|
2.rész
- Szeretném megtartani az állásomat, ha a hölgyet nem zavarná! Vagy jön, vagy a hátamra dobom magácskát!- de én nem mozdultam egy lépést sem tettem.
- Indulás!- ezzel megfogta a derekamat és rádobott a vállára. Sejtelmes mosoly ült ki az arcára. Fogalmam sem volt mégis miért. De pár pillanat után észbe kaptam. Hisz a kezét a fenekemen tartja.
- Biztosan fontos magának az állása? Mert ha nem veszi le most rögtön a kezét, az első dolgom lesz, ha grófné leszek, hogy magát kirúgassam! –felnevetett s még jobban belemarkolt a fenekembe. És én bennem még nagyobb vágy keringett.
Lassan vissza értünk a többiekhez. Levett a válláról megfogta a kezemet s oda dobott a grófhoz. S e közben csak kuncogott s vigyorgott, bámulva az arckifejezésemet. Lehet apámnak igaza volt. Ez a gróf illik én hozzám. Nyugodt és lehet, hogy jószívű s bátor. Ugyanis apám a levelében megírta, miként mentette őt meg a gróf egy banditáktól fogságba esett hajón. S emiatt vagyok én most itt. Ránéztem ezüstös szememmel a gróf meleg barna szemére.
- Indulhatunk, kedvesem?- ismét megkérdezte. S én bólintottam. Betessékelt a kocsiba. A fiatal férfi, aki oly illetlen volt velem a kocsi legtetejére ült fel. Onnan irányította a lovakat.
- Kérlek, élvezzük az utat aranyom! Ne ellenségeskedj folyton!- próbált felém közeledni, de kezét levetettem magamról s dacosan ránéztem.
- Kérem, hagyjon engem. Nem szeretném Önt megbántani, de amennyiben nem hagy békén, kénytelen leszek megütni!
- Úgy vélem, eléggé felvágták a magácska nyelvét!- ismét ez a jelző, magácska. Már a hideg futkározik a gerincemen, ha csak ezt a grófot hallgatom.
Az erdő felé vette útját a kocsis fiú. Gyorsan átszeretett volna, vágni az úton. Betértünk a sűrű bozótos erdőbe.
- Tudja Marie, a gróf nagyon szereti, ha úgy történnek a dolgok, ahogy azt ő eltervezi!
- Ezt hogyan érti? Hiszen maga a gróf nem?- az öreg arcán kis megütközés látszódott, de hamar visszatért a fagyos tekintet.
- Hogyne, persze! Csak tudja, mi spanyol grófok így beszélünk! Mindig magázzuk magunkat. Talán zavarja?
- Engem ugyan nem,- megrántottam a vállam s tovább szemléltem a tájat. Ám nem sokáig tehettem.
A kocsi ajtaja kicsapódott, s én egy ismeretlen ember szorításai közé keveredtem. Hátára dobott s eltűnt velem a sötét bozótban. Messziről láttam amint álarcos és álarcnélküli férfiak, harcolnak a kocsis fiúval, aki nekem oly nagyon tetszett. Aztán eltűnt minden s már nem láttam csak a fák lombjait. Bandita támadás áldozatai lettünk. Nem értettem miért pont velünk történt ez. De a szívem mélyén, örültem neki. Lassan megpillantottam pár lovat. Az idegen férfi, megállt. Lekapott a válláról s maga felé fordított.
- Szemeket…- hirtelen megijedtem. Azt feltételeztem szüksége van a szemeimre. Elakartam futni, elakartam menekülni. De megfogta erősebben a karjaimat s a szememet bekötötte. - Ne ficánkoljon, őméltósága még a végén olyat teszek, ami nincs a béremben! – Felkacagott, majd felugrott a lovára, maga után húzva engem is. Nyeldestem ismét nagyokat s nem értettem az egészet. Mit jelentsen ez, hogy nincs a béremben? A banditák, nem maguknak dolgoznak? Vagy valaki felbérelte őket? Hosszan gondolkozhattam ugyanis ezen, mivel a lovon nem egy kényelmes pozícióm volt.
Tovább-> 3.rész
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissülő Regények
