|
5.rész
- Gerard Antonio, emlékszem a nevére. - egy pillanatra felcsillanni látszott az arca, de aztán ismét búskomorságba rejtőzött.
- A vezérem is megfelel szépséges hölgyem. - oda hajolt szorosan hozzám, s ajkait a számra nyomta. Nem bírtam ellenkezni, elé tárultam. Szorosan ölelt s csókolt magához szorítva. Nem eresztett. Lassan köré vontam a karjaimat s még közelebb akartam érezni magam izmos testéhez, lágy érintéseihez. Akartam érezni üde illatát, akartam érezni borostás arcát az arcomhoz dörgölőzni.
Csak álltunk kint az éjben s csókolt engem és én meg őt. Nem tudtam gondolkozni, hagytam, hogy kezei vándorútra tévedjenek testem porcikáin. De amint legféltettebb kincsemhez akart nyúlni kezeit félre löktem.
- Segít nekem, vagy sem? El szeretnék jutni Madridba- lélegzett egy párat, s láttam az arcán miként érzi magát. Azt gondolhatta, talán ezért engedtem őt közelebb magamhoz.
- A madame igen ravasz- ismét egy gúnyos vigyor.
Az eső elkezdett szemeregni, a csillagok az égen ragyogtak legszebb fényükben. Néztem az eget, s néztem a férfit, aki előttem állt. Gondolkoztam mi járhat vajon a fejében, s vártam a válaszomat.
- Rendben, segítek neked! Eljuthatsz Madridba! De, ha útközben belém szeretsz, az enyém leszel és hozzám jössz feleségül!- néztem egy nagyot. Arcomon lágy pír jelent meg.
- Kétlem, hogy ez megtörténne- e rövid időn belül. De amennyiben sikerül elérnie, állok Ön elé! Az én banditavezérem- megcirógattam az arcát, elszórakozva egy cseppet vele. De utána ismét a fagyos jelenbe csaptam át.
Visszasétáltunk a kis faházhoz. Szobák nem voltak a házban, csupán függönnyel elkerített ágyak. Nyeltem ismét egyet, de nem szóltam egy kukkot sem. Minden a lehető legnagyobb rendben. Gondoltam magamban. Legalább itt vagyok, és nem a grófnak az ágyában. A banditavezér megfogta a könyökömet, és az egyik kis függönyös ágyhoz vezetett.
- Itt fogunk mi aludni!- tekintetem megütközött az övével.
- Jól értettem, itt fogunk? Mi ketten? Aludni?- a férfi bólintott, és kilépett a függöny mellől. – Amál- hoz majd neked egy hálóinget. Az embereimmel most kimegyünk, amíg ti átöltöztök. Érezd magad otthon kedvesem! – csak pislogtam eszeveszetten s néztem a távolodó embereket. Amál oda jött hozzám.
- Nesze itt a ruhád!- ezzel oda vágott elém egy ruhát.
- Köszönöm, de nem értelek miért vagy velem ennyire ellenséges! Úgy érzem, én nem ártottam neked!- hangos erőltetett nevetésben tört ki. Megrémültem, ahogy ránéztem az arcára.
- Hogy nem ártottál nekem?- ismét csak nevetett és nevetett. Rám meredt s egy pillanatra elapadt a nevetés. – Hát azt hiszed, hogy vak vagyok? Vajon miért hozott téged ide Gerard?
- Én…, azért mert engem a grófhoz akartak adni!- erre ismét felnevetett.
Sokáig csak nevetett és nevetett. Nem értettem, miért nevet? Hiszen, igen jóképű a kocsis fiú, a banditavezér, de ha ennek a lánynak kell. Én oda adom neki! Én csak, szabad akarok lenni, saját célokkal, saját álmokkal!
- Amál, miért vagy velem ennyire haragos? Nekem nem kell Gerard! Felőlem a tiéd lehet! Teljes mértékig!- a lány rám nézett, hosszasan elnézte a hajamat, az arcomat, a szememet.
- Engem ez nem érdekel, hogy neked mi kell, és mi nem kell! Azt tudom, azért hozott téged ide, hogy belészeress!- lemerevedtem s hosszasan tűnődtem azon, amit mondott. Elvettem tőle a hálóinget.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissülő Regények
