Óvatosan beléptem az ajtón, nem akartam Richardal találkozni. Hangtalanul lépkedtem, még véletlenül se vegyen észre. A lépcső tetejéről a macska ugrándozott le, s hangosan nyávogni kezdett, Richard pedig menten észre vett engem. 
- Emily- szólt gyengéden- Kérlek, had kínáljalak meg egy kis lekvároskenyérrel!- oda hozott egy tányért, amelyen lekváros kenyér volt. Szemében különleges csillogás látszott. Olyan mintha sajnálna. Pedig nincs semmi okra rá. Próbáltam a tekinteteiben olvasni, de nemment. Biztosan azért csinálja, hogy elfeledtesse velem az Angelával történt csókokat, de miért várnék egy olyan fiúra, aki ha összejönnék vele rögvest megcsalna?
- Nem kérek kösz.- ezzel arréb toltam és felakartam menni a szobámba.
- Kérlek fogadd el tőlem, kedvesem!
- Mért nem Angelát kinálgatod? Mondtam, hagyj. Ne készíts nekem semmit. Tudod mit? Inkább tekintsük egymást levegőnek.
- De ne tedd ezt kérlek, ne tedd ezt velem! Én én...
- Te?
- Szeretlek...- lesütötte a szemeit. Majdnem elhittem, de nem. Hány fiú mondta ezt már, : Szeretlek, csak érted élek. Imádlak, esdekelve figyelem minden pillantásodat.
- Kösz..., de én a földön élek nem pedig a föld fölött lebegek hogy elhihessem neked! Ugye megérted? Inkább mond drága barátődnek! Köszi!- ezzel ismét faképnél hagytam és felmentem a szombámba. Elmentem zuhanyozni s lassan elaludtam. A szobám ajtaja nyitva maradt.

Másnap korán felkeltem. Halkan kilopóztam, benéztem anyáék szobájába. Aludtak mélyen és csendesen. Tegnap futás közben Daniel felhívott. Megbeszéltünk egy talit, ma reggelre. Remélem nem felejt el eljönni a parkhoz. Ha már elséálok odáig. Óvatosan lépkedtem a lépcsőkön. De a konyhábban világított a lámpa. Nyeltem egyet. Hát ő már ilyen korán kel? Ne már... Megpróbáltam úgy kisurranni ahogy csak tudtam. De észrevett.
- Jó reggelt Em!- hangosan rámökszönt. Megtorpantam.
- Azt kértem, tekintsük egymást levegőnek! Nem bírod felfogni?- rámpillantott és bólintott.
- Annak foglak nézni kis húgom, amint megmondod nekem, hová igyekszel?- azt hittem dobok egy hátast. Mégis mit képzel kicsoda ő? Kis húgom? Na hagyjuk már. Először is: még anyáék nem házasodtak össze. Szombaton lesz az esküvő, ráadásul ő a kisérőm. Második pedig: akkor sem vagyok a kishuga, ha a föld az éggel összeér. A harmadik meg: mi köze hozzá egyálltalán?

- Nézd te az apádat a húgodnak, vagy a nénikédet. Vagy akit akarsz! Megmondtam neked, hagyj békén? Miért, nem hagysz engem?? Miért?- szinte üvöltve tettem fel neki a kérdést- Ne okozz már több csalódást!- kezemet hirtelen a szám elé tettem.- a lényeg felejts el. Na heló.- Hirtelen előttem termett és elállta az utamat.
- Eléggé kibiggyesztetted magad, kivel fogsz találkozni? Addig nem engedlek!
- Daniel Smiss-el. Most jobb?- gúnyosan elmosolyodtam, amint láttam az arcán ülő kifejezést. Mely mindent elárult. Ajka lebiggyedt, szemei elkerekedtek, majd hirtelenjében szúróssá és fenyegetővé vált.
- Nem mész!
- Oda megyek, ahova akarok, akkor amikor akarok és akivel akarok!
- Valóban, de nem mész Daniellel találkozni!- megrúgtam a lábát. Összerogyott én meg elrohantam.
- Nem fogok egy ilyen fiúval mint te vitatkozni Richard!- üvöltöttem hátra vissza se nézve, már messze jártam.
- Azt hiszed, gyorsabban futsz?- rohant utánam, én meg méggyorsabban el előle. Valóban gyorsabb volt ugyanis rajtam táska is volt.
- Nem mész sehova.- megfogta hátulról a derekam s kissé megpördült velem.
- Nem tiltod meg! Nem vagy az anyám! Eressz el!
- Tényleg nem vagyok az anyád, de Daniel rossz ember! 
- Nálad nem rosszabb!- még mindig nem tágított. Erősen fogta mind két kezemet és a szemeimet nézte. Ellöktem és otthagytam. Nem jött többé utánam, vissza fordult és haza ment. Elment a kedvem az egész találkozástól, úgy ahogy van. De mostmár ha megígértem elmegyek. Szomorúan szedtem a lépteimet. Gondolkoztam, biztosan jó ötlet vele találkozni?
Lassacskán oda értem. Ült a padon, maga elé bámulva telefonját pötyögtetve. Oda léptem elé és vártam, hogy rám pillantson. Oly fájdalom szakadt a lelkembe mely leírhtatlan volt. Felézett rám.
- Örülök, hogy eljöttél! Miért késtél ennyit?- tekitnetemet fürkészte, próbálta kiolvasni az indokot- Azt gondoltam már nem is jössz! Valami gond van?- felállt átölelte a vállamat. Nem akartam könnyezni, nem akartam sírni. Minden felgyülemlett bennem. De nem engedhettem ki magamból, nem.
- Sajnálom, ne haragudj! Nincs semmi baj!- szorosan hozzá bújtam érezni akartam az illatát. Átölelte a derekamat s óvatosa megpuszilta az arcomat.
- Már azt hittem, soha nem engeded hogy meg pusziljalak, hogy közel vonjalak magamhoz!- ránéztem Danielre. Egy pillanatra mintha Richard arcát láttam volna magam előtt. Hátraléptem határozottan.
- Én, rád csak barátként tekitek Daniel! Ne haragudj, kérlek! De én és te... mi együtt nem! Mi csak barátok vagyunk és leszünk! De nagyon jó barátoK!- megrándult az arca és keserűen pillantott rám- én sajnálom Daniel! Kérlek ne gyűlölj engem emiatt!
- Richard igaz?- arca vörösödni kezdett.
- Nem, Daniel. Nem. Nekem nincs szükségem barátra, nincs szükségem fiúra! Nincs szükségem párkapcsolatra! Ugye megértessz?- pár pillanatig ismét csak a tekintetemet kereste és próbált kiolvasni belőle dolgokat. De ez nem jött össze neki.
- Ahogy szeretnéd! Ahogy érzed! És ahogy akarod! Te tudod, miként döntessz! De egyet, had áruljak el szépségem!- megijedtem a keserű szavaktól, melyek elhagyták torkát. Összerezzentem, ahogy felém lépett.
- Mit?- hűvös voltam és titokzatos. Nem engedem, hogy még közelebb jöjjön.
- Enyém leszel, érted?- egy pillanatra gúnyosan felnevetett- az enyém, édesem! Mert te vagy álmaim asszonya.- átváltott egy kicsit más hangnembe. Óvatosabb és kedvesebb lett. De érződött az arcán, a tekintetén a vissza utasítás fájdalma.
- Daniel, nem birtokolhatsz olyas valakit, aki nem szeretne téged! Érsd meg!- erre ismét megvonaglott az arca. Elakartam messzire futni, menekülni. Mégis hogyan gondolja, hogy álmai asszonya? Vagy mi ez az arckifejezés?
- Figyelj édesem, látom hogy félsz. Nem kell félned! Nem bántalak! Ha te nemszeretnél megértettem! Viszont, had mondjam el neked! Engedd meg, hogy vigyázzak rád mint egy jóbarát! - ismét átváltozott a régi Daniellé. Ismét segíteni akart. De mivolt ez a kis szünet? Mi volt ez az érzelem megnyilvánulás? Vagy éppen inkább érzelmi kitörés?
- Rendben Daniel, vigyázz rám!- elmosolyodott és magához húzott. Meg akart csókolni. De eltoltam.
- Mint barát! Daniel, amennyiben ilyeneket teszel! Elkell távolodjunk egymástól! Ugye nem szeretnéd?- ismét hűvösen csengett a hangom.
- Nem, nem szeretném.- Tartózkodó lett és vissza húzodott. Egy lépés távolság volt közöttünk.- Elkísérhetlek az iskoládig, szépséges egyetlen, igaz barátnőm?- megpróbáltam mosolyogni. De inkább fintor lett. Megváltozott, lehet még is Richardnak van igaza?. Én kezdek tőle félni.

Végre beértünk az isoklába. Megpuszilta az arcomat és elviharzott a folyosón. Eltűnt. Megrémültem, de nemvolt mit tenni. Pár percel később Angela jelent meg előttem. Éppen ahogy a terembe siettem órára.
- Várj, csak egy pillanatra!- megrántotta a karomat. Megfordultam és a szemébe néztem.
- Mi a gond?- kérdően pillantottam rá
- Te vagy a gond! Ne lássalak meg Richard közelébe! Azt hiszed, nem jutott a tudomásomra a mozi?
- Na ide figyuzz, nekem egyálltalán nem kell Richard! Fald fel ott ahol van, legalább békén hagy! És ha jártok, ne engem kérj számon hanem őt! Érthető?- csak lesett rám és gúnyosan felnevetett.
- Nehogy, a végén megjárd Emily! Nehogy megbánd még, hogy ilyen hangnemben beszéltél velem! - ismét elmosolyogta magát és ő is eltűnt a folyosón. Tőle egyálltalán nem félek. Azért mert a fél suli a lábainál hever, azért még engem igazán békén hagyhatna. Csak egy valamit nem értek. Hogy keveredtem én mind ebbe bele?
 

2.rész