8.rész
Bekopogtattam a nénikémhez. Vártam a hangot, az édes kedves öreg hangot. Pár percig csak álltam ott és vártam. Nézelődtem, közben s majd végül kinyílt az ajtó. Az inas lépett ki rajta.
- Kihez van szerencsém?- nagy bibircsókos orra alól rám nézett.
- Marie Mackuarte . A nénikémhez jöttem.
- Lépjen beljebb, az a helyzet. A nénikéje súlyosan beteg, meghallva az ön édesapja halálát. - ledermedtem az ajtóban. Megfogtam a karfát s éreztem, ahogy a testem elnehezedik.
Szabályszerűen összeroskadtam az ajtóban. Csak ültem a fa padlózaton. S néztem miként az inas becsukja az ajtót. Állt ott, mint egy létra s pillantgatott le rám.
- Hölgyem, valami gond van? Azt gondoltam, Ön tudja!- megráztam a fejemet. Könny nem gurult le az arcomon. Egy csepp sem. Meg kell, keressem a grófot és be kell neki olvasnom! Rettentően gyorsan! Meg kell mondanom, hogy mekkora egy féreg. Egy hazudozó, és miért nem mondta el nekem az igazat? Felálltam nagy nehezen, bementem a nénikém szobájába. Arca pirospozsgás volt s csillogott.
Hát ezt tette, a gróf. Ezt tette velünk az apám. S az én kisöcsém még nem is tudja! Nem szabad neki elmondanom! Összeszorulna a szíve, ha megtudná.
Oda léptem a nénikémhez, megfogtam a kezét.
- Nénike, hogy vagy? Minden rendben? Kérlek, válaszolj! Nénike!- mi mindig így hívtuk a Nénikét, igazi nevét nem is tudjuk szinte, kiskorunk óta mindig csak Nénike volt. S ő is ezt várja el tőlünk, hogy így hívjuk őt.
- Kincsem- rekedtesen megszólalt- apád, nem halhatott meg! Ő erős ember! Kincsem, keresd meg azt az embert, aki utoljára beszélt vele! S kérlek, bizonyosodj meg róla! Nekem van igazam, az apád él!- köhögött és köhögött- Azt megkell várjam, amíg megtudom, hogy nem halt meg! S utána nyugodtan hagyhatom el az itteni világot!- könnyek csordultak le az arcomon
- Nénike, kérlek, ne mondj ilyet! Megígérem neked, megkeresem a grófot! Aki utoljára beszélt vele! Akár milyen következménye is legyen!
- Biztosan él az apád!- bólintottam s már be is hunyta a szemét. De gyorsan kipattintotta újra!- Kincsem, had kérjelek meg, ott a szekrényem. Menny oda! – oda léptem a szekrényhez. – Nyisd ki! Találsz ott, egy dobozkát. –volt ott egy ládika valóban. – Hozd ide, kérlek. Nézd itt ez a kulcs!- a nyakában lévő kis kulcsra nézett, s megfogta öreg gyönge kezével. – Ez a ládikó téged illet! Édes anyád hagyta rád, mikor meghalt. S látod ezen, két kis kulcs van! S van ott még egy dobozka! A te feladatod, hogy mikor Mark betölti a tizennyolcadik életévét, át add neki!- bólintottam. Oda léptem a szekrényhez elő vettem a másik kis dobozkát is. Becsúsztattam az erszényembe a sajátomat és Markét is, majd becsuktam a szekrényajtót elvettem a kulcsokat drága Nénikémtől és csókot leheltem arcára.
- Vigyázz magadra Marie! S kérlek, siess a hírrel, hogy apád mégis él! Nem halhatott meg én érzem! Kérlek, keresd meg a grófot!
- Ne féljen Nénikém, abban biztos lehet, hogy megkeresem a grófot!
Hosszasan gyalogoltak végig az erdőn, hogy elérjenek Madridba. Gerard, le akarta tudni a helyét Amálnak a birtokán. Gondolataiban újra és újra a vadóc lány bukkant fel, vajon hol lehet? Vajon mit csinál Madridban? Talán a Nénikéjéhez ment volna? Hogy meglátogassa? Tudta, hogy ott lakik a nénikéje, hiszen ő közölte a szomorú hírt vele, miszerint Marie apja meghalt. Útközben lassan szedte a lépteket a lovával. Később akart oda érni, mint Marie.
- Édesem kérlek, álljunk meg egy cseppet pihenni! Hányingerem van!- nehézkesen megálltak pihenni s e közben Amál félre vonult beszélni Bobbal.
- Bob! Nem várok gyermeket, ne félj! Csak távol kell, tartsam ezt a cafkát a vezérünktől! Rossz hatással lenne rá! S Bob, ne áruld el neki!
- De miért teszed ezt, Amál? Hisz te is látod, szerették egymást!- Bob megcsóválta a fejét, mutató ujját a szája elé rakta. – Nem szólok neki, ne aggódj! De ha kiderül, neked kitekeri a nyakadat!
- Nem fog kiderülni! Mert majd tőled fogan gyermekem!- Amál szépen és jól kitervelt mindent! De arra nem számított, hogy ezt a beszélgetést más is hallani fogja! Enricque ott lapult a bokorban. Ő már a kezdetektől gyanította, hogy itt nincs minden rendben. De nem gondolta volna, hogy ennyire gonosz teremtés létezik, mint Amál!
- Rendben, én bízok benned Amál, te is tudod!- megcsókolta a férfit s már mentek is vissza a többiekhez.
Tovább haladtak az úton, meg-meg, álltak pihenni. De már hosszabb pihenő nem volt. Gerard szótlan volt s szomorú. Lehetetlen volt nem észrevenni.
Lassan megérkeztek Madridba. Amál elkóborolt tőlük. Gerard látta, ahogy egy pillanatra, szóba elegyedik egy nővel s a hasát fogja, de nem zavartatta magát különösebben. Hiszen tudta, hogy a nők, ha terhesek, szeretik megosztani más nőkkel. Tehát nem foglalkoztatta különösen ez a beszélgetés.
|