- Na csók édes.- ezzel otthagytam őket, de éreztem hogy a tekitetük végig követ engem.
- Susanne, gyere mennyünk haza.- fogtam a kezét, és már húztam is el a fiútól aki eléggé helyes volt, de szemein már látszódott, hogy nincs magánál teljesen bevan állva, a pia a fejébe szállt. Nem akarta elengedni Susannet.
- Menny haza Em, én még táncolok Robival, olyan édes nézd a szemeit.- a srác egyik keze Susan fenekén másik a kezén.
- Nem, velem jössz.
- Nem hahahallottad a hölgyet?- röhögött a fiú és meg-meg bicsaklott a beszédben.- Menny el!- én már pedig nem fogok elmenni Susanne nélkül. Otthagytam őket, és egy fiú után néztem aki erősebb mint az előző és nem részeg. Hát eléggé nehezemre esett találni, de végül sikerült. Megkocogtattam a vállát.
-Figyelj, ne haragudj... de tudnál nekem segíteni?- a fiúnak édes, barna szemei voltak.
- Miben kéne segítenem? kéne egy kis...?- megráztam a fejem
- Gyere, kérlek. A barátnőmet nem engedi el az egyik fiú, segítenél?- de a kezemmel már húztam magam után a fiút. Aki bólintott és jött utánnam.
-Hova tűntek?- körbe néztem de sehol semmi. Mégegyszer körbe néztem és megláttam őket a mosdó fele menni.
- Ott, ott vannak, gyere gyorsan.- ezzel még szorosabban fogtam meg a kezét és magam után húztam még szorosabban.
Rájuk nyitottunk a wécében, Susannen már csak a melltartója és a bugyija volt. Teljesen elbódult a tekintete, azt sem tudta magánál van-e vagy álmodik.
- Figyi haver, haza szeretnének menni. Gyere keressünk másik lányt.- de a fiú megrázta a fejét és egyenesen bevert egyet a srácnak, akit oda hoztam. A fiú felállt a földről és intett, hogy mennyünk ki. Fejemmel bólintottam egyet és már fel is öltöztettem Susannet,.
- Futás...-modntam a fülébe de nem kellett kétszer mondanom rohantunk is. A bejáratnál szóltam a biztonsági őrnek hogy mennyen be a mosdóba és leírtam a fiú kinézetét aki nem akarta elengedni Susannet.

Korán keltem másnap reggel, hiszen iskolába kellett menni. Susannet haza vitte Adam, de amit utána kaptam. Kedvem sem volt leírni a veszekedést. Még jó, hogy azt nemtudják mik történtek a buliban. De én ezt a kis incidenst elraktározom magamban, itt ebben a kis füzetben és soha nem kerülhet napvilágra. Miért van az, hogy én leszidást kapok, mert bulizok, de ha Richard bulizik, ő nem kap leszidást? Miért van az, ha egy nőnek sok barátja van, vagy több fiúval volt ő kur*a, de ha egy fiúnak sok barátnője volt már és sokkal volt együtt ő a sármőr, meg a belevaló srác, meg a nagymenő? Hatalmasat ásítottam, és az órára néztem.
Korábban keltem mint álltalában, ugyanis első nap hogy az "új" házból megyek iskolába. Ráadásul amilyen szerencsés vagyok anyáék kikötötték, hogy csakis Richardal mehetek ezen a napon, nehogy eltévedjek. De komolyan, minek néznek engem? Valami esetlen kislánynak? Tudok magamra vigyázni! Lemetem a konyhába, elvettem a tízórais zacskómat amit anya készített, mint minden reggel és léptem volna ki az ajtón.
- Nem felejtettél el valamit?- hátra pillantottam, Adam.
- Önnek is jó reggelt uram.- mondtam katoni tisztelettel. És már mentem is volna tovább, de elkapta a karomat.
- Richard mindjárt jön! Egy tapottat sem mozdulhatsz nélküle!- mintha börtönben érezném magam.
- Én nem akarok a fiaddal menni Adam. Inkább menny anyához, engem már úgysem vesz észre... foglalkozz vele.- ezzel kitéptem a karom a szórításából s mivel láttam levan blokkolva eliszkoltam.
Csak pár lépést tehettem egyedül, hamar ott volt a nyomomban Richard.
- Neked is Jó reggelt
- Jah jah, jó reggelt.
- Látom valaki bal lábbal kelt.- ránéztem, s éreztem a szemeim villámokat szórnak.
- Fogd már fel, hogy engem nem érdekelsz. Szakadj le rólam, foglalkozz magaddal.- hirtelen megtorpant de én mentem tovább mit sem törődve vele.
- Tudod mit..., te sem érdekelsz mostmár Emília Rozena... te egy jégkirálynő vagy, de tudod mit? Nem érdekel... csinálj amit akarsz! Menny rossz irányba! Késs el az iskolából! Ha nem fogadod el a segítséget, mert te annyira önző és önfejű vagy..., hogy még a ...- oda rohatam hozzá és megütöttem az arcát. Szemeimben könnyek csillogtak és elrohantam. Egyenesen az iskoláig. De mikor oda értem, nem mentem be. Első óra képfeldolgozás óra. Arról késhetek, nem fognak beírni, de nem megyek be! Nem akarom őt látni. Igazából nem értem magam, miért tettem ezt és miért lettem ilyen. Lehet neki van igaza, önző vagyok egy kész rémálom. Teljesen igaza van.
Sokáig bóklásztam az utcákon, egyik után a másikra. Benéztem üzletekbe, észre sem vettem milyen gyorsan telik az idő. Elindultam az iskola felé. Beléptem az ajtón, köszöntem az ügyelőnek és felmentem a második emeletre. Bekopogtam és beléptem a terembe.
- Elnézést tanárnő, a késésért elaludtam.- szememen látszott hogy kissé könnyeztem, de nem szólt semmit.
- Tanárnő, mit csináljak az órán? Mi a munka? Mi a feladat?- kérdéseimben csengett a szomorúság.
- Itt a Pendrive, tessék megkeresni a 3-mas mappát és abból a photoshopos feladat. Itt a jelenléti ív tessék aláírni. - ő az egyetlen tanár aki magázza a diákokat.

Ebédszünet következett, a zacskómat elővettem és leültem egy asztalhoz. Megpillantottam Angelát és barátnőit amint felém tartanak, de jó. Már csak ez hiányzott.
- Szia - ült le velem szembe.
- Hello.
- Na szóval, arra gondoltunk áthívhatnál magatokhoz, mit szólsz? És mondjuk elmehetnénk akár együtt bulizni és jönne Richard is. Mondjuk péntek este?
- őh szóval..
- Mi is így gondoltuk Em, ugye szólíthatlak Em-nek Emília.
- Úgy csak a barátaim szólítanak.- eléggé megkellett válogatnom a szavaimat, hogy ne fakadjak ki és ne mondjam a képükbe, hogy állítsák le magukat.
- Hát mi a barátaid vagyunk, ugye lányok?- helyeslően bólintottak.- Szóval a terv a következő. Te elviszel magatokhoz engem, illetve minket. És Richardot megkéred hozzon magával pár srácot.- bólitottam, de éreztem amint a fejem vöröslik.- és elmegyünk együtt bulizni, de ha gondolod te fél úton lemaradhatsz, ugyanis elég bemutatnod minket onnantól már sima ügy. Megbeszéltük?- bólintottam. Egy falatot sem tudtam lenyelni, folyamatosan kérdezgettek, milyen Richard? Hogy viselkedik? Láttad az izmait? Végre, imáim meghallgatásra találtak becsengettek.
- Szia Em, majd beszélünk- arcomra nyomtak egy-egy puszit és el siettek. Ahogy elmentek felsóhajtottam, elraktam a szendvicsemet  amiből csak egy falatot ettem.

Ballagtam a tanterem felé, de előtte beakartam rakni a szekrényembe a füzeteimet, és az új órára elővenni a többit.
- Végre, azt hittem sose jössz a szekrényedhez!- ismerős hang hátulról, nem méltattam figyelemre. Kivettem a füzeteimet, beraktam ami a kezemben volt és már mentem is fel a második emeletre.
- Haragszol? de hát... sajnálom. Nem úgy gondoltam, kifakadtam, mert nem birlak elérni, nem bírlak megfogni semmivel sem. Nem engedsz magadhoz közel senkit. Egy... egy... igazi jégcsap vagy.- hátra fordultam, belenéztem hűvösen a szemébe.
- Tovább sértegetsz, és azt várod hogy megbocsájtsak?- szememben csak hidegséget láthatott, semmi meleget. Jég hideg barna szemekből áradt a hideg.
- Kérlek... kérlek... ne haragudj. Nem úgy értettem, tudom hogy nehéz dolgokon mész keresztül.- nyeltem egyet, nem akartam újabb könnyeket a szemem környékén, és nem akartam, hogy sírni lásson.
- Te nem tudsz semmit sem Richard, semmit nem tudsz. És ha megkérhetlek, most engedj. Had mennyek órára.- megfordultam és már mentem is tovább, hogy oda érjek a kezdésre.

Nem akartam még "haza" menni órák után. Inkább elmentem a parkba még messzebb a háztól ahol most pillanatnyilag lakom. Tovább szövögettem terveimet miként fogok elmenni innen jó messzire, ahol nem ismer senki. Amint 18 éves leszek.
A nap lement, besötétedett. A fák süvítettek mint akiket üldöznek dőlöngéltek előre és hátra, de nem foglalkoztam ezzel most csak siettem haza. Fáztam és éhes voltam, nem kellett volna ilyen sokáig itt maradni. Ilyen sokáig merengni a dolgokon. De már késő ezen bákódni, minnél előbb haza kell érjek. Az eső megeredt, a sapkámra potyogtak nehéz cseppjei, egyre jobban siettem. Pislogtam előre, pislogtam oldalra de semerre sem tudtam merre kell menni. Kétségbe estem, nem tudtam hová merre. Elővettem a zsebemből a telefont. Nem akartam, hogy anya megijedjen ezért Richardot hívtam.
- Szia, figyelj szóval, elém tudnál jönni? Itt vagyok valahol az isk- és kikapcsolt a telefonom, lemerült kész vége káó. Azt hittem idegességemben földhöz csapom. Elindultam, godolván hogy jó útvonalon megyek. Csak mentem mentem, amerre a lábaim vittek. Nem törődve az esővel ahogy az arcomba hullik, egyre szaporábban, nem törődve semmivel, és senkivel.  Ekkor hirtelen eszembe jutott, hova megyek. Haza, haza fogok menni. A táskámban midig volt egy vész kulcs, ha otthon hagynám az eredetit. Ha anya nem cserélt zárat, de miért is cserélne nyitva kell lennie. Jajj de buta is vagyok. Elindultam futva, rohanva a házhoz. Hamar oda értem, felbattyogtam az ismerős lépcsőn előkotortam a pótkulcsot a táska eldugott részéről és már nyitottam is ki, de ahogy probálkoztam... nyitva, volt. Vajon mióta?

Lassan, óvatosan beléptem, a villany fénye megcsapta a szemem, ami a szobámból áradt, a volt szobámból.
- Végre itt vagy... te butus- magam mögött nyugodtan csuktam be az ajtót, megkönnyebbültem. Oda rohantam Richardhoz és a nyakába borultam.- azt hittem sosem jut eszedbe, hogy van nálad kulcs. Anyud mondta, biztosan ide fogsz jönni és hogy jöjjek érted. Már máskor is előfordult veled, hogy eltévedtél, vagy hogy ilyen sokáig kint maradtál?- nem szóltam semmit csak öleltem érezni akartam a közelségét a meleget. Hirtelen felcsusztatta a kezét a kabáton belülre a derekamhoz. Ebben a pillanatban, elengedtem s messzire elléptem tőle. Vissza nyertem  páncélomat, s falaimat a hűvösséget amely megóv tőle. Megóv attól, hogy kihasználjon.
- Köszi, hogy eljöttél. Mehetünk.
- Hova hova, ma itt maradunk.
- Tessék?
- Anyud kérte, hogy ne mennyünk haza, maradjunk itt.. Nehogy valami történjen, hoztam hálóinget is neked. Mivel a tankönyveid mindig a suliban vannak, csak azt hozod haza amiben lecke van, így tehát ez is megvan oldva. És most leülsz, hoztam kaját is. Akkora marha vagy tudod? Hogy lehet idáig egy hülye parkban maradni? A hidegben és megvárni még elered az eső? Teljesen nem vagy komplett.- egyfolytában szidalmazott, én pedig az ablakon bámultam kifelé.

Felvettem a hálóinget, bementem a szobába és neki láttam előkészíteni az ágyat.
- Te, minek jössz ide?- néztem fel rá dühösen, mert láttam amint törülközőbe csavartan jön be a szobába.
- Hát tudod, ide raktam a ruhákat,és itt alszom veled.- vigyorát olyan szívesen letöröltem volna , hogy arra megfelelő szó sincs.
- Velem ugyan nem. Vagy akkor, aludj itt de én kimegyek a nappaliba aludni.- fogtam magam és kimentem a nappaliba. Azok után amiket reggel a fejemhez vágott, még azt sem értem hogy mer szóba állni velem úgy mintha semmisem történt volna. Az egy dolog, hogy most miattam vagyunk itt és ő volt az egyetlen aki eljöhetett. Habár anyának jobban örültem volna. Ahogy átmentem a nappaliba, becsuktam a nappali ajtót, eltorlaszoltam egy fotellal és már készítettem is elő magamnak az ágyat. Bebújtam és gondolkoztam mikor jön álom a szememre, illetve miért történik minden így. Lehet tényleg én lennék az önző, meg a rossz a jégszívű a gonosz...
- Em, beszéljük meg a reggeli vitánkat!- nem válaszoltam, a fülemre húztam a takarót.
- Emily kérlek beszéljük meg a dolgokat, szeretnék bocsánatot kérni. Nem volt igazam, és sajnálom. Tényleg. Csak szerettem volna, ha jóban leszünk. Tudod... nem csak neked nehéz ez a helyzet, nekem is. De ha még ellenségeskedsz is még rosszabb lesz. Értsd meg.- ezt mind üvöltve, de én egy kukkot se szóltam.
- Em, elaludtál?- megpróbált bejönni az ajtón, de nemsikerült neki. Majd újra és újra próbálkozott, amég nem eltolta a fotelt. Úgy tettem mint aki elaludt. Főlém hajolt és a takarót lehúzta a fülemről. Próbáltam egyenletesen szuszogni.
- Bárcsak közelebb engednél magadhoz édesem. - leült mellém az ágyra, levette a papucsát, kissé arrébrakott amire nyöszörögni kezdtem, hiszen még nem aludtam. Oda feküdt mellém felvonta a takarót és bebújt mellém. Átkarolta a derekam és magához húzott. Éreztem a melegét, a teste minden porcikáját ahogy  melkasa a lélegzet vételre megemelkedik és lesüllyed. Emelkedik és süllyed. Reszkettem a közelében, annyira akartam hogy csókoljon, még szorosabban öleljen. Elment az elszántságom, elment az ellenállásom, megfordultam és szorosabban hozzá bújtam. Kinyitottam a szemem és megcsókoltam az ajkait. Szorosan rátapadtam és csak csókoltam és csókoltam, éreztem hogy megsem moccan, megdöbbent de én egyre jobban rámásztam és csak csókolgattam.
- Várj Em, várj egy picit. - eltolt magától, összeszorult a szívem
- Sajnálom- feültem és már le is akartam mászni az ágyról, hogy átmegyek a másik szobába.
- Várnál egy percet? Had dolgozzam fel mit csináltál.- rámeredtem, láttam tekintetén a döbbentséget,és az örömöt. De én már ott sem voltam, átmentem a másik szobába, kulcsra zártam az ajtót és bebújtam a régi ágyamba. Elaludtam, nem hallottam hogy valaki dörömböl, vagy hogy valaki beakarna jönni. Elaludtam teljesen és álmodoztam.

 Másnap reggel megvárta amíg felkelek és együtt elindulunk az iskolába.
- Jó reggelt, álomszuszék tudod mennyi az idő?- megdörzsöltem a szememet, gondolván csak álom volt az éjjeli dolog.
- Ő... 9?
- Pontosan 9:42. Elkéstünk az első két óráról.
- És szabad tudni miért nem mentél be nélkülem?- rámeredtem s vártam a választ.
- Megvártalak
- Szabad megtudnom miért?- érdeklődve néztem rá, mire egyszeribe elvörösödött a feje.
- Te egy- egy én még hozzád hasonló lánnyal nem találkoztam! Mégis mit vársz tőlem, de kajakra frankón megmondhatnád édes! Tegnap letámadsz lecsókolsz, megdöbbenek megkérlek várj egy cseppet, erre fogod magad átmész a másik szobába. De, úgy mész át a másik szobába, hogy magadra zárod az ajtót. Dörömbölök, üvöltök, csapkodok. De kinem nyitnád... Én nem is értem, idáig hogy nem tűntél fel nekem az iskolában, ez a stílus ez a vadság ez a mámorító érzés amit irántad érzek. De téged ez sem érdekel tudom. Felidegesitessz és kétségekbe hajszolsz! És még most reggel úgy jösz ki mintha semmi sem történt volna! Á nem vagyok ideges.- megrémísztett, ahogy fel alá járkált a konyhába és mondogatta a dolgait.
- Ő... sajnálom, nem kellett volna. De nem birtam megállni mikor oda bújtál hozzám, hogy még közelebb érezzelek magamhoz.- halk sóhajt vetettem- azt gondoltam, hogy nem akarsz engem csókolni, nem akarsz velem aludni. Ezért inkább átjöttem.- eröltetve felnevetett majd elkomorodott a tekintete.
- Akkora marha vagy, mint két nagy ház.- oda lépett hozzám. Derekamnál fogva magához húzott és szájon csókolt. Sokáig csak csókolóztunk nem engedtem én sem el őt és ő sem engem.
- Indulni kéne,.
- Valóban- elengedett. Hamarosan már a járdán mentünk, egymás mellett. Néztem a távolodó utat, a távolodó fákat. És a csókra gondoltam, szívesen maradtam volna még, és szívesen szaladtam volna világgá.

- Szia-elköszöntem és már futottam is a terembe. Csak ne szidjanak le. Nem láttam, miként figyel engem ott a mosdóból két lány. De hamarosan megtudtam, hogy valami nincs rendben.

6.rész