Gondolkoztam és közben Richard szemeiben kerestem a móka jeleit. Lehet csak hülyéskedik és kíváncsi az ebédlőben történtekre. Vagy talán tényleg megpróbálja megnyitni a szívét? Megprobál szeretni? Szünetelenül ez járt a fejemben. Hosszan csak néztük egymást s én végül megtörtem a csendet.
- Hát- felemeltem a kezem s meglengettem előtte- talán, -óvatosan rá megböktem a mellkasát- esetleg. Meglehet próbálni. -elmosolyodott, de most nem azzal fél mosollyal, amelyet mindig használ, hanem egy szívből jövő mosollyal. -Richard, Angelával mi lesz?  Nem szeretnék szenvedni, ha vége lesz a kapcsolatnak. Minden nap látni foglak a házban.- nagyot sóhajtott.
- Édesem, miért lenne vége?- nem szabad engednem, a késztetésnek a csábításnak. Nem szabad. Emlékeznem kell, miként csókolta Angelát. Lehet, most minden figyelmét rám összpontosítja, de egy hét múlva, vagy talán már holnap, más lány ölelését keresi.
- Mert ismerlek. - Richard lélegzete elakadt, arca elkomorodott.  S én el szomorodtam.
- Azt mondod ismersz?- gúnyosan felnevetett- Vagy inkább úgy ismersz, ahogy rólam beszélnek, amiket hallassz rólam? S amiket mások elhitetnek veled? Vagy úgy ismersz, hogy a látszatra itélsz? - egy pillanatra megszólalni sem tudtam. Igaza van, hisz én a látszatra itélek. De mégis mire alapozzak? Arra amit nem látok?
- Bizonyísd be Richard, hogy komolyan akarsz engem. Hogy téged más nem érdekel! - halvány mosoly suhant át az arcán.
- Mégis, hogyan édesem? Nem engedsz közel magadhoz! Egy pillanatra sem!- nyeltem egy óriásit és éreztem ahogy elönt a forróság, ahogy gyönyörű szemeit nézem. Megfogott, teljesen megfogott a szavaival. Nem birtam moccanni, s nem birtam azt mondani, hogy tévedsz.
- Legyen, ha azt szeretnéd, hogy bebizonyítsam. Legyen! - felállt az ágy mellől és kisétált a szobából. De én sem maradtam ott sokáig. Ahogy kiment, lerohantam a lépcsőn, megelőzve őt. Lábaim csattogtak a lépcsőfokokon. Hallottam, amint mögöttem szépen lassan jön ő is. Kerestem az asztalon a levelet. Sehol nem volt. Megnéztem a földön ott sem volt.
- Ezt keresed?- a hang irányába fordultam.
- Add vissza, az az enyém!
- Valóban, a tiéd drágám! De elolvastam! És mit jelentsen ez? Ki írta? Talán te magadnak? Hogy megrémíssz?- keserű ízt éreztem a számban
- Hogy ne, én írtam. Add vissza, hiszen én írtam. Na add ide!- Richárd arca elkomorodott, s láttam nem hisz nekem. Talán túl meggyőző voltam?
- Ki írta, Em?
- Nem tudom... de nem akartam, hogy elolvassa akárki is. Amint láthatod!...
- Ki fogom deríteni, de annak aki ezt irta annak nem fogok kegyelmezni, azt elhiheted...
- Richard, hagyd ezt abba! Érted? Nincs itt semmi gond! - kikaptam a kezéből, és felrohantam a szobámba. Ő meg állt ott ledermedve, maga elé bámulva.

Szombatra ébredtünk. Anya már be volt zsongva, a haja, a ruhája. Nem csoda, ez lesz az első esküvője, na de akkor is. Ráadásul a hányinger is néha rá jött. Talán az idegesség? Kérdeztem is, de gyorsan megrázta a fejét, tagadva, hogy ő ideges lenne...
- Édesem, nagy baj lenne ha felvennéd a Meckensi nevet?- úgy elkeseredtem, ahogy csak lehet. Megráztam a fejem, és tovább csináltam anya haját. - De édesem, Adam szeretné, ha felvennéd a nevét!
- Én nem szeretném.
- De édesem, Adam meg szeretné!- megállt a kezemben a fésű. Ennyit ér az én szavam?
- Adam engem nem érdekel anya! Nem veszem fel és kész!
- Vigyázz, kivel beszélsz! Nem a kis barátnőid közül vagyok az egyik Emília!! 
- Tudom jól, anya! Ne haragudj!
- Fel fogod venni a Meckensi nevet! Ha tetszik, ha nem! Világos?- bólintottam, s anya arcáról eltűntek a ráncok, mosolygott és megnyugodva dőlt hátra a székben. Mostanában egyre ingerültebb, beszélni is alig lehet vele, mert ha nem úgy van, ahogy az neki jó, akkor vagy ez történik mint most, vagy pedig sírni kezd, és megy Adamhoz. Szépen besütöttem a haját, raktam rá hajlakkot, s egy kis csillám port is. Feltűztem neki hátul kisebb fehér gyöngy csatokkal, amiket vett magának és már kész is volt. Csodálatosan omlottak derekáig a hullámok, melyeket én készítettem, s annyira szép volt, ahogy megfordult,- büszkén mosolyogtam-   ő lesz a legcsodálatosabb menyasszony, akit valaha is láttam.
- Édesem...
- Igen anya?
- Gyere, megmutatom milyen ruhát választottam neked!- hatalmasat nyeltem.
- Nekem van már ruhám, tudod... amit ballagáskor viseltem.
- Az túl egyhangú, kicsikém! Ha már itt vagyunk és itt élünk! Adjuk meg a módját! - új ruha?
- Nézd- megragadta a karomat s, oda tolt a szekrény elé, melyet egy kézmozdulattal kinyitott. Elakadt a lélegzetem egy gyönyörű halvány kék ruha nézett vissza rám. Oldalán ezüst csíkok futottak, elegáns kivágással.. gönyörű volt.
- Most én csinálom meg a te hajad, és kifestelek édesem! Gyere- maga után húzott ismét.  Az ajtót bezárta ne jöhessen be senki.
- Nem fogok én ebben fázni?- rámeredtem és vártam a választ.
- Nem. Hiszen kocsival megyünk, ott gyorsan befutunk a meleg épületbe és nincs semmi gond! Megértettük egymást?- bólintottam, és ismét hátrafordultam megpillantani a ruhát.

Nekem is be lett sütve a hajam, s szinte majdnem olyan hosszú volt, mint anyáé. Szemeimet feketére kihúzta, halvány barna szemhéj púder. Szempillaspirál, és kész voltam. Felvettem a bársonyos ruhát, mely a bokámig ért, s most az ezüstszálak még jobban fénylettek, ahogy egyik lábamról a másikra álltam, s nézegettem jobbról is és balról is. Anya elém tett egy ezüst magassarkút, s én óvatosan beleléptem.
- Nem vagyunk eléggé feltűnőek? -érdeklődtem óvatosan
- Az a lényeg, hogy mindenki minket nézzen! Egy nő életében egyszer történik esküvő, vagy talán többször, de általában egyszer és ez egy csodálatos nap, megérdemeljük, hogy mi legyünk a mai napon a legszebbek, s megérdemeljük, hogy irigykedve bámuljanak utánunk. Nem de?- bólintottam és kiléptünk az ajtón.

Ahogy lesétáltunk Richard és Adam már várt minket a lépcső alján, hogy együtt ülhessünk bele a kibérelt audi A 8-asba. Richard holló fekete frakkot viselt, kikeményített gallérral és fehér ingel. Csodálatosan festett benne, mint egy igazi herceg, már csak a fehér ló hiányzott alóla. Ahogy sétáltam le lassan a lépcsőn, egyfolytában egymást néztük, én csodáltam őt, s ahogy a szemei csillogtak biztos vagyok benne, hogy ő is csodált engem. Lassan leértünk, ők nyújtották kezüket, s együtt kiléptünk a bejárati ajtón. Két audi állt, nem egy, kettő?
- Anya, miért van két audi?
- Egyik nekünk csillagom, a másik pedig nektek.
- De...
- Szeretnénk kettesben maradni Adammel, és nem férnénk be négyen kényelmesen, mert sofőr is van.
- Rendben. - megvártuk még beszállnak a kocsiba, majd mi is beszálltunk a mi kocsinkba, ami nem A8-as volt hanem A6-os. Csodálatos fekete színben pompázott a halványan világító nap fényében. Ha lesz majd egy jó munkám, biztos hogy összegyűlytök egy ilyen kocsira, az A8-as nekem túl nagy, de az A6-os, az pont megfelelő lesz majd. Illetve fekete helyett fehér színben.
- Hölgyem- Richard kinyitotta előttem az ajtót. Na jó, ez már túl sok.
- Ha mégegyszer hölgyemnek mersz hívni én olyat lekeverek neked, hogy neki ese a kocsinak.
- Na nyugalom, csak kedveskedni próbáltam, úgysem leszek kedves a köetkező - számolgatni kezdett a kezén- fél évben. - és elmosolyodott.
- Jó, tudod, hogy nem úgy értettem, nem akartalak megbántani, de azért még fiatal vagyok ahhoz, hogy hölgynek nevezz, nincs igazam?
- Rendben. - inkább rám hagyta, láttam az apró vállrándítását, s megértettem, nincs most kedve poénkodni. Kicsit feszültnek tűnt, ahogy beszállt mellém az autóba.
- Minden rendben?
- Persze...- elharapta az utolsó betűket, nem volt semmi sem rendben. Valami baj volt, valami bajnak lennie kellett, ha hazaértünk majd kiderítem.
 

Vége volt az esküvőnek. Anya és Adam elfognak utazni. Persze nem hosszú időre, csupán egy hétvégére. Már el is kezdték rágni a fülünket, vigyázzunk a házra. Mostantól testvérek vagyunk..., és milyen megnyugtató, vagy felháborító? Megkaptam a Mekkensi nevet is. Majd meg őrülök... én nem akarok Mekkensi lenni!
De mostmár lényegtelen. Következő hétvégén el is fognak utazni. Richard, teljesen magán kívül volt, ahogyan megfogta a karom s ahogyan vezetett egész végig. Háromszor megpróbált megcsókolni, persze elfordítottam az arcomat. Holnap ismét iskola. Susane nem jelentkezett, nemértem mi ütött belé. Ennyire megharagudott rám? De hát nem tettem semmit, azthiszem. Vagy mégis?

- Szia, van kedved találkozni? Beszélgetni?- sejtelmesen csengett a kagylóba Daniel hangja.
- Szia, figyelj már késő van! Én most nemtudok...
- Nem fogadom el, a nemleges választ! Vagy eljössz... vagy
- Vagy mi? Daniel te most fenyegetsz engem?- összerezzentem. Tőle származna a levél?
- Na figyuzz szépségem, gyere el kérlek. Olyan régen láttalak, s az a fénylő aranybarna hajad meg a szép zöld szemed is annyira hiányzik már! Nem akarok én fenyegetőzni veled? Dehogyis! Kérlek, gyere már el!- kérlelt folyamatosan a telefonba. De én fáradt voltam és nem akartam menni.
- Daniel, megígérem hogy holnap találkozunk.
- Már itt vagyok a házatok előtt, nézz le az ablakodból!
- Daniel, de én nem érek most rá, tanulok!
- Em, kérlek! Csak öt percre gyere le!- nagyot sóhajtottam.
- Jó, nem bánom lemegyek!- leraktam a telefont. Óvatosan felálltam. Még a kék ruhámban voltam, lenéztem az ablakból. Valóban ott állt és integetett nekem. Le mentem a lépcsőn, felvettem a kabátot.A cipő sarka kopogott, ahogy lépdeltem az aszfaltal lerakott úton.
- Szia Daniel.
- Gönyörű vagy hercegnőm.- szeme káprázott. Éreztem, nincs magánál. Csillogott, s szikrákat szórt, hol kitágult hol pedig összeszűkült. Talán... füvezett volna?
- Daniel, minden rendben?
- Édesem- szeme folyamatosan tágult és szűkült. A melleimet bámulta és kezeivel elindult felé.- Micsoda két labda. És csak az enyém!
- Daniel...- kettőt hátrébb léptem.
- Gyere vissza cicuskám. Nem bántalak!- egyre jobban kezdtem félni tőle. - Félsz tőlem igaz? Az a gonosz Richard, biztosan ő nyomta tele a fejed minden hülyeséggel.... Na, most már elég legyen, gyere ide! - parancsolt rám, s átment fenyegetésbe.
- Jó éjszakát Daniel,- ezzel hátatfordítottam neki és futva léptem át a házunk küszöbét. Gyorsan becsuktam az ajtót és kulcsra zártam. Odakintről félelmetes nevetés hallatszódott, igazi ördögi kacaj.

4.rész