Minden egy esős októberi napon kezdődött, a fákat rázta a szél, a nap alig fénylett az égen. Álmosan pislogtam magam elé, végre eljött a hétvége. Szombat van. Szép lassan felöltöztem és leballagtam a lépcsőkön,ajkamon halvány barackszínű szájfény csillogott, szemem barna kontúrral volt kíhúzva, karomon óra. Még nem sejtettem, milyen rossz lesz ez a nap és hogy az életem egy szemvillantás alatt a pokol és a mennyország között fog lebegni. Kiléptem a lakóházunk ajtaján és elindultam végig az utcán. Csak a madarak hangját lehetett hallani, ahogy egymással beszélgetnek. A parkhoz siettem, hogy gondolataimba mélyedhessek, s egy kicsit egyedül legyek.

Elnéztem magam mellett a személygépkocsikat, teherautókat és rögtön eszembe villant mennyire szerettem kocsikázni, mikor még a családban volt egy illető aki tudott vezetni. De már nincs.

Végre a park elé értem. Megfogtam a kilincset, s ahogy beljebb toltam a vaskaput nehézkesen megnyikordult. Végre itt vagyok.
Beléptem az álmok birodalmában. Nehéz egy ilyen rohanó világban egy természetes helyen lenni, egy ilyen nagy városban. Tettem pár kört, gondolataimba mélyedtem. Még pár óráig gondolkoztam, s nézelődtem, majd elindultam lassan hazafelé, oylan délelőtt 11 óra körül.

A hazavezető út keskeny, kacskaringós emeletes panelházakkal övezve.
Néhány ismerős arc bólintott felém, akiknek köszönni kell, hogy illedelmesnek tűnjek. Lassan a házunkhoz értem. Felnéztem a 4 emeletes panelházra, és sóhajtottam, újabb lépcsőmászás. A harmadik emeleten lakunk, és a 10-es a mi ajtónk. Érdekes a számmisztika, mivel február 10. én születtem, a ház amiben lakunk úgy az egész tömb is a 10 es számot viseli és még a lakásunk ajtaján is a 10-es szám van. Érdekes. Talán van jelentősége? Sosem gondolkoztam rajta.
Felmásztam a lépcsőkön és egy erőteljes mozdulattal elfordítottam a kilincset.

- Szia, anya.- köszöntöttem anyát, aki éppen egy bőröndöt pakolt, ahogy észrevett oda jött hozzám és megölelt, alig kaptam levegőt úgy megszorongatott.
- Szerbusz kincsem, van egy nagy hírünk Addyvel.- lélegzetem elfojtva figyeltem, Adamre, aki épp az imént lépett a nappaliba és anyára.
- Összeházasodunk és összeköltözünk.- tekintetem hol Adamre siklott hol anyára. Hol ide hol oda. Majd bolintottam egyet.
- Nem is mondassz semmit, Emily?
- Mit mondhatnék? Gratulálok, remélem boldogok lesztek, minden nagyon szép és pompás lesz. - a duzzogás érződött a hangomban. Nem örültem neki. Ki örülne?
- Ennyi?- kérdezte Adam. Valami keserű indult el a gyomromtól a torkom irányába, alig léptem ki az ajtón, s már történnek az események. Sejtettem, hogy hamarosan megházasodnak, de nem gondoltam hogy ez ilyen gyorsan fog bekövetkezni.
- Igen, mit vártok még tőlem? És jön a fiad is?- nem mertem Adam szemébe nézni, inkább a földre bámultam, nem akartam hogy észrevegyék mennyire érdekel, és hogy mennyire elpirultam remélem nem mondja el a fiának...
- Igen, ő is. De inkább úgy mondanám, hogy ti jöttök el hozzánk lakni, mivel a mi házunkban jobban elférünk.- Aha... tehát mi megyünk. Ránéztem anyára. Miért pont Richard Mackensi apjával kellett összejönnie? Miért pont vele? Az a gyerek, egy idióta egy kész nem normális. Minden lány körülrajongja, mire készüljek mi fog majd rám várni az iskolában, ha ezt megtudják? Már látom is magam előtt, ahogy végig megyek az iskolában és körülöttem mindenki összesúg. " Hé, nézd ott van Emily, hallottad hogy a mostoha huga lett, Richard Mackensi-nek?" vagy: "-Na ide figyelj, te kis liba, olyat mondok neked amit egy életre megbánsz..., ne merj a közelébe menni az én Richárdomnak" Vagy: "ő az enyém, ha meglátom hogy ráakaszkodtál, nem marad egy hajad sem." vagy amitől a legjobban félek, hogy körülvesznek egy csomóan és mindenki hirtelen az én barátom szeretne lenni. Keserűen pillantottam magam elé, nem elég hogy meghallt apa egy éve, nem elég hogy anya ezt csinálja velem, nem. Még el is kell költöznöm egy idegen városba, busszal kell bejárnom, itt kell hagynom a hőn szeretett parkomat. Nem ez nem... mijön még? Mi? Elővettem a jegyzetfüzetemet, és leírtam a gondolatimat. Belefirkantva egy kis versikét:

* Minden pillanat,
Minden perc, csak tiéd,
Csak tiéd, drága édes álom,
Drága édes nap,
Drága édes hold,
Drága egyetlen csillagom.
Téged kérlek, Téged várlak,
De te nemlátsz, s én mégis látlak.
Kérve kértelek, hagyj elmennem,
Kérve kértelek, hagyj felednem.
De te újra, újra megalázol,
szívembe vájsz s meggyalázol.
Mond mit tegyek, hogy elfelejts?
Mond mit kérjek, hogy végre elengedj?
Mond mit tehetnék én neked?, hogy utamat járhassan,
Utamat tehessem, utamat építhessem. Hagyj engem örökre kérlek.*

2.rész