda adtuk nektek, hogy mire vigyázzatok és mit kell elintézni! Hétfő éjjel jövünk haza rendben?
- Persze,- mondta Richard. Én rá sem mertem nézni.- Vigyázzatok magatokra.
- Kincsem, minden rendben?- nézett rám anya.
- Igen, igen persze! Jól vagyok!
- Akkor rendben, mi most elidulunk. Susanne, anyukádat felhívjam, hogy mikor mész? Vagy veled mi lesz?- ránézett a barátnőmre, aki még aludt szinte.
- Megyek pár perce belül énis, anya már vár rám, beszéltem vele. Indulok én is.- rám vigyorgott, mintha ő is sejtene valamit. Megráztam óvatosan a fejem, úgy hogy nemlátta senki. Már beképzelek mindent.
- Akkor Emily, Richard! Mi indulunk. Már késében is vagyunk.- anya lehajolt adott két nagy puszit az arcomra és átölelt. Oda lépett Richardhoz is és őt is átölelte és adott neki két puszit.
- Akkor Emily- lépett oda Adam- Vigyázzatok magatokra.- adott egy puszit oda lépett a fiához megveregette a hátát szúrósan rátekintett és megfogta a kilincset.
- Richard vigyázz Emilyre! -emelte fel a hangját, majd kilépett az ajtón
- Sziasztok. Susanne, jó legyél te is!- ezzel kilépett anya is az ajtón.
Hamar becsukták az ajtót, de anya hirtelen vissza nyitott.
- Emily éjszaka bezárkózni, nem engedni be senkit!
- Jójó- bólogattam, és ezzel anya végül valóban becsukta az ajtót én pedig bezártam. Nem mertem még megfordulni sem, hogy találkozzon a tekintetünk.
Pár pillanatig csak ott álltunk. De végül Susanne megszólalt.
- Én megyek haza.
- Susanne, nem maradsz még ma?
- Em, anya mondta, hogy haza kell mennem!
- De Susanne...- pár pillanatig néma csend. Ekkor megszólalt Richard.
- Elkell mennie Emily, az anyukája várja őt.- Erősen Susannére pillantott és felment a szobájába. Még mindig az ajtónál álltam és vártam a fejleményeket. Lassan felment Susanne is a lépcsőn, de ő az én szobámba a cuccaiért. Ahogy elkészült lejött felkapta a retiküljét. Elbúcsúzott tőlem két puszival, közben hozzátette.
- Ne félj, nem lesz semmi gond!
- Tessék?- rá meredtem kérdően.
- Beszélgettem Richardal, mikor te elmentél futni. Anyud nemtud semmit, szerintem Adam sem. Ne aggódj!
- Ne mond el senkinek kérlek!
- Kinek mondanám? Ne aggódj Emily! Most viszont elköszönök szia- kinyitottam az ajtót és kilépett. Sokáig integettem, húztam az időt. De lassan eltűnt a látókörömből.
Becsuktam az ajtót és felrohantam a szombámba, gyorsan becsuktam az ajtót és kulcsra zártam.
- Ennyire félsz tőlem?- megremegtem és megfordultam.
- Én- Én nem félek- ott ült az ágyamon közben szendvicset majszolt.
- Nem úgy fest. Jól eltűntél reggel az ágyból. - lazán beszélt hozzám, közben pedig folyamatosan nézett engem.- Ne félj tőlem, mitől félsz Emily? Szeretlek téged, teljes szívemből és most már biztos vagyok benne, hogy te is szeretsz engem, de, ha nem is szeretsz rettenetesen vonzódsz hozzám.
- Nem..., haggy engem és menyj a modell barátnődhöz. Oké?
- Mostmár akármit mondhatsz, kiismertelek.
- Hogy, hogy kiismertél?
- Úgy, ahogy mondom. Elrejted előlem az érzelmeidet. Holott reszketsz, ha hozzád érek.
- Richard, menyj most ki.- megremegtem, ahogy felállt az ágyról. Felém lépett és karjával elkapta a derekamat.
- Most, mond hogy menyjek ki jégkirálynő.
- Richard...- megdermedtem az érintésében, nem akartam hogy elmenyjen, de megkellett állítanom, amíg újra meg nem történik, ami tegnap este.
- Erről beszéltem édesem, de kérlek, bízz - ám ekkor hagossan elkezdett köhögni, arca kipirult kissé. -bennem
- Jól vagy?- karja elernyedt testemen és visszacsapódott az oldalához.
- Azt hiszem, jobb lenne ha most lefeküdnék aludni! Emily édesem.- kezét arcomhoz érintette.- Egy valamit igérj meg nekem.
- Attól függ.- szemei rám villantak dühtől csillogtak- Jójó, megígérem, ha te is megígérsz valamit!- bólintott.
- Először is, menyjünk át a szobámba, mert nagyon szédülök.
- Rendben.- átmentünk a szobájába leült az ágyára és engem nézett. Különös érzés fogott el, emlékek kavarogtak bennem. Megremegtem újra, ahogy emlékeimbe villant a különleges éjszaka.
- Emily, ne menyj Daniel közelébe!- ismét köhögni kezdett és hátradőlt az ágyon.- Ő küldte neked a levelet, és ő küldte a fejetlen rózsákat is! Óvakodj tőle Emily! Kérlek! Ne menyj a közelébe! Ki kell, hogy találjak valamit!- ismét köhögni kezdett. Az ágya mellől elvett egy piros takarót és magára terítette.
- Richard, tévedsz! Daniel nem tenne ilyet! Ne feltételezz badarságokat! Kérlek! Szerintem Angela volt..., vagy valamelyik barátnője... megakartak rémíszteni.
- Emily! Gyere ide...- kezét felém nyújtotta.
Oda léptem és megérintettem a kezét. Lángolt a forróságtól.
- Richard, te lázas vagy. Várj, keresek algopirint.
- Nem... most végig hallgatsz!- magához rántott és szorosan átfogott, hogy ne tudjak mozdulni sem. Éreztem forró lehelletét. Szemei csillogtak, ahogy szemembe nézett. Karja forrón égetett. Megkell, keressem a gyógyszert. Tudtam, én tudtam, hogy nem szabadna az erkélyen állnia egyszál pólóban.
- Emily! Számomra te egy különleges lány vagy! Egy álom! Egy tündér. Féltelek téged. Daniel a karjai közé akar téged zárni.
- Oh, te már megelőzted, nézz magadra.
- Emily! Nem viccelek! Részben ezért mentem be a szobádba, hogy ezt elmondhassam neked! De te, elakartál küldeni.
- Emiatt az érzelmeimre hatottál! Te..- mocorogni kezdtem, hogy elmegyek és itt hagyom de még szorosabban ölelt.
- Hallgass végig! Tegnap este elmentünk Miriammal szórakozni. Úgy volt, hogy te is jössz.- bólintottam. Valóban így volt.

2 rész