A mai nap is eltelt, az iskolában nem volt semmi érdekes, teltek az órák néztek az emberek. Susane úgylátszik beteg, ugyanis ma nem volt iskolában és az egészet egyedül nekem kellett végig szenvednem. Na jó, a többieknek is, de nagyrészt nekem. Msnre már fel sem nézek, hiszen nincs értelme, minek menyjek fel? Az emberek rám sem írnak, nemérdeklek senkit. Teljesen depressziós hangulatba estem. Anya pedig, csak a katalógusokat nézegeti válogat, tervezget, fantáziál. Teljesen elvagyok foglalva a magam bajaival, kéne valami alapítványt keresnem, hogy lekössem magam. Mert halálra fogom magam unni.

- Édesem, gyere ide. Ezt választottuk Adammal.
- Aha, fantasztikus- a ruha egy tojásfehér színű sima egyszerű tapados ruha volt.
- Ennyire ne örülj, mi a baj édesem? Nem jöttök ki a fiúval?
- Milyen fiúval?
- Hát a fiával.
- Ja..., hogy vele? De de kijövünk. csak nehéz az iskola.- anya felsóhajtott, majd szemébe könnyek gyűltek.
- Olyan boldog vagyok édes Emilim, annyira szeretlek téged és Adamot meg a fiát is. Tudod miben mesterkedik Adam és a fia? - nem nem akarom tudni, ne mond el kérlek ne...
- Nemtudom, de nem is vagyok rá kíváncsi.- anya bolintott egyet és rámhagyta.

Költözés.

A hét további napjai is elteltek, érdemtelen volt írnom hiszen, minden nap ugyan úgy telt el. Az iskolában most mindenki elvan foglalva egy újabb pletykával. Miszerint Henrietta Jos, már nem szűz. A "legártatlanabb" lány éppen egy nagy "nőcsábásszal" volt együtt. Az én storym most lappang, de amint elköltözünk ismét előleszek állítva.

- Mindent átvittünk édesem?- mögém lépett anya, megsimogatta a barna fürtjeimet és már léptünk is ki az ajtón.
- Igen, ha meg mégsem még mindig vissza tudunk jönni érte nem? Hiszen nem örökre költözünk oda, vagyis ez is megmarad nekünk , sok az emlék- hátranézett, elmosolyodott, igazi nosztalgikus mosoly volt-nem de anya?
- De. De neki adtam Richardnak, tudod ő már idősebb mint te és két év múlva szüksége lesz egy saját lakásra.- nyeltem eggyet.- Neki adtad?- fejem lüktetni kezdett, azt hittem mindjárt felrobbanok, nem akartam kimutatni az érzéseimet, szépen elakartam rejteni, de arcom vörössége talán elárulta, hogy magamba mélyen még is ideges vagyok, ahogy leértünk a lépcsőház aljára, hajamba belefújt a szél. 
- Igen kincsem. De emiatt ne legyél igy megharagudva, hiszen te ott élhetsz velünk a szép nagy házban.- nyeltem egyet és bólintottam. Ohh bárcsak, mindent vissza tekerhetnék, addig amíg anya be nem jött velem egyszer az iskolába. Ugyanis mikor egyik nap nagyon rosszul voltam, elájultam. Bejött értem az iskolába, épp ott volt Adam is valami papír ügyeket intézett a fia miatt. Szóval ott voltam elájultam, bevittek az orvosi szobába és amikor felébredtem ott volt anyum és az az Adam, fölém hajolva, de egymásra mosolyogva.
- Mindjárt itt lesznek.

Vasárnapra ébredtem, fülemet a madarak hangja csapta meg, és a hangos szóváltás az utcáról.

- Mégis mit képzelsz, hogy belém jössz?
- Én? Te jöttél én belém, nem látod hogy kinek van elsőbsége? Egy ilyen suhancnak nem kéne jogsit adni!- és csak mondták és mondták egymásnak.
Nem akartam felkelni, de amint rápillantottam az órára és megláttam, hogy már 10 óra is elmult. Kipanttantam az ágyból.

" ez a hajnal nem adott semmit számomra, az ébredéssel belekarmolt az álmomba. Egyedül maradtam hogy fájjon éreznem, egyedül vagyok a bűnnel is ha vétkeztem"-

Magamban dúdolgattam ezt a számot és mentem le a lépcsőkön, közben szemlélve a helyiséget. Nagy ablakok, nagy szekrények és oltári nagy ház. Szép vöröses barna volt itt minden, még az átlátszó függöny is.

Mögöttem lépteket hallottam.
- Felébredtél királylány?- hátrapördültem és megláttam Richárdot.- Szeretnél eljönni velem ma egyet bulizni?- megráztam a fejem és már siettem is le a lépcsőn a konyhába. Arra számítva ott lesznek anyáék. Tévedtem.

- Ne menekülj, nem kell félned. Anyuék - már anyunak szólítja? Az én anyukámat, végem van..., minden a feje tetejére állt. De túl fogom élni, hiszen ez az én életem, nem lesz semmi baj- elmentek itthonról már reggel, helyet bérelni az esküvő utáni fogadásra. Csak egyedül vagyunk szépségem. Na meg a kutya.

- Kutya?- szemeim felcsillantak. Ő csak bólintott.
- Ott van fent a szobámba.- tudtam hogy az én szobám az ő szobája mellett van, igy félre lökve az ajtóból rohantam fel a szobájába megnézni a kutyáját.

Ahogy benyitottam világoskék, kis hangulatos szobácska fogadott, teli plakátokkal amelyeken izmos testek voltak. Az ágy közepén pedig egy összegömbölyödött kis szörgombóc szuszogott.

- Halkabban édes, még felébreszted.
- Mi a neve?
- Fricc - mosolygott Richard és hátulról elkapta a derekamat.A lélegzetem elakadt- Szeretnéd hogy a te szobádban legyen?-nem tűnt fel, hogy megérintett, csak mikor már gyorsan megpördültem de úgy hogy majdnem felborítottam őt hirtelen.
- Ohh igen igen igen- kissé észbe kapott és a gúnyos mosolya azonnal megjelent az arcán.
- De tudod drága, valami valamiért. - nyelni alig birtam- gyere közelebb.- kezei ismét derekamra fonódtak. Arca egyre közeledett az ajkaimhoz, a lélegzete már az arcomat perzselte. Elakartam fordulni, ki akartam menni, ott akartam hagyni, de már késő volt mert szája forrón az enyémre tapadt. Lágy lassú csókokkal kezdett ingerelni, éreztem fejemben a lüktetést, és derekamon a perzselő ujjakat. Egyre vadabbul csókolt, én áltam ledermedve, de lassan nem birtam tovább ellenállni és visszacsókoltam, nyakát átöleltem s csókolgatni kezdtem . Felkapott s az ölébe emelt, majd az ágyára ültünk le mind ketten, közben egymást csókolva.
- Ez túl sok, elég.- kapkodva vettem a levegőt és kiugrottam az öléből.
- Azt hiszem tisztáztuk, hogy mi testvérek vagyunk, igaz, hogy nem igazi vérszerinti, de akkor is. Mostoha testvérek és ez legyen elég! Világos?. Ha mégsem, akkor most tisztáztuk. Nem lesz közöttünk soha semmi.- erre ismét csak elmosolyodott, az a titokzatos félmosoly jelent meg az arcán..
- Vak vagy szivem? Hisz épp az imént omlottál az ölembe- szeme vadul megcsillant, felállt oda lépett hozzám és újra megpróbált felém közeledni.
- Nem- ellöktem, de nehezemre esett egy ennyire helyes fiút arrébb állítani.- és Nem.
- Fricc, Fricc- oda hajoltam a kutyához, de hirtelen észre vettem, ez nem is egy kutya...ez egy perzsa macska.
- Te hülye, te barom te...- fordultam oda Richardhoz aki hangos nevetésben tört ki. Nem lehetett látni hogy macska, mikor a feje egészen a paplan alá bevolt bújtatva. Öklömmel ütögettem a melkasát, megakartam pofozni, de nem hagyta elkapta a karom.
- Imádom, amikor ilyen dühös vagy. Azt hiszem többször is felkell majd hogy dühítselek édes!- ezzel otthagyott a szobájában. Rámeredtem a macskára, aki lenézően pislogott rám. Szépen vagyunk, játszik az érzelmeimmel megakar hódítani magának. Csakhogy abból nem eszik. De nem ám. Kiballagtam bánatosan, de elszántan a szobájából. Halkan becsuktam és átmentem a sajátomba. Leheverdtem az ágyra és szövögettem a terveimet, hogyan is fog póruljárni ez a gazfickó. És ki is eszeltem egy remek tervet. Elővettem a telefonomat.

4.rész