|
6.rész
Befeküdtem az ágyba s hosszasan merengtem. Vajon a gróf, mit fog szólni? Vajon haragos lesz? Vajon elmondja apának, hogy mi történt? És apának a szíve hogy fog erre reagálni?
Lassan álom jött a szememre, de fél füllel még hallottam megérkezett Gerard. S hosszas beszélgetésbe kezdett Amállal. Néhol egy két szót meghallottam, de nem érdekelt különösen.
Kimentek az erdőbe. Tüzet raktak, s a tűz mellett beszélgettek.
- Mit fogsz most csinálni Gerard?
- Elveszem feleségül.
- Amált?- néztek rá barátai kérdően. De a fiú megrázta a fejét
- A makacs cafkát?- kérdezték szinte egyszerre a többiek.
- Ne hívjátok őt így! Gyönyörűséges igaz volt az édesapjának. És még meg kell neki mondanom, hogy az apja meghalt. Nem tudja. Hiszen a halálos ágyánál kért meg, hogy vigyázzak a lányára!
Mindenki mély hallgatásba burkolózott. S csak a tűz ropogása hallatszódott. Hajába belefújt a szél. Sokáig gondolkozott, hogyan birkózzon meg a lánnyal. Hogyan, mondja el neki ő a gróf? S hogyan mondja el, hogy az apja halálos ágyán írta a levelet, melyet ő megkapott? S ha elmondja neki, hogy mondja el a családtagjainak? S ha még ez mind szépen megy. Hogyan élhetne egy banditával? Vagy egy gróffal, aki a banditák vezére?
Sokáig csak gondolkozott, s elnézte pajtásait, akikkel tűzön-vízen mindig együtt voltak, s egyet értettek. Mit fog vajon szólni Amál? Mikor bejelenti neki, hogy ennek a kapcsolatnak nincs jövője? S ő Marie- t szeretné? Hisz Amállal már esküvőt tervezgettek s gyermekeket. De a vadóc lány, aki oly ellenálló s annyira gyönyörű, mint a legfényesebb nap, neki ő kell. S ezt Amálnak meg kell értenie! Bármennyire is fájó, meg kell küzdenie ezzel a ténnyel! Ha tetszik neki, ha nem!
Felállt, s belépett a kis faházikóba.
- Amál, merre van Marie?
- Oh, merre van Marie, merre van Marie! Igen édesem, Marie már alszik. Nagyon szeretlek édes, de nem kellett volna őt ide hoznod! S egyáltalán mért varod bele más gondját a nyakadba?- a férfi arca elkomorodott s szemlélte a nőt, aki mutató ujját a szájába dugta s nyalogatta.
- Amál! Ő lesz feleségem! Akár tetszik akár nem! Az édesapjának megígértem, hogy gondját viselem! S be kell vallanom neked, drága gyönyörű Amál, nekem kell ez a szépséges hölgy! Szerettelek téged! De az utóbbi időben, kedvetlen vagy, lehangoló és mindenkivel veszekszel!
- De hát édesem. Én a gyermekedet hordom!- egy pillanatra elhalkult mindenki s csendben nézték a nőt. Gerard nem szólt egy szót sem. Meredt maga elé, szólni akart, de hangjai a torkán akadtak. Ekkor egy halk mocorgás hallatszódott, a függönyös szobából. Mindenki csendben meredt. Ám egy férfi a sok közül, nem a vezérük kiment az ajtón s becsapta azt. Mindenki a hang irányába figyelt. De nem törődtek vele, tudta mindenki Bob rajong, Amáliáért. De ez nem viszonzott. Vagy mégis?
Hosszú órák peregtek lassan, mindenki ült a széken s várták vezérük megszólalását. De a vezér magába burkolózott s mélyen hallgatott. Érezte szívében, megszerette a vadóc kislányt. De nem szeretheti, mert ő el van ígérkezve egy másik nőnek, aki a gyermekét várja. Az ő meggondolatlanságából.
E közben a sötét szemű lány, aki az imént hangoztatta el terhességét. Vadul mosolygott hol ide-hol oda. Kereste tekintetével Bob -ot, hogy elmondhassa neki. Hogy elmondhassa…
Reggel lassan ébredeztem. Hallottam, amint a madarak lágy csicsergése betölti a kis helységet. Magam mellé néztem, s egyedül aludtam. Mégsem feküdt be mellém a csodálatos hercegem. Vajon most mit csinálhat? Hamarosan elindulunk Madridba! És akár kitudja, talán lehetne a férjem- e gyönyörűséges férfi, hogy ha igaza van Amálnak és azért hozott ide, hogy belé szeressek. Ki tudja? Talán már meg is történt! Elmosolyodtam. Duzzadó izmok, s makacs áll. Arca mintha hollók vájták volna, oly férfias s oly gyönyörű. Az éjjel csak róla tudtam álmodni. S arról, hogy Amál mennyire szereti ezt a férfit. Imádja, de vajon a férfi is szereti Amált? Sokat töprengtem ezen. Sokat.
Minden félelem belém bújt, ahogyan elindultunk a lovakon. Gerard, nem vett fel maga mellé. Saját lovat adott alám. Amált vette fel magához s vele lovagolt az egész út alatt. Ám ahogy rám pillantott, minden érzelme benne volt. Éreztem, hogy sajnálja, hogy nem velem lovagol. De nem tehetett mást. Éreztem, hogy valami nincs rendjén. Megcsaptam a lovat, amely felnyerített s hosszasan előre törtem. Tudtam magam is az utat, nekem nem kellenek holmi féle kísérők, akik megmondják nekem az ütemet. Hisz én is ismerem az erdőt, gyerekkorom óta itt éltem. Hogyan is gondolhatják- nevettem fel, ahogyan lehagytam őket magam mögött. – majd velük fogok menni, szép lassan és nyugodtan. Messzire értem tőlük. Legyen Amállal, szeressék egymást, neveljenek gyermekeket. De én majd a magam útját fogom járni! Bemegyek nénikémhez, és onnantól előttem áll a világ. Tőle kérek útmutatást. És hajóra szállok, el innen messzire.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissülő Regények
