Visszasétáltam az ágyhoz, hátat fordítotam a fűzfának, kikapcsoltam a tvt. Nem maradt más csak a csend, mely nem dalol, s nem énekel, nem felel, s nem válaszol, nem regél, s nem mesél.... csend, mely minden kezdete, s minden vége. Ledőltem az ágyra s a plafont kezdtem bámulni, gondolataimba merültem s éreztem, amint elnehezednek szempilláim.
Hatalmasat ásítottam...

......
Megszólalt a csengő. Kiyitottam az ajtómat és rohantam le a lépcsőn. Nagy léptekel hamar lent voltam és már ki is nyitottam, nagyon megdöbbentem...
- Aurel. - hirtelen minden kiment a fejemből és a mélybarna szemekbe bámultam.
- Emily- meglepetten nézett rám. Rápillantottam az órára hatot ütött s már korom sötét volt.
- Te mit keresel itt Aurel Anders?- Kérdeztem megdöbbenve s közben azt néztem mennyire megváltozott oly sok év után.
Álltalános iskolában ő volt az egyetlen barátom az egész iskolában. Nem szerettek engem, de ő igen. És ő mellettem állt. De 6. évvégén elköltöztek Németországba, mert a szülei elváltak, s ő az anyukájával maradt, s vele együtt kiutaztak Németországba. Magasabb volt tőlem, izmai kidudorodtak a kabátján. A haja még midig szőke volt igazi tej szőke.
- Vissza költöztünk.- megfordult és a szemben lévő házra mutatott.- Már egy hete. Anya küldte- adott át nekem egy kis tálcát.- Egy kis sütemény az új szomszédoktól.
- Anyukád még mindig nagyon kedves Aurel. Kérlek bocsáss meg, hogy idáig be sem engedtelek. Gyere csak be gyorsan.- hirtelen betessékeltem- sok mesélni valód van a számomra.
- De neked is az én számomra Em.- megpördült és tálcástul átölelt. Majdnem elestünk mind a ketten, de jót nevettünk az egészen, nem is mi lennénk...
- Hozzam a kártyát?- mosolyogtam rá és éreztem hogy ő is vissza emlékezik a hajnalig tartó kártya partykra. Kellemes meglepetésként ért, hogy haza költözött. Ám láttam szemében valami szörnyűség ül. Éreztem, valami nem stimmel, oka van hogy eljöttek. Hiszen úgy volt, hogy kint maradnak örökre. Sokat sírtam utána, ő volt az én igazi barátom nagyon sokáig, meg Susane, de vele nem egy általános iskolába jártunk. Ők nem ismerték egymást. Levetette a kabátját, lerakta a szék karájára ami a konyhában volt és helyet foglalt.
- Kérsz kakaót? Vagy teát? Vagy ó tudom én narancslé még a favourit igaz?
- Talált süllyedt kicsi Emily.- felpattant ültéből és ott termet mellettem.- Olyan gyönyörű nő lettél. Fantasztikus, meseszép. Közel hajolt hozzám és megcsókolt. Óvatosan elvált, s hirtelen félretolta a hajamat, s a nyakamat kezdte el csókolgatni. Neki lökött a konyhapultnak. Ám amikor elválltunk egy arc rémlett fel, nem Aurelé volt. Richard. Elakartam rögtön lökni magamtól, de ő nem engedett. Éreztem a borzalmas lelkemig hatoló érzést a fájdalmat. Próbáltam ellökni minden erőmmel Richardot aki az előbb még Aurel volt. S abben a pillanatban, ahogy eltudtam magamtól lökni, megütötte az arcomat és átváltozott Daniellé.
- Te kis szajha.- ördögien felnevetett - még könyörögni fogsz! Ezt megígérem neked.- csak nevetett és nevetett és még szorosabban fogott és ölelt. Nem kaptam levegőt. S most a helyiség váltott át egy elrejtett kis börtönbe kerültem, körös körül pókhálók és patkány, egy patkány.... -hatalmasat akartam sikítani, de nem tudtam, a szám be volt kötve, próbáltam arrébb lépni, de a lábaimon is hurok, s a kezeimen is. Pánikba estem, s sírni kezdtem.
- Megmondtam neked.- hangzott egy mély durva hang, de az arcot nem láttam, csak a félelmet nem ismerő hátborzongató nevetés.... 

......

Gyorsan kipattantak a szemeim, s az órára pillantottam hajnali kettő volt. Erősen magam elé fogtam a karom, kirázott a hideg, s a nevetés még mindig a fülemben csengett. Ruhában aludtam el. Mi volt ez az álom?Hogy került a képbe Aurel, Richard és Daniel? Ő jó embernek tnt, kivéve amit Susanne mondott, de velem idáig még sosem tett semmi rosszat, nemértem miért tűntette az álmom gonosznak. És az a szőrnyű elhagyatott sivár börtön és a patkányok? Nagyon félek a patkányoktól, irtózom tőlük reszketek tőlük...
Hirtelen kopogássra lettem figyelmes, s összerezzentem, kezem a szívemre tettem mely vadul dobogott, nagyon megijedtem.
- Emily nyisd ki!- jött kintről az ismerős hang.
- Hagyj most kérlek!- mondtam rekedtesen még mindig az álom hatása alatt álva.
- Kérlek.- mondta ismét az ajtó előtt az illető.
- Jó..- oda sétáltam elforgattam a kulcsot és Richard arca libbent fel. Álltam és csak figyeltem az összeszűkülő szemeket.
- Minden rendben?- kérdezte tőlem és közben végig mért a szemével. A szemem alatt smink foltok lehettek. A szájfény elkenődve és a ruhám jól össze gyűrődve, ahogy elaludtam miközben gondolkoztam.
- Ja igen, jól vagyok. Még valami?- ránéztem kérdőn, szemöldököm összevontam.
- Hajnali kettő van. Üvöltözést hallottam a szobádból, vagy én nemtudom, de eléggé kiáltoztál.
- Biztosan félre hallottad.- az álom villant a gondolataim közé és megremegtem.
- Biztos, hogy nem!- karjait a derekamra tette és közben még mindig vizslatott a szemeivel.- most pedig, neked is jóéjt Richard!
- Daniel keresett..- bökte ki végül.- Mit akar tőled?
- Nem tudom
- Mondtam neked, hogy óvakodj attól a gyerektől! Nem tiszták a szándékai!
- Igenis apuci! Én sem mondom meg neked, hogy melyik lánnyal flörtölj, akkor meg? Had éljem már úgy az életem ahogy akarom!
- Csak nem akarok neked rosszat Em!- ujjait a vállaimra rakta. Egy erős vágy gyulladt a lelkem legmélyén, de nem kérek belőle. Fogtam kezeimmel lehámoztam magamról és az orrára csuktam az ajtót.
- Neked is jó éjt Richard Mekkensi!- mondtam idegesen szinte üvöltve. Neki dőltem a becsukódó ajtónak, s leültem a földre. Egy zeneszám jutott az eszembe...

"Te vagy a szívemben, te vagy a lelkemben,
úgy érzem te vagy kire vártam én már rég,
meg szólítom lelked érjen hozzám a tested,
csókolj meg kérlek, csak ezt kívánom én.

Te vagy az életem boldogsága, te vagy a szívemnek egyedül az álma,
Gyere és ölelj át, gyere, hogy álmodjak tovább.
Gyere és szeress mindig. 

Annyira örülök, hogy rád találtam, tudom, hogy te vagy kire régen vártam, Jöjj kérlek szívemnek,
Óh kérlek érints meg, hisz te vagy aki kell. "

Megfogtam a fejem, s meg is kocogtattam.
- Miért gondolok mindig rá? Miért jutnak ilyen dallamok az eszembe? Mond miért? - s tovább ütögettem.
 

    Másnap korán felkeltem, beraktam a könyveket a táskába. Gyorsan felöltöztem, majd a fürdőszobába menve elkezdtem mosakodni és hajsütővel lágy hullámokat csináltam a hajamba. Szemem kihúztam feketével, és egy kis fekete szempillaspirál és már kész is voltam. Kiléptem a fürdőből és a táskámért mentem a szobába. Ám a telefonom megcsörrent közben.
- Igen?
- Daniel vagyok, Látom, mennyire foglalkozol velem Emily, nem is keresel...! Innentől kezdve... inkább ne találkozzunk! Világos voltam édes?
- Daniel..- ebbe a srácba meg mi ütött?
- Ennyit akartam, nah csók édes, hamarosan máshogy fognak állni a dolgok! Készülj fel rá lelkileg, sok csók piciny arcodra.
- Daniel.- de ekkor már csak a mobilomhoz beszéltem, kinyomta. Mit akart ez jelenteni? Fel sem birtam fogni, miért mondott ilyeneket, miért hívott fel ? És miért nem hallgatott engem végig? De nem érdekelt különösebben. Felvettem a vállamra a táskát és már rohantam is ki az ajtón. Péntek volt. Holnap hajnalban elutaznak anyáék a hétvégére. Gondolom Richard már szervezi a házibulit, ahogy őt ismerem. De azért remélem, hogy nem!!!
December eleje közeledett, egyre hűvösebb és hűvösebb lett az idő. Sálamat az orromra csaptam, sapkámat a homlokomba húztam és siettem a buszhoz. Most nem volt kedvem gyalogolni, minnél előbb beakarok érni az iskolába. Álltam és várakoztam a megállóban. Lassan ébredezett a nap, maga mögött hagyva a holdat, ha valaki ilyen korán kel s ilyen korán megy mint én, még sötét van.

Gondolataimba mélyedtem mint álltalában s messzire kalandoztam. Lassan megérkezett a busz, gyorsan felszálltam, bemutattam a bérletemet és leültem a leghátsó ülésbe, pár megállóig megyek csak, így közel voltam az ajtóhoz. Kipillatottam az ablakon és néztem a távolodó fákat. Sok emlék kavargott bennem, jó és rossz dolgok, s legtöbb okózojuk Richard. Hamar megérkeztem a megállóhoz, ahol lekell szálnom. Megnyomtam a gombot, és az ajtóhoz álltam. Megállt a busz és én gyorsan leszálltam. Rohantam be az iskola ajtaján.  Éreztem ahogy mögöttem össze súgnak az emberek. Megrémültem, de tovább siettem a szekrényemhez, és beraktam a táskámat a könyveimet pedig kivettem a tolltartómmal együtt. Tovább rohantam, fel az emeletre a titkársá előtt azonban megállított az osztályfőnököm.
- Khm, Emily. Gyere be kérlek! Szeretnék veled elbeszélgetni!- megálltam a könyveimre néztem és ismét a tanárnőre. Megdermedtem és megijedtem, hogy mitörténhetett. Bevezetett az igazgatói irodába, ahol lekellett ülnöm egy székre. Nagy asztal volt négyszögletes több székkel. Angelát pillantottam meg és még egy barátnőjét Silvyát. Már tudtam, bajban vagyok.
- Mit tettem?- néztem fel a tanárnőre sapkástul sálastul, még időm sem volt levetkőzni.
-Tudomásunkra jutott,- rám pillantott és elmosolyodott.- Vetközz előbb le nyugodtan.
- Nem lehetnénk túl rajta? Tanárnő? Órám lenne, és tudja nekem gondolnom kell a jövőmre!- A mosolya nem tűrt ellenkezést... gyorsan lecipzároztam a kabátot a sálat lehámoztam magamról a sapkát pedig lekaptam.
- Nos, ott tartottunk hogy.- belelapozott a jegyzeteibe majd tovább folytatta. Meg van a wc firkálás tettese.- Rám pillantott majd Angelára.- Nem volt szép tőletek- rápilantott Angelára- hogy beakartátok sározni Emilyt. Ki ugyan nem rúglak benneteket! De letakarítjátok és egy hétig besegítetek a takaritónőnek.
- Mégis, honnan veszi? Hogy mi tettük?- rám pillatott Angela . Elkeülhetetlen tekintet volt, oh ha a nézéssel ölni lehetne én már nem lennék itt.
- Megmondtam, ahogyan Emilyinek is hogy kifogjuk nyomozni! A forrást nem mondhatom el, de kár tagadni! Többen látták!
- Látták? De hát nem láthatták! Mert óraközben mindenki a teremben volt!- elszólta magát.. Magamban mosolyogtam és vártam a további lépéseket.
- Te hülye- szólt rá Angela.
- Valóban Sylvi óra közben nem láthatták! De ki mondta, hogy diákok látták?- rám nézett és mosolygott. - Most pedig, Emily menyj órára. Velük még elbeszélgetek! Köszönöm, hogy befáradtál!-bólintottam és kisiettem az igazgatói szobából. Biccentettem az igazgatónő felé is, és már ott sem voltam. Rohantam informatika órára.

- Komolyan Em? És erre mit szóltak Angeláék?
- Azt már nem hallottam Susane! Csak egy pár pillanatig voltam bent! Amíg megtudtam, hogy nem én vagyok a tettes. Ami persze eggyértelmű- tovább kanalaztam az ebédemet és közben tekintetem Richardon nyugodott. Aki egy ismeretlen, de nagyon csinos lány társaságában ebédelt. Magamban azt hittem, engem ez nem érdekel. De nagyon is érdekelt. De ha legalább egy csúnya lány lenne. De nagyon is csinos volt. Tőlem 100x csinosabbnak éreztem.
- Hallottad, hogy új lány érkezett a suliba?
- Ugyan már, minden hónapban jön valami új!
- Valóban.- bólintott Susanne- de ez a lány, egy komoly modell suliból jött.
- Ohh, és hová rohanjak?
- Nem kell rohannod sehova! Richard majd rohan! Ha nem látnád, éppen azzal a lánnyal beszélget.- villájával abba az irányba bökött, ahol épp nevetgéltek.
- Engem nemérdekel. Ha boldog ezzel a lánnyal én csak örülök neki.- megrántottam a vállamat, és keserűen a krumplipürémbe bámultam. Legalább Angelájék, most új célpontot találnak maguknak. Szomorúan elmosolyodtam, de tudtam én a közelébe sem mehetek annak a lánynak, és tudtam azt is, hogy előbb utób megfogom őt ismerni. Ugyanis, Richard biztosan elhozza hozzánk.
- Emily- szólt rám Susanne.- Már ötödjére szólok neked, nem figyelsz rám?
- De de, csak elgondolkoztam!
- Kár is mutatnod, téged nagyon is érdekel ez a fiú!- halványan elmosolyodott.- De hidd el, nála sokkal jobbat fogsz találni!- bólintottam. És tudtam, hogy ezt fogja mondani, hiszen mindig ezt mondják a barátnők. Nála jobbat fogsz találni. De én, én nem kellek senkinek. Vagy talán mégis? Új lány, új hús. Hogy a fiúk szavaival éljek. Egy új hódítás, egy új mérce. És most őt veszi körül mindenki. De ugyan már, engem ez hol érdekel?
- Daniellel, mi a helyzet?- néztem rá, két falat között.
- Végeztem vele! Ma pedig, elmegyünk bulizni?- rám nézett és énis ő reá.
- Felőlem, de nem is tudom, én nem vagyok igazán szép!
- Maradj már a hülyeségeiddel! Szerintem annak a csajnak csak a lábai hosszúak, na meg magas. Ennyi az egész, de nézz már rá! A haja hidrogén szőke, a szeme vastagon feketével ki van húzva! Így bárki lehet szép! Ne viccelődj már! Te sokkal szebb vagy és kedves! Na meg ugyebár nem csalod meg a fiúkat!
- Valóban, de nézd, neki mégis ő kell!
- És mégis meddig?
- Nem tudom...- elgondolkoztam, azon amit Susanne mondott. Ám ekkor megszólalt a csengő. Lenyeltem az utolsó falatot és már rohantunk is az órára.

9.rész