|
4.rész
- Ohh, madame talán elvitte a cicus a nyelvünket?- rámeredtem s kidugtam a nyelvemet.
- Nincs itt gond. – a kis faházban, körbe tekintettem. Mindenfele férfiak, de egy nőn megakadt a szemem. Arcán könnyek csillogtak. Lassan felálltam s a nő felé vettem az irányt. Mindenki lázasan figyelt engem.
- Mi a gond? Mi a baj?- kérdeztem tőle, de ő elfordította a fejét s rámeredt a kendős férfira.
- Mit képzelsz? Ide jössz, hozzám és kérdezgetsz?- nem szólaltam meg még egyszer. Visszamentem a helyemre, ahonnan elindultam.
Néztem az arcát, hosszú fekete haja volt. Fekete szemei, s arca hosszúkásnak mutatkozott. Sokáig szemléltem pirosló száját, mely meg-meg, remegett.
- Nem szeretné, nekem elmondani?- ránéztem kérdően. De nem zavartattam magam, hogy körben mindenki minket figyel.
- Hagyjon már- sziszegte fogai között s egy pillanatra rám pillantotta fekete szemeit. Most tűnt csak fel mekkora szempillái vannak. Gyönyörű nő volt. Szívem felsajdult egy cseppet s rámeredtem a férfira, aki engem kérdezgetett.
- Azt már látom, a nyelve s a hangja nem tűnt el! Jöjjön velem! Beszédem van magával.
- És ha nekem, nincs Önnel beszélgetni valóm? – elkerekedett szemekkel fürkészte arcom minden rezdülését, de igazán nem zavartattam most sem magam. Előkapta oldaláról a lasszóját.
- Szeretné megkóstolni?- néztem, bámultam rá szüntelen. Valóban megakarna engem verni? Ohh drága apám, hová száműztél te engem?
- Csak rajta!- a férfi szájzugában egy kis mosoly jelent meg, majd meglegyintette felettem a lasszóját s csattant egyet a magasban.
- Még mindig nem félsz? Szépségem?- ez a kiejtés, ez a modor. Ismerős. Elgondolkodva figyeltem s vártam a fejleményeket.
De egy szót sem szóltam. Vártam és néztem, vártam és figyeltem. De nem ütött meg a lasszóval. Oda jött, miután elrakta a lasszót. Megfogta a karomat s magával húzott, ki a házból.
- Tudod, nagyon szemtelen egy lány vagy te, hallod-e!- és itt bukott ki. Most már világos minden!
- Tudom ki vagy!
- Reméltem is, hogy előbb utóbb rájössz!- kereste a pillantásomat, felcsillant a szemem.
- Miért mentettél meg a gróftól?
- Nem nézhetem, ahogyan egy szép hölgy, mint Ön. Egy csúnya öreg grófhoz menyjen hozzá. Vagy hagynom kellett volna?
- Nem, valóban nem! De, ha már itt tartunk. Megkérném, akkor arra, hogy vigyen el innen!- állam felszegtem s kérdően pillantgattam rá.
- Máris követelőzik!- megfogta a karjaimat, elvonszolt egy kis folyóhoz s leültetett egy kőre.
Nem értettem, miért nem tudunk ott beszélni. De csak vártam és fürkésztem minden mozdulatát. Remélve a legjobbakat s végre magam lehetek a magam gondolataival.
- Nos madame, - ismét rám pillantott s lehuppant elém a földre.
- Ez a hála, amiért megmentettem Önt? Rögtön követelőzni óhajt?- éreztem a szívem egyre szaporábban lüktetett.
- Ez, Uram, vagy vezérem, vagy mit mondjak? Hogyan szólítsam?
- Hiszen már mondtam, a nevemet. Nem figyelt oda a kisasszony?- ismét elkezdett velem szórakozni. A fejemből a vér kiszállt, hát mit gondol ez magáról?
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissülő Regények
