Késő éjszaka volt. Az idő hol lehűlt, hol felmelegedett. Testemben reszkettem. Ereimben megfagyott a vér. Fájó emlékek égették a testem minden szegletét. Nehézkesen csomagoltam apró holmimat. S könnyek gyülekeztek szememben.
- Drága Mariana kérlek, ne félj! Apád tudja, hogy mi a jó!- gúnyosan felnevettem. S a könnycseppek már gurultak is végig az arcomon. Még, hogy tudja, hogy nekem mi a jó. Szerencsejáték, nők..., kaszinó... elvégre tudja mi a jó nem igaz? 
- Persze Catalina néni. Biztosan!- Szavaim gúnyosan víszhangoztak a kis szobában. Az idősődő nevelőnő megcsóválta a fejét, s felsóhajtott, letette ami éppen a kezében volt és kiment a szobából.
Catalina néni kiment a szobából, magamra hagyva emlékeimmel, s könnyeimmel. Minden ellenem szól, minden. Miért kell egy olyan ember menyasszonyának lennem, akit nem is ismerek? Folyamatosan gyülekeztek bennem a kérdések, de sajnos választ nem kaptam sehonnan. Mindenhol jeges csend honolt.
„ Fájó fellegek,
Ezüstös emlékek,
Merengve merengj.
S merengve képzelegj.
Menekülj s menekülj,
Mert elér az éj, s elér a keserű
múlt.
Eressz szabadon, mint esdeklő virágszál
s csodálj csendesen, mint mesélő fenyőág.”

Leírhatatlan keserűség marcangolta torkomat. Nem bírtam józanul gondolkozni. Ki kell, hogy találjak valamit el kell, hogy meneküljek! Marcos kopogott be halkan s csendesen a szobámba, tudtam, hogy ő az, hiszen csak ő szokott ilyen félénken kopogtatni az ajtón.
- Gyere csak be Marcos! -kiálltottam ki, s ő már is kicsapva az ajtót, átölelte szorosan a derekamat.
- Mariana, hiányozni fogsz, de megígérem elmegyek, s majd meglátogatlak! Kérlek vigyázz magadra!- átölelt két kis szerető gondos kezecskéjével. S két aprócska csókot lehelt arcomra.
- Vigyázok magamra Marcos- próbáltam elnyelni könnyeimet ne lássa, mennyire el vagyok szomorodva.
A nevelőnő belépett a szobába. Megköszörülte torkát s intett felém. Itt az idő, indulnom kell. Marcos végig fogta a kezem s együtt mentünk le a hosszú falépcsőn, az előszobába érve megláttam őt, ott ült a fotelban. A lélegzetem is elállt  Izmai kidomborodtak az ingén keresztül. Barna szemei csillogtak, ahogyan rám pillantott. Teljesen beleremegtem a nézésébe. Ám ekkor a dadus egy másik illető elé vezetett. Egy görnyed hátú vénember elé, akinek még a szeme is félre állt, szemüvegét törölgette, majd feltette arra  görbe orrára, s egyik szárát fogva, nyakát nyújtogatva szemlélt engem. Apró kiszáradt s vékony szája legörbült, a nagy koncentrálásban.
- Szeretném bemutatni, Jorge grófot. Madrid leggazdagabb grófját! A jövendőbeli férjedet drága Marianám! – nyeltem egyet, nyeltem még egyet. Nem bírtam belegondolni a tudatba, hogy hozzá kell mennem. Ám, ha a másik illetőt kellett volna választanom… mellette akár ezer évet  is szenvednék, de nekem ez a vénember jutott, hála apámnak... nem is értem őt, miből gondolta, hogy megfelelő férj lesz majd belőle? Nyájasan üdvözölt öreg szája kettőt rezzent mosolyában. Elengedtem kisöcsém kezét, s még egyszer utoljára lehajoltam hozzá.
- Ide figyelj Marcos! Vigyázol Catalina nénire, és vigyázol mind a hét macskámra, és legfőképp Melosóra, nehogy mégegyszer belenyaljon a mézbe. Ugye megígéred nekem, hogy nagyon vigyázol mindenre Marcos és kérlek nagyon vigyázz magadra!!! - két csókot adtam mind két orcájára, és felálltam, majd Cataline nénihez léptem.
- Cataline néni, nagyon vigyázzon Marcosra!! Sokkal jobban, mint ahogy annak idején rám! Ugye Ön is megígéri?
- Persze kedvesem, vigyázok Marcosra, és vigyázok mindenre! Vigyázok az egész házra! 
- Mehetünk kedvesem?- türelmetlenkedett az öreg s nézett rám kérdőn s már el is ragadta egyik kezem, hogy kivezessen az ajtón. Másik kezét derekamra csúsztatta. Ebben a pillanatban a szoba tulsó végén lévő fiú felhorkant.
- Gróf Úr, Önök még nem házasok, remélem nem szeretné, ha pletykálnának! - Az öreg gróf rögtön lefejtette kezét a derekamról, s már csak a kezemet fogta. Ahogy kiléptem az ajtón, egy pillanatra elengedett. Futásnak eredtem. Futottam az erdő felé, mit sem törődve senkivel és semmivel. Nem érdekelt kijöhet utánam, nem érdekelt mi fog történni. Megehetnek a farkasok, kapjanak el a banditák, de én ennek az öregembernek nem leszek sem a menyasszonya, sem pedig a felesége!
Ám a rohanás közben, megbotlottam a szoknyámban. Pedig oly messze kerültem a háztól, s épp az erdő szélénél jártam már. Nem estem el mégsem, mert az idegen fiú, aki mögöttem futott elkapott, s talpon maradtam..
- Óvatosan... – níögte bosszúsan, s számomra mégis annyira lágyan. Éreztem valami megmozdult odabent.
- Eresszen el- tiltakoztam s kezét rángattam, hátha elenged, de tévedtem, mint vasmarok fogta két csuklómat... Hajamból a kontyomat tartó csatok kipattogtak, s hosszú barna hajam lehullott. Éreztem miként arcából kifut a vér, s elsápad, hirtelen megörültem, ha rosszul lesz, akkor elenged és az öreg nem tud majd utánam futni!
- Ne tiltakozzon! Most azonnal indulunk vissza a grófhoz, mit fognak Önről gondolni, ha a várban lesz majd? Ahol sok 100 alkalmazott várja, majd parancsait? Hogy fog viselkedni, miként fogja vezetni a háztartást, ha ilyen kirohanásai vannak?!- nem figyeltem rá, nem érdekelt mint mond, én nem leszek senki felesége, nem leszek senki

----------------

  próbáltam sarkammal visszatántorítani. Próbáltam őt rúgni, s próbáltam kapálózni is. De nem eresztett el. Szorosan tartott, magához vont. Lábaim elgyengültek, ahogy megéreztem közelségét. Óvatosan a fülembe suttogott.

Tovább-> 2.rész