Ebédszünetben Susennével ebédeltünk. Megbeszéltem vele a Danieles dolgokat és elmondtam neki a Richardal történteket is. Illetve Angeláról is esett némi szó. Érthetetlen módon Susanne kiakadt. Szinte nekem esett. Mitha megváltozott volna. Az egyik pillanatban kedves, a másikban pedig ellenséges.
- Veled mi a helyzet Susan?- kérdeztem tőle lágyan, miután egem kitárgyaltunk
- Mégis mit gondolsz? Jaj bocs. Eszedbe jutottam? Jéé... a drága kicsi Em-et más is érdekli mint saját maga? Meg a problémái?
- Susan, mi a bajod?- Nem értettem...
- Hogy mi bajom? Az, hogy nem keresel! Nem foglalkozol velem! Mindig csak a Richard meg a Richard!- ezt már hangosan mondta. Az egész ebédlő vízhangzott. Á nem figyelt minket senki sem. A villák megálltak a kezekben, a pusmogás elcsendesült. S mindneki szüntelen figyelt minket.
- Susan, kérlek csendesebben!
- Ohh, mért lennék csendesebb? Em nem kellett volna elmenned vele mozizni, és kedvelned sem kéne!- égtem szégyenemben. Nemtudtam mitévő legyek. Meneküljek, vagy szálljak szembe vele. Pont ő, szégyenít meg?
- Előbb mondtam neked, hogy engem nemérdekel Richard!
- Véded magad a többiek előtt mi? Te kis..- de itt elakadt a lélegzete. Nem birta tovább folytatni. De én sem maradtam ott tovább.
- Köszönöm az ebédet Susanne, további jóétvágyat!- ezzel felálltam és kiraktam a tálcámat. Az ebédlőben álltak és figyeltek az emberek. Követett mindenki a tekintetével. Nem én, nem süllyedtem el szégyenemben. Azt hittem, majd elbőgöm magam. Susanne, akivel már kiskorunk óta együtt nőttünk fel. Ilyen még nemtörtént soha sem! Én szeretem őt, ő a legjobb barátnőm és ő... Elindultam az utolsó négy órámra. Matematikával kezdtünk. Persze, kikaptam az egyes dolgozatomat a tanár jól leszidott és többször is megkérdezte, hogy mért nem kértem segítséget Richardtól.  Ez a nap ennél rosszabb már igazán nem lehetne. Nemtudom mitévő legyek, fogalmam sincs. Daniel, Angela, Richard és most még Susane? Anyáról nem is beszélve. Meg a többi fiúról akik mind csak szórakoztak velem! De még mindig lehetek boldog! Mert nekem nincs sok gondom. Még mindig jobb, mintha mozgás sérült lennék, vagy éppen más problémám lenne. Boldog lehetek, hogy egészséges vagyok! Nem pedig ilyenek miatt aggodalmaskodni. A leszidásom mára megvolt. Vége az utolsó órának. Becsuktam a szekrény ajtómat s abban a pillanatban kicsusszant egy levél, egyenesen a földre esett. Fekete boríték rajta pedig egy hatalmas vörös rózsa, mely meg van feketedve, rémísztő volt, felvettem a földről, hajtott a kíváncsiság. Nincs feladó,  "Emília részére". Begyűrtem a zsebembe. Majd később elolvasom.

***
A folyosó végén, egy fiú nézte őt, szemei vágytól és bosszútól izzottak, akarta a lányt, minden áron. S minden áron az övé is lesz. Mosolyogva szemlélte, hogy leesett a kis ajándéka a földre s a lány utána hajol, de amikor látta, hogy a lányt cseppet sem érdekli és lazán a zsebébe tűri, elöntötte a méreg. Ölni tudott volna, haragjában. Nem rémült meg a levél kinézetére? Ennyire érdekli őt?  Pedig nyugodtan félhetne- halkan elkacagta magát, majd hátat fordított az eseményeknek. Erőszakkal fogja elvenni, azt ami az övé. Felőle akármi történhet. Az övé lesz! Belekortyolt a forró kávéba, melyet az autómatából vett. Érezte miként halad egyre lejjebb a torkán a forrón égető kávé. Élvezte a fájdalmat, akarta hogy jobban fájjon. Élvezte a gonoszságot s élvezett mindent, ami másnak rossz! Előkapta a telefonját és bepötyögött egy ismerős számot.
- Szia drága, átjössz ma? Fontos megbeszélni valónk lenne!- mosolygott amint a vágyak mezejére gondolt
- Hogy nem jó? Mi az hogy nem jó? Azt akarom, és úgy is lesz!- ismét elvigyorodott.
- Ellenszegülsz nekem, édesem? Nekem?
- Hogy én tőle? Ugyanmár, csak húzom az agyát! Ne érezd már magad kellemetleül Susannem. Jössz, vagy nem? Ha nem, elfelejtettük egymást!
- Akkor 9-re gyere édesem! Ne késs, különben verekszünk egy cseppet!- ismét elvigyorodott kinyomta a telefont. De szemében a bosszú vágya tükröződött.

***
Lassan haza ballagtam. A hűtőn találtam egy kis jegyzetet. Hirtelen eszembe jutott a levél is amit a zsembebe gyűrtem. De az még ráér.
" Szia, kicsim! Adammal elmentünk megnézni az esküvői tortát, később találkozunk! Legyetek jók Richardal! Csak semmi rosszaság " - levettem a hűtőről a jegyzetet széttéptem és kidobtam. Mögülem egy hang szólalt meg.
- Ez mire volt jó?- hátra pillatottam Richard. Na ne mára már elegem volt. Nem kérek még egy adag hideg vizet. Nem szóltam egy szót sem. Kinyitottam a hűtőt és elővettem a tegnapi kaját. Oda raktam a gázra megmelegítettem. Richard is szedett belőle. De bezzeg, magának nem melegítette vola meg. Na nem baj. Megmelegítettem és kiszedtem magamnak tányérra egy szelet húst, meg krumplit. Elindultam felfelé a szobámba.
- Tudok az ebédlős incidensről! Ne játszd meg a sértődöttet! Meg a fagyos kis hercegnőt! Mert nekem kéne megsértődnöm!- üvöltötte utánam, de csak megrántottam a vállam és ballagtam tovább a lépcsőn. Hallottam a villa és a kés csattogását, mely a dühéről árulkodott. De nincs gond. Engem ugyan nemérdekel. És ezt a tudtára is akarom hozni. Felértem a szobába, leheveredtem az ágyra, bekapcsoltam a tévét és magam elé vettem az ételt, és előkaptam a nadrágomból a kis titkos levelet, melyet nekem írtak.

" Szia hercegnő

Én a te helyedben óvatosabb lennék és körültekintőbb. Vigyázz nehogy, véletlenül történjen valami baleset. Veled? Nem, dehogyis. Téged akarlak magam mellett érezni. Téged akarlak ölelni és csókolni. Akarom bámulni könnyes szemed, amint rám nézel és kéred, hogy engedjelek el! Mindent megteszel, csak engedjelek el.! De én drágám, nem foglak téged elengedni! Mert te az enyém vagy! Szóval vissza térve az eredeti témánkhoz. Óvatosan cselekedj, azt ajánlom neked. Különben, eléggé rossz dolgok fognak következni! Ja, amúgy meg... anyukádtól kérdezgess egy cseppet édesapádról! Azt ajánlom neked! Ja és még valami, ezt a levelet ne mutogasd senkinek sem! Főleg ne merészelj rendőrséghez fordulni! Ha megteszed, súlyosabb következményekre számíthatsz! Csókollak félénk virágszálam"

Megállt a kezemben a villa a kés. Ezt nem értettem, ez mégis mit jelentsen? Ez mégis micsoda? Merengtem magamba. Újra és újra elolvastam. Most ez komoly, fenyegetés akar lenni? És mit jelentsen hogy akarja bámulni a könnyes szemeimet? Ne akarja bámulni. A szemeim csak az enyémek. Könnyek jelentek meg a szememben. Na most aztán örülhetnél te gazember. Szólok Daniellnek, ő biztosan tudna segíteni. Mivan ha Richard írta? Megállt benem az ütő egy pillanatra. Átmentem a szobájába, mivel ő még lent evett.  Elkezdtem kinyitogatni a fiókokat. A szekrényeket, mindenfelé benéztem. Találtam végre egy füzetet, melybe betűkkel ír. Kinyitottam. Leültem a székére és vizsgálni kezdtem a két írást. Néhány betű mintha...
- Már kutakodsz is utánam?- megállt a szoba ajtajánál, félig rátámaszkodva lábait keressztbe téve.
- Közöd? Hagyj.- tovább szemléltem a füzetet. De ő oda lépett és kikapta a kezemből a füzetet, amin a kis levélke is volt. Hirtelen kicsuszott a füzetből. Utána kaptam, ám Richard előbb elkapta.
- Leakarod másolni az írásomat? A kis rafinállt.- Próbáltam a levél után kapkodni, rohantam utána. Lefutott a konyhába és víz alá akarta rakni.
- Ne kérlek, add vissza!- megcsillant a szeme. Ám az én szemem nem csillogott, könnyek égtek benne.
- Gyere édesem, vedd el tőlem!- oda léptem hozzá. Testem a testéhez simult. Próbáltam elvenni tőle. De ő magassabb volt nálam.
- Na mi lesz szivecském?- ismét csak lóbállta az orrom előtt a levelet. Én már majdnem ledőtöttem őt, úgy elakartam venni tőle. Ám ahogy a közelében ugrándoztam, szeme egy kétszer elidőzött rajtam. Keze a derekamra fonódott. Lerakta a konyhapultra a levelet. S még jobban magához szorított. Felültetett a pultra.
- Engedj, add ide a levelet.- nem eresztett. Beszorított. És lefogott.
- Elmondod, miért akarod hamisítani az írásomat?- ahogy ezt mondta ismét elszorult a torkom
- Nem hamisítok semmit sem Richard! Nekem írták és...
- Ohh, vagy úgy. - elmosolyodott és rémesen közeledett felém. Ajka már nagyon közel járt az enyémhez. Éreztem a lehelletét, éreztem teste melegét. Izmai duzzadtak a póló alatt. Lélegzetem elállt, magamon kívül voltam. Vártam mikor csókol meg. Szám kiszáradt. Csak bambultam rá.
- Tudom, hogy akarod hogy hozzá érjek a szádhoz édes.- nem szóltam egy szót se. Igaza volt. Minden porcikámban ezt kívántam, bármilyen ellenálló is voltam. Akartam az érintéseit.- nem válaszolsz? Az én drága örökkön fecsegő Emilim, nem mond semmit? Hol az ellenállás?- a szavakat suttogta. A gyomrom megmoccant, éreztem amint összeszorul. Miért nem csókol már meg? Miért kínoz. Miért szorított be? Ha nem szorított volna be ellenállóbb lehetnék!
- E..e..en..gedj el...- nyögtem ki végül nagy nehezen.
- Soha édesem, soha! Engedj közelebb magadhoz! Engedd, hogy csókoljalak! Engedd, hogy érinthesselek!- megrémültem. Lassan hozzá ért a szája az enyémhez. Óvatos volt és hívogató. Karjaimat a nyakához emeltem, lábammal átkaroltam a derekát. Még szorosabban magamhoz húzva. Nem eresztettem.Ujjaimmal beleturtam a hajába. Lassan ingereltem, egyre vadabbul csókolt. S egyre merészebben. Kezeivel még szorosabban magához húzott. Éreztem, miként teljesedik be melkasomban az űr, amely rettenetesen nagy volt és sötét. Egyre jobban kitöltődött s egyre nagyobb boldogságot éreztem bensőmben. Csak csókolt és csókolt még szorosabbra húzva magához. Felkapott a kezébe, hogy még közelebb érezhessem magam hozzá. Elszállt az eszem, nem bírtam tovább gondolkodni. Még többet akartam és még többet. Karjaiban fogott és szüntelen csókolgatott. Próbáltam arra gondolni, mekkora fájdalom lesz őt más lány karjában látni. Próbáltam arra gondolni, Daniel miként reagálna ha éppen most toppana be. De minden elhallt. Nem birtam gondolkozni. Magamon akartam érezni, még közelebb egyre közelebb. Akartam az érintéseit. Akartam teljesen. Fogott a kezében és nem eresztett. Elindult fel velem a szobámba. Nem az övébe az enyémbe. Becsapta magunk mögött az ajtót s tovább csókolgatott. Nem bírtam ellenállni. Lassan kigombolta a felső ingjét és lehúzta magáról. Éreztem izmai feszességét. Elvesztem. Végem van. Nem engedhetem ennyire közel magamhoz, mert jobban fog fájni, ahogy eltol magától. Hasítani fog a fájdalom. Hol van a fal, amelyet felépítettem magamnak? Hol a gát? Hol a híd? Hol a hegy? Eltoltam magamtól, amint megprobálta kigombolni a ruhámat.
- Menyj innen! Most!- nem értette a reakciómat, de nem is akartam hogy értse. Éreztem, hogy a mellartó félre van csúszva. Éreztem, ujjai érintését még mindig a bőrömön. Az ujjai vonalát, ahol végig cikázott. Nem engedhetek neki semmit.
- Sajnálom, ne haragudj! Sajnálom! Bocsáss meg!- oda térdelt az ágyam mellé és hosszasan nézett.- ne haragudj, elragadtattam magam. Megőjrítettél. Kérlek, halgass meg kérlek!
- Figyelek rád.- mondtam neki jegesen. Ismét felépült a fal körém. Ismét éreztem az ürességet, a nagy űrt a bensőmben. Minden ismét a régi lett.
- Engedd meg kérlek, hogy szeresselek! Engedd meg, hogy akarjalak! Legyél a barátnőm!- elakadt a lélegzetem. Nem bírtam szóhoz jutni.
- Richard! Én...
- Tudom, édesem! Félsz minden fiútól, hogy ártanak majd neked! De kérlek! Engedj magadhoz közelebb! Kérlek, engedj! Én szeretnélek téged szeretni! Kérlek, engedd meg, hogy bebizonyíthassam hogy akarlak! Bebizonyíthassam hogy tudnálak téged szeretni! Ezt engedd meg nekem!- elkerekedett szemekkel bámultam rá, pillanatnyi remény átfutotta egész testemet .

3.rész