Az elmúlt napokban a költözés zajlott leginkább, a lakás szinte már teljesen üres, kivéve a konyhát, ott még áll a hűtő az asztal a székek. Viszont a többi helyiség úgy néz ki mintha sohasem laktunk volna itt, persze azért még akad egy két karnis.

Iskola után egyből haza mentem, az üres lakásba. Anya fel alá járkált a nappaliban, és telefonált. Amint befejezte oda jött hozzám.

- Édesem, gyere egy kicsit- szólt anya majd a konyhába vezetett és leültünk az asztalhoz.
- Igen?- kérdeztem nyugodtan.
A konyhaasztalon egy katalógus hevert, az egyik oldalon kinyitva.
- Segítenél kiválasztani az esküvői ruhámat?
- Én?- néztem fel az órára, 15:25 perc.
- Igen te, te vagy az én kicsi lányom. Ja és ne tervezz semmit estére, mert átjön Richard és az én egyetlenem, segítenek nekünk még az utolsó darabokat bepakolni. Nem nagyszerű?- elharaptam a számat, nehogy valami csúnyát mondjak, helyette bólintottam.
- Na szóval, szerinted ilyen halvány sárgát? vagy Tejfehéret? Tapadósat? vagy bővebbet? Rövidet vagy hosszabbat? Legyen fátyolom, vagy ne? Te is tudod ez az első esküvőm, apáddal mi nem voltunk házasok.- bólintottam és apa nevére elszomorodtam, de ahogy láttam anya arcát ő cseppet sem bizonytalanodott el, vagy keseredett volna el. Igaz már vagy 5 éve meghalt.
- Melyiket javaslod?
- A tejfehér tapadósat, fátyollal apró fehér rózsákkal kis koszorúval.
- Kincsem... nem faluban élünk, hanem városban az emberek kinevetnek engem.
- Te dolgod anya, te dolgod. Kérdeztél engem, én válaszoltam. Most pedig szeretnék vacsorázni.- anya bólintott én pedig elővettem a hűtőből a húslevest, megmelegítettem és leültem a katalógussal a kezemben. Csak lapozgattam és lapozgattam a katalógust, hirtelen egy gyönyörű ruhán megakadt a szemem. Fodros volt, arany sárga színű, gyönyörű sárgarózsa díszekkel s a fátyol mint a patyolat, oly fehér és tiszta volt. Ebben a pillanatban  megszólalt a csengő. Anya már rohant és nyitotta. Én még mindig a ruhán merengtem. A kezemben megállt a kanál, ahogy felpillantottam.

- Szia
- Szia- köszöntöttek egyszerre. 
-Sziasztok - köszöntem vissza

- Ez lesz- bökte rá az úját - ebben fogunk összeházasodni anyukáddal. - Anya jelent meg hirtelen az ajtóban.
- De ez... olyan ódivatú.- Anya a katalógusát a kezében tartva rábökött az ő választottjára. - Én ezt szeretném Adam
- Rendben, kisangyalom. Ha te ezt szeretnéd. -  Richard egy szót sem szólt, csak a ruhát pillantgatta az újságban, ami még mindig az apja kezében volt. Nem is tudom milyen gondolatok futhattak végig az agyán, de nem is akarom tudni.

- Gyere aranyom, hagyjuk magukra a fiatalokat.- A férfi a fiára kaccsintott,- gyere édesem, nézzük meg ezt a ruhát a valóságban is.
- Valóban drágám?- anya szemei csillogtak az örömtől.
- Teljes mértékig komolyan gondolom!- újabb kaccsintás, és már elis tűntek a konyha ajtóban. Richárd még mindig állt és most a konyha asztalon szemlélte azt a ruhát, szemében pajkos fény csillant. Hallatszódott egy halkabb ajtócsapódás, miszerint következtetni lehetett. Elmentek.
- Nem voltál kedves velem, ma az iskolában. Miért utálsz?
- Én, téged utálni? Ugyan már. Hová nem gondolsz. De ha megengeded, szeretném folytatni a vacsorámat.

- A vacsorádat?- tolta fel egyik szemöldökét.
- Zavar, a szóhasználat?
- Nem.- leült velem szembe és csak bámulta, ahogy az egyik falatot a másik után rakom be a számba.
- Muszály figyelned engem?- néztem rá és leraktam a kanalat.
- Olyan, gyönyörűséges vagy, idegesen miközben eszel.- rám villantotta fényes mosolyát. Fehér fogai megcsillantak.
- Jaja, már mondták egy páran.- arca elkomorodott, szeme elsötétült és trehányan nekem szegezte a szavakat.
- Szóval, van barátod mi? És ő szokott téged evés közben nézni igaz?- akaratlanul is de felnevettem hasamat fogtam a nagy nevetésben. Ugyanis nekem még nem volt barátom és nincs is rá szükségem. Eleget hülyítettek már a fiúk, hogy egy Richard MacKensinek, akiért a fél hmm inkább a háromnegyed iskola oda van, neki majd elhiggyem, hogy tiszták a szándékai. Jó vicc... de korábban keljen fel.
- Nem, nekem nincs szükségem barátra. - ismét nevettem, de már közel sem olyan vidáman, inkább erőltetett nevetés volt.. Mire oda lépett mellém, felhúzott a székből és magához szorított. 
Megdöbentem és elhalt a nevetésem is, csodálkozva pillantottam rá s vártam a folytatást, nem szóltam s ő sem szólt. Egymás szemét figyeltük, s a különböző színárnyalatokat csodáltuk. Pár árnyalattal sötétebb volt az ő szeme, s az enyém világosabb. A lélegzetem felgyorsult, szemem lecsukódott.

- Szóval, neked egy fiú sem jelent semmit, jólsejtem?- ismét kipillantottam szemhéjam mögül, s vadul őt bámultam, de hang nem jött ki a torkomon, bármennyire is akartam.
- Volt már egyálltalán barátod, felfuvalkodott, "pökkhendi kisasszony"?- nem válaszoltam csak néztem és vártam mi lesz a következő lépése. De elengedte a kezemet, és újjai egyenesen a derekamra fonódtak. Még közelebb húzott magához, éreztem izmai feszülését, hallottam halk lélegzetét amint egyre szaporább.
- Neked, ez sem jelent semmit ugye?- ajka közeledni kezdett az enyémhez, de ekkor egy határozott mozdulattal ellöktem.
- Valóban, nekem ez nem jelent semmit. És nem fogok egy olyan fiúnak mint te, egy aprócska szórításától, pár szép szótól a lába elé omlani. Kivan zárva, drága "Mekkensi uraság" bármennyire szeretnéd.- ezzel visszaültem, tekintetem a kihűlt pörköltre meredt, mely még a tányéromban volt.
- Höhh...- erre csak ennyi volt  a válasz, s egy félmosoly.

Kedd.

Ismét egy nehéz nap elé néztem. Fáradtan szedtem a lépteimet, a saras úton. Még négy nap, és szombat. Költözünk. Egy nagyobb házba és mindennap egy légtérbe kell lennem Richardal. Egy légtér, egy levegő, egy ház, egy lépcső, egy erkély, egy wc. Áhh megfogok halni.
- Szia Emili- beléptem a terembe. Pár lány közre fogott beszorítottak a sarokba.
- Mi van közted és Richard között?- gúnyorosan felnevettem. Tekintetem ide oda cikázott a jelenlevőkön,
- Kéne, hogy legyen valami?
- NEM- harsogták egyszerre.
- Akkor meg?- ezzel félre toltam őket, és leültem a helyemre. A tanár hamarosan megérkezett. Letartotta a matek órát. Szúrósan rámmeredt és megkérdezte az osztály előtt:
- Emily Rozen, megkérdezted Richardot, segít-e neked a matematikában?
- Nem, és nem is fogom. Nekem nem kell,  segítség tanárnő. Meg állok a magam lábán is.
- Nos, talán a sok kettes és egyes nem erről árulkodik, de ám legyen. Az én fülembe is eljutott, annak a híre, hogy összeköltöztek a szülők, és hát Richard nagyon ügyes matematikából, a helyedben kérnék tőle segítséget. De ha nem, hát nem. 

Ekkor megszólalt a csengő az osztály nagy része felállt és kiviharzott.
Pár lány, akik az óra elején közre fogtak most oda jöttek ismét.
- Igazad volt, téged tényleg nem érdekel és "megállsz a saját lábadon"- Ezzel úgy döntöttünk, segíteni fogsz nekünk.- hatalmasat sóhajtottam,
- Remek, mit szeretnétek? És miért gondoljátok hogy segítek?- most viszont felkacagtam, szemem különös fénybe izzot, csak nem gondolják, hogy majd segítek?
- Ugye, nemszeretnéd, hogy a suliba azt beszéljék: Emili a kis ribi, lefeküdt Richardal?-ohh ha ez a drága Angela barátnőnk fülébe jutna... -ismét nevetgéltek, én viszont csendbe lettem hirtelen, s a terem bejárata felé figyeltem.- Emlegetett szamarunk megkérezett a terembe.
- Mi folyik itt Silvya?- kérdezte nyugodt hangon.
- Megbizonyosodtunk róla, hogy Emilit nem érdekli a te Richardod.- rám nézett lenéző pillantással és végig mért.
- Hihetünk neki?
- Teljes mértékig!- fogadkozott Silvy. Angela bólintott és már ki is ment a teremből. Ő csak évfolyamtársam volt. Erős szőke hidrogénezett haj, kék
szemek sovány alkat. Modelkedik. 11.-es ahogyan énis. Richard pedig barna hajú, izmos felépítésű és 12.-es ebben az évben fog érettségizni és kimaradni az iskolából. Tehát már csak pár hónapot kell kibirjak a suliban és mindenkinek új célpontja lesz, akit "isteníthet". Én pedig ismét a kis szürke egér leszek, akit senki sem egrecíroztat és senki sem szól különösebben hozzá, és ismét a magam világában lehetek, ahol minden álom, s minden illúzió.

3.rész