- Szia Susanne, nincs kedved elmenni ma bulizni? Az Ördög Barlangjába?
- Szia, figyi elmehetünk de nekem haza kell érnem 10-re vagy 11 -re legkésőbb.
- Megbeszéltük. Akkor átjössz hozzánk? Megadom a címet!
- Felesleges, voltam már ott.
- Valóban?- kicsit megdöbbentem és hallgattam a storit miszerint, az ő anyukája és Richard anyukája aki messzire elment és itthagyta a fiát, (szegény most sajnálom, de ettől nem lágyul meg a szívem mert énis ember vagyok és nekem is vannak sérelmeim) jóbarátnők voltak Susanne anyukájával.
- Okés, akkor gyere ide 6-ra puszillak.- az ajtó kinyílt. Két kíváncsi szempár nézett le rám.

- Kit hívtál át?- vigyorgott rám Richard
- Egyik barátnőmet, zavar talán? Ha már itt kell laknom, itt kell élnem, ne hogy már baj legyen, vagy esetleg számon kérj! Ráadásul anya és az én házamat, neked adta. Talán ennyit igazán megérdemlek nem?
- Látom jól felvágták a nyelved, de jó megérdemled, természetesen, csak kíváncsi voltam. -ismét a félmosoly terült szét az arcán- Imádom az ilyen tüzes lányokat..
- Hogyne, hogyne, csak nehogy véletlen az a felvágott nyelvű lány, hogy téged idézzelek. Megverjen.
- Összerezzentem a félelemtől- szemei megcsillantak, és lassacskán kiment a szobámból és, ahogy a lépteit hallottam lehetett következtetni, hogy lement a lépcsőn, léptei felverték a ház nyugalmát.

Már hét óra, és Susanne még mindig sehol. Richard készülődik, elmegy itthonról. Annyira kikente magát, érződik parfümjének illata az egész házban. Ohh milyen vadító illat, miért nem ölel most át? Vagy kérdezi, hogy vagyok? Nem nem, nem kell ide jönnie és ilyet kérdeznie. Felálltam ültemből, gondolataimból kikászálódva előkaptam ismét a telefot.
- Hol a fenében vagy már?
- Itt a házatok előtt, de a csengőt nem hallani, pénzem meg nincs a telón.
- De mért nem vetted fel a telefont?
- Le volt némitva, nem hallottam és mikor felakartam venni leraktad.
- De legalább...
- Beengednél?- elmosolyodtam és rohantam le a lépcsőn kis híján fellökve Richardot. Kinyitottam és beengedtem Susannát.
- Elsem készültél?- nézett rám érdeklődve és énis magamra néztem.
- Nemtudom mit vegyek fel.
- Hová mentek?- jött közelebb az ismerős hang.
- Megyünk buliz...-befogtam a száját
- Ohh, neked ahhoz semmi közöd, énsem faggatózok melyik barátnődhöz mész, neked sincs hozzá közöd, hogy én mit csinélok.- a vigyor ismét az arcán ült. Elrejtve csalódottságát, bánatát és megbántottságát.
- Igazad van, semmi közöm hozzá. Egyenlőre édes, egyenlőre.- ezzel közénk lépett, elkapta a fogasról a kabátját és már itt sem volt. Miért kell mindig neki fölényeskednie? Miért?? áhh.nembaj. becsuktuk az ajtót, felrohantunk a szobámba.
- Anyud?
- Elmentek Adammal már reggel óta, amúgy se hiányzom nekik. Nemtudom most hol lehetnek, hogy őszinte legyek.- bólintott és már szaladtunk is fel a lépcsőn, hogy keressünk is egy nekem való ruhát. Nincsenek nagy bulizós cuccaim, nem is vagyok a táncok ördöge és a partyzás híve. De majd most... meglátjátok mire vagyok képes és mit fogok csinálni. Koábban keljen fel Richard ha velem akar szórakozni, szerzek magamnak egy srácot, és már nem is érhet hozzám.
- Ez jó lesz nézd csak,- elővett egy farmer szoknyát, egy vastag halvány rózsaszin harisnyát és egy fekete pulóvert.
- Valóban, ez igy fantasztikus együtt.- a táskájából pedig előhúzott egy magassarkút. Még jó hogy egyforma a lábméretünk. Neki is 40 és nekem is.
- Juujj ez csodálatos, anya nekem nem engedi hogy ilyet hordjak. De ez fantasztikus, szabad? Biztos?- újjongva vettem fel a cipőt és rohantam a tükör elé, megnézni a lábaimat.
Kuncogtam és nevettem egyszerre. Gyorsan vissza szaladtam, a kikészített ruhákhoz, levettem egy pár percre a magassarkút és a többit gyorsan magamra vettem. 

Egy óra múlva már a party színhelyén voltunk, Susanne elment egy fiúval táncolni aki felkérte. Én pedig itt maradtam egyedül, az üdítőmmel. Nézelődtem, és iszogattam.
- Mi a helyzet kislány?- felnéztem és egy kék szemű barna hajú fiúval találtam magam szemben.- csak nem búslakodsz? Gyere táncolj velem!- felkért és én szívesen vetettem bele magam a tömegbe. Lement egy szám, lement két szám. A fiú kedves volt és rámenős, a fenekemet fogdosta, egészen felcsúszva a mellemig.
- Ezt nemkéne- szóltam rá hirtelen, mikor már egészen merész helyen járt a keze.
- Nyugi van, édesem. Élvezd a zenét, élj a mának.- fogtam és kikászálódtam a szórításából, de ő vissza húzott.
- Sajnálom, megértettem. De táncolunk még azért? Csak felakartam mérni, hogy milyen hamar egedsz magadhoz közel valakit. Mennyire vagy könnyűvérű. Az én nevem Dave. a tiéd?
- Emili. És ide figyelj Dave, ha mégegyszer...- megcsókolt és én elvesztem, szorosan tartott a karjaiban.
- Gyönyörűen ejted a nevemet, ennek nem lehetett ellenállni.- ellágyultam lassacskán.
- De akkor is.
- Figyelj, Emili édes. Oda jössz hozzánk?- pár vihorászó fiúra mutatott, akik mind rám vigyorogtak. Megráztam a fejem.
- Gyere már jó móka lesz.- oda ráncigált a fiúkhoz. Éreztem már mindegyikőjükben van pia.
- Had mutassam be nektek fiúk Emilit.- rácsapott a fenkemre, amire kissé előre dőltem egyenesen bele az egyik fiú ölébe. Könnyek folytogatták a szemeimet.
- Engedjetek el, haza megyek, haza kell mennem.
- Egy ilyen szép kislányt, mint te? Hogyan is engedhetnénk el?
- simán,- ezzel feálltam és elakartam rohanni, de ez a Dave gyerek vissza rángatott és ismét letámadott.
- Modtam már kislány, élvezd az életet. Élj a mának édesem.- ezzel ismét taperolni kezdett, de ezt már nem hagytam. Fogtam az egyik srác üditőjét és a fejére locsoltam, a szépen felzselézett hajára ment az egész üdítő, amivel ellessz foglalva egy darabig. Máskor velem ne húzzon ujjat! Most már ismeri Emily Rozenat
 

5.rész